Több nyugati országhoz képest a magyarok és a bolgárok egyre inkább elodázzák a gyermekvállalást, - mondta Spéder Zsolt demográfus, aki a két ország eredményeit holland és svájci adatokkal vetette össze. Hozzátette: a magyar nők átlagosan 35-38 éves kor után már egyáltalán nem akarnak gyermeket.
Jordániában előrehozott parlamenti választásokat tartanak, miután II. Abdalláh király tavaly novemberben - uralkodása óta második alkalommal - feloszlatta a parlamentet. Az intézkedés okát nem közölték.
Szakadékba zuhant egy nemzetközi buszjárat hétfőn Albániában nyolc utas halálát okozva. A túlélők szerint a sofőr mobiltelefonon beszélt, amikor a baleset történt.
George W. Bush korábbi amerikai elnök azt állította az NBC televízió egyik műsorának hétfő esti vendégeként, hogy ő egy "ellenzéki" volt saját kormányában, annak idején kezdetben ellenezte, hogy az Egyesült Államok megtámadja Irakot, míg végül csatlakozott azokhoz, akik erőt akartak alkalmazni Szaddám Huszein ellen
A jövő évi hiánycél gond nélkül teljesíthető - áll a Költségvetési Tanács 2011-es költségvetésről alkotott véleményében, amelyben ezen kívül túl sok bizakodásra okot adó tényezőt nemigen találni: a...
42 kiállítás, közel 3000 fotó és majd' 100 alkotó. Ezt kínálja a Fotóhónap 2010 fotófesztivál, a Magyar Fotóművészek Szövetsége kétévente, novemberben megrendezésre kerülõ rendezvénye....
Eddig ismeretlen okból kigyulladt egy faforgácsot szállító kamion az M0-ás autóúton Törökbálint térségében kedd hajnalban - mondta el az MTI-nek Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyeletese
Mi határozza meg az egészségbiztosítói támogatással rendelhető tesztcsíkok havi mennyiségét? Az egészségbiztosítói támogatással rendelhető tesztcsíkok havi mennyiségét szakmai és gazdasági szempontok határozzák meg.
Megkezdi ma az új PSZÁF-törvény általános vitáját az Országgyűlés. A javaslat szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) önálló alkotmányos szerv lesz, rendeletet alkothat, a fogyasztók érdekében közérdekű pert indíthat, és békéltető testületet működtethet
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege októberben 43,6 milliárd forint hiánnyal zárt, az első tíz havi hiány 1.132,7 milliárd forint, az éves előirányzat 131,1 százaléka volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A konszolidált árbevétel 9,4 százalékos emelkedése mellett a Richter Gedeon Nyrt. nettó nyeresége 54,1 százalékkal 57,67 milliárd forintra nőtt az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden közzétett, a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben. Az egy Richter részvényre jutó nyereség…
Az ázsiai és az amerikai részvénypiacok gyenge szereplése után nem kétséges, hogy az európai piacokon folytatódhat a tegnap megindult lecsorgás. Az előzetes várakozások szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 index 0,2 százalékkal, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 index 0,3 százalékkal, míg a párizsi CAC-40 index 0,3 százalékkal csökkenhet nyitásban.
Nagyon álmosan indult a hét a BÉT-en, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,09 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 23.127,36 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest Az OTP részvények ára 55 forinttal, 0,95 százalékkal 5.745 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd…
Négyből egy ember több időt szán arra, hogy online tartsa a kapcsolatot barátaival és rokonaival, minthogy személyesen találkozzon velük - derült ki egy felmérésből.
A japán M3-as pénzmennyiség októberben éves szinten 2,0%-kal emelkedett (elözö: +2,1%). A CAD/JPY alig reagált az adatokra. A japán külkereskedelmi mérleg szeptemberben +926,9 milliárdos értéket produkált (elörejelzés: +876,9 Mrd, elözö: +195,9 Mrd.) A brit RICS-házárindex októberben 49,0%-kal csökkent (elörejelzés -39,0%, elözö: -36,0%). A GBP/USD veszteségeket könyvelt el az adatok hatására. Az…
Piszkosak, kártékonyak, tönkreteszik a földeken a termést és betegségeket terjesztenek - általában ez a kép él az emberekben a Földön élő valamennyi patkányról
A Dentsu részvénye Tokyoban 3,3%-ot emelkedett. A vállalat megemelte 2010-es nyereség-elörejelzését. A költségek csökkentése által nagyobb nyereséget érhetnek el. A Dentsu számít Japán legnagyobb reklámvállalatának. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A gazdaság helyzete javulni látszik, így a munkaerőpiacon is bővülnek a lehetőségek az alkalmazottak számára. A fejlődésben segíthet egy jó mentor, akire úgy tűnik, igény van azok között, akik karrierépítést terveznek. A mentori rendszer a cégeknek is kedvező lehet: növeli a dolgozók elkötelezettségét a vállalat iránt.
A Fidesz-kormány olyan radikális változtatásokat hajt végre az adórendszerünkben, amilyet a rendszerváltás óta nem láttunk. A főbb elemeket már ismeri az olvasó. A nyáron bejelentett, már az idei...
Denny Hamlin a múlt hétvégén aratott győzelme is mutatja, hogy futamról futamra megváltozhat minden. A hat pontos mínuszból harminchárom pontos előnyre tett szert a pontversenyben.
Meggyilkolták az egyik legismertebb szlovák ügyvédet, Ernest Valkot. Az ismeretlen tettes hétfőn késő este lőfegyverrel életveszélyesen megsebesítette Valkot
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) összességében elégedett az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén megtárgyalt, a 98 százalékos különadót érintő módosító javaslatokkal - mondta Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Az amerikai profi baseball-bajnokság szereplő Detroit Tigers meghosszabbította Jhonny Peralta szerződését. A játékos új kontraktusa két évre szól és közel 12 millió dollárt kereshet vele.
Októberi német fogyasztói árak a várt szerint éves szinten 1,3%-kal emelkedtek. Havi szinten +0,1%-os értéket jelentettek. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Egész napos sztrájkot tartanak a cseh közalkalmazottak december 8-án, tiltakozva a kormány bércsökkentési terve ellen - jelentette be a legnagyobb cseh szakszervezet hétfőn a Népszabadság információi szerint.
Az önkormányzati választások egyik különlegességének számított, hogy Seres Mária, a Civil Mozgalom elnöke szülőhelyétől kétszáz kilométerre, Mátraverebélyen szállt harcba a polgármesteri címért, amit el is nyert. A Magyar Nemzet munkatársai a helyszínen próbáltak választ keresni arra, a település lakói miért nem helybélit választottak községük élére - olvasható a lapban.
Mo Sao-ping, az idei Nobel-békedíjashoz, a bebörtönzött kínai ellenzékihez, Liu Hsziao-póhoz közel álló ügyvéd kedden azt állította: nem engedték meg neki, hogy elhagyja Kínát
A Budapest-Hatvan vasútvonalon Rákoscsabánál elgázolt egy embert a Hatvanból a fővárosba tartó vonat. A helyszínelés miatt egy vágány járható az érintett szakaszon, emiatt 25-30 perccel hosszabb menetidővel is közlekedhetnek a vonatok - tájékoztatott a MÁV.
Az izraeli-palesztin közvetlen tárgyalások felújítását sürgette közel-keleti látogatásán a magyar külügyminiszter. Martonyi János a Jerusalem Postnak úgy nyilatkozott: sem az izraeli, sem a palesztin félnek nem szabad egyoldalúan cselekednie, mert az ronthatja a tárgyalások folytatásának és a békemegállapodás elérésének esélyeit.
Hétfőn indult a CIG Pannónia Életbiztosító részvényeinek kereskedése a tőzsdén, az első napon közel 400 millió forgalom volt a papírokban, a kereskedést pedig 863 forintos áron zárta a részvény, ami...
Amióta a törvény erre lehetőséget ad, összesen negyvenegy esetben folytattak le csődeljárást a helyi önkormányzatok; 2010-ben eddig kilenc ügy kezdődött el - éves szinten az eddigi legtöbb....
"Nincs helye a parlamentben olyan jellegű kifejezéseknek, amelyet a Jobbik frakció néhány tagja használt az Európai Unió és Izrael közötti társulás létrehozásáról szóló vitában" - fejezték ki véleményüket a házbizottsági tagok.
A Vodafone az üzleti év elsö felében 3,9%-kal 22,6 milliárdra növelte forgalmát, az operatív eredmény 2,7%-kal 6,07 milliárdra emelkedett. Az éves célt is megemelték és 12,2 milliárdos operatív eredményt várnak. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Átlagosan fél százalékos csökkenést mutatnak az ázsiai piacok, mely nagyjából hasonló, mint amit Amerikában láthattnuk. A kisebb megálló nem meglepetés, hiszen az elmúlt héten a Fed döntése után...
A világ legnagyobb viszontbiztosítója, a német Münchener Rückversicherungs-Gesellschaft AG, közkeletű nevén a Munich Re, 761 millió eurós adózott eredményt jelentett kedden a harmadik negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, 17,1 százalékkal többet a tavalyi harmadik negyedévi 650 milliónál.
Januártól egy órával tovább tarthat nyitva a lengyel tőzsde, a kereskedés a jelenlegi fél öt helyett fél hatkor zárul majd. A Napi Gazdaság információi szerint a BÉT is felzárkózhat a kereskedés...
Németországban októberben átlagosan 1,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly októberben, a szövetségi statisztikai hivatal keddi, végleges jelentése szerint. Szeptemberben is 1,3 százalékos, augusztusban 1,0 százalékos, júliusban 1,2 százalékos volt a tizenkét havi infláció Németországban.
Miután összegereblyéztük a lehullott faleveleket, és vetettünk egy gyors pillantást a kopár kertre, tudjuk, hogy hamarosan el kell mennünk egy kertészeti szaküzletbe, hogy megvegyük a szükséges növényeket. De, mielőtt elővennénk pénztárcánkat, jó, ha áttekintjük az alábbi listát, mely néhány olyan hibát sorol fel, amit érdemes elkerülni.
A menedzsment vezetésével visszavásárolná az Alibaba Group, a vezető kínai online kereskedelmi cég a társaság 40%-os részesedését a Yahoo-tól - írja a CNBC meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. ...
Alacsony forgalom mellett vegyesen zártak a vezető amerikai részvényindexek a hétfői napon, amely során nem sok fontos hír befolyásolta az értékpapírok mozgását. Az esést főként a pénzügyi szektor vezette, de gyengén teljesített a közmű és az ipari szektor is. (SolarCapital)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: MÉRSÉKELT GYENGÜLÉS, NYUGODT NAP -mérsékelt,...
A német feldolgozóipar szeptemberben 1,3 százalékkal kevesebb értéket termelt szezonális és munkanap-kiigazítással számolva, mint az előző hónapban, a szövetségi statisztikai hivatal keddi jelentése szerint.
Az elmúlt napokban kibontakozott mini profit taking folytatódhat az elkövetkező napokban is, amit Farkas Róbert, a Strategon ügyvezetője szerint az EUR/USD csökkenése okoz. Nagy esésre azonban nem...