2010. november 11. csütörtök

nov. 11
8:04
Rekordon az ír államkötvény-hozamok (ProfitLine)
Az euróövezet létrejötte óta nem látott mértékben és magasságba szöktek a szerdai londoni kereskedésben Írország kormánykötvény-adósságának hozamai, annak jeleként, hogy a piaci szereplők szinte teljesen elveszítették bizalmukat az ír államháztartási és adóssághelyzet belátható időn belüli konszolidációjában.
nov. 11
8:09
Gregor új pasija Nyuszómuszó (Blikk)
Budapest — A történelem sokszor ismétli önmagát, és úgy tűnik, Gregor Bernadett (38) sem tanul a hibáiból!
nov. 11
8:09
Szekeres: Az MSZP-nek nem most kell kolompolnia (Infostart)
Hatalmas kockázatokat jelent a 2011-es költségvetés - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az MSZP Gazdaságpolitikai Kabinetének vezetője. Szekeres Imre beszélt arról is, hogy milyen politikát kell folytatnia a szocialista pártnak ahhoz, hogy újra felfigyeljenek rá a választók.
nov. 11
8:09
Öt bevándorló 12 napja egy építődaru tetején tüntet Olaszországban (Gondola)
Egy építődaru tetején él 12 napja öt bevándorló az észak-olaszországi Bresciában, és követeli jogai elismerését; van köztük egyiptomi, marokkói, szenegáli és pakisztáni
nov. 11
8:09
Kulcsárt újra sikkasztással vádolják (HírTV)
Ismét sikkasztás miatt emelt vádat Kulcsár Attila ellen a Fővárosi Főügyészség (FF) – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a vádhatóság erre vonatkozó másfél oldalas átirata tartalmazza azt is, hogy a megismételt eljárásban kezdeményezik azon személyek tanúkénti kihallgatását, akikkel szemben korábban jogerős ítélet született a Fővárosi Ítélőtáblán. Az átiratban kitérnek arra is, hogy ...
nov. 11
8:11
Magyar Nemzet: a H1N1 elleni alapból lesz pénze a kórházaknak (Gondola)
Jogszabályt módosítana a szaktárca annak érdekében, hogy az ágazati költségvetésben a H1N1 vírus okozta megbetegedések kezelésére szánt 500 millió forintból megmaradt mintegy 240 millió forintot a vörösiszap-katasztrófa sérültjeinek ellátásában részt vett intézményeknek juttathassa - írta a Magyar Nemzet csütörtökön
nov. 11
8:12
Saját részvényt vásárolt az RFV (Portfolio)
Az RFV a Vezetői Részvényopciós Program biztosítása céljából saját részvényeket vásárolt. A vállalat 4000 darab részvényt vásárolt 8061,36 forintos átlagáron. A kibocsátó által tulajdonolt...
nov. 11
8:12
Fincher: nem tinikről szól a Facebook-film (Metropol)
A rendező nincs fenn a Facebookon, ha beszélni akar a barátaival, felhívja őket. Pénz, zsenialitás, ötlet: a Social Network – A közösségi háló a mozikban.
nov. 11
8:12
Megúszták a 98 százalékos adót Orbán volt miniszterei + videó (ATV)
Nehézségek közepette, de végül megszavazta a Parlament a különadót.
nov. 11
8:13
Napi Gazdaság: romlott a lakosság fizetőképessége (Gondola)
Számottevően romlott a lakosság fizetőképessége az idén is - mondta a Napi Gazdaságnak Kovács Zoltán, a Díjbeszedő Holding Zrt
nov. 11
8:14
Megállt az OTP zuhanása, de az ereje még nem meggyőző (Portfolio)
Tegnap jelentős mértékben, 4.7%-kal zuhant a BUX index, miután a 2011-es költségvetés tervezetének egyik melléklete szerint az eredetileg 2012-ig tervezett válságadók tovább, legalább 2014-ig...
nov. 11
8:15
Újabb egyeztetések kezdődnek az Alstom és az NKH között (Gondola)
Újabb egyeztetések kezdődnek délelőtt a budapesti 2-es és 4-es metró szerelvényeinek francia gyártója, az Alstom, és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) között
nov. 11
8:16
Zuhant a Cisco a negyedéves gyorsjelentés után (2.) (Portfolio)
Közel 13%-os eséssel fejezték be a zárás utáni kereskedést a Cisco Systems részvényei tegnap azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését. Bár a vállalat a...
nov. 11
8:18
Pályaválasztási kiállítás-sorozat Észak-Magyarországon (HR Portál)
"Szabad a pálya" címmel nyílt pályaválasztási kiállítás Miskolcon szerdán, de az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ november 18-ig Gyöngyösön, Salgótarjánban és Egerben is rendez hasonlóakat. Magyarországon ebben a régióban a legmagasabb a munkanélküliség.
nov. 11
8:18
Bajban a franciák - Mit rontottak el Sarkozyék? (Portfolio)
A franciák minden bizonnyal irigykedve nézik Németország sikereit. Miközben Franciaországban a kormány lefelé módosította növekedési kilátásait és tízezrek vonultak utcára a tervezett...
nov. 11
8:20
Nő a betöltetlen állások száma Németországban (HR Portál)
A gazdaság élénkülése közepette erősen nő a betöltetlen álláshelyek száma Németországban: a harmadik negyedévben 824 ezer fős munkaerő-kereslet mutatkozott országos szinten, ez 27 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
nov. 11
8:21
Kihúznák Gyurcsány alól a pártalapítványt? (Privátbankár)
Megkezdődött az MSZP-hez kötődő intézményi és alapítványi hálózat felülvizsgálata, így érzékeny kérdés került terítékre a pártban a Táncsics Alapítvány feladatai és jövőbeni működése kapcsán: egyesek...
nov. 11
8:21
Két játékosa vezette győzelemre az Oklahoma City Thundert (Sport365)
Az Oklahoma City Thunder csapatánál két játékos dobott 62 pontot az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság mai játéknapján. Kikapott az Orlando és az Atlanta, megszakadt a Charlotte rossz sorozata.
nov. 11
8:22
Leépítési hullám kezdődhet el az önkormányzatoknál (HR Portál)
A költségvetés tervezete a tavalyinál is kevesebb forrást juttatna a településeknek. A költségcsökkentésnek a dolgozók megtartásával szinte egyetlen útja sem létezik: tizenharmadik havi fizetés már nincs, jutalmakat nem lehet tervezni - írja a Világgazdaság.
nov. 11
8:23
Pénzbüntetést kapott Kyle Busch (Sport365)
A NASCAR fegyelmi bizottsága súlyos pénzbüntetést szabott ki Kyle Buschra, aki profihoz nem illő módon viselkedett a múlt hétvégi verseny közben.
nov. 11
8:27
Depresszióba zuhant Zuschlag János - most fogta fel az ítéletet (BorsOnline)
Depressziós lett a kecskeméti börtönben Zuschlag János. Rabtársai szerint ugyanis csak most döbbent rá arra, hogy nincs menekvés: éveket kell még rács mögött töltenie.
nov. 11
8:27
Az MSZP-frakció csaknem felét érintheti a különadó (Gondola)
Az 58 fős MSZP-frakció nagyjából 30 tagját érinti a 98 százalékos különadó; ha a jogszabály-módosításokat a jelenlegi formában fogadják el, fizetnie kell Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnököknek is
nov. 11
8:27
Szlovákia módosítja a kettős állampolgárságot szankcionáló törvényt (HírTV)
Szlovákia módosítani fogja a kettős állampolgárság felvételét büntető törvényt. Iveta Radicová szlovák miniszterelnök Washingtonban elmondta, hogy a folyamatban lévő törvénymódosításról tájékoztatta Orbán Viktort, és a magyar kormányfő ezt megértően tudomásul vette.
nov. 11
8:27
A snowboard élménye (Metropol)
Szigeti Viktort arról kérdeztük, hogy mi várható a rámpán, és hogy milyen ma Magyarországon snowboardozónak lenni.
nov. 11
8:29
Obama egy évre ismét befagyasztotta az amerikai iráni javakat (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök egy évvel ismét meghosszabbította az egyesült államokbeli iráni javak befagyasztását, amit először Jimmy Carter egykori elnök tett meg az 1979-es teheráni túszválság elején - jelentette be szerdán a washingtoni Fehér Ház
nov. 11
8:29
Újabb egyeztetések az Alstom és az NKH között (HírTV)
Újabb egyeztetések kezdődnek az Alstom és az Nemzeti Közlekedési Hatóság között. A kétnapos tárgyaláson a budapesti 2-es és 4-es metrót gyártó cég a szerelvények átalakításáról tárgyal.
nov. 11
8:30
Hivatalosan tilos, de jól jön (Metropol)
A Forma–1 hivatalos szabályzata szerint tilos a csapatnak közvetlenül utasítania bármelyik pilótáját arra, hogy akarata ellenére engedje el csapattársát. Ugyanakkor azt semmi sem tiltja, hogy a versenyző saját elhatározásából engedje magát megelőzni.
nov. 11
8:30
A közpénzügyekkel és az MNB szerepével is foglalkozik az új alkotmány (Portfolio)
A tervek szerint az új alkotmányban lesz egy fejezet, amely a közpénzekkel foglalkozik, középpontban a költségvetéssel. A most hatályos alaptörvényből ide kerülnének az Állami Számvevőszékről és a...
nov. 11
8:30
Mit sportoljon a gyerek? (WebBeteg)
A rendszeres testmozgás az egészséges életmód elengedhetetlen része. A testi és lelki egészségünkre gyakorolt kedvező hatása mellett, nevelési szerepe sem elhanyagolható, továbbá programot teremthet az egész család számára.
nov. 11
8:30
Halálra gázolták az egész családot: tíz évet kaphat az ittas sofőr + videó (ATV)
A két férfi egy autóval sodort el az út szélén haladó három embert.
nov. 11
8:31
Népszabadság: felülvizsgálják az MSZP alapítványainak működését (Gondola)
Megkezdődött az MSZP-hez kötődő intézményi és alapítványi hálózat felülvizsgálata, így érzékeny kérdés került terítékre a pártban a Táncsics Alapítvány feladatai és jövőbeni működése kapcsán: egyesek „kihúznák” Gyurcsány Ferenc kuratóriumi elnök alól a szervezetet, mások csak a Kapcsolat
nov. 11
8:33
140 milliárd dolláros hiánnyal indult az új amerikai költségvetési év (ProfitLine)
Máris 140 milliárd dollár hiánnyal indult az októberrel kezdődött új amerikai költségvetési év. Ez minden idők harmadik legnagyobb októberi deficitje - közölte az ország pénzügyminisztériuma.
nov. 11
8:35
OTP részvény elemzés - Zakó után, zakó előtt? (ProfitLine)
Nem várta meg a trendvonal elérését az árfolyam, közbeszólt a gazdaságpolitika, amelynek köszönhetően igen jelentős forgalommal törte le az árfolyam az 5700 forintnál lévő támaszát. Nézzük, mire számíthatunk a folytatásban: OTP részvény technikai elemzés.
nov. 11
8:37
USA piacok - Enyhe pluszt sikerült a nap végére kiizzadni (ProfitLine)
Szerdán némiképp szépíteni tudtak az USA piacok az előző napok után, azonban a a csütörtökön kezdődő G20-as csúcsot megelőzően érezhető volt a befektetők óvatossága. Nyitás során mindhárom vezető index eséssel indult, miután a dollár 1 hónapos csúcsára emelkedett az euróval szemben, azonban később, a dollár gyengülése nyomán emelkedni tudtak a részvények.
nov. 11
8:39
Visszatérhet a vételi kedv az európai piacokon (ProfitLine)
A ma közzétett kínai makroadatok, melyek erős gazdasági bővülésről árulkodnak, valamint a ma kezdődő G20-as csúccsal kapcsolatos várakozásoknak köszönhetően emelkedéssel nyithatnak csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdék.
nov. 11
8:39
Banki mentőövek: tényleg jól jártak az ügyfelek? (Privátbankár)
A svájci frank hitelesek megsegítésére a bankok átlagosan 3-5%-os havi kamatköltség csökkenéssel járó mentőövet dobtak ügyfeleik számára. Az egyes bankok lépései azonban akár kilencszeres különbséget is jelenthetnek havi kamatköltség-csökkenésünkben - derül ki egy friss hazai összesítésből. De kik jártak a legjobban?
nov. 11
8:45
Megutálta a stáb Szorcsik Viktóriát (BorsOnline)
Folyamatos hisztijével fárasztotta az Ezek megőrültek című műsor stábját Szorcsik Viki. A színésznő miatt többször le kellett állni a forgatással.
nov. 11
8:45
Ronaldo filmszerepet kapott, bankrabló lesz (Gondola)
Filmszerepet kapott a kétszeres világbajnok labdarúgó, Ronaldo. A jelenleg a Corinthiansban szereplő, 34 éves, aranylabdás játékos a "The Brazilian" című moziban egy bankrablót alakít majd
nov. 11
8:45
Fából vaskarika (Metropol)
.
nov. 11
8:45
Japán: gépipari megrendelések -10,3 % (HírTV)
A japán gépipari megrendelések -10,3 %-os értéket hoztak a várt -9,5 % helyett. (OT-GFX)
nov. 11
8:47
Balla Irma-gyilkosság: a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik a tárgyalás (Gondola)
A Debreceni Ítélőtáblán folytatódik ma a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása: az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság az egykori debreceni fideszes önkormányzati képviselő fiát, S
nov. 11
8:47
Ausztrália: ausztrál munkanélküliségi ráta 5,4 % (HírTV)
Az ausztrál munkanélküliségi ráta 5,4 %- os értéket hozott a várt 5,0 % helyett. (OT-GFX)
nov. 11
8:48
Muzulmán templom az Arktiszon (Kripto Akadémia)
Megnyitotta kapuit Észak-Amerika legészakibb mecsete. A muzulmán templomot a kanadai Winnipegben építették, majd 4500 kilométeren keresztül szállították földön és vízen az északnyugat-kanadai Inuvikba.
nov. 11
8:48
Nincs egyértelmű irány Ázsiában (Portfolio)
Nem alakult ki egyértelmű irány a ma reggeli kereskedésben az ázsiai tőzsdéken. Miközben a kínai és a hongkongi tőzsdén 1% körüli emelkedéseket lehetett látni, addig a dél-koreai Kospi index közel...
nov. 11
8:48
Idén nem lesznek jutalmak? (Pénzcentrum)
A jövő évi adóváltozások miatt jóval kedvezőbbek lesznek az adózási szabályok, ezért prémiumok, extra jutalmak és bónuszok kifizetését megéri 2011-re áttenni. A munkabérekkel viszont nem érdemes "trükközni", ugyanis nem túl valószínű, hogy bármely foglalkoztató visszatartaná a béreket....
nov. 11
8:48
Újra vádat emeltek Kulcsár Attila ellen (ATV)
A volt brókert Ismét sikkasztással gyanúsítják.
nov. 11
8:49
Eltűnt kínai hajó túlélőire bukkant a japán parti őrség (Gondola)
Egy szerda kora reggel eltűnt kínai teherhajó négy túlélőjére bukkant a japán parti őrség Iriomote szigettől délre - tájékoztatták Japánból kínai diplomáciai források a Hszinhua hírügynökséget csütörtökön
nov. 11
8:49
Gyurcsányt elmozdítják a Táncsics Alapítvány éléről? (HírTV)
Felülvizsgálnák az MSZP alapítványainak működését. A Táncsics Alapítvány feladatait, illetve a Kapcsolat.hu finanszírozását alakítanák át - értesült az egyik napilap.
nov. 11
8:50
Díjbeszedő: tovább romlott a lakosság fizetőképessége (ATV)
Újabb 20-25 ezer háztartás került azok körébe, akik megcsúsztak a számlák fizetésével.
nov. 11
8:51
10 százalékos béremelés a Google-nál (HR Portál)
Annak érdekében, hogy megelőzze a konkurenciához való elvándorlást több ezer munkavállalójának emeli fizetését a Google Inc. - írja a Wall Street Journalra hivatkozva a Világgazdaság.

Keresés