2009. június 26. péntek

jún. 26
19:33
Az eddig mért legnagyobb szinten tetőzött a Rába (Alternatív Energia)
Több ezren - árvízvédelmi szakemberek, hivatásos tűzoltók, rendőrök, önkéntesek, a körmendi rendészeti szakközépiskola növendékei - vesznek részt az árvízvédelemben és a kárelhárításban a Rába folyó völgyében - tájékoztatta Kovács Ferenc, a Vas megyei védelmi bizottság elnöke pénteken az MTI-t.
jún. 26
19:36
8,6 százalékon az MKP (HírTV)
Pénteken a Focus ügynökség is közölte legfrissebb, június elején készült közvélemény-kutatásának eredményét. Eszerint a Smer-SD 40 százalékon áll, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) pedig 8,6 százalékon.
jún. 26
19:39
Nem találják a felfelé vezető utat az amerikai piacok (ProfitLine)
Pénteken a New York-i tőzsde vezető részvényindexe 0,4 százalékos veszteségben volt. A Nasdaq technológiai piac vezető indexe viszont ekkor 0,25 százalékos nyereségben állt. (ProfitLine.hu)
jún. 26
19:41
Viva Las Vegas - 10 éven belül akár Magyarországon is (ProfitLine)
Tíz év alatt összesen 5 milliárd euró költséggel felépülhet Északnyugat-Magyarországon Európa első Las Vegas-i stílusú szerencsejáték központja, a Hard Rock Magyarország - jelentette be Jim Allen, a Seminole Hard Rock Entertainment elnöke sajtótájékoztatón Budapesten pénteken - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
jún. 26
19:45
Sorosnak lesz igaza: a méret is számít (Infostart)
A világ óriásbankjai egyszerűen túl nagyok, a pénzügyi stabilitás fenntartására tett erőfeszítésekkel ezért nem hozhatóak egy nevezőre - állapította meg a brit jegybank pénteken kiadott féléves stabilitási jelentése. A megállapítás összhangban áll Soros György véleményével, aki figyelmeztette Nagy-Britanniát: túl nagy a bankrendszere ahhoz, hogy a válságjelek közepette az állam könnyűszerrel…
jún. 26
19:48
Kenyában lesz oktatókórháza a Pécsi Tudományegyetemnek (Gondola)
A kenyai Eldoret városában lesz oktatókórháza ősztől a Pécsi Tudományegyetemnek (PTE); a képzést, a gyógyítást és a kutatást szolgáló, első ilyen jellegű magyarországi kezdeményezésről szóló...
jún. 26
19:50
A határnyitás 20. évfordulójára emlékeznek az osztrák-magyar határon (Gondola)
Az ausztriai Kelénpatakra (Klingenbach) érkezett péntek este Sólyom László köztársasági elnök, aki később részt vesz a határnyitás huszadik évfordulójához kapcsolódó ünnepségen az osztrák-magyar...
jún. 26
19:54
Újabb katonákat vezényelnek az utcákra Olaszországban (HírTV)
Az olasz kormány több mint ezer katonával növeli a főbb olasz városokban járőröző katonák számát, a közbiztonság javítására - jelentette be pénteken az olasz védelmi miniszter. Silvio Berlusconi olasz kormányfő döntése nyomán tavaly már háromezer katonát vezényeltek a nagyobb városokba, hogy a rendőrség segítségére legyenek.
jún. 26
20:03
Huszonötből egy emberrel az alkohol végez (Infostart)
Huszonötből egy haláleset az alkohol miatt következik be a világon - állítják kanadai kutatók. Európában a volt szovjet tagállamokban a legrosszabb a helyzet: ott minden hét emberből eggyel az italozás miatt kialakult betegségek végeznek.
jún. 26
20:06
Az SZDSZ budapesti választmánya Retkes Attilát javasolta elnöknek (Gondola)
Retkes Attilát javasolta az SZDSZ elnökének a párt budapesti választmánya pénteki ülésén - közölte az ülést követően Szabadai Viktor, a párt budapesti elnöke. Retkes Attila 40, míg Badacsonyi...
jún. 26
20:24
Kerékpárutat avattak a Homokháton (Blikk)
Átadták pénteken a Mórahalmot Domaszékkel összekötő 8 és fél kilométer hosszú kerékpárutat; az új utat a domaszéki biciklisek avatták fel, akik a homokháti sokadalom megnyitó ünnepségére érkeztek a szomszéd településre. Nógrádi Zoltán (Fidesz) polgármester az MTI-nek elmondta: a két méter széles kerékpárút teljes költségvetése csaknem 260 millió forint volt, melynek 90 százalékát fedezte a…
jún. 26
20:24
Litvániában is van újvírusos beteg (Gondola)
Litvániában is regisztrálták az A(H1N1) vírust - közölte a litván közegészségügyi intézet. "A vírusfertőzés tényét a helyi AIDS-központ erősítette meg, ahol rendelkezésre állnak a vizsgálat...
jún. 26
20:27
Negyed századon át nem szóltak egymáshoz, de együtt haltak meg (Infostart)
Huszonhét éve nem beszélt egymással a 82 éves Kubra és a 83 éves Abdullah, de amikor a feleség meghalt, a férfit annyira hatalmába kerítette a szomorúság, hogy két órával később utánament.
jún. 26
20:27
Íme kit javasolnak az SZDSZ elnökének! (Alternatív Energia)
Retkes Attilát javasolta az SZDSZ elnökének a párt budapesti választmánya pénteki ülésén - közölte az MTI-vel az ülést követően Szabadai Viktor, a párt budapesti elnöke.
jún. 26
20:30
Ikarosz is megirigyelné (HírTV)
Bemutatta csak napenergiával hajtott repülőgépét pénteken Bertrand Piccard svájci kalandor egy Zürich közelében található repülőtéren. A svájci azt reméli, hogy a géppel képes lesz körberepülni a Földet. Piccard, és a brit Brian Jones tíz évvel ezelőtt elsőnek repülte körbe a földet megállás nélkül hőlégballonnal.
jún. 26
20:32
Saját házában ütötték meg az idős asszonyt a banditák (HírTV)
Kiraboltak egy idős házaspárt Boldogon, az elkövetők éjszaka törtek rá áldozataikra, s az asszonyt megverték - értesült a HavariaPress.
jún. 26
20:42
A legidősebb EP-képviselő 81 éves (Infostart)
A június 4. és 7. között tartott európai parlamenti (EP-) választásokon az előző összetételű testület nagyjából fele arányban kicserélődött, egész pontosan tagjainak 50,15 százalékát választották újra.
jún. 26
20:42
Felhőszakadás miatt kiöntöttek a vízelvezető árkok Baranyában (Gondola)
Két baranyai település, Görcsöny és Regenye utcáin hömpölygött a víz, miután péntek délután felhőszakadás zúdult a térségre - tájékoztatta az MTI-t a pécsi tűzoltóság ügyelete. A két, Pécshez...
jún. 26
20:44
A rendőrség egy orvost keres Michael Jackson halála kapcsán (Gondola)
A rendőrség egy orvost keres, aki reménye szerint segítségére lehet Michael Jackson halálokának feltárásában. Karen Rayner, a Los Angeles-i rendőrség szóvivője elmondta: a rendőrség kivontatott...
jún. 26
20:48
Csúcsot úszott Cseh és Kis (HírTV)
Cseh László 100 méteres pillangón, Kis Gergő pedig 400 méter gyorson ért el új országos csúcsot a 111. úszó országos bajnokságán Egerben pénteken. Cseh László a 4x200-as gyorsváltóval is új rekordot ért el az ob második napján.
jún. 26
20:51
Hétvégére hangolva az amerikai börzék (Portfolio)
Lefelé vették az irányt az amerikai részvényindexek, így március óta először fordulhat majd elő, hogy az indexek egymást követő két hétben mutatnak csökkenést. A Dow 0.6, az S&P 500 0.4%-kal csökkent...
jún. 26
21:03
Kérdések Michael Jackson halála kapcsán (Infostart)
Kevesebb mint egy nappal a tragikus eseményt követően számos találgatás látott napvilágot arról, hogy mi okozhatta Michael Jackson hirtelen halálát hetekkel londoni koncertsorozatának indulása előtt.
jún. 26
21:09
Vacsoráznál Buffett-tel? - Az ár 100 milliónál, de még licitálhatsz (Portfolio)
Utolsó napjába lépett az eBay-en indított aukció, melyen a legtöbbet kínáló jótékonysági vacsorán vehet részt a híres befektetési guruval, Warren Buffett-tel. Már csak hét óra van hátra, a legjobb...
jún. 26
21:18
Beismerte a kiskunlacházi gyermekgyilkosságot a gyanúsított - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Beismerte tettét a kiskunlacházi gyermekgyilkossággal gyanúsított P. József - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitány. Ármós Sándor közölte: a 25 éves kiskunlacházi férfit, akit már előzetes letartóztatásba is helyezett a bíróság, lakásán fogták el pénteken hajnalban.
jún. 26
21:18
Fizetett volna a negatív doppingtesztért egy triatlonista (Blikk)
Lisa Hütthaler osztrák triatlonista beismerte, hogy tavaly le akarta fizetni a seibersdorfi laboratórium egyik alkalmazottját, akitől azt várta cserébe, hogy változtassa meg doppingtesztje eredményét. Tettéért most három hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
jún. 26
21:24
A tisztújítás nem volt napirenden a szocialistáknál (HírTV)
Nem volt napirenden a tisztújítás kérdése az MSZP kibővített elnökségi ülésén. A megyei elnökökkel együtt mintegy 40-en vettek részt a több órás, estébe nyúló egyeztetésen.
jún. 26
21:26
Szabadtéri kiállítás nyílik 1989-ről (HírTV)
Szabadtéri fotókiállítást rendeznek "1989 a Föld körül" címmel június 27-én és 28-án a Kodály köröndön. A 170 tablón csaknem 400 képet nézhetnek meg az érdeklődők. A fotók a rendszerváltás évének magyar és külföldi eseményei mellett a nyolcvanas évek hétköznapjait is bemutatják - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Gőbölyös Luca, a kiállítás kurátora.
jún. 26
21:36
Schmidt Mária: Az MSZP a parlamenti bejutásért fog küzdeni (Infostart)
Az SZDSZ eltűnik, a szocialista pártnak pedig, ha így folytatja, a parlamentbe való bejutásért kell megküzdenie - fogalmazott az InfoRádiónak adott interjújában a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Schmidt Mária szerint az embereknek nem szimpatikus az, ha az ő problémáik helyett egy politikai erő a saját belső gondjaival van elfoglalva.
jún. 26
21:36
Bemutatták a napelemes repülőgép prototípusát (Gondola)
Bertrand Piccard svájci légballonpilóta és feltaláló pénteken mutatta be az első, világkörüli útra tervezett napelemes repülőgépének prototípusát. A HB-SIA elnevezésű gép szárnyfesztávolsága a...
jún. 26
21:38
Bajnai Gordon fogadta a lett miniszterelnököt (Gondola)
Bajnai Gordon kormányfő hivatalában fogadta Lettország miniszterelnökét, Valdis Dombrovskist, aki a Vasfüggöny lebontásának 20. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezési ünnepségre érkezett...
jún. 26
21:39
Bajnai Gordon fogadta Valdis Dombrovskis lett miniszterelnököt (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon kormányfő hivatalában fogadta Lettország miniszterelnökét, Valdis Dombrovskist, aki a Vasfüggöny lebontásának 20. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezési ünnepségre érkezett Magyarországra - tájékoztatta a kormányszóvivői iroda péntek este az MTI-t.
jún. 26
21:42
Gazsó Ferenc szociológus - Péntek8 (videó) (HírTV)
Adás: 2009. június 26. péntek 20.05 és 23.05 2009. június 28. vasárnap 9.05 2009. június 29. hétfő 15.05
jún. 26
22:00
Erkölcsileg kifogásolható lépéseket hozott Botka (HírTV)
Szegeden a közbeszerzési szabályok megsértésével vádolja a szocialista városvezetést a trolibusz-tenderből kimaradt egyik cég. Az ellenzék szerint Botka László polgármester több olyan döntést is hozott a közelmúltban, ami jogilag és erkölcsileg is kifogásolható. A pénteki közgyűlésen elvettek például 2 millió forintot a labdarúgó utánpótlástól. Az egyik Fideszes képviselő szerint pedig körzetében…
jún. 26
22:12
Határnyitás '89 - A civil kezdeményezések szerepét méltatta Sólyom László (Infostart)
A civil kezdeményezéseknek a rendszerváltásban játszott szerepét méltatta Sólyom László pénteken Sopronpusztánál, a "vasfüggönyt" jelképező drótkerítés ünnepélyes átvágásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
jún. 26
22:12
Sólyom: a civil kezdeményezéseknek fontos szerepe volt a határnyitásban (Gondola)
A civil kezdeményezéseknek a rendszerváltásban játszott szerepét méltatta Sólyom László pénteken Sopronpusztánál, a "vasfüggönyt" jelképező drótkerítés ünnepélyes átvágásának 20....

Keresés