2010. december 28. kedd

dec. 28
12:18
Egy magyarnak is szurkolhatunk a viadalon (HírTV)
Megérkeztek a versenyautók az idei Dakar helyszínére, Argentínába. A szombaton kezdődő viadalon több mint 400 jármű áll rajthoz: motorok, quadok, autók és kamionok.
dec. 28
12:18
Súlyos a helyzet a Nyírségben (Metropol)
Továbbra is a nyírségi tájegységben a legsúlyosabb a belvízhelyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
dec. 28
12:18
Kiáltvány az alkotmányos és emberi jogokat biztosító médiatörvényért (Alternatív Energia)
A Magyar Köztársaság Elnökéhez, Országgyűléséhez, Kormányához és valamennyi honfitársunkhoz - Mi, alulírottak, a magyarországi médiatartalmak előállítói és befogadói, nem értünk egyet a 2010. december 21-én elfogadott médiatörvény szellemiségével. Alkotmányos és emberi jogaink biztosítása érdekében követeljük:
dec. 28
12:18
Továbbra is a Nyírségben a legsúlyosabb a belvízhelyzet (hirado.hu)
A hidegre fordult időjárás most segíti a védekezést, a lefagyott területeken a jég alól is szivattyúzzák a vizet, és mentesítik a lakások környékét az elöntésektől
dec. 28
12:18
1 svájci frankkal csökkent a törlesztőrészletem - blog (Pénzcentrum)
A K&H Bank egyik ügyfele a napokban vette át az értesítőjét, melyben rappenre kiszámolták, hogy januártól 1 (!) svájci frankkal csökken a havi törlesztőrészlete....
dec. 28
12:20
Fia hiánya miatt követte el a bűncselekményt (HírTV)
Hiányzott neki a fia, ezért betört egy élelmiszerboltba egy férfi hétfő éjszaka Kisbéren. A besurranó a kiérkező egyenruhásoknak azt mondta, már várta őket. Jelenleg őrizetben van.
dec. 28
12:20
Jövő hétvégén nyit a budapesti Európa Pont (Alternatív Energia)
Kétnapos fesztivállal nyitja meg a kapuit január 8-án és 9-én a budapesti Európa Pont - közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete.
dec. 28
12:20
Elhunyt John Warhola (hirado.hu)
Andy Warhol idősebb testvére egyike volt a pop-art apostolának emlékét őrző alapítvány létrehozóinak
dec. 28
12:22
Két baleset történt az M3-as autópályán, a forgalmat elterelik (Alternatív Energia)
Két baleset is történt az M3-as autópályán kedden délelőtt. Az egyiknél anyagi kár keletkezett, a másik balesetben azonban egy ember súlyosan, hárman pedig könnyebben megsérültek. A Nyíregyháza felé vezető útszakaszt lezárták, Hatvannál leterelik a járműveket az autópályáról.
dec. 28
12:27
Rekordszámú új autót adtak el idén Belgiumban (ProfitLine)
A nemzetközi gazdasági válság ellenére rekordszámú új autót adtak el idén Belgiumban - jelentette a La Libre Belgique című napilap kedden.
dec. 28
12:29
Mérséklődött a 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama (ProfitLine)
A múlt hetivel megegyező meghirdetett összeg, alacsonyabb túljegyzés és kibocsátás mellett az előző aukcióhoz képest 7 bázisponttal 5,74 százalékra csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. A hétfőn jegyzett másodpiaci hozamnál mindössze 1 bázisponttal magasabb lett az elért átlaghozam.
dec. 28
12:30
Mennyit fizetünk január elsejétől? (BorsOnline)
Jövőre a gyermekes családok számára kedvezően alakul az adórendszer. Emelkedik a gáz ára, ám a növekedés az átlagfogyasztót nem érinti – így kalkulált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A január elsejétől életbe lépő változásokat gyűjtötte össze lapunk.
dec. 28
12:30
Kutyára vágysz? Ezeket a kérdéseked tisztázd! (Blikk)
Ha az ember egy kutyára vágyik, esetleg karácsonyra már meg is érkezett a kis kedvenc, egy sereg kérdést tisztáznia kell magában.
dec. 28
12:30
Róma bevezeti a turistaadót (Adózóna)
Az Örök Város megadóztatja látogatóit: január elsejétől a Rómában megszálló turistáknak napidíjat kell fizetni. Az önkormányzat így igyekszik feltölteni a kiürült városi kasszákat.
dec. 28
12:31
Megszüntette tevékenységét az Aeroviva Kft. (ProfitLine)
Megszüntette tevékenységét az Aeroviva Kft., de a kiutaztatási tevékenység befejezését követően is azon dolgozik, hogy teljesítse kötelezettségeit - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
dec. 28
12:33
Nem volt jó gazda a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár? (ProfitLine)
Felügyeleti biztosokat rendelt ki a budapesti székhelyű "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztárhoz hat hónapra a PSZÁF, egyben korlátozta a takarékszövetkezet tevékenységét - közölte kedden a felügyelet.
dec. 28
12:33
Toboroznak a síparadicsomok - még nyelvtudásra sincs szükség (HR Portál)
Síelés helyett dolgozni mennek a magyarok a nyugat-európai szállodákba és síközpontokba. A szakképzett, gyakorlattal rendelkező munkavállalók iránt egyre nagyobb a kereslet, még nyelvtudás nélkül is el lehet helyezkedni - írja a Napi Gazdaság.
dec. 28
12:35
Véglegesítenék a korengedményes nyugdíjt (HR Portál)
A szakszervezetek megelégelték, hogy évente harcolni kell a korengedményes nyugdíj újabb egy évre szóló meghosszabbításáért, ezért csaknem húszezer aláírást gyűjtöttek össze a kedvezmény véglegesítéséért - adja hírül az Országos Sajtószolgálat.
dec. 28
12:36
158 milliós állami követelést engednek el (Privátbankár)
Az Országgyűlés a közelmúltban döntött arról, hogy elengedi a hét település alkotta Várpalota és Régiója Környezetvédelmi Rehabilitációs Program céltársulásának 2011-ben esedékes kölcsöntartozásának -...
dec. 28
12:36
A titkosítás feloldása fordulatot hozna Földesi-Szabó ügyében? (HírTV)
Ügyvédje szerint felmenthetik Földesi-Szabó Lászlót, ha feloldják ügyfele titoktartási kötelezettségét – írja a Magyar Nemzet.
dec. 28
12:36
Tíz autót tört fel ittasan szenteste (Blikk)
dec. 28
12:36
Eloltották a tüzet a műanyag-feldolgozó üzem udvarán Kisunyomban (Metropol)
Eloltották a műanyag-feldolgozó üzem udvarán kedd délelőtt keletkezett tüzet a Vas megyei Kisunyomban. A katasztrófavédelem közlése szerint a tűzben senki sem sérült meg.
dec. 28
12:36
Tíz autót tört fel egy férfi Sajószentpéteren (hirado.hu)
A tolvaj iratokat, kisebb értékeket, illetve egy GPS-t emelt el, de volt olyan autó, amelyből semmit sem vitt el
dec. 28
12:36
Minimális csökkenést mutat a BUX (Portfolio)
A megszokott forgatókönyv alapján zajlik ma is a kereskedés, az elmozdulások minimálisak és a forgalom is elhanyagolható. A BUX jelenleg 0,3%-os csökkenést mutat, ezzel pedig alulteljesítő a régióban...
dec. 28
12:36
Lassabb szív, hosszabb élet? (WebBeteg)
Szív Világszövetség idei jelszava utalt a mozgás fontosságára a szív egészsége szempontjából. Több nagy nemzetközi vizsgálat most közölt eredményei adatokkal is alátámasztották a rendszeres testmozgás jelentőségének elvét, amit a Magyar Kardiológusok Társasága hangsúlyozott a Szívünk Napjának ez évi programjában.
dec. 28
12:36
Déli News: Újabb botrány a rádióban, lehallgathatják az ex-rendőr rokonait + videó (ATV)
12 hír 12-ig. Itt az atv.hu híradó!
dec. 28
12:38
Zúdul a tőke a régiónkba (Portfolio)
Június óta tartó lendületes tőkebeáramlási sorozat tört meg a múlt héten, hiszen a feltörekvő piaci részvényalapokból 29. hét után először több pénzt vontak ki a befektetők, mint amennyit befektettek...
dec. 28
12:48
Kisiklatták a kis Kim ajándékvonatát (BorsOnline)
Szándékosan siklatták ki azt a vonatot, amely Észak-Korea jövendőbeli vezetőjének, a 27 éves Kim Dzsong Unnak szánt ajándékokat, karórákat és televíziókat szállította. Az eset még december 11-én történt, de a dél-koreai média csak most értesült a
dec. 28
12:48
Hátborzongató képek Hulk Hoganről (Blikk)
dec. 28
12:48
Megmentették az eltévedt magyar túrázókat (Infostart)
Eltévedt magyar túrázókat mentettek meg az osztrák hegyi mentők Ausztriában.
dec. 28
12:48
Négysáncverseny - Rajt szerdán négy esélyessel (Sport365)
Oberstdorfban kezdődik szerdán a síugrók 59. nemzetközi Négysáncversenye, a végső győzelemre pedig négy nagy esélyes pályázik: Kofler, Morgenstern, Ammann és Malysz.
dec. 28
12:50
Egy hullám levetkőztette Clooney nőjének popsiját (Blikk)
Elisabetta Canalis, George Clooney kedvese egy mexikói strandon süttette a hasát és a fenekét.
dec. 28
12:50
Romlott a levegő minősége Devecser környékén (Infostart)
A vörösiszap-katasztrófa sújtotta Devecser környékén az utóbbi napok szeles időjárása miatt megnövekedett, de nem éri el az egészségügyi határértéket a szálló por koncentrációja.
dec. 28
12:50
Erdei: Az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket (Sport365)
Pozitívan értékelte a 2010-es esztendőt, jövőre pedig újabb nagy sikerekre tör Erdei Zsolt, veretlen profi félnehézsúlyú ökölvívó.
dec. 28
12:51
Megszüntette tevékenységét az Aeroviva Kft. (Infostart)
Megszüntette tevékenységét az Aeroviva Kft., de a kiutaztatási tevékenység befejezését követően is azon dolgozik, hogy teljesítse kötelezettségeit - közölte a társaság.
dec. 28
12:54
Tíz autót tört fel egy férfi Sajószentpéteren (Infostart)
Tíz autót tört fel egy 24 éves férfi a Borsod megyei Sajószentpéteren, a rendőrök elfogták - közölte a rendőrség.
dec. 28
12:54
Elengedtek a szomáliai kalózok egy német tartályhajót (Infostart)
Elengedtek a szomáliai kalózok egy vegyi anyagokat szállító német tartályhajót 23 fős személyzetével együtt, miután megkapták a váltságdíjat.
dec. 28
12:54
Erdei Zsolt: "Az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket" (Infostart)
Pozitívan értékelte a 2010-es esztendőt, jövőre pedig újabb nagy sikerekre tör Erdei Zsolt, veretlen profi félnehézsúlyú ökölvívó.
dec. 28
12:54
Nem javul a helyzet, már hat utcát kellett lezárni (+videó) (HírTV)
Újfehértón továbbra is harmadfokú a belvízvédelmi készültség, és most már hat utcát kellett szakaszosan lezárni. Kedden reggel folytatták a vízszívatást, miután hétfőn este fel kellett függeszteni a munkát, mert a hőmérséklet hirtelen mínusz tíz fok alá csökkent, és a tömlők befagytak.
dec. 28
12:54
„Mintha az ötvenes évekbe mentünk volna vissza” (Metropol)
Ismét a magyar belpolitikai fejleményekkel, elsősorban a médiatörvénnyel foglalkozik keddi, A demokrácia veszélyeztetése Magyarországon című cikkében a The Washington Post.
dec. 28
12:54
Timosenko rács mögé kerül? (Kripto Akadémia)
Az ukrán főügyészség tegnap beidézte Julija Timosenko, volt ukrán kormányfőt és pártja első helyettesét, Olekszandr Turcsinovot december 29-re a bíróság elé, így nem zárható ki, hogy szerdán ők is a korábbi kormánytagok sorsára jutva előzetesbe kerülnek. A történtek hatására az ellenzék a parlament rendkívüli összehívását kezdeményezte, ahol Viktor Psonka főügyésztől várna magyarázatot a…
dec. 28
12:54
Eloltották a tüzet a műanyag-feldolgozó üzem udvarán Kisunyomban (hirado.hu)
A katasztrófavédelem közlése szerint a tűzben senki sem sérült meg
dec. 28
12:54
Tovább pörög a lengyel piac (Portfolio)
Nincs megállás a lengyel ingatlanbefektetési piacon. Az amerikai Heitman megvásárolt a Poznanban található Galeria Malta bevásárlóközpont 75 százalékos tulajdonrészét a spanyol Neinver-től - értesült...
dec. 28
12:54
Részegen, alsógatyában, a forgalommal szemben vezette a kamiont az autópályán (ATV)
A szlovák férfi jogosítványát azonnal bevonták.
dec. 28
12:56
Kínában vége az autóvásárlást támogató programnak (Infostart)
Kínában januártól megszűnik az a kedvezmény, amelyet az autóvásárlók kaptak, ha üzemanyagtakarékos kisautót vettek. A pénzügyminisztérium keddi közlése szerint január 1-től 10 százalékos forgalmi adót vetnek ki az 1,6 literes, vagy annál kisebb autókra.
dec. 28
12:56
Védőmaszkokra lehet szükség a devecseri térségben (HírTV)
Nem kedvez a szeles időjárás a szálló pornak a devecseri térségben. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint ha a porszennyezés eléri a határértéket, akkor védőmaszk használatát javasolják a lakosságnak és a kárelhárítási munkát végzőknek.
dec. 28
12:57
Erdei Zsolt az álmokról és a világbajnoki címről (Metropol)
Pozitívan értékelte a 2010-es esztendőt, jövőre pedig újabb nagy sikerekre tör Erdei Zsolt, veretlen profi félnehézsúlyú ökölvívó.
dec. 28
13:00
Fél éve először nőtt az ipari termelés Japánban (ProfitLine)
Fél év óta először mutatott növekedést november Japán ipari termelése, és a következő hónapokban - elsősorban az erős ázsiai keresletnek köszönhetően - további bővülés várható. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a japán gazdaság a vártnál hamarabb fog talpra állni, és ezzel tovább csökken annak a valószínűsége, hogy a nemzeti bank monetáris lazításra szánja el magát a jen erejének megtörése…
dec. 28
13:02
Japán hitel - elengedik a 158 milliós állami követelést (ProfitLine)
Az Országgyűlés a közelmúltban döntött arról, hogy elengedi a hét település alkotta Várpalota és Régiója Környezetvédelmi Rehabilitációs Program céltársulásának 2011-ben esedékes kölcsöntartozásának - az úgynevezett japán hitelnek - az 50 százalékát, azaz 158,3 millió forintot - tájékoztatta az MTI-t Talabér Márta, Várpalota polgármestere.
dec. 28
13:06
Fia „született” a homoszexuális férfipárnak (BorsOnline)
Karácsony óta boldog papa Elton John. A homoszexuális brit énekes és kanadai házastársa, David Furnish egy amerikai kisfiút nevel majd fel közösen.

Keresés