A Magyar Nemzet szerdai számában megjelent, Adócsalás gyanújában a kormányfő című írásra reagált Bajnai Gordon miniszterelnök, a Kormányszóvivői Iroda és a Wallis Rt. is. A három közlemény kétségbe vonja a lap állításait, és pereket helyez kilátásba.
Már több mint 160 ezer ember maradt áramszolgáltatás nélkül az Egyesült Államok északkeleti részét sújtó havazás miatt. A meteorológiai szolgálat jelentése szerint kedden éjjel nagy erejű ciklon...
Az amerikai General Motors (GM) szerdán váratlanul bejelentette: nem jöhet létre a Hummer autógyár kínai eladása, és leállítják a terepjáró gyártását. A GM tavaly októberben írta alá az...
Húsz tonna marihuánát foglaltak le a hatságok a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillaszervezet egyik táborhelyén a dél-amerikai ország délkeleti részében - jelentette...
Az Országgyűlésből a tavaszi választások után távozó képviselők a szabályok szerint hat hónapig kapnak juttatást; az újra meg nem választottak a korhatár előtt öt évvel nyugdíjba vonulhatnak.
A Magyar Telekom Nyrt. az előző évinél 16,5 százalékkal kisebb, 77,6 milliárd forint nettó eredményt ért el 2009-ben - olvasható a BÉT honlapján közzétett adatokban. (MTI)
Budapest — Köztudott Papadimitriu Athináról, hogy érzékenyen érinti és megviseli minden elesett élőlény látványa, ha valakinek segítő kézre van szüksége, szívesen nyújtja az övét.
Az előző évinél 16,5 százalékkal kisebb, 77,6 milliárd forint nettó eredményt ért el 2009-ben a Magyar Telekom Nyrt. - tette közzé a társaság tőzsdei gyorsjelentésében.
Új hajómodellel vág neki az idei év fő versenyeinek Vajda Attila. A Szeged olimpiai bajnok kenusa szerint erre azért lesz szükség, mert ebben az évben a világ- és az Európa-bajnokságot is a szokottnál viharosabb pályán rendezik.
Folytatta remeklését a Bajnokok Ligában a Bordeaux, kedd este a nyolc közé jutásért vívott első mérkőzésen a görög Olympiakoszt verte idegenben 1-0-ra.
Hét szakszervezet felhívására nyugdíjasok ezrei vonultak szerdán utcára Párizs mellett mintegy ötven francia városban, nyugdíjemelést és az egészségügyi ellátások biztosításának garantálását követelve.
Kötelező tüdőszűrést rendelt el február 25-től Faddon az ÁNTSZ. A vizsgálaton valamennyi 14 évesnél idősebb lakónak részt kell vennie. A szűrést azért rendelték el, mert január végén egy helybéli nőről kiderült, hogy tbc-s. Az asszony rokonságából még kilenc gyereknél és három felnőttnél is felmerült a fertőzés gyanúja, de esetükben végleges eredmény még nincs.
A nézők szeme láttára megölte gondozóját egy kardszárnyú delfin szerdán Floridában, az orlandói SeaWorld víziparkban. A központ egyik látogatója a helyi WKMG tévének azt mondta: a gondozó éppen...
A kanadai válogatott parádés játékkal 7-3-ra nyert a világbajnoki címvédő oroszok ellen a vancouveri téli olimpiai férfi jégkorongtornájának negyeddöntőjében.
Az Országgyűlésből a tavaszi választások után távozó képviselők a szabályok szerint hat hónapig kapnak juttatást; az újra meg nem választottak a korhatár előtt öt évvel nyugdíjba vonulhatnak.
Megszerezhetné a kétharmados többséget a parlamentben a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, ha most lennének a választások; a megkérdezettek 42 százaléka Orbán Viktort választaná miniszterelnöknek -...
A volt jegybankelnök szerint az állami újraelosztást már középtávon 40 százalék alá kell szorítani, és komoly szerkezeti átalakítás kell végrehajtani az államháztartásban
Az artrózis (ízületi porckopás), amit néha oszteoartrózisnak vagy - félreérthetően, mintha ízületi gyulladás lenne a betegség lényege - oszteoartritisznek neveznek, a fejlett országokban az ízületi problémák leggyakoribb formája és az egyik leggyakoribb oka a rokkantságnak.
Kevesebb éjszakai razziát tarthatnak az Afganisztánban állomásozó NATO-katonák egy új irányelv értelmében. Az intézkedés célja, hogy a nemzetközi erők elnyerjék az afgán lakosság támogatását. Az...
A Fidesz a választani tudó biztos szavazók 63 százalékának voksára számíthat, az MSZP támogatottsága ebben a körben 18, a Jobbiké 15 százalék - olvasható a Medián által a HVG számára készített közvélemény-kutatásban. A radikális jobboldali párt esetében ez egy hónap alatt 5 százalékpontos növekedés.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint amit a Fidesz mond, az megvalósítható, és nem hazudtak 2006-ban sem. A politikus a Népszabadság csütörtöki számában megjelent interjújában úgy...
Hazánk hivatásos katonái több helyen is segítenek, így például Afganisztán újjáépítésében és a politikai helyzet stabilizálásában. Ez talán a „legforróbb” hely, ahol magyarok szolgálnak, de ezenkívül még 14 országban vannak jelen. Riport a feladatokról, a kiképzésről.
Magyarázatot kér Ausztrália az izraeli nagykövettől arra, miként használhattak ausztrál útleveleket a Dubajban meggyilkolt Hamász-vezető elleni merénylet gyanúsítottjai.
Nincs különösebb markáns üzenet a Magyar Telekom által ma hajnalban közzétett számokban, ha mindenképpen kategorizálnunk kellene a gyorsjelentést, akkor talán inkább enyhén negatívra szavaznánk. A...
Tavaly december óta már a harmadik házkutatási akció zajlott le a Kolompár Orbán vezette roma önkormányzat pénzügyei miatt. Ezúttal – e hét kedden – egy magánlakásra szálltak ki a vám- és pénzügyőrség nyomozói. Az ott lakó hölgy közvetlen munkatársa annak az Offenmüllerné Bozó Krisztinának, aki az OCÖ hivatalvezetője, valamint Kolompár Orbán egyik vádlott-társa a kecskeméti bíróságon z...
Denzel Washington jól tudja, hogy az Éli könyve közel sem az egyetlen poszt-apokaliptikus sci-fi – arra pedig, hogy ne a többi filmet másolja, egyszerű technikát fejlesztett ki: meg sem nézi őket.
Magyarázatot kér Ausztrália az izraeli nagykövettől arra, miként használhattak ausztrál útleveleket a Dubajban meggyilkolt Hamász-vezető elleni merénylet gyanúsítottjai. "Komoly aggodalomra...
Sűrű évet kezdett a Budapest Bár, a Müpában és kétszer az A38-on is felléptek már: kedden egy újabb koncertre várják ide rajongóikat. Ám Farkas Róbert, a zenekar vezetője ösztöndíjjal több hónapra Brazíliába utazik, hogy hegedű mesterkurzuson és gitárórákon vegyen részt. A koncertről és a jövőről Gáncs Andrea menedzsert kérdeztük.
Felelőssége van az MSZP-nek a Jobbik megerősödésében - mondta Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt a TV2-nek adott interjújában. A Jobbik megerősödésében játszott szocialista felelősség...
Ha legalább három kockázati tényezőt sikerül életvitelünkben jó irányba mozdítani az infarktust követő hat hónapban, életesélyeink jelentősen javulnak. A szívrohamot követő időszak gondjairól szóló cikket a kardiológia egyik vezető folyóirata, a Circulation közölte.
Hivatali visszaélés miatt ismét vádat emelt a hondurasi főügyészség Manuel Zelaya megbuktatott elnök ellen. A Dominikai Köztársaságban élő Zelayát azzal vádolják, hogy államfőként törvénytelenül...
India és Pakisztán tárgyalásokat kezdett csütörtökön Újdelhiben, ez az első alkalom, hogy a két fél képviselői találkoznak a 2008-as mumbai terrortámadás óta. Nem valószínű, hogy a külügyi...
A válság után nemcsak a gazdasági, de a foglalkoztatási szerkezetnek is át kell alakulnia, a képzéseknek pedig az igényekhez kell igazodniuk - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke Salgótarjánban szerdán sajtótájékoztatón.
Járai Zsigmond volt jegybankelnök, az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere szerint az állami újraelosztást már középtávon 40 százalék alá kell szorítani, és komoly szerkezeti átalakítás kell végrehajtani az államháztartásban. (MTI)
A rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesülők foglalkoztatására 500 millió forintot csoportosít át a Munkaerőpiaci Alapba a kormány a helyi önkormányzatok fejezetéből - a kabinet szerdai döntéséről a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) tájékoztatta az MTI-t.
Orbán Viktor ujjai energikusságról, Vona Gábor kézfeje munkabírásról, Mesterházy Attila tenyere gyors észjárásról, Bokros Lajosé pedig nyitottságról árulkodik – véli Jákó Barbara kézelemző.