A munkahelyeken túl sok a nassolásra csábító harapnivaló, így az alkalmazottak nem tudnak ellenállni és könnyen elhíznak - derült ki egy amerikai felmérésből.
Az MSZP az európai normákkal, a térség népei és országai harmonikus, jó kapcsolatainak érdekeivel szembenállónak tartja a szlovák törvényhozásnak az államnyelvtörvény módosításáról szóló keddi döntését - közölte Lendvai Ildikó pártelnök az MTI-vel.
Magyarországon egyedi kezdeményezésnek számít az a családi programsorozat, amellyel egészséges életre biztatta Kaposvár, Debrecen, Nyíregyháza és Szombathely lakosait a Richter Nyrt.
Egy ausztrál manuálterapeuta, Thomas A. Bowen az ötvenes évektől egészen haláláig fejlesztette módszerét, amely nem alkalmaz erős mozdulatokat, beavatozásokat. A gyengéd, megfelelő ponton alkalmazott érintések, „manipulációk” lényege, hogy beindítja a test öngyógyító folyamatait.
A popiparban dolgozó könyvelők jó ideje felismerték, hogy a halott popsztár legalább olyan jó üzlet, mint amikor még koncertezik, és új lemezeket ad ki.
A magyar pénzügyi piacok konszolidációja már kellően előrehaladt ahhoz, hogy lehetővé tegye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára a kamatok csökkentését és fékezze az ország mély recesszióját - jelentette ki Bihari Péter, az MNB monetáris tanácsának tagja, a Reutersnek nyilatkozva.
A zalalövői Borostyán-tóba esett egy 9 éves kislány, kimentése után mentőhelikopterrel szállították kórházba. Egyelőre vizsgálják, hogy miként esett a tóba a gyermek, akit a helikopterrel a szombathelyi kórházba szállítottak.
A vasárnap száműzött hondurasi elnök visszahelyezését követeli tisztségébe az ENSZ közgyűlése. Manuel Zelaya jelen volt a testület mai, New York-i szavazásán.
Ingyen esküvőt nyerhet az a szaúd-arábiai ifjú, aki hajlandó letenni a cigarettát és Fortuna is rá mosolyog. Egy rijádi dohányzásellenes szervezet így próbálja leszokásra sarkallni a nikotinfüggőket.
Két év alatt 80 milliárd forintot von ki a mezőgazdaságból a Gyurcsány-Bajnai kormány a nemzetközi készenléti hitel fejében. Az Oszkó és Simor által aláírt, IMF-nek címzett szándéklevélből emellett kiderül: többek között megszűnik az energiatámogatás és a rászorultság elvű gázár- és távhő-kompenzáció.
Tíz színpad, több mint 200 hazai és nemzetközi fellépő, várhatóan 80 ezer látogató - számokban ezek a ma kezdődő a 17. VOLT Fesztivál fontosabb adatai. A VOLT idén sem nélkülözi a nemzetközi zene elismert és népszerű sztárjait. A 90-es évek közepén csúcson lévő 'metálsátán', Marilyn Manson zárja majd szombat éjjel (vagy vasárnap hajnalban, még nem tudni) a fesztivált a legnagyobb pódiumon, amelyet…
Semmi nem garantálja, hogy csökkenni fog az állami tulajdon az AIG-ben, ezt a tavaly a tönk szélére került biztosítóóriás vezére ismerte le. A társaság nagy erőkkel igyekszik rendbe hozni magát, hogy...
Negyvenhárom településen csaknem 80 ezer szűrővizsgálatot végeztek el a Szűréssel az Életért program keretében - mondta sajtótájékoztatóján Székely Tamás egészségügyi miniszter, aki elmondta, hogy a programsorozat összesen 139 millió forintba került.
Elgázoltak Kisbérnél egy idős férfit, aki kerékpárral akart átmenni a 81-es főúton. A kerékpáros a helyszínen belehalt sérüléseibe - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Gyengébb osztályzatot kapott Magyarország is a korábbinál a Freedom House-tól. A demokrácia terjedését világszerte támogató nem kormányzati szervezet szerint 2008 a kelet-európai demokráciák sötét éve volt.
A repülési útvonalak nyomán terjedt el az új típusú influenza - állapították meg kanadai kutatók. A betegség ott terjed el először és a leggyorsabban, ahová tavaly márciusban és áprilisban a Mexikóból érkező légi utasok 80 százaléka repült: az Egyesült Államokban és Kanadában.
Szeptember 30-án szerződést bont a HospInvest Zrt.-vel a gyöngyösi önkormányzat - erről keddi testületi ülésén döntött a képviselő-testület. A magáncég működtette a gyöngyösi Bugát Pál Kórházat, amelynek sorsa augusztus közepén dől el.
A Los Angeles melletti Ontario városában fennállása ötvenedik évfordulója alkalmából ünnepi istentiszteletet és megemlékezést tartott a helyi Független Magyar Református Egyház, amely 1959. június 28-án alakult meg Négyessy Bertalan lelkipásztor vezetésével.
Megszünteti a munkájával nem összeegyeztethető tisztségeket és megbízásokat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felügyeleti tanácsának új elnöke. Farkas Ádám az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: egyes befektetéseit értékesíti, a nevén maradók kezelésében pedig nem fog részt venni.
A Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Ferenc Verseny győztesei adtak koncertet a kaliforniai Yorba Lindában található Nixon Elnöki Könyvtár és Múzeum négyszáz fős, kis híján színültig telt színháztermében.
Teljesen ártatlan nevű, de egyáltalán nem ártatlan tevékenységet végző vállalatokat fedezett fel az amerikai pénzügyminisztérium, amely minden erejével igyekszik megakadályozni az észak-korei...
A pénzügyminiszter szerint jövőre versenyképes lesz a régióban a magyar munkaerőköltség. Az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a médiatörvény decemberi módosítását az Alkotmánybíróság. Olaszországban 16-ra emelkedett a tegnap éjjeli vonatszerencsétlenség halálos áldozatainak száma.
A Real Madrid pompázatos ceremónia közepette "bemutatta" a szurkolóknak a klub egyik nyári igazolását, a brazil Ricardo Izecson dos Santos Leitét, azaz Kakát.
A professzionális férfi biciklistáknak nem árt lefagyasztatniuk a spermáikat, mielőtt belefognak a karrierépítésbe, az aktív edzés ugyanis próbára teheti nemzőképességüket.
Ezüstérmet szerzett a magyar férfi öttusa válogatott a lipcsei Európa-bajnokságon kedden. A Németh Róbert, Tibolya Péter, Marosi Ádám összeállítású csapat a litván válogatott mögött lett második, mindössze ötven ponttal maradt le az aranyérmes csapattól.
Andrási Miklós lehet a MÁV új elnök-vezérigazgatója, akinek a megbízatását szerdán jelenti be a közlekedési tárca vezetője - értesült több forrásból az MTI.
A Nemzetközi Valutalappal (IMF) kötött hitelszerződéshez kötődő program végrehajtására nézve kockázatot jelent Magyarországon a politikai helyzet törékenysége - olvasható a hitelszerződés második felülvizsgálatáról készült, kedden nyilvánosságra hozott szakértői jelentésben.
A Hír Televízió által megkérdezett ügyvéd szerint törvényt sértett Draskovics Tibor, amikor a szolgálati utat megkerülve intézkedett a drogügyként elhíresült botrányban. Az igazságügyi miniszter korábban tagadta, hogy jogellenesen járt volna el, részleteket azonban kedden sem árult el.
Andrási Miklós lehet a MÁV új elnök-vezérigazgatója, akinek a megbízatását szerdán jelenti be a közlekedési tárca vezetője - értesült több forrásból az MTI kedden este.
Hamarosan megszületik a megállapodás a francia gázkonszern részvételéről a Balti-tenger alatt épülő gázvezetékben. A Szentpétervár melletti Vyborg és a németországi Greifswald közötti gázvezeték létrehozásával megbízott konzorcium élén a volt német kancellár, Gerhard Schröder áll.
Már legkevesebb 16 halottja van a hétfőről keddre virradó éjszaka történt vonatbalesetnek, amikor kisiklott és felrobbant egy gázt szállító tehervonat egyik vagonja az észak-olasz Viareggio városában.