A mintegy 35 ezer rendőrt, katonát, tűzoltót, vámost, börtönőrt, polgári védelmi és nemzetbiztonsági dolgozót tömörítő Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácson (OKÉT) nemmel szavazott a közszféra munkavállalóinak 2009-re vonatkozó bérkiegészítéseinek megvonására, áll a sajtóanyagban.
Nem csak a hazai Sziget fesztivált, de az összes kelet-közép-európai többnapos zenés rendezvényeket is igen érzékenyen érinti a válság. Nem csak a pénzszűkében lévő fiatalok megcsappant érdeklődése jelent problémát, de a szponzorok hátat fordítása is....
A korábbi elképzelésekkel ellenére mégsem kerül tartós állami tulajdonba a Richter 25 százalékos állami tulajdonrésze - döntött hétfőn a parlament. A Portfolio.hu elemzője szerint ugyanakkor nem zárható ki, hogy egy újabb törvénymódosítással végül a cég részvényei mégis bekerülnek ebbe a körbe.
Értékesítette autóbuszparkját a baranyai megyeszékhely helyi járatú buszközlekedését biztosító Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. - erősítette meg az Új Dunántúli Napló információját kedden az MTI-nek Varga ...
Václav Klaus cseh köztársasági elnök aláírta az általa korábban keményen bírált és határozottan elvetett lisszaboni szerződést - jelentette a Právo című baloldali lap kedden. A hír igaz. Tény és...
Öt hónap börtönt kapott egy férfi Tajvanon, mert letépte egy parlamenti képviselő fejéről annak parókáját. A bíró ítéletének indoklásában arra hivatkozott, hogy a hajtépő „megfosztotta a jó kinézethez való jogtól” áldozatát.
A jövő évi adótörvény-javaslat átláthatatlan, bonyolult, tele van ellentmondásokkal, nehezíti a vállalkozások és a családok helyzetét - mondta Tállai András (Fidesz) a jövő évi adótörvények és a vagyonadóról szóló előterjesztés keddi parlamenti vitájában.
Az MSZP szerint a versenyképességet hosszabb távon megalapozó változtatásokra van szükség - mondta Kovács Tibor (MSZP) kedden a parlamentben. A feladat a válságkezelés és a növekedés feltételeinek...
Átadták az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírja, Angyal István és a Tűzoltó utcai ellenállók emlékét idéző műegyüttest Budapesten kedden; az Angyalvár című alkotást Gegesy Ferenc, a IX. kerület polgármestere avatta fel.
A megerősítő vizsgálat eredménye szerint nem az új típusú influenzavírussal fertőződött meg az a két ausztrál állampolgár, akit vasárnap szállítottak a szombathelyi Markusovszky Kórházba a...
A várt növekedés ellenére havi szinten 1,9 százalékkal csökkent áprilisban az ipari termelés Németországban. A szakértői előrejelzések átlaga plusz 0,1 százalékos növekedés volt. Abban bíztak az elemzők, hogy hat havi zsugorodás után áprilisban folytatódik az ipar teljesítményének márciusban regisztrált bővülése. (ProfitLine.hu)
Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti képviselője mandátumának átvétele után kimegy Brüsszelbe, nincs ma napirenden semmiféle képviselőcsere - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke kedden az...
Tíz híres magyarról elnevezett utcát vizsgálva egyértelműen kitűnik a Kossuth Lajosról elnevezett közterületek fölénye, a turini remete Rákóczit és Széchenyit előzi meg a forgalomnagyság szerinti képzeletbeli dobogón....
Miközben a globális befektetői étvágy alapvetően továbbra is viszonylag kedvezőnek mondható, a forint euróval szembeni közel egy hónapos mélypontjával párhuzamosan május eleji csúcsra emelkedtek a...
A várt növekedés ellenére havi szinten 1,9 százalékkal csökkent áprilisban az ipari termelés Németországban. A szakértői előrejelzések átlaga plusz 0,1 százalékos növekedés volt. Abban bíztak az elemz...
Jelentősen megnövekedett, történetének eddigi legmagasabb szintjét érte el az MNB kötvények értékesítése a keddi aukción, így kiugró csúcsot ért el a forgalomban lévő kötvények állománya is. A ...
Antibiotikum-rezisztenssé vált a gonorrhea, legalábbis Walesben és Angliában a szexuális úton terjedő betegségre használt gyógyszerrel szemben igen ellenálló baktériumtörzseket fedeztek fel. Ez pedig jelentős közegészségügyi kockázatot jelent, mert a gonorrhea a második leggyakoribb nemi betegség a szigetországban.
A jövő évi adótörvény-javaslat átláthatatlan, bonyolult, tele van ellentmondásokkal, nehezíti a vállalkozások és a családok helyzetét - mondta Tállai András a jövő évi adótörvények és a...
Más európai országok "szélsőséges nacionalista szervezeteivel" próbál szövetséget "összefércelni" az Európai Parlamentben a szélsőjobboldali Brit Nemzeti Párt (BNP) - írta a keddi The Independent, kiemelve a BNP és a Jobbik között már meglévő kapcsolatot.
A hivatalos átadást megelőzve használatba vették az autósok és a kerékpárosok a május végén elkészült kerepesi P+R parkolót – mondta el Szabó Zoltán projektmenedzser kedden. Az ünnepélyes megnyitót június 17-én tartják.
Európában évek óta megfigyelhető jelenség a szociáldemokrata pártok válsága, az európai parlamenti (EP) választások ennek a folyamatnak a kiteljesedését hozták; Magyarországon kikezdheti a kormány stabilitását a vereség, a Jobbik jelentős eredménye pedig egyben a Fidesz kudarca is - tartalmazza a Political Capital elemzése, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
Repülőjáratot indít Ungvár és Budapest között 2009. június 15-től a Kij Avia Zrt. kijevi légi közlekedési ügynökség és a Malév nemzeti légitársaság. Kezdetben az Embraer típusú repülőgép heti két...
A Rio de Janeiróból Párizsba tartó 447-es számú járat szerencsétlensége miatt az Air France valamennyi tengerentúlra közlekedő Airbus A330-as és A340-es repülőgépén lecseréli a külső sebességmérő szondákat.
Cáfolta kedden Kovács László európai biztos egyes internetes sajtóorgánumok azon állítását, hogy a múlt hét végi európai parlamenti választások idején kampánycsendet sértett volna.
Tankönyv helyett online tananyagból tanuljanak a diákok - terjesztette elő tervét Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó a gyerekek korszerű oktatásán kívül a könyvkiadás tetemes költségének...
A jövő évi adótörvény javaslat tragikus hatással lehet a turizmusra, vendéglátásra; nem életszerű, ellentétes az európai uniós adócsökkentési tendenciával, és alkalmatlan a válság kezelésre - mondta Bánki Erik, az Országgyűlés turisztikai bizottságának elnöke, a Fidesz turisztikai munkacsoportjának vezetője kedden, háttérbeszélgetésen, Budapesten. (ProfitLine.hu)
Európában évek óta megfigyelhető jelenség a szociáldemokrata pártok válsága, az európai parlamenti választások ennek a folyamatnak a kiteljesedését hozták; Magyarországon kikezdheti a kormány...
Jelentősen megnövekedett, történetének eddigi legmagasabb szintjét érte el az MNB kötvények értékesítése a keddi aukción, így kiugró csúcsot ért el a forgalomban lévő kötvények állománya is. (ProfitLine.hu)
A 2009. június 7-ei európai parlamenti választáson fölényesen a Fidesz-KDNP győzött, közös listája az összes szavazat több, mint 56 százalékát szerezte meg -, 14 képviselőt küldhetek az Európai Parlamentbe. Második helyen az MSZP végzett, 4 képviselői mandátumot szerzett. Hamadik a Jobbik 3 mandátummal, és 1 hely jutott az MDF-nek is.
A horvát versenyhivatal feltételes engedélyt adott a Mol-nak az INA olajipari vállalat átvételéhez. A hivatal a vállalat mintegy 60 százalékos piaci részesedését túl nagynak találta, ezért az INA t...
A tervek szerint 5-8 millió eurós beruházással a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón építi fel első európai üzemét a szingapúri Patec cég, a járműiparban érdekelt társaság magyarországi gyára az év v...
Az ondó minőségét nagyban befolyásolja, hogy a férfi szervezetébe mennyi antioxidáns és vitamin jut a zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával - derült ki egy spanyol kutatásból.
Az SZDSZ a vagyonadó kiterjesztését javasolja minden ingatlanra, beleértve a vállalkozások tulajdonában lévő ingatlanokat is - mondta Kóka János (SZDSZ) a jövő évi adótörvények és a vagyonadóról szóló előterjesztés keddi parlamenti vitájában.