Csaknem 3 milliárd forintos hiányt okozott a Külügyminisztérium idei költségvetésében, hogy a tárca - a korábbi tervekkel ellentétben - nem tudta eladni öt külföldi ingatlanját - írja a napi Gazdaság.
A szocialista Török Zsolt közlése szerint 2013-ig hozzávetőleg tízezer új bölcsődei férőhely jöhet létre: fejlesztési forrásokból 7.800, a családi napközi intézményével és az új családi...
Idén az egyik legjobban teljesítő nagy kapitalizációjú Nasdaq papír, amely rövidtávon ismét szép formációt épít. Egész héten kerülgeti a 493-as szintet, ahova nagy eladó állhatott be, de a vevők kitartóak aminek eredménye az, hogy értékelhető emelkedő háromszöget formál az árfolyammozgás. (Solar Capital)
Országos választmányi ülést tart ma délután az MDF. Dávid Ibolya pártelnök úgy fogalmazott: a választmány a párt "saját belső demokráciája" okozta "nehézségek" kezelése érdekében ül össze.
A hó mennyiség meghaladja a sokéves átlagot: problémákat hozhat a tavasz. A közgyűlés elnöke körlevélben kérte a megye polgármestereit, hogy készüljenek fel az olvadás után előadódó gondok kivédésére.
Közel tízmillió forint adomány gyűlt össze egy haiti árvaház számára azon a vacsorán, amelyet a Kreatív testvérlapja, a Vendég & Hotel és a Baptista Szeretetszolgálat szervezett. Sztárséfek főztek.
Vízre bocsátotta Irán pénteken első saját gyártású rombolóját, amelynek megépítését az állami televízió beszámolójában a honi hadiipar nagy technológiai előrelépésének nevezte. Az ázsiai ország...
Elkezdődött a sukorói telekcsereper a Fejér megyei bíróságon. Az eljárásban a Nemzeti Vagyonkezelő azt szeretné elérni, hogy semmisítsék meg a Velencei tó melletti ingatlanok cseréjéről szóló megállapodást. Erre Oszkó Péter pénzügyminiszter adott utasítást, miután nem tudtak megegyezni az izraeli befektetővel az eredeti állapot helyreállításáról.
Bábolna szocialista polgármesterének közlése szerint két magánszemély tulajdonában van és továbbra is szántóföld az a 240 hektáros terület, amellyel kapcsolatban a Magosz szövetségi igazgatója hűtlen kezelés gyanúját vetette fel pénteken. Horváth Klára kijelentette, a 2007-es földügyletben nem érte kár az államot.
A kezdeti őrjöngések után nem túl sok szó esett a nyugdíjasokról a kampányban, még - igazán ütős - elszólásokat sem tudtam ezen a téren elcsípni, egészen a mai napig, amikor is egy szemkidüllesztős...
Fékhiba, kopott gumi, rossz világítás, recsegő kormánymű, rossz biztonsági öv, csak néhány azokból a hibákból, amelyek közrejátszhatnak a halálos balesetek kialakulásában, vagy az egyébként csak személyi sérüléssel járó balesetek súlyosbodásában....
Sólyom László köztársasági elnök a külföldi díszvendége annak a hagyományos - ezúttal a 20 évvel ezelőtti kelet-európai rendszerváltásokról megemlékező - ünnepi rendezvénynek, amelyet az önálló...
Megütötték, megrugdosták fülön csípett tolvajok a biztonsági őrt az egyik győri Tescóban. A biztonsági emberre hárman támadtak rá, minek következtében súlyos sérüléseket szenvedett.
Működtető felszámolás mellett döntött a sármelléki repülőtér felszámoló-biztosa, így április elsejétől ismét beindul a Balaton Airport az SCD Holding üzemeltetésében - jelentette be Suchman...
A szocialista Török Zsolt közlése szerint 2013-ig hozzávetőleg tízezer új bölcsődei férőhely jöhet létre: fejlesztési forrásokból 7.800, a családi napközi intézményével és az új családi gyermekfelügyeleti rendszer bevezetésével pedig 1.000-1.000.
Nemzetközi antifasiszta demonstrációt szervez a Zöld Baloldal, a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Demokratikus Hálózat - közölték a szervezetek vezetői a Kossuth Lajos téren. A március 6-ára a...
Újabb pártot vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteken, ezzel negyvenre nőtt azoknak a jelölőszervezeteknek a száma, amelyek indulnának az áprilisi országgyűlési választásokon.
Bár az elmúlt egy évben sokan veszítették el munkahelyüket a gazdasági válság hatására, a munkahelyi biztonságra vonatkozó megfontolások egy friss felmérés eredményei szerint úgy tűnik nincsenek hatással a munkavállalókra, legalábbis, ha a szerelemről van szó.
A Magyar Téglás Szövetség és a Magyar Üvegipari Szövetség azt kéri a Országgyűléstől, hogy a 2010. február 22-i utolsó ülésén már ne vegye napirendre a klímatörvény tárgyalását. (MTI)
Körtés lepény elkészítése: 25 dkg liszt, 13 dkg vaj, 1 tojás, 1 dl tejföl, 1 ek porcukor, 1 sütőpor, só A töltelékhez: 9 db körte, 1 tejföl, 2 tojás, 1 tk őrölt fahéj, 3 ek porcukor. Összegyúrjuk a tészta hozzávalóit, majd egy nagyobb és egy kisebb részre osztjuk. A nagyobbikat kinyújtjuk, tepsibe tesszük, úgy, hogy az oldalán legyen pereme. A körtéket, hámozzuk, kimagozzuk, vékonyra szeleteljük,…
Fibonacci szintről pattant el a Johnson & Johnson! Nagyon szép emelkedő trenden tartózkodik a részvények árfolyama. Az elmúlt hetekben a nagyobb részvényindexek esése miatt a Johnson & Johnson is korrigált, de nem olyan mértékben, mint a piaci átlag. Mindez annak köszönhető, hogy az ehhez hasonló nagyságú osztalékpapírok kevésbé reagálnak annyira hevesen a piaci turbulenciákra, mint az osztalékot…
Ha május, akkor spárgaszezon: ilyenkor a legfinomabb és a legolcsóbb a spárga. A tisztességes zöldségkedvelő ilyenkor lecsap, és megszabadítja a zöldségest a készleteitől.
Még egy hónapjuk van a külföldön tartózkodó magyaroknak arra, hogy jelentkezzenek a külképviseleti névjegyzékbe. Március 19-ig kell jelezniük a helyi jegyzőnél, hogy hol szeretnének szavazni az áprilisi országgyűlési választásokon. Ezt eddig csaknem 1100-an tették meg.
Két kínai oktatási intézmény áll a Google és több tucat más amerikai cég ellen a világhálón indított támadás mögött - jelentette a pénteki The New York Times a nyomozás részvevőire hivatkozva. A...
Franciaországban ötven évvel az első atomkísérletek után is sokat cikkeznek ezek hatásairól. A Le Parisien nagy port kavart cikkében megállapította, hogy Párizs a hatvanas években az algériai atomkísérletek idején a katonákat tudatosan tette ki radioaktív sugárzásnak. Egy titkos dokumentumból derült fény erre.
Kevesen fogalmazták meg ilyen pontosan és tömören önkényuralmi törekvéseiket - mondta lapunknak Ormos Mária történész a Fidesz elnökének politikai vihart kavart szavairól. Tavaly őszi, kötcsei beszédében ugyanis Orbán Viktor a jelenlegi duális helyett olyan - a jobboldal megerősödésével létrejövő - centrális politikai erőteret vizionált, amely képes 15-20 évre meghatározni a magyar politika…
Vírus okozta Eperjes Károly betegségét, amely a szervezet jelentős folyadékvesztésével jár - tájékoztatta a veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke pénteken.
Ahogy Európát, úgy a régiót sem viselte meg különösebben a Fed tegnapi váratlan lépése, az indexek jellemzően enyhe mínuszban tartózkodnak. Egyedül az orosz piac mutat észrevehető esést, az RTS 1...
17 betörést hajtottak végre azok a rablók, akiket kommandósok segítségével fogtak el a békéscsabai rendőrök - közölte a Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. A kéttagú...
A szocialisták programjának a Fidesz álláspontjával szemben éppen az a lényege, hogy nem "egyharmad-kétharmados" Magyarországot kell csinálni - mondta a Népszavának Kiss Péter. A társadalompolitikai miniszter, aki egyben az MSZP alelnöke hozzátette, a társadalom alsó rétegeit kell segíteni és esélyt adni nekik arra, hogy előbbre juthassanak.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök korábbi felszólalása egy hódmezővásárhelyi Fidesz-kampánygyűlésen élénk vitát váltott ki. A püspök pénteken egy közleményben reagált az észrevételekre.
Egyre több kertben találkozunk leander, hibiszkusz, citrom, kefevirág vagy egyéb egzotikus mediterrán dísznövényekkel. Ahhoz, hogy éveken keresztül díszítsék otthonunkat, figyelmes ápolást igényelnek.
Százezer forinttal akarta megvesztegetni a vele szemben intézkedő rendőröket egy ittas autós Szegeden. A rendőrök az ittas vezetés mellett vesztegetésért is eljárást indítottak a sofőrrel szemben.
Vírus okozta Eperjes Károly betegségét, amely a szervezet jelentős folyadékvesztésével jár - tájékoztatta a veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke pénteken az MTI-t.
Napok óta emelkednek a részvénypiacok, a tőzsdei szentiment alakulását jelző indikátorok összességében azonban továbbra is inkább a pesszimista befektetők túlsúlyáról árulkodnak. A...
Az önmagukra hagyott piacok nem minden esetben korrigálják és szabályozzák saját magukat, időről időre viszont önpusztításra képesek - mondta pénteken a brit kormányfő. (MTI)
Csúcstechnológiájú DNS-meghatározással sikerült azonosítaniuk baltimore-i kutatóknak azokat a genetikai átrendeződéseket, amelyek csak a tumorsejtekben fordulnak elő, az egészségesekben nem.
Visszaélés méreggel bűncselekmény miatt indított eljárást az egri rendőrkapitányság, miután fehér por ömlött ki egy postai küldeményből - tájékoztatta pénteken az MTI-t a rendőrség.