Ingyenes interaktív CD-ROM-ot és könyvet bocsát az ausztrál kormány a széthullott családok rendelkezésére, hogy segítsen feldolgozni a gyerekeknek a szülők válása okozta traumát.
Öt évvel később jelennek meg az Alzheimer-kór tünetei a kétnyelvű embereknél, állapították meg kis létszámú tanulmányukban kanadai kutatók. A Baycrest Rotman Kutatóintézet munkatársai eredményeiket a Neurology című szakfolyóirat legfrissebb számában ismertették.
Az Állami Nyomdánál a konszolidált árbevétel 29,9 százalékos éves növekedése mellett ugyanilyen arányban, 29,9 százalékkal 493 millió forintra csökkent a nettó nyereség 2010 első kilenc hónapjában - közölte a társaság a BÉT honlapján csütörtökön közzétett nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült nem auditált gyorsjelentésben.
Megkezdődtek az egyeztetések a gyógyszertárak létesítése és működtetése terén tervezett változtatásokról a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a szakmai szervezetek között - közölte a tárca egészségügyért felelős államtitkársága
Az origo információja szerint a vagyonkezelő több százmillió forintot fizetett egy cégnek, amelyet még a Gyurcsány-kormány bízott meg egy állami vagyonnyilvántartás kiépítésével
A kereszténydemokrata Angela Merkel és a konzervatív David Cameron gazdaságpolitikai lépései nyerték el leginkább az utóbbi időben a globális befektetők tetszését - tartalmazza a Bloomberg Global...
Az MSZP-frakció csaknem felét érintheti a végkielégítések különadója. Az 58 fős képviselőcsoportból körülbelül 30 politikusnak kell majd öt évre visszamenőleg fizetnie, ha a parlament elfogadja a törvényt.
Gyuricza Róbert, az MTI különtudósítója jelenti: Párizs, 2010. november 11., csütörtök (MTI) - A 14. helyen végzett magyar férfi tőrválogatott a párizsi vívó-világbajnokság csütörtöki versenynapján.
Sokszor olvashattuk már, hogy a Hedge Fund-ok könnyedebb mozgásterüket, rugalmasságukat kihasználva gyakran speciális helyzeteket keresnek, amikor egyes értékpapírok, eszközök árfolyamai lehetőleg...
Azoknál a férfiaknál, akik kevesebbet gondolnak a szexre, nagyobb a valószínűsége a későbbi merevedési zavar kialakulásának. A csökkenő szexuális vágy a merevedési zavar korai jele lehet – állítják kutatók.
A jövő évi adóváltoztatások inkább adóátrendezést jelentenek, mintsem adócsökkentést - jelentette ki Simor András jegybankelnök a sajtótájékoztatón. Az MNB elnöke hozzátette azt is, hogy kívánatos...
A kormány által az egyes szektorokra kivetett különadó időben történő meghosszabbítása alááshatja a hazai gazdasági növekedést - olvasható a Bloomberg egy mai cikkében. Több külföldi szakértő is...
A nemrég zárult üzleti évben elért kimagasló nyereség szokatlan lépésre késztette a Siemens vezérkarát: az elektronikai és villamosipari óriáskonszern minden dolgozója ezer euró prémiumban részesül - jelentette be csütörtökön Peter Löscher, az igazgatótanács elnöke.
Az MNB törvény biztosítja az MNB-nek a jogot, hogy feladataival és a pénzügyi rendszer működésével kapcsolatos kormányzati törvényjavaslatokról véleményét a kormánynak kifejtse, ám ezt előzőleg a...
Néhány napja még csak 8% körül, ma viszont már 9% közelében járt a 10 éves ír államkötvény hozama, azaz igencsak közelíti a görögök 11% körüli szintjét, egyúttal kísértetiesen hasonlít arra a...
A Pécs 2010 hazai pályán kikapott a francia Mondeville-től a női kosárlabda Euroliga harmadik fordulójában. Bár a negyedek vegyes eredménnyel zárultak, végül a Pécs maradt alul
Első fokon felfüggesztett börtön- és pénzbüntetést szabott ki a vádlottakra Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának 2007-es megzsarolása ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB)...
Túlzó optimizmus lengi körül az amerikai részvénypiacot, legalábbis az általunk szorosabban követett hangulat indikátorok alapján ezt a következtetést vonhatjuk le. Korábban a hasonlóan túlfűtött...
Alaposan ráijesztettek a tini fiúkra, majd kirabolták azokat. Zsarolással és rablással gyanúsítják azt a 19 éves férfit, akit őrizetbe a pápai nyomozók.
Az intézmények finanszírozásáról és autonómiájáról hangzottak el olyan javaslatok az oktatási érdekképviseletek részéről, amelyeket figyelembe lehet venni a felsőoktatási törvény véglegesítésekor - mondta az InfoRádiónak a felsőoktatási helyettes államtitkár. Dux László hozzátette: egyelőre semmi sem végleges, nincsenek kőbe vésve a számok.
Késeléssel végződött egy buszon indult vita csütörtök este Budapesten, a Baross utca és a József körút kereszteződésénél, úgy tudni, többen is megsérültek.
Ma tartották a TriGranit fejlesztésében készülő új K&H székház bokrétaavató ünnepségét, mellyel az épület szerkezetkész állapotát ünnepelte a kivitelezésben résztvevő munkásoktól kezdve Hendrik...
Várhatóan 2012-ben vezetik be Magyarországon a duális szakképzést, de kísérleti jelleggel már jövő szeptembertől működhet a német rendszer - jelentette be az oktatási államtitkár. A nap híreinek összefoglalója.
Több száz orosz újságíró és blogger tüntetett csütörtökön Moszkvában az újságírók elleni támadások kivizsgálását követelve az orosz kormánytól. A moszkvai hatóságok kivételesen engedélyezték a tüntetést.
Pont került az alternatív befektetési alapok szabályozásáról másfél éve folyó jogalkotási folyamatra csütörtökön, amikor a korábban az Európai Parlament és a Tanács között kialkudott kompromisszumos...
A különadó meghosszabbításából és a társasági adó csökkentéséből adódó hatások mérlegelése után az elemzőház valamelyest emelte az OTP-re vonatkozó célárát, viszont továbbra is tartásra ajánlják a...
A tegnapi masszív alulteljesítés után ma sem tudtunk igazán fellélegezni, így a nap elején látott megnyugvás után újabb komoly eladói nyomás lett úrrá a piacon. A BUX jelenleg 2.1%-os mínuszban 22...
A Portfolio.hu országos előadássorozatot szervez, ahol a német és osztrák tőzsdei kereskedés lesz terítéken. A rendezvénysorozatnak különös aktualitást ad, hogy a Portfolio Online tőzsdén immáron a...
A tegnapi fontos szintek elesése után ma tovább szórták a magyar részvényeket, melynek eredőjeként a BUX 2.3%-os csökkenéssel zárta a napot. A blue chipek közül a MOL-t és az OTP-t büntették ma is a...
Érdekli a devizapiacok izgalmas világa? Profitálna a devizapiacok hullámzásából? Ha igen, kétnapos devizatanfolyamunk Önnek szól! A Portfolio.hu által szervezett kétnapos devizatanfolyamon a...
Az Írországgal, illetve az eurózóna többi perifériához sorolt tagországával kapcsolatos csődkockázati aggodalmak ma alapvetően (tovább) rontották a nemzetközi befektetői hangulatot, amely a dollár, a...
A várakozásokat minden profit szinten jelentős mértékben meghaladó számokat tett közzé a mai zárást követően az Állami Nyomda. Az üzemi eredmény 32, a nettó profit pedig 25%-kal haladja meg a...
Nem kevesebb, mint 654 ezer eurós árfolyamnyereséget realizált a múlt héten Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója. Nem tett mást a bankvezér, mint ötszörös áron értékesítette 19 hónappal...
A kötelező biztosítás 2011. évi kampányában soha nem látott mértékben csökkentek az ügyfelek átlagdíjai, jelenleg évi 17.000-18.000 forint körüli összegért lehet szerződést kötni, az ügyfelek 90 százaléka talál magának kedvezőbb ajánlatot. A díjcsökkenés hátterében a kedvező kárhányad alakulása, a gazdasági válság hatására kibontakozott piaci árverseny, új biztosító, az Astra Biztosító piacra…
A bika avagy a medve uralja a piacokat 2011-ben? Mi lesz a legjobb befektetés 2011-ben? Külföldi vagy magyar részvénypiacokat favorizáljunk? A Tőzsdenap 2010 rendezvényen az előbbi kérdésekre kaphat...