Izraeli katonák agyonlőttek kedd délután egy palesztint, két másikat pedig megsebesítettek a Gázai övezet déli részén, az izraeli határ közelében - közölték kórházi források
Kevesebb volt az öngyilkos karácsonykor, mint a korábbi években. Idén kevesebb mint húsz ember került a Péterfy utcai kórház toxikológiai osztályára, gyógyszermérgezéssel. Míg régebben többnyire a magányosok akartak véget vetni életüknek, most leginkább párkapcsolati problémák vagy a munkahely elvesztése miatt követnek el öngyilkosságot. Az ünnepek alatt a szokásosnál kevesebben hívják a…
A genetikailag meghatározott hasonlóságok és betegségek kutatása ikerpárok gondos vizsgálata nélkül elképzelhetetlen. Londonban az Ikerkutatási Központ nem csupán Nagy-Britannia, de a világ egyik legnagyobb szakintézete, amelyről a világ legnagyobb orvosi könyvtárának folyóirata, a Wellcome News közöl beszámolót.
Most, hogy a New England Patriots megszerezte a hazai pálya előnyét a rájátszásra, a csapat vezetőedzője, Bill Belichick nem tudja eldönteni, hogy vasárnap, a Miami Dolphins ellen játszassa-e Tom Bradyt.
Kétszázhatvan előterjesztést - köztük két ellenzékit - fogadott el a május 14-én megalakult Országgyűlés a hatvanhárom ülésnapon. A Ház ez alatt az idő alatt majdnem hatszáz órán át tárgyalt, a leghosszabb ülés hajnali negyed ötig tartott - derül ki a parlamenti információs rendszer adataiból.
A Roland Garroson, Wimbledonban és a US Openen győztes spanyol teniszezőt, Rafael Nadalt választották 2010 legjobb európai sportolójává a kontinens hírügynökségei.
A rádiózás szabályainak megsértése miatt kizárhatják az ausztrál vitorlásverseny győztesét. A 66.-ik Sydney Hobart versenybizottsága szerint a viadalt nyerő Wild Oats 11 csapata nem jelentette pozícióját az Ausztrália és Tasmánia közötti szorosban.
Sikeresnek tartják a horvátországi nyugdíjreformot a balkáni államban működő magán-nyugdíjpénztárak és nyugdíjbiztosítók, a társaságok szerint a 2001/2002-ben bevezetett változások révén erős, és a korábbinál igazságosabb és fenntarthatóbb nyugdíjrendszer alakult ki - jelentette kedden a Hina horvát hírügynökség.
Nyolc Szabolcsi településen, mintegy 3500 háztartásban nincs gáz, mert egy munkagép elvágott egy vezetéket, Császló mellett. Mivel a sérült vezeték egy gödör mélyén van, amely megtelt vízzel, egyelőre szivattyúznak, hogy hozzáférjenek a hibához.
Tűz volt egy melléképületben, amelyről a lángok egy családi ház tetőszerkezetére is átterjedtek kedd délután Besenyszögön - közölte a szolnoki tűzoltóság sajtóügyeletese
Az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően kétezer milliárd forint áramolhat a gazdaságba, ezzel együtt tíz százalékkal emelni kell a foglalkoztatottak arányát Magyarországon - mondta Fellegi Tamás nemzeti...
Vitalij Klicskó ugyan elismeri következő ellenfele tehetségét, aki nem lesz mint az olimpiai bajnok Odlanier Solist, ám úgy gondolja, hogy az amatőr és a profi ökölvívás nagyon távol áll egymástól....
Mától ismét drágább az üzemanyag. A benzinért 5, a gázolajért 6 forinttal kell többet fizetni. Így a benzin átlagára 361, míg a gázolajé 351 forint lesz. Ezzel a tavalyihoz képest már 37 százalékkal drágultak az üzemanyagok.
A belvízkár kockázatát nem vállalják a biztosítók, ebben a helyzetben a belvízkárosultakon egy jól működő központi kockázati alap segíthetne a legjobban - vélekedik a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft
100 ezer forintot fizethet az a tatabányai férfi, aki nappal egy játszótéren ijesztgette a járókelőket, miközben sorra gyújtotta meg és dobálta feléjük a petárdákat. A pirotechnikai eszközök forgalmazása, tartása és használata is tilos Magyarországon.
Negyedmilliárd fontot (81 milliárd forint) költ jövőre a brit kormány nikotintapaszokra, amelyeket ingyenesen juttatnak majd el a dohányzásról leszokni akaróknak
Kiáltványt fogalmazott meg és ultimátumot tette közzé a médiatörvény ellen tiltakozók egy csoportja. A legnagyobb internetes közösségi portálon indult szerveződésnek várhatóan hamarosan saját internetes oldala lesz. Azt kérik a kormánytól, hogy helyeztesse hatályon kívül az országgyűléssel a december 21-én elfogadott és szerintük alkotmányos alapjogokat sértő médiatörvényt. Az ultimátum…
A Washington Post ismét címlapon foglalkozott a magyar törvénnyel, míg itthon a Magyar Rádió vendége próbált néma csenddel tiltakozni. A szocialisták válságtanácskozást kezdeményeznek.
Az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően kétezer milliárd forint áramolhat a gazdaságba, ezzel együtt tíz százalékkal emelni kell a foglalkoztatottak arányát Magyarországon - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Egerben.
Meghalt egy horvát férfi H1N1 vírus okozta fertőzéstől - jelentette be kedden Darko Milinovic horvát egészségügyi miniszter, hozzátéve, hogy jelenleg mintegy száz a fertőzöttek száma Horvátországban.
Január elsejétől nem előzhetnek a kamionok a két azonos irányú forgalmi sávval rendelkező hazai sztrádákon és autóutakon. A kormány döntése a 7,5 tonnát meghaladó tehergépkocsikat érinti, a tilalom reggel 6 órától 22 óráig érvényes. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a balesetek számának visszaesését, és a belső sávban közlekedő gépjárművek haladási sebességének gyorsulását várja a rendelkezéstől.
Az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően kétezer milliárd forint áramolhat a gazdaságba, ezzel együtt tíz százalékkal emelni kell a foglalkoztatottak arányát Magyarországon - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kedden Egerben sajtótájékoztatón
A jövő év első napjától számos jelentős törvényváltozás lép hatályba; az egykulcsos adórendszer létrejötte mellett egyszerűsödik a személyi jövedelemadó-bevallás, továbbá emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, illetve ismét három évig lesz igénybe vehető a gyermekgondozási segély.
Közel húszezren menekültek már el Elefántcsontpartról, ahol az elnökválasztás után patthelyzet alakult ki a két jelölt között, és sokan félnek, hogy kiújul a polgárháború
Tűz ütött ki kedden egy elhagyott New Orleans-i épületben, ahol hajléktalanok húzták meg magukat az elmúlt napok fagyos időjárása miatt. A rendőrség közlése szerint a tűz következtében nyolcan haltak meg.
Az öt együttműködő vasutas szakszervezet 2011-ben a MÁV Zrt.-től olyan béremelést kér, amely a vasutas bérek reálértékét átlagosan a prognosztizált bruttó hazai termék (GDP) növekedés 50 százalékával, azaz legalább 1,5 százalékkal megemeli - közölte a Mérnökök és Technikusok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Vasutasok Független…
Robbanássorozat rázta meg hétfőn egy szerbiai lőszergyár raktárát - tájékoztatott a szerb média. Áldozat nincs, az anyagi kár viszont meghaladja a 10 millió eurót. Az elmúlt másfél évtizedben a szerbiai lőszer és fegyvergyárakban 14 szerencsétlenség történt 31 halálos áldozattal.
Az idei a legveszteségesebb év az afganisztáni háborúban szolgálatot teljesítő külföldi csapatok számára: az AP amerikai hírügynökség által kedden nyilvánosságra hozott adatok szerint 2010-ben a nemzetközi erők 700 katonája vesztette életét a közép-ázsiai országban
2010 a katasztrófák éve! Árvíz, belvíz, vörösiszap. Az idei év különösen szélsőséges időjárási jelenségei miatt az árvizek és a viharok eddig nem tapasztalt pusztítást okoztak az országban. Kirívó eset, vagy erre készüljünk a jövőben? Hogyan védhetjük magunkat a természeti csapásokkal szemben? És mit tehetünk, ha ezt még emberi mulasztások is súlyosbítják? Mit tesz a politika értünk és a…
Több száz ellenőrzést végez 2011-ben a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a feladatokat ötszáz fővel, ügyészi engedéllyel végzik majd - mondta a Magyar Televíziónak Bolcsik Zoltán, a szolgálat főigazgatója
A kormányzás eddigi féléve alatt hozott törvényeknek köszönhetően számos, a mindennapjainkat meghatározó törvény lép életbe 2011. január 1-jén. Magyarország eddigi legkedvezőbb adórendszere, a 16 százalékos arányos családi adózás kerül bevezetésre. A lakosság kétharmada számára nem változik a gáz ára, jelentős változások lépnek életbe a nyugdíjrendszerben, a családtámogatásokban, a…
Moszkva kiutasította az országból a spanyol nagykövetség két munkatársát, miután Madrid ugyanezt tette két orosz diplomatával, akiket kémkedéssel gyanúsított meg - derült ki kedden a spanyol külügyminisztérium közleményéből.
A kormány ez év utolsó napjáról 2011. április 30-ig meghosszabbította a lakossági vezetékes gáz árának a támogatását, és meghatározta az ehhez tartozó, támogatott gáz mennyiségét is - az erről szóló rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Harmincezer kalóriát tartalmazott az a lakoma, amelyet egy New Jersey-ben élő nő fogyasztott el karácsonykor. Donna Simpson nem kis célt tűzött ki maga elé: ő akar lenni a világ legkövérebb embere.
Intenzíven havazik az ország északi területein, kedden este. A nagy mennyiségű csapadék, illetve a nagyon alacsony hőmérséklet miatt a fő- és mellékutakon egyaránt nehezebb a közlekedés.
A következő napok hideg időjárása miatt a belvízhelyzet enyhe javulására számítanak a szakemberek. Az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője az InfoRádióban elmondta: jelenleg mintegy 350 ezer hektárt borít víz az országban. A nap legfontosabb híreinek összefoglalója.