Kevés döntés befolyásolja olyan nagy mértékben az átlag állampolgár megélhetését, napi szintű életviszonyait, mint az adórendszer. A magyarság túlnyomó része teljesen vagyontalan, még minimális megtakarításai sincsenek, így a havi jövedelmét meghatározó állami adóztatás létkérdés számára. Minden jel arra mutat, hogy az Országgyűlés megszavazza az adótörvények módosítását, amivel egyéni megélhetési…
Egyszerűbb és gyorsabb lesz az ügyintézés az APEH új szolgáltatásával, bizonyos ügykörben ugyanis telefonon is intézhetik majd egyedi adóügyeiket az ügyfelek
Komolyabb részvénypiaci korrekcióra számít az idén a harmadik negyedévben az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-hez hétfőn eljuttatott negyedéves tőke- és pénzpiaci előrejelzésében. (ProfitLine.hu)
Mindenki reménykedik, hogy konszenzusos megoldás születik az MNB és a kereskedelmi bankok között a devizahitelezés korlátozása témájában folytatott tárgyalásokon. Legalábbis ezt olvassuk ki abból,...
A gazdasági helyzet komoly kihívások elé állítja vezetőinket, de azok a vállalatok is nehéz helyzetben vannak, melyek új menedzsert keresnek. Szakemberek szerint érdemes alaposan átgondolni, milyen vezetőre van szüksége cégünknek, hiszen elképzelhető, hogy egy új vezetési stílus átlendítheti a vállalatot a nehézségeken és további fejlődésre ösztönözhet.
Beállt a közúti forgalom Budapesten délután; az összes főbb közlekedési útvonalon dugók alakultak ki - tájékoztatta a Fővinform az MTI-t. A belváros főbb útvonalain, a Váci, az Andrássy, a Kerepesi...
A nemzetközi pénzügyi rendszer aktuális kérdései voltak a középpontban a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) éves közgyűlésén, amelyen részt vett Simor András jegybankelnök is. A Mag...
Emelkedik szerdán az üzemanyagok ára: az áfa- és jövedéki adó emelés miatt mintegy bruttó 13, illetve 15 forinttal nő a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára.
Emelkedik szerdán az üzemanyagok ára: az áfa- és jövedéki adó emelés miatt mintegy bruttó 13, illetve 15 forinttal nő a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára. A Mol Nyrt.
Beállt a forgalom Budapesten hétfő délután; az összes főbb közlekedési útvonalon dugók alakultak ki - közölte a Fővinform. A belváros főbb útvonalain, a Váci, az Andrássy, a Kerepesi és a Rákóczi...
Verseny közben súlyos motorbalesetet szenvedett hétfőn Luc Alphand korábbi kiváló alpesi síző, raliversenyző, a 2006-os Dakar-rali győztese. A 43 esztendős francia sportember - aki 1997-ben az alpesi sí Világkupa összetett pontversenyében diadalmaskodott - az Auvergne környéki rali viadalon szenvedett balesetet, melynek következtében súlyosan megsérült a gerince.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa 100 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, miután megállapította, hogy a szolgáltató nem az előírásoknak megfelelő kötbérszámítási módot...
Kocsijával együtt nyársalta fel a korlát azt a férfit, aki vasárnap este Vásárosnaménynél szenvedett balesetet. A település felé haladó román autós feltehetően túl gyorsan hajtott - mondta el Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciószövetsége egyetért a főpolgármesterrel az ingatlanadó elleni fellépésben; Demszky Gábor ebben számíthat a fővárosi ellenzék egységes támogatására - közölte Tarlós István hétfőn.
Az intézményes magyarüldözés bevezetésének nevezte az elfogadás előtt álló szlovák államnyelvtörvényt Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában hétfőn a...
Az MSZP szerint hétfőn az Országgyűlésben kiderülhet, ki áll a neonácik és ki áll az áldozatok oldalán - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten újságíróknak annak kapcsán, hogy a parlament dönt a holokauszttagadással kapcsolatos alkotmánymódosításról.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök július 4-én veszi át a Táncsics Mihály Alapítvány vezetését - mondta Lamperth Mónika távozó kuratóriumi elnök hétfőn az MTI-nek, miután tájékoztatta a...
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök július 4-én veszi át a Táncsics Mihály Alapítvány vezetését - mondta Lamperth Mónika távozó kuratóriumi elnök hétfőn, miután tájékoztatta a parlamenti frakciót az alapítványban végzett közel egyéves tevékenységéről.
Közép- és Kelet-Európa bankszektora sokkal szerényebb ütemben gyarapodott 2008-ban, mint korábban. A lassulás legfőbb oka, hogy a nem teljesítő hitelek aránya nőni, a likviditás pedig szűkülni...
Ha valaki elég szerencsés és a környéken rendelkezik bérbe adható ingatlannal, az nagyot kaszálhat a Wimbledoni Nyílt Teniszbajnokság ideje alatt. A tulajdonosok néhány hét alatt mesés összegekre tehetnek szert, ha sikerül kiadni lakásukat, vagy szobájukat a versenyzőknek, azok hozzátartozóinak, vagy a messziről érkezett szurkolóknak....
Emelkedik szerdán az üzemanyagok ára: az áfa- és jövedéki adó emelés miatt mintegy bruttó 13, illetve 15 forinttal nő a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára. A Mol Nyrt. a...
Új típusú vényeket vezetett be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és júliustól extra vonalkódot is nyomtatnak a receptre; a változásokról Molnár Márk, az OEP ártámogatási főosztályának...
Az áfakulcsok változásai ellenére 10-15 százalékkal is drágulhat a kenyér ősszel. A pékek szerint ugyanis hiába a 18 százalékos adókulcs, az energia- és a rezsiköltségek emelkedése elviszi az árcsökkentést.
Debreceni lakásában rontottak rá, és saját ágyában verték össze Szabó Lukács egykori MDF-es, majd miépes országgyűlési képviselőt; a péntekről szombatra virradóra történtekről a volt politikus hétfőn.
Felborult egy személyautó az M3-as autópálya 45-ös kilométerénél hétfő délután, a Miskolc felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság...
Villám csapott egy fesztivál résztvevői közé a hétvégén Németországban. Ezt hétfőn közölte a német RTL, amelynek információja szerint 13-an megsebesültek, közülük négyen súlyos égési sérüléseket szenvedtek, egy 13 éves lányt pedig újra kellett éleszteni.
Néhány héten, maximum egy hónapon belül a rendőrség lezárná az UD Vagyonvédelmi Zrt. ügyében a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2008. szeptember 10-i feljelentése alapján elrendelt nyomozását. A Népszabadság arról ír, hogy már csupán a nyomozást felügyelő ügyészeken múlik, hogy mikor és milyen minősítéssel, bűncselekmény vagy bizonyíték hiányában zárják le az aktákat.
Rohamra számítanak a benzinkutakon. 288 forintos átlagos országos gázolajárra, és 309 forintos benzinárra számíthatunk szerdától a hazai töltőállomásokon az épp szerdán esedékes áfa- és jövedékiadó-emelés miatt.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa 100 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, miután megállapította, hogy a szolgáltató nem az előírásoknak megfelelő kötbérszámítási módot alkalmazott azon ügyfeleivel szemben, akik a határozott idejű szerződések lejárata előtt akarták felmondani, vagy módosítani a társasággal kötött előfizetői szerződéseiket. (ProfitLine.hu)
2009 második negyedévének vége felé sorra jelentek meg a bíztató adatok a fő gazdasági térségekben, amiből a piaci szereplők jelentős része arra következtet, hogy a gazdasági válság nehezén már túl...
Emelkedik szerdán az üzemanyagok ára: az áfa- és jövedéki adó emelés miatt mintegy bruttó 13, illetve 15 forinttal nő a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára. (ProfitLine.hu)
További gabonatermékek visszahívása várható azt követően, hogy egy bajai cég durumlisztjében fuzáriumot találtak - tájékoztatta az InfoRádiót a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Deák Ferenc azt kéri a lakosságtól, hogy aki a Diamant Malom International Kft. által gyártott, november 28-i vagy december 15-i lejárati idejű durumlisztet vásárolt, az vigye…
Megszavazta a Magyar Telekom Nyrt. (MT) hétfői rendkívüli közgyűlése a T-Kábel Magyarország Kft. és a Dél-Vonal Kft. beolvadását az MT-be. A Dél-Vonal a T-Kábel 100 százalékos tulajdonában volt,...
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tiltakozik a kormánynak a MÁV-ot átalakító terve ellen, és minden törvényes eszközt igénybe vesz, hogy megakadályozza - mondta Gaskó Isván, a szakszervezet elnöke hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.
Debreceni lakásában rontottak rá, és saját ágyában verték össze Szabó Lukács egykori MDF-es, majd miépes országgyűlési képviselőt. A volt politikus elmondása szerint a lakás alsó szintjén lévő...
Vita és konfliktus nélkül zajlott le a májusi-júniusi érettségi vizsgaidőszak, melynek során a diákok együttesen 494.773 vizsgát tettek le - jelentette be Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára június 29-én. Elmondta: 2010-től változni fog a felsőoktatási felvételi pontszámítási módszer. Ennek során a mostaninál nagyobb szerepet kap majd az emelt szintű matúra, mely…
A hormontartalmú fogamzásgátló tabletta szedése nem minden nőnek jelenthet megoldást a védekezés kérdésében. Számos esetben ugyanis nem javasolt ilyen készítményekkel élni, ilyenek például a trombózis, az embólia, az agyi érbetegségek és egyes májproblémák.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága 16:10, költségvetési bizottsága 16:12 arányban támogatta Farkas Ádám jelöltségét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsának elnöki posztjára a testületek hétfői ülésén.
Elérte a Fővám téri állomást a 4-es metró déli alagútfúró pajzsa hétfő délelőtt. Pető Szabolcs, a DBR Metró Projekt Igazgatóság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a fúrópajzs hat hét alatt, jelentősebb nehézségek nélkül ért át a Duna alatt. Az északi fúrópajzs eddig a Szent Gellért téri állomáson várakozott, a tervek szerint napokon belül az is megkezdi a munkát.
Három százalékkal bővült a sajt piaca - a mennyiséget tekintve - 2008 májusa és 2009 áprilisa között az előző év hasonló időszakához viszonyítva, kiskereskedelmi forgalma pedig meghaladta a 80 milliárd forintot - közölte a ACNielsen Piackutató Kft. (ProfitLine.hu)
Enyhén optimista hangulat uralkodik a tengerentúlon a nyitást megelőzően, a főbb amerikai határidős indexek közül a Dow futures 30, az S&P futures 4, a Nasdaq futures pedig 8 pontos pluszban...