27 éve nem beszélt egymással a 82 éves Kubra és a 83 éves Abdullah, de amikor a feleség meghalt, a férfit annyira hatalmába kerítette a szomorúság, hogy két órával később ő is meghalt. Abdullah és...
A HVG szerkesztősége szeptember 30-án újabb főszerkesztő-választást tart azt követően, hogy a szerdai választáson a többség a jelenlegi főszerkesztő Réti Pál mandátumát hosszabbította meg - írja a Napi Gazdaság.
A Kossuth téren 540 férőhelyes mélygarázs, egy látogató központ és közpark is megépül a jövő év végéig, erről egyhangú szavazással döntött a Fővárosi Közgyűlés. A projekthez a főváros 5,8 milliárd ...
Várhatóan nem robban fel a július negyedikei kongresszus, ugyanis ott nem lesz szó személyi kérdésekről. Az Index információi szerint pénteken békét kötnek öregek és fiatalok. Utóbbiakat jobban odaengedik a párt kormányrúdjához, a hatalmi harcokat pedig elnapolják a költségvetés elfogadása utánra.
Megszünteti az együttműködést majdnem minden második beszállítójával az amerikai Ford járműipari konszern. Ezzel a felesleges kapacitások leépítése a céljuk.
Bajnai Gordon véleménye szerint akár már novemberben elfogadhatja a jövő évi költségvetést az Országgyűlés, vagyis a szokásos menetrendnél hetekkel hamarabb. A miniszterelnök a Magyar Televízió csütörtöki Este című műsorában közölte, nem választási költségvetést készítenek.
A 47-es villamoson vertek meg két munkáját végző BKV-ellenőrt csütörtök kora este - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a közlekedési vállalat. A Kalotaszeg utcánál támadt rájuk két ember.
Németország rosszul járt azzal, hogy az Európai Unió keleti bővítését követően zárva tartotta határát az új tagállamok munkavállalói előtt - állapította meg a Német Gazdaságkutató Intézet felmérése.
Újabb képzett dolgozók állhatnak munkába a Bükki Nemzeti Parkban, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának (BNPI) 2009-es közmunkaprogramja keretében, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Magyarország akkor szerezheti vissza korábbi versenyképességi pozícióját, ha a jelenlegi, 40 százalékot alulról súroló adócentralizációs szintje 33-35 százalékra csökken, ami 2012-ben érhető el -...
Kétszer támadták meg intézkedés közben ugyanazt a közterület-felügyelőt Tatabányán - tájékoztatta az MTI-t a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.
Mérsékelt emelkedést mutatnak ma reggel az ázsiai indexek, a Nikkei 225 0.8%-kal, a dél-koreai Kospi 0.1%-kal, hongkongi Hang Seng 1.2%-kal, a kínai Shanghai Composite pedig 0.1%-kal araszolt felfelé...
Mintegy félmilliárd forintot fordít a Honvédelmi Minisztérium a haderőből távozók társadalmi és munkaerő-piaci visszailleszkedésére, szakképzésére, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Sorra jönnek elő új termékeikkel a biztosítók, ezzel is készülve a nyári szezonra, amikor is sokféle káresemény bekövetkezhet. Erőteljes növekedést mutatnak az online biztosítási termékek, melyek...
Kötelező lesz munkát adni jövő évtől a közigazgatásban annak az anyának, aki a szülés után két évvel ismét dolgozni akar, és 15 ezerrel bővül az óvodai, bölcsődei helyek száma - ilyen intézkedésekkel kívánja kiváltani a gyes időtartamának csökkentését a kormány, írja az MTI alapján a Népszava.
Akár már novemberben elfogadhatja a jövő évi költségvetést a parlament, vagyis a szokásos menetrendnél hetekkel hamarabb - mondta Az Este című műsorban Bajnai Gordon Minszterelnök, aki hangsúlyozta,...
Jövő héten tárgyalások kezdődnek az újabb ukrajnai gázválságról a kijevi kormány, a Gazprom, az EU és nemzetközi hitelezők között - írja a VG. A cél, hogy Ukrajna hitelt kapjon gáztárolóinak...
Bajnai Gordon véleménye szerint akár már novemberben elfogadhatja a jövő évi költségvetést az Országgyűlés, vagyis a szokásos menetrendnél hetekkel hamarabb. A miniszterelnök a Magyar Televízió csütörtöki Este című műsorában hangsúlyozta, nem választási költségvetést készítenek.
Hatalmas felhőszakadás érte a fővárost csütörtökön, koraeste, ami elsősorban a II. illetve a XXII. kerületet érintette - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Molnár Péter hozzátette: vízszivattyúzáshoz, illetve fakidőlésekhez riasztották a tűzoltókat.
A fehérorosz elnök csütörtökön azzal vádolta meg Oroszországot, hogy gazdasági szankciókkal akarja leigázni a nemzetét, és hangsúlyozta: Fehéroroszország szorosabb gazdasági kapcsolatokra törekszik...
"Cukorbeteg vagyok 56 éves, mostanában derült ki a betegségem. Azt szeretném tudni, hogy kávét és teát fogyaszthatok-e? Valamilyen alkoholt ihatok-e alkalmanként? Mennyire rontja a cukorbetegségemet?" A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Megvertek két jegyellenőrt csütörtökön a fővárosban, a 47-es villamoson, a Kalotaszeg utcánál. Egyikük nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, tájékoztatott a BKV sajtóirodája.
Ötvenéves korában, a feltételezések szerint szívroham miatt elhunyt Michael Jackson. A zárkózott életet élő popsztár jelentések szerint nem lélegzett, amikor kiérkeztek hozzá a mentők. Egy Los Angeles-i kórházba vitték, ahol a rendőrök erősítették meg halálhírét. Jacksont világszerte több millió rajongója gyászolja.
Három éve nem evett egy falatot sem egy brit nő, aki bélátültetésre vár. A 43 éves asszony tinédzser kora óta küzd emésztési problémákkal; állapota mára annyira leromlott, hogy naponta csupán három csésze teát ihat meg.
Körmenden harmadfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget. A Rába péntek reggel 518 centiméteren áll a városnál, ez 13 centivel magasabb a valaha mért legnagyobbnál - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ügyeletese.
A H&M svéd divatcég 2008 decembere és 2009 májusa között 73 új üzletet nyitott a világon, míg tavaly 208 új boltja jelent meg a piacon. Az év második felében a társaság terveiben 159 egység nyitása...
Az első hónapok fokozódó érdeklődése után az év közepére csökkent a számlalottó néven elhíresült Tiszta haszon programban részvevő játékosok száma. Januárban még 36 399-en küldték be számlájuk sorszámát a megvett termék vagy szolgáltatás után, májusban már a 25 ezret sem érte el ez a szám. A kormányzat szerint siker, az adatok és a szakértők szerint bukás a program....
A nap eleji lelkesesedés lelombozódott a kereskedés végére a tegnapi napon, így az európai tőzsdék többsége a negatív tartományban zárt. Amerika ezzel szemben magára talált, és a támasztól elpattanva...
Ma reggel 275 forintot sem kellett adni egy euróért a bankközi piacon, ami azt jelenti, hogy bő öthónapos csúcsra ért a hazai fizetőeszköz árfolyama. Kora délután a kedvező amerikai adatok után újabb...
A KBC adatai alapján a globálisan befektető részvényalapok ország súlyai között leginkább a feltörekvő európai súlyok emelkedtek, ez azonban főként az orosz piacnak volt köszönhető. Érdemes...
Magyarország akkor szerezheti vissza korábbi versenyképességi pozícióját, ha a jelenlegi, 40 százalékot alulról súroló adócentralizációs szintje 33-35 százalékra csökken, ami 2012-ben érhető el - mondta az MTI-nek Oszkó Péter pénzügyminiszter, aki szerint a vagyonadó parlamenti elfogadása a sikeres válságkezelés feltétele.
Ötvenéves korában elhunyt Michael Jackson: a popsztárt helyi idő szerint csütörtök délután, szívleállás miatt vitték kórházba, az orvosok azonban már nem tudták megmenteni. Az énekes Los Angeles-i bérelt házában lett rosszul, és már nem lélegzett, amikor a mentők megérkeztek. Az orvosszakértő szerint a halál pontos okát csak a boncolás során lehet majd megállapítani.
Megdöbbenéssel és végtelen szomorúsággal fogadta a művészvilág péntekre virradóra Michael Jackson halálhírét. "A testvéremet vesztettem el, lelkem egy része távozott vele. Ő volt a tökéletes...
Két ember meghalt, tizenegy pedig megsérült egy buszbalesetben Németországban egy autópályán a Hamburg közelében fekvő Schwarzenbek mellett. A busz Lengyelországból szállított 28 utast Hamburg felé.
Újlipótváros ― A Fidesz bejelentést tett az ügyészségen, mivel a gyanújuk szerint túl olcsón adott el egy értékes ingatlant a XIII. kerületi önkormányzat az Ipoly utcában. De nem csak ők, a helyi SZDSZ is furcsállja az ügyletet.
A középiskolából kikerülő fiataloknak félre kell tenniük előítéleteiket, vissza kell venniük elvárásaikból, és el kell vállalniuk korábban lenézett munkákat is - írja a brit Times napilapban a McDonald's angol részlegének vezérigazgatója, aki szerint a mai gazdasági helyzetben a munkaerőpiacra bekerülni vágyók nem válogathatnak, de a cégeknek is érdemes még tapasztalatlan munkaerőbe fektetni.
Csányi Sándort, az OTP elnökét próbálta megzsarolni Dávid Ibolya az ügyészség megalapozott gyanúja szerint. Az MDF elnök asszonyát és egykori frakcióvezetőjét - külön-külön - két rendbeli személyes adattal való visszaélés, és egy rendbeli kényszerítés bűntette miatt akarja kihallgatni a vádhatóság.
A német import árak májusban éves szinten 10,4 százalékkal csökkentek, mely 1987 februárja óta a legnagyobb mértékű áresés - közölte a szövetségi statisztikai hivatal. (ProfitLine.hu)
A felemás makroadatok ellenére jelentős emelkedést produkált tegnap Amerika, melyet részben Ázsia is lekövetett, így a hazai parketten is elképzelhető némi emelkedés a nyitást követően. A nap...
Július közepétől több száz településen drágulni fog a szemétszállítás, mivel 135, uniós előírásoknak nem megfelelő kistérségi hulladéklerakót bezárnak....
A Kossuth téren 540 férőhelyes mélygarázs, egy látogatóközpont és közpark is megépül a jövő év végéig - erről egyhangú szavazással döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön - írja az MTI. A...