Debrecen – Fordulat! Újratárgyalja másodfokon a Debreceni Ítélőtábla a Balla Irma gyilkosságot, feltehetően azért, mert még mindig nagyon sok a kérdőjel az ügyben.
Dán hangmérnökök is bevizsgálták a pécsi muzsika új fellegvárának ígérkező, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program egyik kulcsberuházásaként felépített Kodály Központ hangversenytermének akusztikáját. Már a tervezés idején végeztek finomhangolást, és az eredmény a szakemberek szerint is meggyőző – közölte a Független Hírügynökséggel a Pécs 2010 Sajtóiroda.
Első fokon felfüggesztett börtön- és pénzbüntetést szabott ki a vádlottakra Csányi Sándornak, az OTP vezérigazgatójának 2007-es megzsarolása ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön
Holtpontra jutottak a tárgyalások csütörtökön a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G20 csoport csúcstalálkozóján az állam- és kormányfők megállapodását előkészítő bizottságban, az orosz delegáció szerint pedig már a Húszak egysége is veszélybe került
Néhány napja még csak 8% körül, ma viszont már 9% közelében járt a 10 éves ír államkötvény hozama, azaz igencsak közelíti a görögök 11% körüli szintjét, egyúttal kísértetiesen hasonlít arra a...
A jelenleg a BKV Zrt.-t vezető Kocsis István felelősségét is vizsgálná az ajkai timföldgyár és vörösiszap-tározó ügyében az LMP - jelentette ki csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek
Allersdorf – Egyre jobban van a féltékenységből meglőtt osztrák nő, ám kihallgatni majd csak a jövő héten fogják a rendőrök. Akkor derülhet csak ki, hogy valójában miért is kellett meghalnia B. Ferencnek (+49).
Az októberi 4,2 százalékos inflációhoz közeli, 4,1-4,3 százalékos fogyasztói áremelkedést várnak decemberre az MTI által csütörtökön megkérdezett elemzők, akik szerint a jegybank továbbra sem változtat az 5,25 százalékos alapkamaton.
Holtpontra jutottak a tárgyalások csütörtökön a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G20 csoport csúcstalálkozóján az állam- és kormányfők megállapodását előkészítő bizottságban, az orosz delegáció szerint pedig már a Húszak egysége is veszélybe került.
"A tőke szabad mozgását jogellenesen korlátozónak" minősülnek a Portugália vezető energiavállalatban (Energias de Portugal) birtokolt állami aranyrészvények - mondta ki csütörtökön kihirdetett ítéletében az Európai Bíróság.
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén megszavazta azt az új európai uniós keretszabályozást, amelynek révén a spekulációs tőzsdei alapok ellenőrizhetőbbek lesznek az unióban. Az úgynevezett...
Dubai – Hónapokon át tartó jogi hercehurca után bizonyíték hiányában másodfokon is felmentette a bíróság azt a magyar pilótát, akit repülési engedély hamisításával vádolt meg az egyesült arab emírségek-beli ügyészség.
Elhunyt Dino De Laurentiis olasz filmproducer, akinek nevéhez az olasz filmművészet számos remeke fűződik. Olasz hírügynökségek csütörtöki jelentése szerint De Laurentiis 91 évesen, Los Angelesben halt meg.
Csáki István Szomszédok című műve nyerte a Főtáv Zrt. által augusztus végén kiírt panelfestő pályázatot. Az idén ötven éves Főtáv jubileumi pályázatára 230 látványos pályamű érkezett, ezek közül a zsűri Csáki István művét ítélte a legszínvonalasabbnak.
Forgalomkorlátozásokra számíthatnak az autósok a Margit híd felújítása miatt a mostani és a következő hétvégén is. A változások a rakpartokat érintik, a szakemberek ezekben az időpontokban végzik ugyanis az állványozási és kábelfektetési munkákat a hídfőknél.
A Magyar Nemzeti Bank aggályosnak tartja a Pénzügyi Stabilitási Tanács jogkörének szűkítését, a lépés ellentétes az európai folyamatokkal - derül ki abból a közleményből, amelyet a jegybank csütörtöki sajtótájékoztatójának elején osztottak ki az újságíróknak
Romániában több száz kisnyugdíjasnak osztottak uniós élelmiszersegélyt. A bukaresti kormány tavaly bevezetett megszorító intézkedései miatt egyre kevesebben jutnak alapvető élelmiszerhez.
Már a jövő év elején javulhat a gyermekvédelmi ellátás helyzete, az ezzel kapcsolatos jogszabályi háttér már készül - mondta el Lantai Csilla, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium osztályvezetője csütörtökön, a "Család nélkül, családban" című konferencia utáni sajtótájékoztatón.
Az MNB törvény biztosítja az MNB-nek a jogot, hogy feladataival és a pénzügyi rendszer működésével kapcsolatos kormányzati törvényjavaslatokról véleményét a kormánynak kifejtse, ám ezt előzőleg a...
Miután a parlament szakbizottsága elutasította a Jobbiknak a rendészeti tárgyú törvényekhez fűzött módosító javaslatait, biztossá vált, hogy a párt jövő kedden - a tavaszi választás óta először - utcai demonstrációt tart, ahol a külföldi rendőrök magyarországi bevethetősége ellen tiltakoznak
A lakóházában keletkezett tűz következtében életét vesztette a kelet-ukrajnai Luhanszk megye egyik elnéptelenedett falvának utolsó lakója – adta hírül csütörtökön a Gazeta című ukrán lap internetes kiadása. Az elmúlt hetekben ez már a második eset, hogy az utolsó bejelentett lakos halálával végleg eltörölnek egy települést Ukrajnában.
A Buffalo Sabres vezetőedzője, Lindy Ruff a New Jersey Devils ellen ezredik alkalommal vezette NHL-mérkőzésen csapatát. A szakvezető a tizennyolcadik, aki elérte ezt a bűvös határt.
Magyarország – Lenyűgöző fotókkal jutottak be a legjobbak közé a magyar természetfotósok a német European Wildlife Photographer of the Year 2010 pályázaton.
A jövőben a Magyar Honvédség fogja őrizni a Szent Koronát, a koronázási jelvényeket és a Sándor-palotát - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter. A szerdai kormányülésen született döntésekkel bővül a honvédség feladata - tette hozzá a tárcavezető.
Kísérleti jelleggel már 2011 szeptemberétől élhet a német szakképzési rendszer a magyar szakoktatásban, országosan pedig várhatóan 2012-ben vezetik be a duális szakképzést - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár november 11-én a kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten. A lépéssel 18-ról 17 évre módosulna a tankötelezettség korhatára - tette hozzá - írja az MTI híre alapján a hir3.
A jövőben a Magyar Honvédség fogja őrizni a Szent Koronát, a koronázási jelvényeket és a Sándor-palotát - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter egy infokommunikációs konferencián csütörtökön Balatonfüreden
Kolozsvár — Magát annyira nem szeretem! – fenyegette meg egy kolozsvári idős néni Rékasi Károlyt (47), a Barátok közben alakított nem túl szimpatikus karakterű Bartha Zsolt tulajdonságaira utalva. A színész a sorozat kőkemény figurájával ellentétben érző szívű férfi, aki romantikázni vitte feleségét, Détár Enikőt Kolozsvárra.
A vallások és kultúrák közötti párbeszéd alapvetően fontos út a béke felé - írja XVI. Benedek pápa a Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfőnek címzett levelében, amelyet Jean-Louis Tauran, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke adott át kedden Teheránban.
Az Ázsiai Játékok szervezői kitiltották a stadionokból a vuvuzelát, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon ismertté vált kürtöt – jelentette csütörtökön az AFP francia hírügynökség. A dél-afrikai szurkolók kedvenc eszközének számító vuvuzelát sokan kritizálták a világbajnokság idején, és azóta több helyen is tiltólistára helyezték.
Miközben jövőre a GDP arányos eredményszemléletű hiány bizonyosan 3 százalék alá kerül, a strukturális deficit az idei 2,5 százalékról 4,5 százalékra emelkedik - jelentette ki a 2011
Kiengedték a kecskeméti kórházból azt a csecsemőt, akinek édesanyja a szülés után elvérzett. A kislányt megfigyelésre tartották bent, édesanyját szerdán temették el.
Miközben jövőre a GDP arányos eredményszemléletű hiány bizonyosan 3 százalék alá kerül, a strukturális deficit az idei 2,5 százalékról 4,5 százalékra emelkedik - jelentette ki a 2011. évi költségvetést elemezve Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a csütörtöki budapesti tájékoztatón.
Első fokon felfüggesztett börtön- és pénzbüntetést szabott ki a vádlottakra Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának 2007-es megzsarolása ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB)...
A vörösiszap katasztrófa gyermekkárosultjainak megsegítésére sikeresen elárverezték Istókovits Kálmán Freskóterv című alkotását a BÁV őszi aukciójának második napján. A kép 700 ezer forint leütési áron kelt el.
Az MSZP támogatja a kormány azon döntését, hogy nyugdíjba vonulhat minden, 40 év munkaviszonnyal rendelkező nő, de azt javasolja, teremtsék meg ezt a lehetőséget a férfiak számára is
Jó képet mutat a BIK ETF, amely a BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) országok teljesítményét leképező ETF. A termék chartján jól látható, hogy a papírnak már október elején sikerült új éves csúcsra emelkednie és ezzel egyértelműen vezető papírnak számít a fontosabb részvényindexekhez viszonyítva. (Solar Capital)
Túlzó optimizmus lengi körül az amerikai részvénypiacot, legalábbis az általunk szorosabban követett hangulat indikátorok alapján ezt a következtetést vonhatjuk le. Korábban a hasonlóan túlfűtött...
Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása késedelmet szenvedhet az európai politikai helyzet miatt - ismerte el a szófiai kormány az illetékes francia államtitkár előző napi kijelentésére reagálva
Rosszul teljesített a gazdaság az euróövezet két leggyengébb láncszemének tartott országában: Spanyolországban gyakorlatilag megállt a növekedés, Görögországban csökkent a hazai össztermék a harmadik negyedévben a kiadáscsökkentő kormányzati programok miatt.