2010. október 6. szerda

okt. 6
16:00
Beltéri zöldséges kert építése kezdőknek (Édenkert)
A beltéri kertészkedés igencsak hálás feladat lehet, de van egy pár dolog, amin el kell gondolkodnunk, mielőtt elkezdjük.
okt. 6
16:00
Novemberben 0,6%-os kiegészítő nyugdíjemelés jön (Portfolio)
A korábban tervezettnél magasabb infláció miatt, törvényi kötelezettségből eredően, ősszel kiegészítő nyugdíjemelést hajt végre a magyar kormány, amelynek mértéke 0,6%-os lesz - jelentette be a mai...
okt. 6
16:00
Örömhír a nyugdíjasoknak: ennyivel lesz vastagabba novemberi boríték (Pénzcentrum)
A novemberi nyugdíjjal együtt, egy összegben kapják meg a nyugdíjasok az idei nyugdíjkiegészítést: ez átalagosan havi 500 forint, így a tizenkét hónapra járó összeg egy átlag nyugdíjas esetében összesen, átlagosan 6 ezer forint lesz....
okt. 6
16:00
A Vatikán szóvivője támadja a mesterséges megtermékenyítés pionírjának adott Nobel-díjat (ATV)
A Vatikán szóvivőjének véleménye szerint „teljesen elhibázott” döntés, hogy Nobel-díjat kapott Robert Edwards, a mesterséges megtermékenyítés brit atyja.
okt. 6
16:00
55 nevezés a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára (Metropol)
Az egyes országok hivatalos nevezései közé helyi kasszasikerek - mint az Utórengés című kínai katasztrófafilm -, fesztiválnyertesek - mint az Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives (Bunmi bácsi, aki emlékszik előző életeire) című, Arany Pálma-díjas thaiföldi produkció - és meglepetésfilmek is bekerültek. Utóbbira jó példa az olasz versenyfilm, Paolo Virzi La prima bella cosa című munkája.
okt. 6
16:02
Médiaszabályozás: lassan a testtel! (Privátbankár)
Lassítani, halasztani kellene a médiaszabályozás folyamatát, és nyugati minta szerint kell a jogszabályokat kidolgozni - mondta Domokos Lajos
okt. 6
16:02
Világkörüli útra indult a ragadásmentes rágógumi (Gondola)
Az Egyesült Államokban is kapható már a Nagy-Britanniában kifejlesztett ragadásmentes rágógumi
okt. 6
16:02
Meggyes Tamásék nem törődnek bele: megfellebbezték a választási eredményt (Alternatív Energia)
A Fidesz esztergomi szervezete választási csalásra hivatkozva megfellebbezte a vasárnapi választások eredményét, beadványukban leszögezik, hogy "bűnben fogant hatalomszerzés történt Esztergomban" - tájékoztatta a Területi Választási Bizottság vezetője szerdán az MTI-t.
okt. 6
16:02
Jövő szerdán tárgyal a kormány az adócsomagról (Portfolio)
Jövő szerdán, október 13-án kerül a kormány, majd ezt követően a parlament elé az adócsomag - közölte a mai kormányülést követő sajtótájékoztatón Nagy Anna. A kormányszóvivő az MTI beszámolója...
okt. 6
16:02
Kormány: Novemberben nyugdíjkorrekció lesz (ATV)
Átlagosan havi 500 forintra számíthatnak az érintettek.
okt. 6
16:03
Egy kedvezőtlen hír elég volt az USA piacok csökkenéséhez (ProfitLine)
A várt növekedés helyett csökkenést mutató szeptemberi amerikai foglalkoztatási adatok elvették a tőzsdei árfolyamok emelkedő lendületét, az indexek veszteséggel nyitottak szerdán New Yorkban.
okt. 6
16:04
Iszapömlés: hét rendőr is megsérült (Privátbankár)
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) összesítése szerint szolgálatteljesítés közben hét rendőr sérült meg az iszapömlés sújtotta Kolontáron és környékén, ők az orvosi ellátást követően ismét munkáb...
okt. 6
16:04
Ópályiban csak a képviselő-választást kell megismételni (Gondola)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság jogorvoslati kérelem alapján részben megváltoztatta az ópályi önkormányzati választás eredményének megsemmisítéséről hozott helyi választási bizottsági döntést; a testület határozata szerint a polgármesteri választást nem, csak a képviselőit kell megismételni a településen - közölte Fazekas János, a választási iroda vezetője
okt. 6
16:05
MAL - egy napon belül elkészült a védőgát 90 százaléka (ProfitLine)
Az ajkai vörösiszap-tároló gátjának átszakadását követően a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. a terület hatósági felszabadítása után 24 órán belül a védőgát 90 százalékát elkészítette - közölte a MAL vezetősége szerdán az MTI-vel.
okt. 6
16:06
Kormányszóvivő: október 13-án kerül a kormány elé az adócsomag (Gondola)
Jövő szerdán, október 13-án kerül a kormány, majd ezt követően a parlament elé az adócsomag - közölte a kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján
okt. 6
16:07
Járai lenne a trójai faló az MKB-ban? (ProfitLine)
Járai Zsigmond kapott informálisan felkérést arra, hogy előkészítse az MKB Bank esetleges megvásárlását a Figyelő több forrásból megerősített információi szerint, írja a hetilap csütörtökön megjelenő számában.
okt. 6
16:08
Komódtól a karikagyűrűig... (Gondola)
Százféle kincs várja a régiségek rajongóit december 2-től 5-ig Budapest belvárosában, a XIV. Antik Enteriőr régiség kiállítás és vásáron.
okt. 6
16:15
Ezt a filmet érdemes megnézni (BorsOnline)
A lebilincselő látvány menti meg Az őrzők legendája című filmet, melynek története felemelő, de kiszámítható. A baglyokról szóló mese ennek ellenére minden korosztálynak élmény lehet.
okt. 6
16:15
Ruha nélkül vonultak a kifutón (Blikk)
Különleges verseny színhelye volt az új-zélandi Auckland. Indiai ihletésű testfestő-versenyt hirdettek a tervezőknek.
okt. 6
16:18
Iszapomlás: százötvenezres gyorssegély a károsultaknak (Privátbankár)
Az AEGON Magyarország a károk ingyenes felmérése mellett 150 ezer forint gyorssegélyt nyújt az iszapomlás azon károsultjainak, akik rendelkeznek AEGON lakásbiztosítással. A katasztrófa következtében a...
okt. 6
16:18
Ópályiban csak a képviselő-választást kell megismételni (Infostart)
Jogorvoslati kérelem alapján részben megváltoztatta az ópályi önkormányzati választás eredményének megsemmisítéséről hozott helyi választási bizottsági döntést a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság; a testület határozata szerint a polgármester-választást nem, csak a képviselőit kell megismételni a településen - közölte Fazekas János, a területi választási iroda vezetője
okt. 6
16:18
Fazekas Sándor a Közös Agrárpolitika mellett érvelt (Infostart)
A klímaváltozás, a globális élelmiszerválság, a világpiaci árak bizonytalansága és az egészségügyi krízisek idején csak ambiciózus, az egész kontinenst átfogó, mindehhez megfelelő forrásokkal rendelkező Közös Agrárpolitika képes Európa függetlenségét megőrizni - hangoztatta Fazekas Sándor a COPA-COGECA közgyűlésén Brüsszelben.
okt. 6
16:18
EUR/GBP Az euró vételi jele (HírTV)
Írország bonitásának lerontása nem viselte meg az eurót. Az EUR/GBP-t 0,8740-en, azaz a 0,8720-as ellenállás fölött jegyzik. A bikák célba vehetik a 0,88-as értéket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 6
16:18
Novemberben nyugdíjkiegészítést kapnak a nyugdíjasok (Gondola)
A novemberi nyugdíjjal együtt, egy összegben kapják meg a nyugdíjasok az idei nyugdíjkiegészítést: ez átalagosan havi 500 forint, így a tizenkét hónapra járó összeg egy átlag nyugdíjas esetében összesen, átlagosan 6 ezer forint lesz - közölte szerdán a kormányszóvivő
okt. 6
16:18
Budapestről New Yorkba repülhetünk (Blikk)
okt. 6
16:18
"Geréb Ágnesnek kötelessége volt segíteni" (Blikk)
Ügyvédje szerint Geréb Ágnesnek kötelessége volt segíteni azon a várandós asszonyon, aki csupán egy vizsgálatra ment a védence által irányított születésházba, de spontán módon megindult nála a szülés; Fazekas Tamás szerint Geréb Ágnes nem követett el bűncselekményt.
okt. 6
16:18
Leszavazták Kövér javaslatát a Fideszesek? (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága a Fidesz-KDNP képviselőinek tartózkodása, az MSZP ellenzése és a Jobbik támogatása mellett szerdai ülésén elutasította azoknak a jobbikos javaslatoknak a tárgysorozatba vételét, amelyek a Károlyi-szobor eltávolítását, illetve közterületek átnevezését kezdeményezték. A Fidesz tartózkodása azért meglepő, mert Kövér László is megígérte: nem lesz Károlyi-…
okt. 6
16:18
Budapesti járatot indít az American Airlines (Portfolio)
2011 áprilisától napi járatot indít az American Airlines New York Kennedy repülőteréről Budapestre. Az első Boeing 767-300-as típusú repülőgép a tervek szerint 2011. április 4.-én landol Ferihegy...
okt. 6
16:18
Örömhír a nyugdíjasoknak: ennyivel lesz vastagabb a novemberi boríték (Pénzcentrum)
A novemberi nyugdíjjal együtt, egy összegben kapják meg a nyugdíjasok az idei nyugdíjkiegészítést: ez átalagosan havi 500 forint, így a tizenkét hónapra járó összeg egy átlag nyugdíjas esetében összesen, átlagosan 6 ezer forint lesz....
okt. 6
16:18
Fideszes helyettese lehet az MSZP erős emberének (ATV)
A nemzeti együttműködés rendszerének példájává tenné Szegedet Botka.
okt. 6
16:20
Újraélesztés: beteg volt, mégis vállalta az otthonszülést (HírTV)
Nem volt egészséges az az otthonszülő kismama, akinek gyermekét újra kellett éleszteni. A Független Hírügynökség úgy tudja, a kismama vérképéből, még a terhesség ideje alatt kiderült, hogy csökkent vérlemezke számmal rendelkezik.
okt. 6
16:20
Ügyvédje szerint Geréb Ágnesnek kötelessége volt segíteni (Gondola)
Ügyvédje szerint Geréb Ágnesnek kötelessége volt segíteni azon a várandós asszonyon, aki csupán egy vizsgálatra ment a védence által irányított születésházba, de spontán módon megindult nála a szülés; Fazekas Tamás az MTI-nek szerdán úgy nyilatkozott, hogy Geréb Ágnes nem követett el bűncselekményt
okt. 6
16:20
Fejszével verte agyon a kutyáját - 10 hónapot kapott (Alternatív Energia)
Állatkínzás miatt az első fokon meghozott 1 év 3 hónap letöltendő börtönbüntetést - két év próbaidőre felfüggesztve - 10 hónap fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre változtatta a Somogy Megyei Bíróság szerdán jogerős határozatában annak a belegi fiatalembernek, aki két évvel ezelőtt egy fejszével többször fejbe vágta, majd egy emésztőgödörbe dobta a kutyáját.
okt. 6
16:20
Vörösiszap-katasztrófa: újabb intézkedések három biztosítótól (Portfolio)
Rendkívüli 150 ezer forintos gyorssegéllyel segíti lakásbiztosítással rendelkező ügyfeleit a vörösiszappal elöntött Veszprém megyei településeken a Groupama Garancia mellett az Aegon Magyarország, az...
okt. 6
16:22
EUR/AUD Az euró vételi jele (HírTV)
Az euró tegnap átlépte az 1,4190/1,4200-es értéket, így vételi jelet generált, mely 1,4373-ra segítette. Ma ismét tesztelték az 1,4190-es szintet, melyet megvédhetnek, ami jó hír az eurónak. A cél az 1,4373-as érték. Támogatások 1,4165-nél és 1,4115-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 6
16:22
Börtön helytelen himnuszéneklésért (Gondola)
Börtön fenyegeti a himnuszt helytelenül éneklőket a Fülöp-szigeteken. A tervezet szerint akár 2 év börtönre és félmillió forintnyi összegre is büntethetik azokat, akik nem megfelelően éneklik vagy játsszák a himnuszt, és azokat is büntetni fogják, akik a nemzeti zászlóból hazafiatlanul pólókat, rövidnadrágokat csinálnak
okt. 6
16:22
MÁV Cargo: Garamhegyi cáfolja a korrupció-gyanút (Alternatív Energia)
Nem tud arról a közlekedési minisztérium egykori államtitkára, hogy gyanúsítottként "képbe került" volna a MÁV Cargo privatizációjával kapcsolatban folyó ügyészségi nyomozásban. Garamhegyi Ábel lapunknak cáfolta az osztrák sajtóban megjelent korrupció-gyanút. Állítja: találkozott ugyan a sikerdíj-botrányban elhíresült cég képviselőjével, de nem akarta befolyásolni a százmilliárdos értékű tendert.
okt. 6
16:24
Kanadai IVEY-beszerzési menedzserindex: 70,3 pont- elörejelzés: 62,0 pont (HírTV)
Szeptemberi kanadai IVEY-beszerzési menedzserindex: 70,3 pont- elörejelzés: 62,0 pont- elözö havi érték: 65,9 pont. Részletek következnek
okt. 6
16:24
Az American Airlines új repülőjáratot indít Budapestről (Gondola)
Új légitársasággal bővül a ferihegyi repülőtér forgalma: az American Airlines áprilistól napi járatot közlekedtet Budapest és New York között - tájékoztatta a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) szerdán az MTI-t
okt. 6
16:26
A Máltai Szeretetszolgálat a vörösiszap-károsultak megsegítéséért (Gondola)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyűjtést szervez a vörösiszappal elöntött területeken élők megsegítésére
okt. 6
16:28
Módosításra szorul a katasztrófavédelmi törvény (Gondola)
A katasztrófavédelmi törvény módosításával kapcsolatos indítványt fogalmazott meg a Fenntartható Fejlődés bizottsága szerdai ülésén.
okt. 6
16:33
Összeaszott Victoria Beckham (Blikk)
Lencsevégre kapták egy londoni üzleti vacsorán Posh Spice-t. Bár ne tették volna! A külsejére kínosan ügyelő divatguru most nagyon rosszul választott öltözéket, ugyanis rövid szoknyája alól kivillant aszott bőre
okt. 6
16:35
Szétverték Demszky irodáját! - videó (Blikk)
okt. 6
16:36
Felkerültünk az American Airlines térképére (Privátbankár)
Napi járatot közlekedtet áprilistól a világ negyedik legnagyobb légitársasága, az American Airlines Budapest és New York (JFK) között - tájékoztatta a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport (B...
okt. 6
16:36
Járatot indít Budapestről az American Airlines (Infostart)
Napi járatot közlekedtet áprilistól a világ negyedik legnagyobb légitársasága, az American Airlines Budapest és New York (JFK) között - tájékoztatta a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport.
okt. 6
16:36
A Szentendrei és a Csepeli HÉV-vonalon is lecsaptak a kábeltolvajok (HírTV)
Kábellopás okozott jelentős fennakadást szerdán a Csepeli és a Szentendrei HÉV vonalán is. Az egyelőre ismeretlen kábeltolvajok csak ezzel az akciójukkal 25 millió forintos kárt okoztak a BKV-nak, amely a rendőrség mellett az utasok, illetve a lakosság segítségét is várja.
okt. 6
16:36
Honvédkórház: már csak egy embert ápolnak az intenzíven az iszapömlés miatt (Gondola)
Már csak egy ember van az intenzívosztályon abból a kettőből, akiket az iszapömlés miatt szállítottak a budapesti Honvédkórházba - tájékoztatta Bazsó Péter, a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ orvos igazgatója szerdán az MTI-t
okt. 6
16:36
Megöltek egy 41 éves nőt Budapesten (Blikk)
okt. 6
16:36
Enyhítették a kutyáját fejszével agyonverő fiú büntetését (Metropol)
Állatkínzás miatt az első fokon meghozott 1 év 3 hónap letöltendő börtönbüntetést - két év próbaidőre felfüggesztve - 10 hónap fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre változtatta a Somogy Megyei Bíróság szerdán jogerős határozatában annak a belegi fiatalembernek, aki két évvel ezelőtt egy fejszével többször fejbe vágta, majd egy emésztőgödörbe dobta a kutyáját.
okt. 6
16:36
Kiderült, ki szállítja az egyik legtöbb fegyvert a világon (Kripto Akadémia)
A gazdasági válság ellenére Franciaország megerősítette tavaly negyedik helyét a fegyverexportőrök rangsorában, s a francia fegyverek legjelentősebb vásárlója Brazília - közölte szerdán a francia védelmi minisztérium.

Keresés