2009. június 3. szerda

jún. 3
8:09
Kóka eljegyezte barátnőjét (Blikk)
Kóka és barátnője, Szandrocha Kamilla összeházasodnak.
jún. 3
8:09
Árukapcsolás: az élre törne az E.ON (HírTV)
Beszállna a paksi atomerőmű új blokkjának építésébe az E.ON, a cég emellett résztulajdonosa lenne a hazai villamosenergia-rendszerirányítónak is.
jún. 3
8:09
Már a BBC is felfigyelt a Jobbik szélsőségességére (Alternatív Energia)
A Jobbik a romákat okolja a magyarországi bűnözésért, és üzenetei az országot kihasználó multinacionális cégekről és a globális tőkéről a harmincas éveket idézik, vezetői azonban visszautasítják azokat a feltételezéseket, hogy pártjuk rasszista lenne - hangzott el a BBC televízió kedd esti összeállításában, amely az "európai ultranacionalizmus éledésének" jeleit vizsgálta az európai parlamenti…
jún. 3
8:10
Még egy napig kampányolnak a pártok (Privátbankár)
Csütörtökön tartja EP-választási kampányának zárórendezvényét, illetve záró sajtótájékoztatóját a legtöbb párt, így az MSZP, a KDNP, az MDF, a Jobbik és az LMP. A Fidesz kampányzárásaként Orbán Viktor...
jún. 3
8:11
Kampányolhat a Fidesz Gyurcsány és Bajnai fényképével (Gondola)
Helyben hagyta a Legfelsőbb Bíróság azt az OVB-határozatot, amely szerint a korábbi és a jelenlegi miniszterelnök fényképét is tartalmazó film a kampány részének minősül, a jelölő szervezet...
jún. 3
8:13
Bajnai: sikeres a kormány eddigi 50 napja (Gondola)
Bajnai Gordon sikeresnek nevezte kormánya eddigi 50 napját. A miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió reggeli hírműsorában ezt azzal indokolta, hogy megcsinálták, amire vállalkoztak, vagyis nagyon...
jún. 3
8:15
Ma már megint nyargalnak felfelé az ázsiai piacok (ProfitLine)
Nem tud lefékeződni a 3 hónapos rali Ázsiában, a piacok szerdán is folytatták az eddigi jó szereplésüket. A világ minden tájáról érkező adatok azt mutatják, hogy a világgazdaság kezd bemelegedni, azonban a befektetők újabb jelekre vágynak, hogy mindez megerősítést kaphasson. (ProfitLine.hu)
jún. 3
8:15
Nem szólt akkorát a határidős piac (Portfolio)
Nem hozta meg a május az azonnali részvénypiaci forgalomban tapasztalthoz hasonló robbanást a határidős piacon. Bár az elmúlt hónaphoz képest májusban szépet emelkedett a forgalom az egyedi részvény...
jún. 3
8:17
Lesz nemulass az arany piacán? (Portfolio)
Megint az 1,000 dolláros csúcsszintek felé közelít az arany árfolyama, ahonnan korábban már többször is lefordult a nemesfém ára. A rövid távon gondolkozóknak érdemes lehet óvatosan eljárni, azonban...
jún. 3
8:18
Nem veszik el az utazási kedvezményt a 65 év felettiektől (HR Portál)
A kormány a szolidaritási intézkedéscsomag részeként javaslatot tesz szociális kríziskezelő program létrehozására, a méltányossági nyugdíjkeret megemelésére, a 65 év felettiek utazási kedvezményének megtartására, illetve a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítésére - közölte Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a keddi kormányszóvivő tájékoztatón.
jún. 3
8:19
Ma vehetsz utoljára Richtert az osztalékért (Portfolio)
Ma veheti meg utoljára a Richter részvényeit az, aki szeretné felvenni a bruttó 590 forintos osztalékot. Holnap a részvények már elvileg ennek az osztaléknak a mértékével esnek majd a mai záró...
jún. 3
8:20
Kínos botrányai miatt távozhat a brit belügyminiszter (HR Portál)
Nem hivatalos keddi értesülések szerint távozik tisztségéből a következő - valószínűleg már ezen a héten esedékes - kormányátalakítás során a brit belügyminiszter, aki kínos költségtérítési botrányokba keveredett az elmúlt hetekben.
jún. 3
8:21
Újabb influenzás eset Magyarországon (Portfolio)
Egy budapesti, fiatal férfi 2009. június 1-én influenzás tünetekkel jelentkezett a László Kórház ambulanciáján. Az elvégzett torokváladék-vizsgálatok igazolták, hogy a fertőzést az új A (H1N1)...
jún. 3
8:22
Tízmilliós lakáshitelig lesz igényelhető az új állami támogatás (HR Portál)
Legfeljebb 10 millió forintos lakáshitelnél lehet majd igénybe venni azt az állami garanciavállalást, amelyet - a kormány tervei szerint - a krízishelyzetbe került, fizetési nehézséggel küzdő, nem munkanélküliek igényelhetnének a szolidaritási intézkedéscsomag keretében - értesült az MTI kormányzati forrásból.
jún. 3
8:23
Almát a villanykörtével - Reakció az Átlátható Állam kezdeményezésére (Portfolio)
Az alábbiakban Fortolóczki István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének titkára fejti ki a gondolatait az Átlátható Állam Kezdeményezés által megvalósított Kivele-2009 projektről, ami az...
jún. 3
8:24
Maximum egymillió lehet a céges lakástámogatás (Privátbankár)
A jövő évi adómódosításokat tartalmazó törvényjavaslat szerint továbbra is 1 millió forint lakáscélú támogatást adhat adómentesen a munkaadó a munkavállalójának
jún. 3
8:24
A munkaadónak évente be kell bevallania a lakáscélú támogatást is (HR Portál)
A jövő évi adómódosításokat tartalmazó törvényjavaslat szerint továbbra is 1 millió forint lakáscélú támogatást adhat adómentesen a munkaadó a munkavállalójának, de erről minden év január utolsó napjáig adatot kell szolgáltatnia az adóhatóságnak.
jún. 3
8:24
Elmenekült a herceg ifjú felesége: "Szexrabszolgaként bántak velem" (Infostart)
Visszamenekült a családjához Dzsakartába egy amerikai-indonéz modell, aki álomesküvőn ment hozzá tíz hónapja egy malajziai herceghez, mivel azt állítja, hogy erőszakoskodtak vele, fogva tartották és nyugtatózták, úgy kezelték, mintha állat vagy tárgy volna.
jún. 3
8:26
Péntek éjfélig bármi jöhet (Privátbankár)
A közvélemény-kutatási adatokat péntek éjfélig, a kampánycsend kezdetéig nyilvánosságra lehet hozni az Alkotmánybíróság két évvel ezelőtti döntése értelmében
jún. 3
8:26
Csökkent a lengyel munkanélküliség (HR Portál)
Lengyelországban 10,8 százalékra mérséklődött a májusi munkanélküliségi szint az áprilisi 11 százalékról - közölte kedden a lengyel munkaügyi miniszter.
jún. 3
8:27
Foglalkozás-egészségügyi és Munkahigiénés Központ alakult Pécsett (HírTV)
Újszerű megoldással oldotta meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) munkavállalóinak foglalkoztatás-egészségügyi ellátását, és ősztől a PTE valamennyi, nem helyi illetőségű diákjának szűrését és háziorvosi ellátását is vállalja a központ, mely egyben gyakornoki helyként is működik. Az újonnan kialakított egység Pécsett, a Nyár utca 8. szám alatt működik, június 2-án nyitották meg.
jún. 3
8:27
Még három napig kérhet igazolást, aki nem a lakóhelyén akar voksolni (Gondola)
Még három napig, péntekig kérhet igazolást a június 7-ei európai parlamenti választásra az a választópolgár, aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de Magyarország egy másik településén...
jún. 3
8:27
Egymásnak ugrasztanak minket a szlovákokkal? (Blikk)
A politikusok húznak hasznot abból, hogy egymásnak ugrasztanak minket
jún. 3
8:29
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EUR/USD nyomás alá került az ázsiai kereskedésben, és benézett 1,43 alá. Az 1,4203-as csúcsról 29 pippel 1,4273-ra esett az árfolyam. Ezzel megtört az elmúlt napok emelkedő tendenciája. Később összeszedte magát a devizapár, és 1,4330-ra erősödött. Támogatás 1,4250-nél, míg ellenállás 1,4345-50-nél található. Az USD/JPY erősnek mutatkozott, és 95,37-ről 95,79-re emelkedett. Ezzel sikerült…
jún. 3
8:29
A maghrebi al-Kaida megölte brit túszát (Gondola)
Az Iszlám Maghrebi al-Kaida terrorista szervezet megölte Maliban fogva tartott brit túszát - közölte szerdán egy iszlamista internetes portál, amelyet a SITE amerikai internet-ellenőrző portál...
jún. 3
8:29
Tóásóért tüntettek (Blikk)
jún. 3
8:33
Vártnál jobb gépjármű értékesítési adat jött az USA-ból (ProfitLine)
Az amerikai gépjármű értékesítések májusban 34 százalékkal csökkentek éves szinten, azonban a jelentős mértékű árengedményeknek köszönhetően a vártnál jobb adat született, iparági szinten az eladások évesített szinten közel elérték a 10 millió gépjárművet. Az előzetes várakozások 9.3 millióval számoltak a ténylegesen érkező 9.9 millió helyett. (ProfitLine.hu)
jún. 3
8:33
Nem volt hajlandó korrigálni Amerika (Portfolio)
Alapvetően optimista hangulat uralta a kereskedést tegnap a tengerentúlon, a lendület azonban a hétfői eufória után jócskán alábbhagyott, a vezető részvényindexek enyhe pluszban zártak. A piacokat...
jún. 3
8:33
Vége: már nem jönnek a szlovákok (Pénzcentrum)
Szlovákia és Magyarország között mostanra eltűnt a 20-30 százalékos árkülönbség. Ennek csak egyik oka, hogy a forint az elmúlt hetekben erősödött az euróhoz képest....
jún. 3
8:35
Az osztrákok szeretik Magyarországot (Portfolio)
A Bank Austria és a Statistik Austria kimutatása szerint az idei szezonban Magyarország a legkedvezőbb ár-érték arányú desztináció az osztrákok számára. Az osztrákok kedvelt úti céljai közül a...
jún. 3
8:37
Változik az eva (Portfolio)
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsának 25-ről 30 százalékra emelése mellett az adónemre vonatkozó egyéb módosítások is fellelhetők a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó...
jún. 3
8:39
Bajnai az első 50 napról: sikerült visszafordítani a szekeret a lejtőről (Portfolio)
Bajnai Gordon úgy ítéli meg, hogy mindazt betartotta, amit félszáz napja mondott, amikor elvállalta a kormány vezetését. A kormányfő a miskolci Városháza Dísztermében tartott vállalkozói fórumon...
jún. 3
8:41
Magyarországon is elbocsátásokkal jár a GM csődje (Portfolio)
A budaörsi központ átszervezését és a General Motors Magyarországon forgalmazott márkáival kapcsolatos tevékenységek szétválasztását teszi szükségessé az amerikai autógyártó újjászervezésével...
jún. 3
8:42
Vigyázat! Szicíliai forróságra készülhetünk - itthon (Privátbankár)
Magyarországon 2050-re annyi lesz a 30 Celsius foknál melegebb napok száma, mint jelenleg Spanyolországban és Szicíliában - ezt a Világbank számolta ki
jún. 3
8:42
Hírnév + gazdagság = boldogtalanság? (Infostart)
A gazdagság, a hírnév és a jó megjelenés sokkal inkább a szorongás jele, mint a boldogságé - állapította meg egy kutatás, amelynek eredményeiből az is kiderül, hogy minél inkább a külsőségek határozzák meg céljainkat, annál kevésbé okoz tartós boldogságot azok elérése.
jún. 3
8:42
Rudolf Péter Rómeóként a Guinness-rekordot döntögeti (Infostart)
Kilenc éve játssza Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter Shakespeare Rómeó és Júlia című drámáját, sajátos módon, hiszen minden szerepet ketten adnak elő. A házaspár szerint ennyi idő alatt új értelmet kapnak Shakespeare szavai. Ahogy Rudolf Péter elmondta, több százszor kell kimondani egy-egy mondatot ahhoz, hogy megleljük annak valódi értelmét.
jún. 3
8:43
Pluszba fordultak az ázsiai piacok (Portfolio)
Az ázsiai piacokon pozitív befektetői hangulat bontakozott ki a ma reggeli kereskedés során, amit a tegnap napvilágot látott amerikai ingatlanpiaci adatok segítettek, illetve az, hogy az ausztrál...
jún. 3
8:44
Októberben debütál a Windows 7 (Privátbankár)
A Microsoft október végén dobja piacra új operációs rendszerét, a 7-es verziószámú Windowst - jelentette be a redmondi szoftvercég. A Windows 7-es a tervezettnél korábban, már október 22-én a bolto...
jún. 3
8:45
Horribilis mértékben drágulnak a BKV-tarifák (HírTV)
Július 1-jétől átlagosan 4,2 százalékkal drágulnak a tömegközlekedési tarifák Budapesten - az előterjesztésről szerdai ülésén dönt a Fővárosi Közgyűlés. Az indoklás szerint az emelésre az általános forgalmi adó növekedése miatt van szükség.
jún. 3
8:45
EP-választás: szolgálatot teljesítő rendőrök és tűzoltók is szavazhatnak (Gondola)
A honvédség, a rendőrség, a tűzoltóság és a büntetés-végrehajtás teljes személyi állományának biztosítják a részvétel lehetőségét a június 7-ei európai parlamenti választáson. Bényi Mónika, az...
jún. 3
8:45
Az al-Kaida megölt egy brit túszt (Blikk)
Az Iszlám Maghrebi al-Kaida terrorszervezet megölte Maliban fogva tartott brit túszát. Az áldozat, Edwin Dyer egyike volt azoknak az európai turistáknak, akiket január 22-én Nigerben fogtak el.
jún. 3
8:45
Vona: "Nem cigány törvényeket akarunk hozni" (Alternatív Energia)
Vona Gábor a Jobbik elnöke pártjának programjáról beszélt a Nap-kelte magazinjában. Elsőként a "Magyarország a magyaroké!" szlogenjükről beszélt, s amikor a riporter a túlzott leegyszerűsítés negatív hatásaira utalt Vona a következőket nyilatkozta: El tudom képzelni, hogy valakiben ez visszásságot kelt, de az legyen az ő gondja.
jún. 3
8:45
Igen hosszú időbe telhet, amíg talpra áll a gazdaság (Fisher) (Portfolio)
A recesszió vége után igen sok időbe telhet, amíg talpra áll a gazdaság - nyilatkozta Richard Fisher dallasi Fed kormányzó tegnap a texasi Lubbockban. Fisher szerint a gazdaság pályája sem az U sem a...
jún. 3
8:47
Bajnai: Ha megszűnik a parlamenti támogatás, lemondok (HírTV)
A „cselekvés kormánya” az elmúlt 50 napban meghozta a legnehezebb döntéseket, az ezt követő takarékossági intézkedések a lakosságot már nem érintik – ezt mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a közrádió szerda reggeli műsorában. A kormányfő sikeresnek ítélte a válságkezelő kormány első 50 napját.
jún. 3
8:47
Történelmi győzelmet aratott a függetlenségi párt Grönlandon (Gondola)
Az őslakosok szélsőbaloldali függetlenségi pártja, az Inuit Ataqatigiit (IA) történelmi győzelmet aratott a grönlandi parlamenti választásokon a szerdán Nuukban közzétett végleges eredmények...
jún. 3
8:47
Török Gábor: Káosz és anarchia az MSZP-ben, lehetnek előrehozott választások (Portfolio)
Kaotikus, anarchikus helyzet alakult ki a Magyar Szocialista Pártban - mondta az InfoRádiónak a Vision Consulting igazgatója. Török Gábor szerint az esetleges katasztrofális vereség az EP-voksoláson...
jún. 3
8:48
Így sminkel Fibi (Blikk)
Merészen, most a natúr színek a divatosak, de a fiatalok nyugodtan lehetnek merészebbek is — tanácsolja Véger Ibolya
jún. 3
8:51
Lecsapnak az offshore cégekre (HR Portál)
A tipikus adóparadicsomi helyszínekre történő kifizetéseket - legyen az jogdíj, kamat, szolgáltatási díj - 30 százalékos forrásadó sújtja 2010-től a tervezett adócsomag szerint - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) keddi ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.
jún. 3
8:51
Ausztrália már legyűrte a recessziót? (ProfitLine)
Az ausztrál gazdaság az idei év első negyedévében a várakozásokkal ellentétben növekedni tudott, felülmúlva az amerikai, a brit és a japán gazdaságokat, miután mind az exportja, mind a lakossági fogyasztás emelkedésnek indult. (ProfitLine.hu)
jún. 3
8:51
econet: ma éjszaka polcokon az új Pesti Est (Portfolio)
Június 4-től mind küllemében, mind tartalmában alapvetően megváltozik a BÉT-en is jegyzett econet.hu tulajdonában lévő Pesti Est. "Modern, naprakész, városi, környezettudatos és nem utolsó sorban...

Keresés