Az építőanyag ipar Európa feltörekvő régióiban "őrült szakaszon" esett át és még nem láthatóak fellendülés jelei a horizonton- mondta szerdán a világ legnagyobb téglaipari vállalata, az osztrák Wienerberger igazgatója a Reuters hírügynökség közép-európai befektetési konferenciáján.
A kolontári vörösiszapminták a szennyvíziszapokra megengedett határértékeknél kisebb, esetenként jóval kisebb koncentrációban tartalmaznak kadmiumot, krómot, higanyt, nikkelt, ólmot és cinket - derül ki az MTA szerdán nyilvánosságra hozott tájékoztatójából, amelyben a vizsgálatokban részt vevő akadémiai kutatóintézetek és egyetemek mérési eredményeit ismertetik.
A ma délelőtti kereskedésben nagy lendületet vett a DAX futures és új éves csúcsra emelkedett, áttörve a korábbi erős ellenállás zónát 6339 és 6391.5 között. Jelenleg is 6400 felett tartózkodik az árfolyam. Ha valahol itt tud bezárni, akkor megint újabb hosszan tartó emelkedés következhet a sikeres kitöréssel. (Solar Capital)
Az Ajka mellett történt vörösiszap-katasztrófa által érintett helyi önkormányzatok szerdáig mintegy 500 millió forintot fordítottak a védekezésre - mondta Bakondi György, a Mal Zrt. kormánybiztosa szerdán, a veszprémi kormányszóvivői tájékoztatón.
A helyiek érdekeit képviselő ügyvéd szerint a Bankszövetséghez fordulnak, hogy elejét vegyék a hasonló, tömeges telefonhívásoknak. Németh Ákos elmondása szerint a pénzintézetek jogosan próbálják érvényesíteni érdekeiket, a károsultak azonban jelen pillanatban még nem tudják, hogyan folytatódik az életük.
A helyszínen meghalt egy férfi, amikor személygépkocsijával összeütközött a Budapest és Szeged között közlekedő InterCity vonattal egy fénysorompóval ellátott vasúti átjáróban szerdán Kiskunfélegyháza határában - közölte a rendőrség az MTI-vel
A TvNetwork bejelentette, hogy 2010. október 11-én a DIGI Kft. 866,300 db részvényt vásárolt, ezzel egyidőben pedig Carose B.V. ugyanennyi papírt értékesített. A DIGI a tranzakcó után 4,064,100 db...
Mint arról a Pénzcentrum.hu korábban beszámolt, olyan hírek kaptak szárnyra az iszapkatasztrófában érintett településekről, hogy a tragédiában érintett lakáshitelesek felszólító levelet kaptak a bankoktól. Ezzel kapcsolatban az OTP Bank már közleményben tudatta az álláspontját, az Erste Bank képviseletében pedig Sztanó Imre, a pénzintézet Lakossági Üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese…
A visszérbetegség általában lassan, több év alatt alakul ki. Sokáig a panaszmentesség is jellemzője lehet a látható tünetek mellett, de ennek ellenkezője is előfordulhat: amikor a panaszok már jelentkeznek, ám észrevehető elváltozások nélkül. Ha a vénás rendszer rendellenességei erőteljes, tartós panaszokat okoznak, akkor már krónikus vénás elégtelenségről beszélünk.
Pintér Sándor belügyminiszter szerint a kolontáriak legkorábban pénteken térhetnek vissza településükre, akkorra fejeződik be ugyanis a területet védő új gát végleges kiépítése
Szabadságon vagyok - mondta Bathó Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára. A Népszabadság azonban úgy tudja, hogy távoznia kellett a tárcától.
Egy kerékpárost gázolt halálra a 21-es számú főúton egy személyautó szerda délelőtt Bátonyterenyén, nem egy gyalogost - közölte korábbi tájékoztatását pontosítva a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel
Az Ajka mellett történt vörösiszap-katasztrófa által érintett helyi önkormányzatok szerdáig mintegy 500 millió forintot fordítottak a védekezésre - mondta Bakondi György, a Mal Zrt
Legfeljebb tíz napon belül a Lehet Más a Politika (LMP) javaslatcsomagot lesz a parlament asztalára – konkrét jogszabály-módosításokat annak érdekében, hogy az ajkaihoz hasonló baleset a jövőben...
Egy azonnali válaszreakciókra képes, statisztikai összefüggéseket vizsgáló logelemző rendszer prototípusának kifejlesztését tűzte ki céljául tűzte ki az a pályázat, mellyel sikeresen nyert csaknem 240 ezer forintos támogatást a Kürt Zrt. A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának bevonásával folyó kutatómunka a naplófájlok elemzésének teljesen új irányzatát eredményezheti, amely során a…
Az elmúlt egy évben 1049 ember vette fel a kapcsolatot az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) megyei referenseivel; a megkeresések közül 152 esetben indítottak eljárást - tájékoztatta az EBH szerdán az MTI-t
Nem vállalta a felelősséget az átadás-átvételi dokuementumokban foglaltakért Esztergom távozó polgármestere, mikor délelőtt átadta hivatalát utódjának, Tétényi Évának. Az átadás-átvételt ugyan reggel kilenc órára hirdették meg - ez az időpont korábban a távozó városvezetőnek is megfelelt - ám Meggyes nem érkezett meg, hanem üzent, hogy késik.
Júniust követően oldalazó sávban mozgott a GBPJPY árfolyama, amiből volt kitörési próbálkozás felfelé, ami sikertelen volt, majd lefelé, ami sikeresnek tűnt egészen addig, míg a japán jegybanki intervenció közbe nem szólt. (Solar Capital)
A tegnapi nap során mintegy 250, a megújuló beruházások iránt érdeklődő szakember részvételével lezajlott Magyarország első befektetési fókuszú zöld energia konferenciája, a Green Energy Investment...
Az euró tegnap nyomás alá került, és elérte 1,3265-ös célunkat. Mivel tartotta magát ez a támogatás, sok EUR-medve vette a kalapját és nyereség-kivétekröl számoltak be. Kivárnak, míg 1,3265 alá megy az árfolyam, ami után szabaddá válhat az út 1,3110/1,3120-ig. Csak jóval 1,34 fölött érdemes helyezkedniük az euró-bikáknak. Egyértelmü vételi jel 1,35 fölött keletkezhet. in-www.globalfx.hu / ks-…
A MAL Zrt. mindent megtesz azért, hogy a miniszterelnök által megjelölt négy feladatban a kijelölt katasztrófavédelmi kormánybiztossal együttműködjön - jelentette ki Tolnay Lajos, a MAL Zrt
Az idén még gyorsul, jövőre viszont már lassul a kőolaj-felhasználás növekedési üteme a világon - tette közzé szerdán legfrissebb elemzésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).
Szeptemberben az export 0.6 százalékot drágult az USA-ban, az import viszont olcsóbb lett - derül ki az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium jelentéséből. Az importárak az augusztusi 0.3 százalékos...
Egy sajtóközlemény szerint Iránban hatalmas, az elsö becslések szerint 70 milliárd köbméteres földgázlelöhelyet fedeztek fel. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az ING vezető elemzője szerint, ha a kormány jövőre bevezeti az egykulcsos szja rendszerét, ezzel párhuzamosan jelentős kiadáscsökkentést kell végrehajtania az államháztartásban, mert az adókulcs csökkentése jelentős adóbevétel csökkenést hozhat.
Ukrajnában gyásznapot tartanak a keddi közlekedési szerencsétlenség áldozatainak emlékére. Az ország keleti részén egy mozdonnyal ütközött egy autóbusz, amelynek vezetője a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. 43 ember vesztette életét, köztük több gyerek, nyolc ember pedig súlyosan megsérült.
A Generali Biztosító a Katasztrófavédelemmel, valamint a két település polgármesterével történt egyeztetést követően tárgyadományokkal, speciális eszközökkel, tartós élelmiszerrel, és adománygyűjtő s...
Az illetékes londoni bíróság állásfoglalása szerint el lehet adni a Liverpool labdarúgócsapatát, azaz belátható időn belül megtörténhet a tulajdonosváltás.
Egy, a tízes tározónál dolgozó férfi azt állítja, nem sokkal a tragédia előtt 1 méterrel megemelték a védőgát falának azon szakaszát, amely múlt hétfőn átszakadt.
Az Index hírportál szerdai cikke szerint a kormányzat környezetvédelmi szakemberei cáfolnak minden olyan hiedelmet, amelyek szerint a Mal Zrt. katasztrófát okozó tározójának műszaki állapotát a környezetvédelmi hatóságnak kellett volna ellenőriznie. Illés Zoltán államtitkár azt állítja, a gát állapotfelmérése valójában a közigazgatásilag érintett település jegyzőjének feladatkörébe tartozott.
Megállapodás nélkül zárult a kollektív munkaügyi vita a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Rail Cargo Hungaria Zrt. között a létszámleépítésről. Az egyeztetést pénteken folytatják, ha ott sem tudnak megegyezni, sztrájkot kezdenek.
A technológiai cégek több osztalékot fizettek az elmúlt negyedév során, mint a pénzügyi szektor, előbbiek az összesen kicsengetett 210 milliárd dollár 9,2 százalékát, míg utóbbiak csupán 8,9...
A Postbank elemzöje, Thilo Heidrich szerint a mai termelési adatok folyamatos erösödésre utalnak az eurózónában. A termelési oldalon újabb GDP-emelkedés kezd kialakulni a harmadik negyedévtöl, mondta. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Nem mindig és nem mindenütt érvényesülnek maradéktalanul a belső határellenőrzéstől elvben mentes schengeni övezet vívmányai - olvasható az Európai Bizottság szerdán közzétett értékelésében
Rendőrökre támadt egy férfi Nagykállóban, miután a helyi rendőrőrsön előállították, mert a gyanú szerint meglopta tőle külön élő feleségét. A többszörösen büntetett előéletű férfi az őrsön dühöngeni kezdett, csak testi kényszerrel sikerült megfékezni. Így nemcsak lopás, hanem hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárás indul ellene.