Megalakult az Új Hangya Szövetség és az Új Hangya Szövetkezet - jelentette be Balogh Gyula, a szövetség és a szövetkezet elnöke szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A nyugdíjak befagyasztásával, a közalkalmazotti bérek csökkentésével és további fájdalmas intézkedésekkel próbálja tartani a hiánycélt a portugál vezetés. A kisebbségi szocialista kormány idei harmadik megszorító csomagja ellen a szakszervezetek országos sztrájkot hirdettek.
Rendőrkézre került a Magyarországról legkevesebb 19 embert Kanadába csábító és ott rabszolgaként dolgoztató, tíztagú hamiltoni család három tagja - jelentette a Toronto Sun
Pintér Sándor belügyminiszter szerint a kolontáriak legkorábban pénteken térhetnek vissza településükre, akkorra fejeződik be ugyanis a területet védő új gát végleges kiépítése. Az új gát építésével biztonságba kerültek a Devecseriek, így elhárult a kitelepítés veszélye.
Tartani kívánja az idei és a jövő évre vállalt államháztartási hiánycélokat a kormány, ennek érdekében újabb válságadókat vet ki egyes szektorokra, továbbá a kiadási oldalon is takarékossági...
Angliába is begyűrűződött a válság, ami miatt az emberek tömegesen költöznek kisebb, olcsóbb lakásokba. Viszont az eddigi tapasztalatokkal szemben mindent visznek magukkal, ami csak mozdítható. Szétszedik, szétszerelik, illetve lebontják a berendezéseket; az új tulaj így a csupasz házba költözik be....
A világon az önerőből meggazdagodott, legtehetősebb nők több mint a fele kínai. Ez legnagyobb részben Mao politikájának és az olcsó gyermekmegőrző lehetőségeknek köszönhető.
Európai uniós szinten 44 százalékkal csökkent 2001 óta a halálos közúti közlekedési balesetek száma - derül ki abból a közleményből, amelyet az Európai Bizottság adott ki szerdán Brüsszelben a most tartott uniós közlekedésbiztonsági napok alkalmából
A helyszínen meghalt egy férfi, amikor személygépkocsijával összeütközött a Budapest és Szeged között közlekedő InterCity vonattal egy fénysorompóval ellátott vasúti átjáróban szerdán Kiskunfélegyháza határában - közölte a rendőrség.
További szakértők bevonását sürgeti a vörösiszap sújtotta katasztrófatérség kárfelszámolási és újjáépítési munkálataiba a környezetvédelmi államtitkár, aki a kiürített és lezárt Kolontáron szerda délután az MTI tudósítójának azt mondta, a településen tartózkodó uniós szakértők mellett geológusokra, hidrogeológusokra és építészekre lenne szükség
Az euró tegnap este lendületbe jött, és 140 pipet emelkedett, a 0,8810-es ellenálláson keresztül 0,8839-ig. Jelenleg esett némiképp, azonban a chart az euró mellett szól. A deviza 0,8839-nél új 5 hónapos csúcsot ért el és célba vette a 0,90-es szintet. A kettö között fut a 2009 csúcs és a 2010-es minimum közti mozgás 61,8%-os Fibonacci-szintje. Támogatás 0,8720-nál található. in-www.globalfx.hu /…
Büntetőfeljelentést tesz a kispesti Fidesz-KDNP, miután a Fővárosi Bíróság szerdai végzésében úgy döntött, hogy meg kell ismételni a képviselő-választást Kispest 5-ös számú egyéni választókerületében
Az idén még gyorsul, jövőre viszont már lassul a kőolaj-felhasználás növekedési üteme a világon - tette közzé szerdán legfrissebb elemzésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). A IEA szerint az i...
Csökkent a regisztrált munkanélküliek száma az Észak-magyarországi régióban, szeptemberben másfélezerrel kevesebben voltak állás nélkül, mint augusztusban, az egy évvel ezelőttihez képest pedig több m...
Baleset miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon. Kiskunfélegyháza és Petőfiszállás között a fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre egy autó szerdán, és ott összeütközött az érkező szerelvénnyel.
Genova — „Nagy csatára" készültek, meg is kapták az Olaszország–Szerbia labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezőre érkező szurkolók. Fájdalom, nem a pályán. A szerb drukkerek háborús övezetté változtatták a kikötővárost, és lehetetlenné tették, hogy a focisták lejátsszák a C csoport rangadóját. A huligánok két napon át terrorizálták saját együttesüket és törtek-zúztak a városban.
Leginkább pénzadományokra lenne szükség a vörösiszap sújtotta katasztrófa térségében a polgármesterek közlése szerint, akik az MTI tudósítójának szerda délután azt mondták, ruházatra egyáltalán nincs szükségük
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete több forrásból tudomást szerzett arról, hogy az iszapkatasztrófa által sújtott településeken egyes jelzáloghitellel rendelkező károsultak hitelintézetüktől felszólító levelet kaptak. A Magyar Bankszövetség közleményben és nyilatkozatban is cáfolta, hogy tagjaik visszaélnének az önhibájukon kívül bajba jutott adósok kiszolgáltatott helyzetével. A Felügyelet…
Az uniós országok háztartásainak 43 százalékában továbbra sincs internet - derül ki az Európai Bizottság által a digitális technológia terjedéséről szóló, szerdán közzétett tájékoztatásból
Szépen teljesít a latin-amerikai régió gazdasága. Ez az ILF ETF-en is jól látszódik, amely 40 céget tartalmazó indexet követ ebből a régióból. (Solar Capital)
Lengyelországban 2,5 százalék volt a szeptemberi éves infláció - közölte az ország statisztikai hivatala szerdán. Ez meghaladta az augusztusi 2,0 százalékot, és felülmúlta a szakértők 2,3 százalékos előrejelzését.
Szűkül a bankok kamatkülönbözetből adódó játéktere a jegybanki alapkamat csökkenésével, s ez a lakossági ügyfelekre is kihat: kevesebbet bukunk, de kevesebbet is nyerünk pénzügyi ügyleteinken. A szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében a bankok átlagosan 2-3 hét, a lakáshiteleknél 1-2 hét, míg a betéti termékeik kamataival néhány napon belül reagálnak a jegybanki döntésre
Autóbalesetet szenvedett London egyik legzsúfoltabb körforgalmában Beatrice hercegnő (22). A fiatal lány a Buckingham-palotától nem messze törte össze a hétfő délutáni csúcsforgalomban az imádott BMW-jét.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete több forrásból tudomást szerzett arról, hogy az iszapkatasztrófa által sújtott településeken egyes jelzáloghitellel rendelkező károsultak hitelintézetüktől felszólító levelet kaptak. A Magyar Bankszövetség közleményben és nyilatkozatban is cáfolta, hogy tagjaik visszaélnének az önhibájukon kívül bajba jutott adósok kiszolgáltatott helyzetével. A Felügyelet…
Versenytárgyaláson értékesítik az ukrán állami távközlési cég, az UkrTelecom 92,79 százalékos részesedését december 28-án - jelent meg az ukrán hivatalos közlönyben szerdán.
A Pimco elnöke azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a nagy nemzetek komolyan veszélybe sodorhatják a világbékét. A pénzügyi válság elleni közös akciók után is szoros együttmüködésre van szükség. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az USD/JPY ma keskeny sávban mozog. A FOMC-jegyzökönyv közzététele után több devizával szemben is nagy veszteségeket könyvelt el a dollár. A jennel szemben azonban a tegnapi szinten mozog az árfolyam, ez viszont nem a dollár erösségén Kisebb medvepiaci rali kezdödhet 82,36 fölött a dollárnál, azonban csak a 84,35-nél futó csökkenö trendvonal fölött beszélhetünk trendváltásról. Addig a jen van…
Az S&P Equity Research szerint az európai gazdaság tovább halad az enyhülés útján. Nem valószínü, hogy recessziótól kell tartani. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Agyonnyomott egy munkást egy mezőgazdasági gép szerda délután Jánossomorján - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel
Nem kiáltunk farkast, de az éber készültség állapotában kell lenni – fogalmazott Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, amikor beszámolt a szezonális influenza elleni védekezésről és a felkészülésről az Országgyűlés egészségügyi bizottsága előtt szerdán. Paller Judit országos tiszti főorvos a tájékoztatón elmondta: az elmúlt időszakban kétirányú munkát folytattak, egyrészt zajlot...
A közbeszerzési törvény változásai miatt a tendereken ezután a kkv-szektor szereplői is nagy eséllyel indulhatnak, sőt a kezdő cégek is könnyebben juthatnak megrendeléshez
Be kell indítani a második akciótervet is - jelentette be Orbán Viktor, aki a Millenárison tartott beszédében részletezte a kormány következő gazdasági lépéseit. A távközlési és telekommunikációs szektorra, az energiaszektorra és a kereskedelmi láncokra kivetett új válságadókat is tartalmazó tervet hétfőn nyújtják be az Országgyűlésnek.
Az elmúlt időszakban sikerült előrelépnie a magyar labdarúgó-válogatottnak - mondta az InfoRádiónak adott interjúban a szövetségi kapitány a finnek ellen Helsinkiben 2-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező után. Egervári Sándor örül annak, hogy a játékosok nem adták fel, és nem elégedtek meg a döntetlennel. A szakvezető szerint Szalai Ádám szép karrier előtt áll.