Magyarország — Mikor fizetik ki a pénzt, uraim? Hiába fogadkoztak az állami cégek vezetői, hogy 2008-as jutalmaik egy részét visszaadják, eddig csak a várt összeg töredéke érkezetett meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz (MNV).
Szétnéztünk Magyarország nyaralói között - természetesen a legolcsóbbakat kerestük. Talán kissé meglepően hangzik, de kétszáznál is többet találtunk 3 millió forint alatt. Természetesen jelentős részük felújításra szorul, azonban kreatív ötletekkel és egy kis munkával legtöbbjükből igazi kis palota varázsolható- ahol szinte garantált a pihenés és a nyugalom....
"Súlyosan negatív" hitelkockázati fejlemény lenne a lett valuta leértékelése, áll a Fitch Ratings csütörtöki londoni elemzésében, amely szerint Lettország már jelenleg is spekulatív szuverén adósi besorolása tovább romolhat, ha nem születik megállapodás a lett kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között az idei költségvetés módosításáról. (ProfitLine.hu)
Az illetékesek komolyan vizsgálják azt az eshetőséget, hogy a sebességmérő műszerek zavara okozta a hét elején az Atlanti-óceánba zuhant francia utasszállító repülőgép katasztrófáját - mondták el csütörtökön bennfentes repülésügyi szakértők.
Egy százalék körüli nyereséggel zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei csütörtökön. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,9 százalék (74,96 pont) emelkedéssel 8750,24 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvényekkel telített Nasdaq Composite mutató 1,3 százalékkal (24,10 ponttal) 1850,02 pontra nőtt. (ProfitLine.hu)
A hazai pénzintézetek közül az MKB Bank eszmélt elsőként, amikor sűrűsödni kezdtek a devizahitelezés viharfelhői. A pénzügyi válság megtorpanásával a legtöbb pénzintézetben a megtakarítások kerültek a középpontba. A kedvező kamatozású forint- és euró lekötött betétek mellett az MKB Bank egyéb megtakarítási lehetőségeket is kínál ügyfeleinek. Többek között ezekről is kérdeztük dr. Balogh Imrét, a…
Újabb vezető brit kabinettag mondott le, távozásra szólítva fel egyben Gordon Brown kormányfőt is. James Purnell munka- és nyugdíjügyi miniszter két napon belül az ötödik kormánytag - a szűkebb kabinetből pedig a harmadik -, aki hátat fordít az egyre ingatagabb helyzetű Brownnak, de ő az első, aki nyilvánosan a miniszterelnök lemondását sürgeti.
Visszavágott az Áll az alku nagyszájú győztesének Medveczky Ilona. Kölcsey-Gyurkó Levente hatvanezer forintot ajánlott fel a táncosnőnek, ha előtte sztriptízel. A revükirálynő Hajdú Péter show-jának felvételén, váratlan gesztussal vett elégtételt: húszezer forintot vágott a fiatalemberhez.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) életre hívásának emlékére minden évben június 5-én rendezik meg a Környezetvédelmi világnapot azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az emberi környezet védelmének, szennyezése csökkentésének fontosságára, egyben konkrét intézkedéseket népszerűsítsenek e célok megvalósítására. A nap központi eseményeit idén Mexikóban rendezik. Magyarországon ma adják…
Angelina Jolie volt a világ legbefolyásosabb híressége 2008-ban – derül ki a Forbes gazdasági magazin legfrissebb listájából. A színésznő az évek óta uralkodó talkshow királynőt Oprah Winfreyt taszította le a trónjáról, és párját, Brad Pittet, valamint Jennifer Anistont is maga alá gyűrte.
A hallgatók után az egyetemi vezetők is elutasították Magyar Bálint és Magda Sándor újabb diáksarc bevezetésére irányuló javaslatát - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
Kétnapos országos közlekedésbiztonsági akciót indít ma az ittasan és a bódult állapotban vezetők kiszűrésére a rendőrség. A fokozott ellenőrzést egy európai szintű akciósorozat, a TISPOL - az európ...
Jelentős szavazataránnyal bekerül az Európai Parlamentbe (EP) az iszlámellenes kirohanásairól ismert Geert Wilders populista politikus pártja Hollandiában az exit-pollok szerint. Ma Írországban és Csehországban folytatódik az EP új képviselő-testületének négynapos megválasztási folyamata.
A kilencvenes évek körülrajongott szexbombája volt, akinek nemcsak izgató teste, de a terpesze is legenda lett. Hollywood nagyvadjai fordultak meg az ágyában, mégis egyedül maradt. Sorozatunk negyedik részéből kiderül, hogy önimádatával, hogyan marta el maga mellől a férjét.
A közoktatási törvény 2003-as módosítása óta alsó tagozatban csak szülői kérésre ismételhetnek évet a diákok. Az ilyen esetek általában kirívóak, a szülők pedig többnyire megértik és együttműködnek, ha gyermeküknek ismétlésre van szüksége
Megerősítette csütörtökön az OTP Bankra és az MKB Bankra érvényben tartott támogatási besorolását a Fitch Ratings, a két magyar pénzintézet állami, illetve tulajdonosi támogatásának nagy valószínűségére hivatkozva. (ProfitLine.hu)
Mégsem az Air France 447-es járatának maradványait találták meg az Atlanti-óceánon - jelentették be csütörtök este hivatalos brazil források. Ahogy a hajók megközelítették a törmeléket, kiderült, közönséges tengeri szemétről van szó.
Hat társaság összességében 113,5 millió forintért tarthat úgynevezett kompetenciafejlesztő tréningeket a minisztériumokban és háttérintézményekben dolgozók számára
A kormány által tervezett 32 százalékos adókulcs esetén csupán a munkaadók bő négytizede tartaná fenn a természetbeni juttatásokat - derül ki a Szonda Ipsos kutatásából. Az ilyen juttatásokat a korábbinál kisebb összegben, vagy egyáltalán nem adó vállalatok mindössze egytizede kompenzálná munkavállalóit béremeléssel
Megerősítette az OTP Bankra és az MKB Bankra érvényben tartott támogatási besorolását a Fitch Ratings, a két magyar pénzintézet állami, illetve tulajdonosi támogatásának nagy valószínűségére hivatkozv...
Pamela Anderson nagyon szexi nő, egyáltalán nem látszik rajta a kora – lelkendezett Labancz Lilla a Borsnak. A Baywatch-sztárral malibui otthonában találkozott az Álom.net üdvöskéje. Augusztusban ugyanis együtt forgatják Magyarországon a Boszorkányok című mozit.
Már rég be kellett volna tiltani a Fideszt, mert az a hatalom kizárólagos megszerzésére törekszik - lényegében erről írt a Népszavában Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő.
Jelentős szavazataránnyal bekerül az Európai Parlamentbe (EP) az iszlámellenes kirohanásairól ismert Geert Wilders populista politikus pártja Hollandiában a szavazófülkéből kilépők megkérdezésével született közvélemény-kutatás (exit-poll) szerint.
Koszovót tagjai közé fogadta a Világbank - jelentette be csütörtökön Pristinában az önálló állammá alakult volt szerbiai tartomány kormányfője. "A Világbank megerősítette, hogy a szervezet kormányzóta...
Havi nettó 180 ezer forinttal keres többet az új kormányszóvivő, Szollár Domokos, mint elődje, Daróczi Dávid. A kommunikátor havi 600 000 forintot kap tisztán. Az biztos, nem a pénz miatt váltott munkahelyet, korábbi, reptéri szóvivői gázsija ugyanis ennél is több volt.
Újabb vezető brit kabinettag mondott le, távozásra szólítva fel egyben Gordon Brown kormányfőt is. James Purnell munka- és nyugdíjügyi miniszter két napon belül az ötödik kormánytag - a szűkebb kabinetből pedig a harmadik -, aki hátat fordít az egyre ingatagabb helyzetű Gordon Brownnak, de ő az első, aki nyilvánosan a miniszterelnök lemondását sürgeti.
A szállodások szerint a kényszerű árverseny csak rövid távon lehet megoldás, mert egyre több vendég kell, hogy a fix kiadásokat fedezni tudják, ez pedig a legrosszabb esetben csődbe is viheti az üzletet
A KSH-kérdőív a szakemberek szerint egyedülálló, mert összefüggéseiben mutatja a lakosság egészségügyi helyzetét, illetve azt, milyen hatásai vannak például a munkanélküliségnek
A magyarországi mintegy 4,3 millió lakásingatlan csaknem 20 százalékát érintheti a kormány terveiben szereplő vagyonadó - mondta Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke
Az illetékesek komolyan vizsgálják azt az eshetőséget, hogy a sebességmérő műszerek zavara okozta a hét elején az Atlanti-óceánba zuhant francia utasszállító repülőgép katasztrófáját - mondták bennfentes repülésügyi szakértők.
A Magyar Nemzet úgy tudja: Molnár László szocialista politikus, aki egy békéscsabai ingatlanos cég résztulajdonosa és ügyvezető igazgatója, ingyen szerezte meg az APEH-től négy közép- és dél-alföldi megye tavalyi ingatlanforgalmi adatait.
A Bajnai Gordon miniszterelnököt mentegetni próbálók egyre gyakrabban idézik a jól ismert közmondást: rablóból lesz a legjobb pandúr. Ez a vélekedés azonban különösen elfogadhatatlan napjaink valóságában. Jogos elvárás, hogy ilyen sötét gazdasági múlttal ne lehessen miniszterelnök senkiből sem Magyarországon.
Huszonnégyen meghaltak és legalább 44-en megsebesültek pénteken a kínai Szecsuán (Sichuan) tartományban egy buszbalesetben. A szerencsétlenség a tartományi székhelyen, Csengtuban (Chengdu) történt.
Újabb vezető brit kabinettag mondott le, távozásra szólítva fel egyben Gordon Brown kormányfőt is. James Purnell munka- és nyugdíjügyi miniszter két napon belül az ötödik kormánytag - a szűkebb...
A dél-afrikai Moloko Temo állítólag 134 évet élt. Az asszony hatósági iratokra hivatkozva azt állította, hogy 1874. július 4-én született a búr telepesek Transvaal köztársaságában, a mai Dél-Afrikai Köztársaság legnépesebb régiójában.
Az illetékesek komolyan vizsgálják azt az eshetőséget, hogy a sebességmérő műszerek zavara okozta a hét elején az Atlanti-óceánba zuhant francia utasszállító repülőgép katasztrófáját.