Kelet-Európáról és Magyarországról még mindig számos sztereotípia él nyugaton. Például a dolgok elintézésének fura módjairól, a barbárságról a civilizálatlanságról - mondta Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Mandiner.hu konferenciáján. Hozzátette, számítottak rá, hogy negatív reakciókat váltanak majd ki a kormány reformjai, de próbálják elmagyarázni, hogy a régi…
Az elmúlt hatvan év legsikeresebb évét zárja a KDNP, amely a német CDU-CSU sikerét idézi - mondta Orbán Viktor szombaton a KDNP választmányának ülésén, amelyen újraválasztották pártelnöknek Semjén Zsoltot. Csak két lehetősége van a két pártnak: szövetség vagy felmorzsolódás - fogalmazott Orbán a fidesz.hu-n olvasható beszámoló szerint.
Éjszakánként és reggel arra ébredek, hogy a könyököm belső ízületébe behajlításnál belenyilall és nagy fájdalmaim vannak. Nem erőltettem meg őket. - A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A súlycsoportonkénti összesített eredmények szerint továbbra is három magyar öklöző nevével találkozhatunk. Közülük kettő tartja pozícióját, egyikük pedig javított.
A Varga-testvérekkel felálló horvát Primorje Rijeka magabiztos játékkal, meglepően nagy különbséggel, 11-6-ra nyert a ZF-Eger otthonában a férfi vízilabda Euroliga szombati játéknapján.
A papírformának megfelelően a Bajnokok Ligája-győztes Internazionale nyerte az Abu-Dzabiban rendezett labdarúgó-klubvilágbajnokságot. Az olasz csapat a szombati döntőben három góllal bizonyult jobbnak a kongói Mazembe gárdájánál, amely a viadal történetének első afrikai finalistája volt.
Eddig tisztázatlan körülmények között egy fiatal férfit gázolt halálra a Pest megyei Mendén áthaladó vonat szombat este - közölte a rendőrség az MTI-vel
Szalai Ádám gól lőtt, csapata, a Mainz pedig 4-2-re legyőzte idegenben a Sankt Pauli együttesét a labdarúgó Bundesliga 17. fordulójában. Szalai a harmadik vendéggólt szerezte.
Komoly fennakadásokat okoz a havazás, de a Ferihegyi repülőteret újra megnyitották. Átadták a Kisebbségekért Díjakat a Sándor-palotában. Megszüntették a nemzeti vagyonkezelő volt vezérigazgatójának előzetes letartóztatását
Káoszt okozott a havazás egész Európában. Angliában reptereket zártak be. Hazánkban évek óta nem látott mennyiségű hó hullott le: Nagykanizsa környékén negyven centiméteres hótakaró lepte el az utakat.
Lassan apad a Tisza az észak-magyarországi szakaszán, a Felső-Tiszán pedig már csak Nagyhalász és Rakamaz között van árvízvédelmi készültség. A folyó középső szakaszán ugyanakkor erős áradással számolnak a következő napokban. Szabolcsban a szakemberek az időjárás várható enyhülésére készülnek, amely a hóolvadás miatt ronthatja a térség jelenleg is súlyos belvízhelyzetét.
Ha válogatott futballista a párod és szép vagy, akkor légy meztelen és fessék rád a válogatott mezét. Így tett Bastian Schweinsteiger barátnője, Sarah Brandner.
Magyarország számára is stratégiai fontosságú cél Szerbia európai integrációja - erősítette meg a kormányzó szerb Demokrata Párt (DS) tisztújító kongresszusán szombaton Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, aki egyben az MSZP és az Európai Szocialisták Pártja nevében vett részt a belgrádi rendezvényen
Nem tudta megnehezíteni az FC Barcelona dolgát a városi rivális Espanyol a spanyol labdarúgó bajnokságban. A Real Madrid és a Real Sociedead után az Espanyol is ötöt kapott.
Újabb elismerést zsebelt be David Beckham. Az angol labdarúgó-válogatott egykori kapitánya a BBC által rendezett az Év sportszemélyisége elnevezésű nagyszabású show-műsor keretében életműdíjat vehet át Birminghamben.
Időközi helyi önkormányzati képviselő választás tartottak szombaton Budapest 11. kerületében, Újbuda 11. számú egyéni választókerületében, ahol győzelmet aratott a Fidesz-KDNP jelöltje: Szaniszló Krisztián.
Hozzávalók: 1,5 kg sertéshús 4 sárgarépa 2 fehérrépa 3 fej vöröshagyma 2-3 doboz bab (főtt) 2 paradicsom 2 paprika néhány kávéskanál pirospaprika só bors ételízesítő piros arany olaj
A legtöbb ember a dohányzással vagy szivarozással a bizonytalanságot, a magány érzését vagy az unalmat igyekszik kompenzálni. Mígnem az újabb és újabb rágyújtás káros szenvedéllyé válik.
Hozzávalók: 4-5 db 1,5-2 kilós tükörponty ember, aki megpucolja, feldolgozza – ez én vagyok 2 kg hagyma ecet só őrölt bors cukor babérlevél A panírhoz: liszt tojás zsemlemorzsa só olaj a sütéshez
Hozzávalók: 1,5 kg sertéshús 4 sárgarépa 2 fehérrépa 3 fej vöröshagyma 2-3 doboz bab (főtt) 2 paradicsom 2 paprika néhány kávéskanál pirospaprika só bors ételízesítő piros arany olaj
Hozzávalók: 4-5 db 1,5-2 kilós tükörponty ember, aki megpucolja, feldolgozza - ez én vagyok 2 kg hagyma ecet só őrölt bors cukor babérlevél A panírhoz: liszt tojás zsemlemorzsa só olaj a sütéshez
Elmaradt a világszenzáció Abu-Dzabiban: sima győzelemmel, 3-0-ra nyerte meg a BL-címvédő Internazionale a labdarúgó-klubvilágbajnokságot. A későbbi bronzérmes brazil Internacionalt búcsúztató Mazembe csak a második félidőben talált magára. A bronzmeccsen a dél-amerikaiak 4-2-re verték dél-koreai ellenfelüket, a Szongnam Ilvát.