Az Országgyűlés gazdasági bizottsága egyhangúlag elfogadta a Nabucco földgázvezeték előkészítését és magvalósítását segítő eseti bizottság jelentését, valamint az annak alapján készített, a vezeték lé...
Több mint 23 ezer ampulla teljesítményfokozó szert találtak egy kamionban Gyulánál vasárnap. A magyar és román határrendészek akkor találták meg a szállítmányt, amikor felbontották a Bulgáriából érkező és Angliába tartó teherautó fémzárolt rakterét.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága egyhangúlag elfogadta a Nabucco földgázvezeték előkészítését és magvalósítását segítő eseti bizottság jelentését, valamint az annak alapján készített, a vezeték...
Ismét megcsonkították Petőfi Sándor pozsonyi szobrát. A Felvidék Ma szlovákiai hírportál egyik munkatársa vasárnap délután figyelt fel rá, hogy a költő szobrának kezéből ismét hiányzik a kard. A...
Az előző hónaphoz képest stagnált júniusban a magyar gazdaság a Világgazdaság című napilap és az Ecostat közös mutatószáma, az úgynevezett gyorsulási irányadó szerint.
Az alapvető anatómiai ismeretek hiányosságára hívta fel a figyelmet a közelmúltban egy brit kutatás. Mint kiderült, az emberek nagy része nincs tisztában azzal, hogy hol van a veséje vagy a gyomra, sőt még a szívük pontos helyében sem biztosak.
Kötelező a szavazás az MSZP-frakcióban minden egyes, az Országgyűlés napirendjén szereplő törvényjavaslatról - mondta Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője hétfőn a képviselőcsoport ülése után Budapesten újságíróknak.
Kötelező a szavazás az MSZP-frakcióban minden egyes, az Országgyűlés napirendjén szereplő törvényjavaslatról - mondta Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője a képviselőcsoport ülése után....
Kilenc ember ellen indított nyomozást hétfőn a sanghaji rendőrség azután, hogy szombaton eldőlt egy új, félkész 13 emeletes ház a városban. A balesetben egy munkás életét vesztette. A házborulás ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy mennyire silány minőségben készül az ingatlanok egy része Kínában.
Magyarországon teret nyer az extrémizmus - írta az Adevarul című román napilap, amely hétfői számában külön cikket szentelt a Jobbiknak és a Magyar Gárdának.
Az idei érettségi vizsgák rendben, rutinszerűen, konfliktus és mindenféle probléma nélkül zajlottak, amiért köszönet jár a pedagógusoknak, az intézményvezetőknek és az Oktatási Hivatal munkatársainak - mondta Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) erősen csökkentette középtávú globális olajkeresleti előrejelzését. Jelenleg a 2008-2014 időszak egészének olajkereslet-növekedési átlagát napi 540 ezer hordóra, 0,...
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) hétfőn erősen csökkentette középtávú globális olajkeresleti előrejelzését: jelenleg a 2008-2014 időszak egészének olajkereslet-növekedési átlagát napi 540 ezer hordóra, 0,6 százalékra teszi, a korábbi, decemberi előrejelzésében szereplő napi egymillió hordós növekedési jóslattal szemben. (ProfitLine.hu)
A mára 40 milliárd forintos mennyiséggel meghirdetett 6 hetes futamidejű likviditási diszkontkincstárjegy (D090826) aukción ismét erős vételi érdeklődés mutatkozott: a befektetők összesen 114.9...
A 30 egységből álló McCafé lánc 24,5 százalékos forgalomnövekedéssel 2008-ban is megőrizte piacvezető helyét a hazai kávézópiacon. A McDonald's kávézóiban 2008-ban 2,6 millió vendéget szolgáltak ki: 21 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. 2009 első 5 hónapjában 11 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak az előző év hasonló időszakához képest a már tavaly is üzemelő McCafé egységekben.…
A 75 nappal ezelőtt megalakult kormány válságkezelésre, felelős cselekvésre vállalkozott, és óriás léptekkel halad - jelentette ki Bajnai Gordon kormányfő hétfői parlamenti beszédében.
Az Equilor Befektetési Zrt. Prognózis című negyedéves tőke- és pénzpiaci előrejelzése szerint a biztató adatok ellenére korai még a világgazdasági válság végének örülni
Amerikai gyermekorvosok által elvégzett kutatás szerint a szöveges üzenetek (sms-ek) tömeges írása függőséget okozhat. A kis csoport csak nemrég indította a kutatást, de a tesztalanyaik viselkedésén meghökkentek. (ProfitLine.hu)
Az MSZP-frakció minden egyes tagja pénzt ajánl fel a krízisalapba - jelentette be Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezetője hétfőn a képviselőcsoport ülése után Budapesten újságíróknak.
Romává nyilváníttatná magát a romániai Bihar megyében található Tenke református lelkipásztora, hogy állami támogatást kapjon az egyháza által működtetett öregotthonnak.
Összesen 28 139 támogató aláírást gyűjtött össze 11 nap alatt a Híd nevű új szlovákiai magyar párt, s ezért haladéktalanul kérni fogja hivatalos bejegyzését a belügyminisztériumban - jelentette be...
A BBDO ismétlése várható volt, a DDB Sao Paulo pedig a tavalyi győztes földijeit beelőzve lett az Év ügynöksége az 56. Cannes Lions fesztiválon. Mindezek előtt persze kiosztották a csúcskategória díjait is.
Az idei érettségi vizsgák rendben, rutinszerűen, konfliktus és mindenféle probléma nélkül zajlottak, amiért köszönet jár a pedagógusoknak, az intézményvezetőknek és az Oktatási Hivatal...
Halált is okozhat azoknak a medúzáknak a csípése, amelyeket nagy tömegben láttak Spanyolország déli partjainál, a Gibraltári-szorosban. A portugál gálya nevű medúzafaj úgynevezett fogófonalai ötven méter hosszúak is lehetnek, csípése pedig borzalmas fájdalmat és gyulladást okoz - mondta az InfoRádió által megkérdezett tengerbiológus. Németh Szabolcs szerint ez a rendkívül veszélyes medúzafaj az…
Rátámadt az intézkedő rendőrökre három férfi Drávakeresztúron. Az egyenruhásokra egyikük tíz lövést adott le fegyveréből, a másik baltával, a harmadik pedig kövekkel és üvegekkel támadt az egyenruhásokra.
Bajnai Gordon szerint "a kormány stabil parlamenti többséggel, kitartóan, ha kell, leszegett fejjel, elszántan végigmegy azon az úton, amelyen az elmúlt 75 napon haladt", és amely kivezet a válságból. A miniszterelnök a rendkívüli nyári ülésszak utolsó napján a parlamentben összegezte kormánya eddigi intézkedéseit.
Kenyában is megjelent az új típusú influenza - jelentette be hétfőn a kelet-afrikai ország egészségügyi minisztere. Beth Mugo azt mondta, hogy kimutatták az A típusú influenza H1N1 vírusát egy...
Tüttő Kata szocialista politikus, a Fővárosi Közgyűlés tagja nem emlékezett arra, hogy a baloldali ifjúsági szervezetek működését, rendezvényeit hogyan finanszírozták, azt sem tudta, hogy a vádban szereplő egyesülettől miért érkezett személyes bankszámlájára 150 ezer forint. Erről a szocialista politikus tanúkihallgatásakor vallott a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per hétfői…
A hírTV-re próbálja hárítani a felelősséget Veres János a televízió riporterei elleni lejárató akció ügyében – olvasható a médium honlapján. A szocialista politikus a köztévé reggeli műsorában azzal vádaskodott, hogy a csatorna tudott először a készülő akcióról, holott Helmeczy László, a drogbotrányban érintett ügyvéd a bíróságon azt vallotta, őt Veres János hívta fel legelőször, még áprilisban.
Támogatta Farkas Ádám kinevezését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsa elnökévé a költségvetési, illetve a gazdasági és informatikai bizottság
Az Európai Unióban szigorú szabályok vonatkoznak a légitársaságok árképzési módszereire, illetve a honlapon kötelezően szerepeltetendő díjakra. Tilos például az utasbiztosítást automatikusan beépíteni az árba, ennek ellenére több olyan fapados is akad, ahol az utasnak meglehetősen nehéz dolga van, ha le szeretne mondani erről a szolgáltatásról....
A lakosság 89 százaléka tudja, hogy megfelelő életmóddal megelőzhető a magas vérnyomás, ám mégsem tesz semmit egészsége érdekében, állapította meg egy felmérés. A 36-45 év közöttiek bizonyultak a legtájékozottabbnak a kutatás során. Ezen korosztály tartja spontán módon az egyik legfőbb rizikófaktornak a stresszt, 59 százalékuk tudja, hogy a feszített élettempó hatással lehet a magas vérnyomás…
Kötelező a szavazás az MSZP-frakcióban minden, az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslatról - mondta a szocialisták frakcióvezetője. Mesterházy Attila hangsúlyozta: a képviselőcsoport ülésén senki nem kért semmilyen felmentést.
Az ORTT jobb minőséget, több magyar zenét vár a frekvenciapályázattól. A napi 24 órás adásidő legalább tizedét közszolgálati programnak kellene kitennie.
Támogatta Farkas Ádám kinevezését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsa elnökévé az Országgyűlés költségvetési bizottsága hétfői ülésen, amelyen az elnökjelölt a...
Fegyverrel, baltával, üvegekkel és kövekkel támadt rendőrökre három testvér Drávakeresztúron; az incidensben egyik rendőr sem sérült meg, a tetteseket elfogták.
Tüttő Kata szocialista politikus, a Fővárosi Közgyűlés tagja nem emlékezett arra, hogy a baloldali ifjúsági szervezetek működését, rendezvényeit hogyan finanszírozták, azt sem tudta, hogy a vádban...
Amikor csak lehet, mindent megteszünk azért, hogy minél tovább éljünk. Ha kell, akkor speciális kozmetikai kezelésekre járunk, sportolunk, egészségesen táplálkozunk, de vajon mindez mire elég? És vajon miért is öregszünk?
Rozsdás lőszerhüvelyeket, aknavetőgránát-maradványokat és gyutacsokat találtak egy csomagban a szombathelyi postahivatalban - tájékoztatta a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn...
Kiadták a második legmagasabb fokú, narancssárga riasztást a Közép- és Dél-Dunántúlra, valamint Észak-Magyarországra. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint ezeken a területeken záporok, zivatarok várhatók, de több helyen lehet kisebb méretű jégeső és viharos, 60-75 km/órás szél is.
Az izraeli védelmi minisztérium engedélyt adott hétfőn ötven lakás azonnali felépítésére a ciszjordániai Adam zsidó telep területén - jelentette a katonai rádió. Ezekbe a lakásokba költöztetnék azt...
A marketing menedzsment legnagyobb guruja, sokunk "kötelező olvasmánya", Philip Kotler ismét Budapestre látogat és 2009. szeptember 29-én egész napos előadást tart (x)
A mai szavazás nem egyszerűen lezárja a tavaszi ülésszakot, hanem olyan döntéseket hozhat, amelyek hosszú távra meghatározzák sorsunkat" - mondta Bajnai Gordon a parlament rendkívüli ülésszakának...
Gyerekeket molesztáló férfit fogott el a rendőrség Budapesten, az ügynek akár húsz sértettje is lehet - jelentette be a IV. kerület rendőrkapitánya hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Gyerekeket molesztáló férfit fogott el a rendőrség Budapesten, az ügynek akár húsz sértettje is lehet - jelentette be a IV. kerület rendőrkapitánya. Baranyi József alezredes elmondta: a hajléktalan...
16 igen szavazattal, 10 ellenében támogatta a parlament gazdasági bizottsága Farkas Ádámot a PSZÁF élére. A képviselők arról faggatták, hogy van-e bármilyen külföldi üzleti érdekeltsége. Farkas Ádám azt mondta: nincs offshore cége, csak egy ingatlana.