2010. október 7. csütörtök

okt. 7
11:34
Illés: A vörösiszap veszélyes hulladék (HírTV)
A környezetvédelmi államtitkár kezdeményezi, hogy kerüljön vissza a veszélyes hulladékok körébe a vörösiszap. Illés Zoltán azt mondja: az uniós csatlakozás előtt még ez volt a szabályozás, 2004-ben azonban az akkori szocialista kormány – az uniós szabályozásra hivatkozva – változtatott az előírásokon, és a vörösiszap kikerült a veszélyes hulladékok köréből.
okt. 7
11:34
Michelle Obama a világ legbefolyásosabb asszonya (Gondola)
Michelle Obama, az amerikai first lady a világ legbefolyásosabb asszonya a Forbes magazin idei listája szerint
okt. 7
11:34
Széles Gábor, a Magyar Hírlap és az Echo Tv tulajdonosa (HR Portál)
Lehet, hogy be kellene tiltani az alumíniumgyártást, ugyanis az sokkal nagyobb környezeti szennyezéssel jár, mint munkahelyteremtéssel, hiszen a bányászatához ma már a magyar munkáskéznek semmi köze.
okt. 7
11:36
Kopint-Tárki: 1,2 százalékkal nőhet idén a GDP Magyarországon (Gondola)
A Kopint-Tárki előző prognózisához képest kissé csökkentette a bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó előrejelzését, és 2010-re a korábbi 1,5 százalékos bővülés helyett 1,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol Magyarországon
okt. 7
11:42
Még nem tört ki a Nasdaq ETF (ProfitLine)
Érdekes módon amíg kitörést mutatnak az S&P és a Dow részvényindexek, addig a Nasdaq ETF nem tud kilépni a szeptember második felében felállított sávból. Az ellenállás 49.84-nél van, ezen kéne túljutnia az árfolyamnak ahhoz, hogy az áprilisi csúcs szóba kerülhessen. Ez 50.65-nél található. Ha nem sikerül felfelé elmozdulni, akkor 47.68 letörésére kell figyelni, mert azt megváltoztatná a…
okt. 7
11:44
Forint - Még tart a korrekció a frankkal és az euróval szemben (ProfitLine)
Mérsékelten, de tovább gyengült a forint az euróval és a frankkal szemben a csütörtöki napon, azonban a dollárhoz képest még mindig erősödést mutat. Délelőtt fél tizenegykor az eurót 271,94 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben. Szerdán délután 271,27 forinton állt, csütörtökre virradóra pedig 270,75 környékén ingadozott az euró jegyzése.
okt. 7
11:45
Leengedik a halastavat az eltűntek után kutatva (Blikk)
Három napja küzdenek Devecseren és Kolontáron a vörösiszappal a helyiek, a katasztrófavédelmi szakemberek és az önkéntesek is. Mint korábban megírtuk az ott élő emberek már nem reménykednek abban, hogy valaha visszakaphatják otthonaikat.
okt. 7
11:46
Újabb mélyponton a dollár a jennel szemben (ProfitLine)
Az árfolyam visszaért oda, ahol a korábbi japán jegybank intervenciókor járt, 83 alá. Ebből is jól látszik, hogy nem sok hatása volt annak az elköltött sok ezer milliárd jen-nek, hiszen végül a piac akarata érvényesül. Ha sikerül újabb mélypontot ütni, akkor folytatódhat az eddigi megszokott trend lefelé.(Solar Capital)
okt. 7
11:48
Elképesztő vagyonok a szomszédban (Privátbankár)
Csehországban és Szlovákiában legalább 5 ember vagyona lépi túl az 1 milliárd dollárt, 47 fő vagyona pedig túllépi a 200 millió eurót
okt. 7
11:48
A Marcal élővilága kipusztult - már a Dunában van a vörösiszap (Infostart)
A vörösiszap-szennyeződés rendkívül magas pH-értéke mindent elpusztított a Marcal folyóban - közölte a kárfelszámolás helyszíni szóvivője, Dobson Tibor csütörtök délben az MTI-vel. Az iszap csütörtök már délre elérte a Duna főágát is. Több mint százötven sérültet láttak el eddig a kórházak a vörösiszapömlés miatt, a sérültek többsége vegyi égési sérülést szenvedett; tizenegy ember állapota…
okt. 7
11:48
Gyanús körülmények - Újabb ügyben tesz feljelentést Budai Gyula (HírTV)
A Hajógyári szigetre tervezett Álomsziget elnevezésű kaszinóváros kapcsán büntetőfeljelentést tesznek - jelentette be Budai Gyula miniszterelnöki megbízott csütörtökön Budapesten. Budai emellett kezdeményezi a nemzetgazdasági miniszternél, hogy vizsgálja felül a projekt nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszát.
okt. 7
11:48
Kolontáron felmérik, az elöntött területen maradnának-e a károsultak (Gondola)
Kolontár polgármestere csütörtökön felméri, hogy a károsultak akarnak-e a vörösiszappal elöntött területen maradni
okt. 7
11:48
Nukleáris hulladékkal fenyegetőzött a Greenpeace (Blikk)
okt. 7
11:48
Elérte a Dunát a vörös iszap - szervezetten folyik a mentés (Alternatív Energia)
Minden területen elkezdődött a kármentesítés, a munkálatok pedig már sokkal szervezettebben zajlanak, mint az előző napokban - mondta Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei védelmi bizottság elnöke
okt. 7
11:48
Kampány indult Pompeji megmentéséért (Spa Trend Online)
Sajtókampány indult Olaszországban a régészek szerint teljesen elhanyagolt pompeji ásatások megmentésére. A naponta tízezer, többségében külföldi látogatta Pompejit 1997-ben nyilvánították a világörökség részévé.
okt. 7
11:48
Gyengébb vételi érdeklődés, de tervezett kötvényeladás a mai aukciókon (Portfolio)
Az elmúlt hetekre jellemzőnél érezhetően gyengébb vételi érdeklődés mutatkozott a mára meghirdetett 3, 5 és 10 éves államkötvény aukciókon, de a tervezett 50 milliárd forintos mennyiséget sikerült...
okt. 7
11:48
Több mint 90 milliárdért vett egy céget a Richter (ATV)
A PregLem nőgyógyászati rendellenességek, illetve meddőség kezelésére szakosodott vállalat.
okt. 7
11:50
Magyarország a második a régió vállalatainak TOP 500-as listáján (Gondola)
Magyarország eggyel előbbre, a második helyre került a kelet-közép-európai 500 legnagyobb cégek listáján, amelyet a Coface csoport és Manager magazin állított össze az árbevétel alapján - közölte a Coface
okt. 7
11:50
Pechje volt a betörőnek, az áldozat ismerősébe botlott (Blikk)
okt. 7
11:50
Kiemelkedő növekedést kínál a két eurázsiai feltörekvő (Portfolio)
Hosszú távon mind Oroszország, mind Törökország kiemelkedő növekedési lehetőségeket nyújt, ám a piacok értékeltsége és a kockázatok mindenképpen áttekindendők. Az OTP Alapkezelő mai rendezvényén...
okt. 7
11:52
Madárijesztőket mintáznak Michael Jacksonról (Blikk)
okt. 7
11:54
Súlyosan megsebesítette fiát egy férfi Vaján (Blikk)
okt. 7
12:03
Két Michelin-csillagot kapott egy 12 asztalos étterem (Infostart)
Apró, mindössze 12 férőhelyes New York-i étterem kapott igen nagy elismerésnek számító két Michelin-csillagot, amellyel a világ legjobb éttermeit rangsorolják.
okt. 7
12:03
Mely területeken fejlődtek leginkább a magyarországi nagyvállalatok? (HR Portál)
Az érintettekkel folytatott közvetlen kommunikáció terén elért teljesítmény javult legnagyobb mértékben 2009-hez képest a CSR 24/7 Rating idei eredményei szerint. Mind a hét dimenzióban, köztük az emberi erőforrások kezelésében, legalább öt százalékpontos fejlődés volt tapasztalható - olvasható sajtóközleményükben.
okt. 7
12:05
Tízezer embert semmizhet ki a MAL leállása (HR Portál)
A vörös iszappal elöntött Veszprém megyei településeken élők a lakhelyük után a megélhetésüket is elveszítik, ha a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL) nem folytathatja a termelést. A bánya munkavállalóinak és beszállítóinak, összesen tízezer embernek a lába alól csúszik ki a talaj - nyilatkozta a HR Portálnak Székely Tamás, a vegyipari dolgozók szakszervezeti szövetségének (VDSZ)…
okt. 7
12:06
Budai Gyula feljelentést tesz az Álomsziget ügyében (Infostart)
Büntetőfeljelentést tesz Budai Gyula miniszterelnöki megbízott a Hajógyári-szigetre tervezett, Álomsziget elnevezésű projekt ügyében, továbbá kezdeményezte a szakminiszternél a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszának felülvizsgálatát.
okt. 7
12:06
NZD/USD Erös kiwi (HírTV)
Az ausztrál dollár nyomdokain a kiwi is nyereségeket könyvelt el a dollárral szemben. Az NZD/UISD új éves csúcsot ért el 0,7576-nál, és a kiwi célba vette a 2009 októberi csúcsot, mely kemény diónak bizonyulhat. Ráadásul az új-zélandi gazdaság nem a legjobb formáját hozza, ezért érdemes egyik opció az lenne, hogy valamivel 0,7634 alatt 0,7620 körül zárják a long pozíciókat. Esetleg…
okt. 7
12:06
Repülőgép-szerencsétlenséggel fenyegetőzött telefonon egy kecskeméti fiatal (Gondola)
Közveszéllyel való fenyegetés gyanúja miatt indult eljárás egy 15 éves szentesi fiú ellen, aki azzal hívta fel a fábiánsebestyéni önkormányzatot, hogy egy elromlott utasszállító repülőgép zuhan hamarosan a településre
okt. 7
12:06
Repülőgép-szerencsétlenséggel fenyegetőzött egy fiú (Blikk)
okt. 7
12:06
Richter akvizíció: mit mond menedzsment? (Portfolio)
A Richter ma reggel jelentette be, hogy megvásárolta a svájci székhelyű PregLem gyógyszeripari vállalatot. Az akvizíció tartott ma sajtótájékoztatót Bogsch Erik, a Richter, vezérigazgatója, illetve a...
okt. 7
12:06
Csődtől tartanak a "magánmentősök" (ATV)
Egyre több vállalkozás megy tönkre az utóbbi időben.
okt. 7
12:07
120 munkaadó és képző intézmény a ma kezdődő HVG Állásbörzén (HR Portál)
A HVG Állásbörze kiállítószáma 2010 őszén a válság előtti időkre emlékeztet: két év elteltével ismét több mint 120 kiállító és hirdető állás- és képzési ajánlatai jelennek meg a rendezvényen.
okt. 7
12:08
Akcióhősnek, veteránnak képzelte magát a kettős gyilkos (HírTV)
Akcióhősnek, Kambodzsát, Vietnamot megjárt veteránnak képzelte magát az a férfi, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy hétfőn Debrecenben, a Jonatán utcában több késszúrással megölte két ivócimboráját – tudta meg csütörtökön a Független Hírügynökség Tóth Ferenc rendőr alezredestől, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjétől, aki hozzátette: a 48 éves gyanúsítot...
okt. 7
12:08
Újabb településeken tanulhatnak magyarul Csángóföldön a gyerekek (Gondola)
Romániában újabb moldvai falvakban sikerült beindítani a magyar nyelv oktatását a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ), így tovább nő a magyarul tanuló csángó gyerekek száma - adta hírül a Krónika című napilap
okt. 7
12:08
Diákok és rokonaik verekedtek össze egy iskolában (Blikk)
okt. 7
12:09
Ultramodern szimulátort fejlesztett a Mercedes (Auto Pult)
Az autógyártók a közúti tesztek mellett jól tudjuk, kipróbálják autóikat a legextrémebb körülmények között is: tesztelnek a sivatagban, hóban-fagyban és természetesen a Nürburgring számunkra oly kedves aszfaltján is.
okt. 7
12:09
Átrendeződő telekommunikációs piacok (HR Portál)
Csökkenő árak, előretörő csomagok, megszűnő különálló előfizetések, fejlődő internetpiac és erősödő verseny. Erre lehet számítani a magyar telekommunikácós és multimédia piacon a következő 2-3 évben az Invitel sajtóközleménye szerint.
okt. 7
12:11
Útmutató a sikeres kapcsolatfelvételhez (HR Portál)
Budapesten 1500 mikro-, kis- és közepes vállalkozás részvételével került megrendezésre a harmadik Kapcsolatépítő Nap. A portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény az itt elhangzott előadások tanulságairól számol be.
okt. 7
12:12
Garelli: "Az államosítás nagyon nehéz ügy" (Infostart)
A lausanne-i IMD Business School közgazdászprofesszora szerint az állam az elmúlt években már nemcsak szabályozó szerepet tölt be, hanem aktív részese is lett a gazdasági folyamatoknak. Stéphane Garelli az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta, hogy a válság elmúltával az államnak vissza kell vonulnia, ennek viszont még nem látszanak a jelei. A közgazdászprofesszor a Figyelő TOP 200…
okt. 7
12:15
1994 decembere óta nem látott bővülés a brit feldolgozóiparban (ProfitLine)
Éves szinten 2010 augusztusában a brit ipari termelés 4,2 százalékkal emelkedett. Havi szinten 0,3 százalékos bővülés mutatkozott, amely megegyezett az előzetes várakozásokkal és az előző havi bővülés ütemével.
okt. 7
12:24
Vörösiszap: végveszélyben a folyók! (Privátbankár)
A Marcal teljes élővilága kipusztult a szennyeződés rendkívül magas pH-értéke miatt, a Rába és a Duna is veszélybe került - közölte a kárfelszámolás helyszíni szóvivője
okt. 7
12:24
Komjáti András lett a Vasas edzője (Infostart)
Komjáti Andrást nevezték ki a Vasas labdarúgó-csapatának vezetőedzőjévé - közölte Markovits László ügyvezető elnök.
okt. 7
12:24
Német ipari termelés: 1,7%- elörejelzés: 0,5% (HírTV)
Augusztusi német ipari termelés: 1,7%- elörejelzés: 0,5%- elözö havi érték: 0,1%. részletek következnek
okt. 7
12:24
Súlyosan megsebesítette fiát egy férfi Vaján (Gondola)
Súlyosan megsebesítette fiát egy férfi Vaján, egy családi dulakodásban - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
okt. 7
12:24
100%-on a PortfoLionban az OTP (Portfolio)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy a 80%-os tulajdoni hányaddal rendelkező OTP Bank 2010. október 7-én megvásárolta a kisebbségi tulajdonosoktól a PortfoLion Kockázati...
okt. 7
12:24
Orbán a nyugdíjhelyzetről: fontos lépések jönnek (Pénzcentrum)
A magyar uniós elnökség további fontos lépéseket hoz majd az idősügy vonatkozásában is. A miniszterelnök - szóvivőjének tájékoztatása szerint - ezt szerdán közölte az Európai Senior Unió elnökével folytatott budapesti megbeszélése alkalmával....
okt. 7
12:24
Verekedéssel és szemüvegtöréssel vette át a hivatalt a Jobbik támogatottja (ATV)
Nem sikerült zökkenőmentesen átadnia gyöngyöshalászi polgármesteri hivatalt a 70 éves bácsinak.
okt. 7
12:26
Kétmilliárdos adócsalás, nyolc év börtön? (Privátbankár)
Kétmilliárdos adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök; az ügy szálai Németországba is elértek. A nyomozást még 2008-ban kezdték, az elkövetőkre nyolc év börtönbüntetés is kiszabható
okt. 7
12:26
Az elöntött falu – Kommentár nélkül (videó) (HírTV)
Tekintse meg az elmúlt napok legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül!
okt. 7
12:26
November 15-én dönthet az Országgyűlés a jövő évi adócsomagról (Gondola)
A kormány jövő pénteken terjeszti az Országgyűlés elé a 2011. évi adótörvényekre vonatkozó javaslatát, és a parlamenti menetrend szerint - sürgős tárgyalással - november 15-én tartanák a zárószavazást

Keresés