Az euróövezeti országok hazai összterméke átlagosan 2,5 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző negyedhez képest, és 4,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól is, közölték az EU stati...
A Fidesz méltatlannak tartja a miniszterelnöki posztra Bajnai Gordont, mert az ellenzéki párt szerint erkölcsi és politikai értelemben is összeférhetetlen, hogy a kormányfő egy offshore cég...
Az EUR/USD a vártnál gyengébb EU-s adatok hatására visszaesett 1,4339-es éves csúcsáról 1,4176-ra. Az 1. negyedévi GDP-t -4,6%-ról -4,8%-ra módosították (előző negyedévi érték. -1,4%). A termelői árak áprilisban éves szinten 4,6%-kal csökkentek (előrejelzés: -4,5%). A márciusi értéket -3,1%-ról -2,9%-ra módosították. Az EUR/USD-ot 1,4193-on jegyzik. Támogatások 1,4165-nél és 1,4100-nél…
Az euróövezeti országok hazai összterméke átlagosan 2,5 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző negyedhez képest, és 4,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól is, közölték az EU statisztikai hivatalában szerdán első becslésként, a tavalyi utolsó negyedévhez képest megerősítve a május 15-én kiadott előzetes becslést. A tavalyi első negyedévhez képest 4,8 százalékra rontották a…
Tegnaptól indult a BKV Zrt. újabb bliccelés elleni akciója. Néhány kisebb utasforgalmú vonalon bevezettük az első ajtós felszállást, melynek lényege az, hogy az érvényes jegyet vagy bérletet még az utazás megkezdése előtt fel kell mutatni a Társaság ellenőrének - az első ajtónál....
Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. bankgarancia vállalásával segíti a válság következtében nehéz helyzetbe került, de egyébként életképes élelmiszer-feldolgozó vállalkozások éven túli lejáratú forgóeszközhitelhez jutását. Az MFB a kereskedelmi bankok hitelezési hajlandóságának ösztönzése érdekében az általuk folyósított forgóeszközhitel tőkeösszegének 80 százalékára garanciát vállal, csökkentve…
A gazdasági válság mélyülésével együtt egyre nő a veszteséges vállalkozások száma is. A veszteséget azonban pozitívan is fel lehet használni, a válságot követő fellendülés ideje alatt, az elhatárolt veszteség adóalap csökkentő tényező lehet. Ráadásul jövőre az új adótörvényekkel már a 19 százalékos adókulcs mellett használható fel az elhatárolt veszteség.
Korábban nem látott mélypontra zuhant az elmúlt másfél évben a gazdasági és a politikai kockázati index Magyarországon, burjánzik a korrupció is - nemcsak a politikában
Csökkent a bizalom az üzleti szektor és a politikai elit iránt az utóbbi években Magyarországon - mondta közvélemény-kutatásukra alapozva a Transparency International Magyarország igazgatója, Alexa Noémi szerdán Budapesten.
Féléves kényszerszünet után először játszhatott megint Rubén De La Red, a Real Madrid Európa-bajnok labdarúgója, akit szívbetegsége miatt tavaly október végén tiltottak el a futballtól az orvosok.
Az MSZP azzal a kéréssel fordul a Magyar Bankszövetséghez, hogy minden egyes bankkártyás tranzakció után ajánljon fel egy forintot a kríziskezelő programnak - mondta Juhászné Lévai Katalin, az MSZP...
Egy nő tekintélyes mennyiségű drogot próbált Chiléből Spanyolországba csempészni a poggyászával, maguk a bőröndök voltak kokainból. A bőröndök anyaga nem színtiszta kábítószer volt, üvegszállal és gyantával keverték össze a kokaint, így kemény anyagot kaptak, amely azután vegyi eljárással ismét részeire bontható és a kokain visszanyerhető.
Az újabb offshore-ügy miatt vár magyarázatot a Fidesz Bajnai Gordontól. Cser-Palkovics András szerint erkölcsi és politikai értelemben is összeférhetetlen, hogy a kormányfő egy adóelkerülésre alkalmas offshore cég igazgatója volt. A helyettes szóvivő arra is választ vár, hogy a Bajnai igazgatta cég mennyi adót nem fizetett be Magyarországon.
A magyar-olasz kapcsolatok ápolásáért az Olasz Szolidaritás Lovagrendjének Csillagkeresztje kitüntetésben részesült Szili Katalin házelnök - közölte az Országgyűlés sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.
Szaúd-Arábia megerősítette szerdán az első újinfluenzás-megbetegedést az országban. A beteg egy Fülöp-szigeteki ápolónő, aki pénteken érkezett a királyságba hazájából a Gulf Air légitársaság...
Autólopásra és orgazdaságra szakosodott szervezetet számolt fel a Budapesti Rendőrfő-kapitányság; az osztrák társszervekkel és a polgárőrökkel közös akcióban négy embert fogtak el és öt gépjárművet találtak meg. Az elkövetők a járművek többségét Ausztriából, Bécs környékéről lopták, de Budapesten is "dolgoztak".
A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint minden esélye megvan arra az SZDSZ-nek, hogy ismét bejusson az Európai Parlamentbe, a pártra leadott szavazatok tehát nem vesznek el - hangsúlyozta Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője szerdán Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján.
Két garamkovácsi (Kozárovce) illetőségű szlovákiai férfi is utazott a hétfőn az Atlanti-óceánba zuhant francia repülőgép utasai között. Az összesen három szlovák állampolgár egyike az 54 éves...
A Fidesz méltatlannak tartja a miniszterelnöki posztra Bajnai Gordont, mert az ellenzéki párt szerint erkölcsi és politikai értelemben is összeférhetetlen, hogy a kormányfő egy offshore cég igazgatója volt - hangsúlyozta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.
A megrendelések hiánya miatt a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár nagykanizsai gyárában ettől a héttől bevezették a 32 órás munkahetet, nyáron pedig kéthetes, az egész vállalatot érintő leállást terveznek.
Ötmillió forintra bírságolta az Intersport Austria GmbH-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), miután megállapította, hogy a sportszer kiskereskedelmi lánc a valóságban elérhetőnél jóval nagyobb kedvezményt ígért reklámjaiban a fogyasztóknak - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az előző héten tapasztaltakhoz hasonlóan ma is két kötvénysorozat kapcsán hirdetett meg visszavásárlási aukciót az Államadósság Kezelő Központ. A két kötvénysorozatra összesen 17 milliárd forintnyi...
Korábban nem látott mélypontra zuhant az elmúlt másfél évben a gazdasági és a politikai kockázati index Magyarországon - állapította meg a Political Capital és a Figyelő szakértői által készített...
Az MSZP azzal a kéréssel fordul a Magyar Bankszövetséghez, hogy minden egyes bankkártyás tranzakció után ajánljon fel egy forintot a kríziskezelő programnak - mondta Juhászné Lévai Katalin, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Csaknem öt százalékkal többet kell fizetni Budapesten a közösségi közlekedésért a júliusi áfaemelés miatt; egy BKV-jegy 300 forint lesz, a havi bérlet pedig 9400 forint - döntött szerdán a Fővárosi...
A Fidesz méltatlannak tartja a miniszterelnöki posztra Bajnai Gordont, mert erkölcsi és politikai értelemben is összeférhetetlen, hogy a kormányfő egy offshore cég igazgatója volt – hangsúlyozta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője sajtótájékoztatón.
A pénztárak azt javasolják, hogy a hosszú távú megtakarításon alapuló önkéntes pénztár kerüljön ki a cafeteria elemei közül - csak 10 milliárdot hozna a szigorítás
Autólopásra és orgazdaságra szakosodott szervezetet számolt fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság; az osztrák társszervekkel és a polgárőrökkel közös akcióban négy embert fogtak el és öt gépjárművet találtak meg - mondta Tóth Tamás, a BRFK gépjárműbűnözés elleni osztályának vezetője szerdán Budapesten.
Nem szolgál már füttyel, csicsergéssel, trillával a brit rádióadó, amely váratlan sikerre tett szert indulásakor azzal, hogy csakis madárhangokat sugárzott.
Magyarországon minden ötödik beteg gyógyszer-mellékhatás miatt kerül kórházba, a legtöbb orvos mégsem jelenti a kezelés során jelentkező tüneteket. Súlyos esetben a mellékhatások halált is okoznak - ez derül ki abból az országos felmérésből, amit a Sanofi-Aventis-Chinoin gyógyszerbiztonsággal foglalkozó munkacsoportja készített.
Csökkent a bizalom az üzleti szektor és a politikai elit iránt az utóbbi években Magyarországon - mondta közvélemény-kutatásukra alapozva a Transparency International Magyarország igazgatója. A...
Több mint egy kilogramm marihuánát foglaltak le a Tolna megyei rendőrök Szedresen. A TMRFK bűnügyi igazgatóságának munkatársai a 63-as főúton ellenőriztek egy gépkocsit, amelyben egy Tolna és egy Győr-Moson-Sopron megyei, Olaszországban élő nő utazott.
A telitalálatos lottónál is nagyobb szerencséje volt annak a három embernek, akit szerdán a cápáktól és krokodiloktól nyüzsgő tengerből kimentettek Ausztrália északi partjainál – fogalmazott a darwini vízi mentők vezetője.
Egy gramm kokain nem volt egy nő bőröndjeiben, mégis tekintélyes mennyiségű drogot próbált Chiléből Spanyolországba csempészni a poggyászával, mivel maguk a bőröndök voltak kokainból. A bőröndök...
A szlovák kormány szerint Orbán Viktor kijelentései a Kárpát-medencei magyarok európai parlamenti képviseletéről provokatívak, és rontják a politikai légkört. "Orbán Viktornak, a Fidesz-MPSZ...
Autólopásra és orgazdaságra szakosodott szervezetet számolt fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság; az osztrák társszervekkel és a polgárőrökkel közös akcióban négy embert fogtak el és öt gépjárművet...
A CIB Hitelkártya rugalmas társ az év bármely szakaszában - ráadásul nagyon kedvező feltételekkel juthat poggyász-, utazási- és balesetbiztosításhoz is (x)
A 2010-es adótörvények tervezete szerint a kormány 30 százalékos forrásadót vetne ki azokra a pénzekre, amelyeket Magyarországon működő vállalkozások fizetnek ki kamat, jogdíj vagy szolgáltatási díj címén olyan külföldi cégeknek, amelyeket úgynevezett alacsony adóztatású államban jegyeztek be.
Elfogták a fiatalokból álló mándoki rablóbandát; egy 18 éves lányt őrizetbe vettek, míg társai, egy 16 éves fiú és két 14-15 éves lány szabadlábon védekezhetnek. A 18 éves lányt csoportos rablás és súlyos testi sértés megalapozott gyanújával őrizetbe vették.
Kivonult a Fidesz- és a KDNP-frakció a Fővárosi Közgyűlés szerdai üléséről, de az ellenzéki képviselők az épületben maradtak. Tarlós István, a frakciószövetség vezetője úgy fogalmazott: a közvélemény figyelmét szeretnék felhívni arra, összeegyeztethetetlen a demokráciával az, ahogyan a közgyűlés működik.
Csaknem öt százalékkal többet kell fizetni Budapesten a közösségi közlekedésért a júliusi áfaemelés miatt; egy BKV-jegy 300 forint lesz, a havi bérlet pedig 9400 forint - döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés....
Komoly krízist él át a tejágazat, az unió tejpiaci reformja valamint a tej iránti kereslet csökkenése, az emiatt bekövetkezett jelentős mértékű áresés miatt - jelentette ki Máhr András, a Földművelésü...
A forint ma gyengülést mutat a volatil kereskedésben. A kedvező nyitás után minimumot ért el az EUR/HUF 278,86-nél, míg az EUR/USD új éves csúcsot ért el. A forint gyorsan gyengülni kezdett, és 284,35-re emelkedett az árfolyam, a dollárt követve, mely nyereségeket könyvelt el az euróval szemben. Az elemzők szerint erős ellenállás található 283,50-nél. Az EUR/HUF-ot 281,75-ön jegyzik. in-…
A nemfizetés ellen klasztert hoz létre alvállalkozóival a Kész csoport, az alvállalkozóit minősíti, a megrendelőivel szemben pedig olyan bankgaranciát köt ki, mint amilyet az alvállalkozóival szemben régóta alkalmaz - mondta Bán Tamás, a csoport vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
A szlovák kormány szerint Orbán Viktor kijelentései a Kárpát-medencei magyarok európai parlamenti (EP) képviseletéről provokatívak, és rontják a politikai légkört.
A nyár utolsó napjáig tart nyitva az „Íme az Ember” - Egy pápa arcai című kiállítás a VAM Design Centerben. A budapesti kiállítóhelyen augusztus 31-ig látható nagyszabású tárlat válogatás Arturo Mari, a négy éve elhunyt II. János Pál személyi fotósának csaknem 200 képéből. A kiállításhoz kapcsolódva számos kísérőrendezvényt is tartanak - közölte csütörtökön a Független Hírügynökséggel...
Bajnai Gordon szerint az elmúlt ötven napban a "cselekvés kormánya" visszavitte Magyarországot az egyensúlyi pályára. A miniszterelnök erről a szerdai kormányülés végén beszélt, értékelve kabinetjének eddigi teljesítményét.