Leszakította egy kötélhúzóverseny egy férfi kezét Kínában. A viadal igen népes volt, vagy százan vettek benne részt, bár egyszerre csak tízen-tízen húzkodták a kötelet.
Annak ellenére, hogy az amerikai vállalatok már nem ontják magukból az állástalanok számát, az munkanélküliségi ráta emelkedik. Bár az ellátásért folyamodók, illetve az ellátásban részesülők száma már csökken, mely az országot sújtó recesszió tompulására utal. (ProfitLine.hu)
Leányvállalatai közel egyötödét adja el a holland társaság, ezzel párhuzamosan tőkéjét akár 8 milliárd euróval is emelheti - számolt be tegnap este a napi online. (ProfitLine.hu)
Új szolgáltatással jelentkezik a héttől a ProfitLine.hu gazdasági, tőzsdei magazin. A hagos részvénypiaci elemzés célja, hogy a kisbefektetőket érthető nyelven, képi (grafikai) és hangos elemzéssel támogassa befektetési döntéseik megalapozásához. (ProfitLine.hu)
Minden eddiginél átfogóbb, nemzetközi összehasonlításra alkalmas egészségfelmérést indít ősszel a Központi Statisztikai Hivatal; a felmérésben hétezer embert kérdeznek étkezési szokásairól, fizikai, l...
A most ötödik osztályba járók teljesítménye javult, ám azt nem lehet biztosan állítani, hogy ez azért lenne, mert rájuk elsőként vonatkozott a buktatás tilalma - írja a Népszabadság. A negyedikesek...
Döbbenetes fogyást ért el Norbi módszerével Bea. Miután saját bőrén tapasztalta az Update életmód megdöbbentő sikerét, Update Pékséget nyitott Dunaújvárosban a TESCO Áruházban.
A magyar európai parlamenti képviselők egyik fontos feladata lesz a határokon átívelő nemzetegyesítés - jelentette ki Orbán Viktor Egerben csütörtökön. A Fidesz elnöke Simor András jegybankelnök...
Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem az Air France 447-es járatának maradványait találták meg az Atlanti-óceánon - jelentették be csütörtök este hivatalos brazil források. Ahogy a hajók megközelítették a törmeléket, kiderült, közönséges tengeri szemétről van szó.
Az európaiak közel kétharmadát, 64 százalékát nem érdekli a június 7-i európai parlamenti választás - derült ki az Opinionway közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet pénteken tettek közzé a La Tribune című francia gazdasági lapban.
Tagjai közé fogadta Koszovót a Világbank - jelentette be csütörtökön Pristinában az önálló állammá alakult volt szerbiai tartomány kormányfője. "A Világbank megerősítette, hogy a szervezet...
Az ázsiai részvénypiacok emelkedéssel búcsúztatják a hét utolsó kereskedési napját, nem látszana, hogy tartanának a ma délután nyilvánosságra kerülő amerikai májusi munkanélküliségi adattól. Inkább jobban a tegnapi adatra fókuszálnak mely szerint a munkanélküli ellátásban lévők száma 20 hétnyi emelkedés után csökkenést mutatott a múlt héten. (ProfitLine.hu)
A következő egy évben a lengyel zloty lehet a legjobban teljesítő deviza a feltörekvő kelet-közép-európai régióban az euróval szemben - derül ki a Reuters által minden hónap elején végzett...
Milyen nehéz ma lakáshoz jutni Magyarországon? Valószínűleg a legtöbben azt válaszolják, hogy nagyon-nagyon. De el tudjuk képzelni, hogy milyen lehetne az, ha több mint ezer évig kellene...
Tudatos döntés volt a szocialisták részéről, hogy kihagyták az európai parlamenti kampányból a miniszterelnököt - mondta az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Azért határoztak így, hogy Bajnai Gordon pártszimpátiától vagy antipátiától függetlenül tudjon tárgyalni az ellenzékkel, illetve parlamenten kívüli szervezetekkel - tette hozzá Lendvai Ildikó, megjegyezve: a kormány…
Minden eddiginél átfogóbb, nemzetközi összehasonlításra alkalmas egészségfelmérést indít ősszel a Központi Statisztikai Hivatal; a felmérésben hétezer embert kérdeznek étkezési szokásairól,...
A kormány folytonos adóváltoztatásai és ötletelése miatt teljes a bizonytalanság az APEH alkalmazottai körében. A hatóság mai értekezletén beszédet mond a kormányfő és a pénzügyminiszter, ám senki sem kérdezhet tőlük - írja a Magyar Nemzet.
Annak ellenére, hogy 2008-ban az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) 3-5 százalékos béremelésre tett ajánlást a következő évre, a vállalatok többsége ezt nem hajtotta végre, sőt az eddig megkötött bérmegállapodások alapján a versenyszférában mintegy 0,5 százalékos reálkereset-csökkenés következhet be az idén - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke…
A Magyar Nemzet úgy értesült, jó esetben is négy képviselői hely megszerzésére számít az MSZP a vasárnapi EP-választáson. A párt politikai elitje a felelősségre vonás elkerülése érdekében minden...
A kormány az év eleje óta mintegy 50 milliárd forint keretösszegben segíti a munkahelymegőrzést, ezzel 58 ezer munkahely megmaradását tette lehetővé - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján.
Nem annyira bőkezű a kormány az szja sávhatárának kitolásával, mint az az első pillanatban tűnik, ráadásul a változások hatását - a módosítások nagy száma és széles köre miatt - nem is lehet néhány...
Az elmúlt években végrehajtott nyugdíjrendszeri átalakítások a következő két-három évtizedben a bruttó hazai termék (GDP) 1,5-3,5 százaléka körüli megtakarításokat eredményeznek - mondta Kiss Péter társadalompolitikai miniszter, a Pénzügykutató Zrt. és az UniCredit Bank által közösen szervezett konferencián tegnap.
Már rég be kellett volna tiltani a Fideszt, mert az a hatalom kizárólagos megszerzésére törekszik - lényegében erről írt a Népszavában Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő.
Jövőre a költségvetés hiánya közelebb lesz az 5 százalékhoz, mint a 4-hez - állítja Heim Péter, az Atticus Investments Zrt. vezérigazgatója a Világgazdaságban írt cikkében. A közgazdász az eset...
Az atv.hu szerint Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti (EP) listavezetője obszcén üzenetet küldött amerikai magyar zsidóknak. Morvai Krisztina ezzel összefüggésben az MTI kérdésére azt mondta, nem szeretne a magánlevelezéséről nyilatkozni.
Tegnap tartotta rendkívüli közgyűlését a Fotex az új székhelynek számító Luxemburgban. Az elfogadott határozatok közül talán a legérdekesebb, hogy az alapszabály 10%-ban maximalizálja a saját...
A Fidesz rendkívül sajnálja, hogy a szocialisták megfutamodtak a listavezetői vita elől - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerdán az MTI-vel.
Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő írásbeli kérdéssel fordult Oszkó Péter pénzügyminiszterhez. Az írásbeli kérdést az alábbiakban szó szerint közöljük.
Ma délután 4 óráig kérhet igazolást a június 7-ei európai parlamenti választásra az a magyar választópolgár, aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de Magyarország egy másik településén...
Az EUR/USD összeszedte magát tegnap veszteségei után, és 1,4165-ről 51 pippel 1,4216-ra emelkedett. A következő akadály 1,4240-nél található. Ha sikerül bevenni a szintet, emelkedés várható 1,4275-ig. Támogatás 1,4180-nál található. Az USD/JPY 96,54-ről 34 pippel 96,88-ra emelkedett. Eddig nem sikerült átlépni a 97-es értéket, de a kereskedők szerint sor kerülhet erre. Az érték alatti eladási…
Nem fogadja el a Legfőbb Ügyészség (LÜ) figyelmeztetését a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ), s nem hajlandó felbontani együttműködési megállapodását a Jobbikkal – jelentette ki közleményében a szakszervezet főtitkára. Szima Judit arra reagált, hogy tegnap az LÜ bejelentette: véget ért az országos rendőrfőkapitány kezdeményezésére indított vizsgálatuk. Ennek eredményeként…
Kétnapos országos közlekedésbiztonsági akciót indít ma az ittasan és a bódult állapotban vezetők kiszűrésére a rendőrség. A fokozott ellenőrzést egy európai szintű akciósorozat, a TISPOL - az...
Hazánknak létfontosságú, hogy az Európai Parlamentben (EP) az agrárkérdésnek erős szószólói legyenek. „A kormány és a szocialisták rendkívüli mértékben nehezítették a magyar agrárérdekek érvényesülését az európai hadszíntéren” – állapította meg Glattfelder Béla. A Fidesz–KDNP jelöltje, aki a lezárult EP-ciklusban is képviselő volt, leszögezte: van megoldás arra, hogy a föld...
Simor András 2007-es, 2008-as és 2009-es vagyonbevallásai közötti számszaki különbözet túlnyomó része abból adódik, hogy korábbi, külföldi vagyonkezelő által kezelt megtakarításait a 100 százalékos tulajdonában lévő Trevisol Management Services Ltd. társaságba helyezte át. Ezt közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután több lap megírta és a Fidesz kifogásolta, hogy nem tudni, mi lett mintegy 900…
Minimálisan erősödött a forint az euróhoz képest, amely 286 forinton állt pénteken kora reggel. Röviddel 6 óra előtt az euró 285,75 forintot ért a csütörtök késő esti 286,10 forint után (-0,12...
Kútba esett a régóta tervezett ausztrál Rio Tinto, és a kínai alumíniumgyártó Chinalco közötti 19.5 milliárd dolláros ügylet, miután az ausztrál cég kiszállt az üzletből. A Rio még februárban fordult a kínai vállalathoz, hogy segítsen a megrendült pénzügyi helyzetén, miután 38.7 milliárd dollárnyi adóssággal rendelkezik. A most végleg füstbe ment megállapodás szerint a Chinalco 12.3 milliárd…
Mérsékelt emelkedést mutatnak ma reggel az ázsiai részvényindexek, a Nikkei 1%-kal, a dél-koreai Kospi 1.2%-kal, a kínai Shanghai Composite 0.3%-kal menetelt felfelé. A régióban egyedült a hongkongi...
A magyar emberek döntő többsége nemet mond az ingatlanadóra. A Magyar Hírlap által megbízott cég felméréséből kiderült, hogy a megkérdezettek 91 %-a nem lenne hajlandó feladni jelenlegi otthonát az ingatlanadó miatt....
Az európaiak közel kétharmadát, 64 százalékát nem érdekli a június 7-i európai parlamenti választás - derült ki az Opinionway közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet pénteken tettek közzé a La...
A kezdeti bizonytalankodás után pluszba kanyarodtak a vezető amerikai részvényindexek és a kereskedés végéig a pozitív tartományban mozogtak. A Dow Jones napi maximuma közelében tudott megállapodni 0...
Offshore - ezzel a szóval jellemezte a szocialista kormányt Orbán Viktor. A Fidesz elnöke nyíregyházi kampányrendezvényen példátlannak nevezte Európában, hogy egy ország vezetői elkerülik az adófizetést, majd megszorításokat varrnak az emberek nyakába és elvárják tőlük, hogy rendesen adózzanak.
A labdarúgás történetének legnagyobb összegű mezszponzori szerződését kötötte a Manchester United az amerikai Aon Corporation nevű pénzügyi tanácsadó vállalattal.
A munkaügyi tárca olyan szabályozást kíván kidolgozni 2010-re, amely egyre inkább bevonja az infrastruktúra kezelőket és a vállalkozásokat az Út a munkához programba - jelentette be Szűcs Erika csütörtökön Egerben.
A kormány által tervezett 32 százalékos adókulcs esetén csupán a munkaadók bő négytizede tartaná fenn a természetbeni juttatásokat, 10 százalékos adó esetében azonban már tízből hét - derül ki a Szonda Ipsos kutatásából.
Sztárok, reszkessetek, lecsap a Blikk Gasztrokommandója! Lapunk álruhás szakértője tíz híresség nevével fémjelzett vendéglátóipari egységet tesztelt, hogy segítséget nyújtsunk olvasóinknak a választásban.
Glasgowban folytathatja sikeres edzői pályafutását Bölöni László. A Standand Liege szakvezetőjeként bajnoki címet bezsebelő szakember nemrég kijelentette: nem szívesen maradna a belgáknál, mert a csapat anyagi lehetőségei nem engedik meg azt, hogy európai szinten is sikeres csapatot hozzon össze, és szerinte a legutóbbi szezon otthoni sikereit sem lehetne megismételni.
Az észak-koreai hatóságok nem közöltek érdemleges információt arról a csütörtökön valószínűleg lezajlott perről, amelyet két amerikai állampolgárságú újságírónő ellen illegális határátlépés vádja...