Drágult az üzemanyag az INA horvátországi töltőállomásainál. Hétfő éjféltől a benzinért két százalékkal, a dízel üzemanyagért 3 százalékkal kell többet fizetni a horvát olaj-, és gázipari társaság kútjainál.
A Föld pályáját keresztező aszteroidát fedeztek fel svájci csillagászok, az objektum átmérője 800 méter, és várhatóan szeptemberben 67 millió kilométerre halad majd el a Föld mellett. Felfedezését...
Az idei első negyedévben a magyar gazdaság – a 2008 azonos időszakához képest – 6,1 százalékkal esett, az előző három hónap után 2 és fél százalékkal – tudatta kedden közleményben a KSH. Az exportorientált feldolgozóipar teljesítménye egyötödével zuhant.
Július 1-től változnak az adótörvények, amihez a bérszámfejtő szoftvereknek is kell igazodniuk, a frissítéseket június 30-ig kell megküldeni, a júliusban kilépő dolgozók miatt, az adóhatóságnak pedig július 12-ig közzé kell tennie az új 0908-as nyomtatványokat. Ezután újra frissíteni kell a bérszámfejtő szoftvereket, ami a felhasználóknak nem jelent ugyan több kiadást, az éves (átalány) követési…
Újra megpályázza az Európai Bizottság elnöki tisztét José Manuel Barroso portugál konzervatív politikus, az unió "kormányának" eddigi irányítója. Barroso kedden jelentette be, hogy az EU...
A kamera közelről mutatta. A világ forgott körülötte, a tudat és a sötétség határán egyensúlyozott. Felette a bíró már rászámolt. Tizennégyet. Ekkor felpattantak a szemei, és érthetően megszólalt: „négy”. Majd elájult. Mellette feküdt nyálas, utolsó erejével kiköpött kék, madaras díszítésű fogvédője.
A jegybank becslései szerint a magyar gazdaság az idei harmadik negyedévben érheti el a gödör alját, és az egész 2009-es évben 7%-os lehet a gazdasági visszaesés - nyilatkozta Karvalits Ferenc, az...
Budapest gazdaságpolitikai vezetésében alapvető fordulatra van szükség, a város vezetése ugyanis egy fillért sem forgat vissza a 180 milliárd forintnyi iparűzési adóbevételből a kisvállalkozások fejlesztésére....
Tervezhetetlenné válik a költségvetés, mert nem lehet megjósolni az adóemelések bevétel növelő hatását. Bajnai Gordon a szocialisták választmányi ülésén arról beszélt, hogy lesznek még kemény intézkedések – írja a Magyar Nemzet.
Egyelőre nem sok jele van annak, hogy a nemrégiben 3,9%-ra emelt éves hiánycél teljesíthető, főleg a ma reggel 6,7%-ra rontott, korábban "csak" 6,4%-nak tűnő első negyedéves GDP zuhanásunk figyelembe...
Jézus Krisztus az a halott híresség, akivel a britek a legszívesebben találkoznának - derült ki egy felmérésből, amelynek csak a második helyén végzett a "nép hercegnője".
A világ legfejlettebb nyolc országának pénzügyminiszterei derűlátóbban fogalmaznak majd a korábbiakhoz képest a globális gazdaság állapotával kapcsolatban, amikor péntektől kétnapos ülést tartanak...
Több magyar munkáltató tervez elbocsátást, mint ahányan bővítéssel kalkulálnak - derül ki a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Manpower kutatásából. A gyártásban 10 százalék, a kereskedelemben 9, a vendéglátásban 8 százalékos leépítéssel számolnak a cégek a következő három hónapban. Növekedést csupán a köz- és szociális szolgáltatások területén mértek - írja a Világgazdaság.
Elkezdték az Egyesült Államok eddigi legjelentősebb közlekedési fejlesztését, amelyben egy új vasúti alagutat építenek a Hudson-folyó alatt. A projekt révén a New Jerseyből New York városába ingázóknak akár 40 perccel is lerövidülhet az út.
Balázs Péter külügyminiszter helyi idő szerint kedd este egynapos munkalátogatásra érkezik Washingtonba, ahol találkozik az amerikai diplomácia vezetőjével, Hillary Clintonnal.
BUDAPEST – A magyar labdarúgás Európa-bajnokait ünnepelték a szövetség vezetői tegnap a SYMA rendezvényközpontban. Éppen negyedszázada, hogy a Bicskei Bertalan (64) által vezetett U18-as ifjúsági válogatott megszerezte a kontinensbajnoki címet, miután a döntőben 75 ezer néző előtt 0-0-s rendes játékidő után tizenegyespárbajban 3-2-re legyőzte a szovjet korosztályos nemzeti együttest.
A krokodilok szeretik a szerelmes dalokat, bár vad külsejük, fenyegető tekintetük és ijesztő állkapcsuk alapján ezt nem feltételeznénk. Ezek a 200 millió éve a Földön élő hüllők túlélték a...
Darabonként öt forintért adta el autóbuszait a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK Zrt.) egy egymillió forint jegyzett tőkéjű cégnek. Az adásvétel összegét senki sem erősítette meg, az biztos azonban, hogy az üzlet megköttetett az egykoron a város több milliárd forintos tulajdonát képező buszokra.
A Szili Katalin által csak agyonverésnek minősített választási kudarc után nagy mozgások indulnak az MSZP-ben. Elővették a vészforgatókönyveket, és különböző alternatívák keringenek. Újabb nagy ember hagyta ott a pártot.
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a fiatal szatírt, aki az elmúlt hónapokban több esetben is kislányok előtt mutogatta nemi szervét Makó játszóterein - értesült a HavariaPress.
Erősödött a forint, az euró kedd délelőtt 283,43 forint volt a bankközi piacon a hétfő délutáni 287,20 forint után. A nemzetközi piacokon már a kora reggeli kötések nyomán a 284,00-284,50 forintos sáv vált jellemzővé, és kilenc óra után jutott el az árfolyam 283 forint közelébe. (ProfitLine.hu)
Ideiglenesen felfüggesztette a Chrysler eladását az Amerikai Legfelsőbb Bíróság, amely megnehezíti az autógyártó helyzetét a csődvédelemből való kilábalás folyamatában. Az elmúlt napokban több...
Egyre fokozódik a helyzet a hétvégi Penny Market-botránnyal kapcsolatban. A GVH-hoz több bejelentés is érkezett, és előkerült egy amatőr videó is -nem mindennapi felvételekkel....
Nem feltétlenül hagyják el a magyar brókercégeket a nagy külföldi intézményi ügyfelek a hazai brókercégeket azért, mert a BÉT egyre több távoli eléréssel rendelkező tagot (remote member) szeretne...
Az egyik legtöbb casco-szerződést közvetítő alkuszcég, a CLB adatai szerint idén is folytatódik, bár lassul a casco-átlagdíjak csökkenése: a társaság által üzemeltetett biztositastipp.hu adatbázisa szerint tavalyi értékhez képest átlagosan további négy százalékkal kevesebbért kötnek biztosítást az autósok. Mivel a kötelező biztosítások évközi díjai évről évre lassú emelkedést mutatnak, a három…
Magyarországon elsőként vezetett be euró alapú és elszámolású ingatlanalapot az Erste Alapkezelő Zrt. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap forgalmazása és a napi eszközérték számítása...
Híd néven új párt megalakulását jelentette be kedden Pozsonyban Bugár Béla azon képviselők nevében, akik a napokban kiléptek a Magyar Koalíció Pártjából, mert nem értenek egyet a vezetés politikai stílusával.
A revízió szerint -6,4%-ról -6,7%-ra módosították az 1. negyedévi magyar GDP-t. az EUR/HUF közben dél felé vette az irányt, és 283,40-en jegyzik. Támogatás 282,68nál található. in-www.globalfx.hu
Balázs Péter külügyminiszter helyi idő szerint kedd este egynapos munkalátogatásra érkezik Washingtonba, ahol találkozik az amerikai diplomácia vezetőjével, Hillary Clintonnal. A magyar tárcavezető...
Kukacos étterem várja vendégeit Horvátországban, melynek fő fogásai földigilisztákból állnak. A zárai vendéglő ételeinek alapanyagát maga termeli helybeli kukachizlaldájában.
Farkas Flórián (Fidesz) kedden napirend előtt a parlamentben arról beszélt, hogy a június 7-i választás azt mutatja: öntudatra ébredt a magyarországi cigányság.
Portálunk több szakmai cikke foglalkozik olyan kiválasztási módszerek, interjútechnikák ismertetésével, amelyekre az IRS Hungary Kft. is fókuszál képzései során. Ezek közül az egyik, itthon még újdonságnak számító módszer, a viselkedésalapú, kompetencia-fókuszú interjútechnika, amellyel háromnapos tréning keretében ismerkedhetnek meg a HR-esek.
A nyár közeledtével nemcsak a munkahelyről vagy az iskolából szabadulhatunk el, hanem az íróasztal és az iskolapad, valamint persze az asztali számítógép mellől is. Ha azonban az internettől nem szeretnénk elszakadni, magunkkal vihetjük azt is – éjjel-nappal, méghozzá az ország területének legnagyobb részén.
A DGS Global Research és a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara "Magunkról magunk közt - nem csak magunknak" címmel egy zártkörűnek tűnő, de egyáltalán nem bennfentes HR konferenciát szervez.
Pénzügyi döntéshozók részére hozott létre internetes portált az IBM Magyarország. A portál kifejezetten kis- és középvállalatoknak is ajánl praktikus tanácsokat költségeik csökkentésére, áll a cég közleményében.
Szűkült a francia külkereskedelmi hiány, miután az import gyorsabban csökkent, mint az export, emellett segítette az adatokat a Airbus eladásai is. A kereskedelmi deficit 3.792 milliárd euróra csökkent a márciusi 4.307 milliárd euróról. Az export 27.009 milliárd euróra csökkent a márciusi 27.476 milliárdról, míg az import 30.801 milliárdra esett az előző havi 31.783 milliárdról. (ProfitLine.hu)
Mind a tíz érintett amerikai bank benyújtotta tőkeemelési tervét a Fednek a tegnapi határidőig. Ezek azok a bankok, amelyeknél a stresszteszt feltárta, nem rendelkeznek elegendő tőkével. A tervek...
Július 1-jétől visszamenőleg módosítják az szja-sávhatárt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy akiknek az éves jövedelme eddig 36 százalékos kulccsal adózott, egy hónap múlva már csak 18 százalékkal fog. Ráadásul a jogszabály értelmében visszamenőleg is jár a különbözet, csaknem mindenkinek. Kik nem élvezhetik az évközi adóváltozás előnyeit?...
Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban olyan gyengén teljesítettek a brazil ipari vállalatok, hogy a gazdaság az elmúlt 17 év legsúlyosabb válságába került, a fogyasztók vásárlási hajlandósága...
Kisbenedek Pétert, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatóját választotta a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) ügyvezető testülete a szervezet új elnökének 2009. június 8-tól,...