2010. február 25. csütörtök

febr. 25
5:12
Újabb kétségek a magyar sztár halála körül! „Az egyetlen szemtanú sem biztos a dolgában” (ATV)
Nem tudni, mire megy ki a játék.
febr. 25
5:14
Kamerák előtt olvasott be Gyurcsány Orbánnak és Kósának (ATV)
Gyurcsány Ferenc szerint a radikális szélsőjobboldal megfertőzte a Fideszt – ezt a volt kormányfő a belvárosi szabadegyetem rendezvényén mondta. A korábbi miniszterelnök szerint nem lehet tudni, hol a határ a Fidesz és a Jobbik között, a Jobbik parlamentbe jutásáért Orbán Viktor lehet a felelős, ehhez pedig csak "gratulálni" tud az ellenzék vezérének.
febr. 25
5:27
Durván betelt a pohár! Gondban vannak a borászok is (Infostart)
Egyre többen írják alá a magyar borászok 12 pontját. A fizetőképes kereslet csökkenését sok pincészet megérzi, és miközben a forgalom visszaesik, az adminisztratív terhek növekednek. A villányi Tiffán Zsolt ringbe száll az egyéni parlamenti képviselői posztért, és nagy tervei vannak az ágazat felemelésére.
febr. 25
6:21
Németh Zsolt szerint a kormány a Fidesz programját követi (Infostart)
Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke úgy véli, hogy a kormány az energiapolitikában a Fidesz által meghatározott úton halad tovább. Németh Zsolt szerint ezt jelenti a miniszterelnök bejelentése a diverzifikációról.
febr. 25
6:24
Magyarok a Föld legmagasabb vulkánján (Alternatív Energia)
Hazaérkezett Chiléből a magyar csapat, amely a Földgömb magazin és az Eupolisz utazási iroda által közösen szervezett expedícióján a Föld legmagasabb vulkánjának megmászását tűzte ki céljául. A majd hétezer méteren most jártak először magyarok.
febr. 25
6:26
Rágalomhadjárat a REX ellen (Alternatív Energia)
Rágalomhadjárat indult a REX Kutyaotthon Alapítvány ellen: valaki a neten azt állítja, hogy az adók egy százalékából befolyó összegnek csak töredékét fordítják állatvédelemre, lecsökkentették az állatok számát. Az alapítvány égisze alatt működő Állatsziget igazgatója számadatokkal cáfolja a névtelen támadó vádjait. Évente 500-700 kutyának találnak gazdát, folyamatosan korszerűsítik a telepet. Az…
febr. 25
6:28
Pálffy: az ORTT nem, de a köztévé vizsgálatot indít (Alternatív Energia)
Nem indít vizsgálatot az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Pálffy István cikke miatt.
febr. 25
6:30
Hajléktalan lett a koronatanú (Alternatív Energia)
Tegnap óta hajléktalan Ágfalvi Csaba, az esztergomi polgármester elleni állítólagos merényletkísérlet koronatanúja. Mint arról többször beszámoltunk, Meggyes Tamás fideszes polgármester azt állítja, hogy meg akarták gyilkolni, mely "összeesküvés" mögött a szocialisták állhatnak.
febr. 25
6:39
A Fidesz 2 millió ajánlószelvényt akar összegyűjteni (Infostart)
Március 1-től országjárásba kezdenek a Fidesz képviselőjelöltjei - mondta az InfoRádiónak Nyitrai Zsolt, a párt operatív igazgatója. Hozzátette: "Itt az idő!" címmel tájékoztató kiadványt készítettek, amelyben a Gyurcsány-korszak "negatív tetteit" vetik össze a Fidesz vállalásaival.
febr. 25
6:41
Emékezés a kommunizmus áldozataira (Infostart)
A kommunizmus áldozataira emlékeznek ma az ország több pontján és valamennyi középiskolájában. A Fidesz és a KDNP politikusai az emléknap alkalmából a főváros mellett számos vidéki nagyvárosban is felszólalnak, valamint összeül az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság és a Polgári Magyarországért Alapítvány.
febr. 25
6:57
A Duna a világ tíz legveszélyeztetettebb folyója között (Infostart)
A majdani Duna-stratégiáról tárgyalnak Budapesten a makrorégió 14 országának kormányfői és külügyminiszterei.
febr. 25
7:18
Pálffy: Kertész Imre „gyalázatos mondatokat öklendezett” (ATV)
A Magyar Televízió munkatársa támadást indított a baloldalhoz köthető írók ellen – írja a Népszava Online.
febr. 25
7:20
Baj van? Gyász miatt került kórházba a magyar sztár? (ATV)
Még nem lehet biztosan tudni, mennyire játszottak közre betegségében a pszichés elemek.
febr. 25
7:33
Mennyi "búcsúpénzt" kapnak távozó képviselők? (Infostart)
Az Országgyűlésből a tavaszi választások után távozó képviselők a szabályok szerint hat hónapig kapnak juttatást. Akiket nem választanak újra, a korhatár előtt öt évvel nyugdíjba vonulhatnak.
febr. 25
7:35
Gyurcsány: A Jobbik megfertőzte a Fideszt - lapszemle (Infostart)
Rendkívül erőteljes előadást tartott tegnap este a Népszabadság szerint Gyurcsány Ferenc, aki lényegében most először szólalt meg nyilvánosan háttérbe vonulása után.
febr. 25
7:54
Hat havi juttatást kapnak a távozó politikusok (Alternatív Energia)
Az Országgyűlésből a tavaszi választások után távozó képviselők a szabályok szerint hat hónapig kapnak juttatást; az újra meg nem választottak a korhatár előtt öt évvel nyugdíjba vonulhatnak.
febr. 25
8:09
Radikális változásokat mért a választásokhoz közeledve a Medián (Infostart)
A Fidesz a választani tudó biztos szavazók 63 százalékának voksára számíthat, az MSZP támogatottsága ebben a körben 18, a Jobbiké 15 százalék - olvasható a Medián által a HVG számára készített közvélemény-kutatásban. A radikális jobboldali párt esetében ez egy hónap alatt 5 százalékpontos növekedés.
febr. 25
8:12
Magyar katonák külföldön (Metropol)
Hazánk hivatásos katonái több helyen is segítenek, így például Afganisztán újjáépítésében és a politikai helyzet stabilizálásában. Ez talán a „legforróbb” hely, ahol magyarok szolgálnak, de ezenkívül még 14 országban vannak jelen. Riport a feladatokról, a kiképzésről.
febr. 25
8:12
Kisöpri a hazai termékeket a TESCO? (ATV)
2011-től döntően Szlovákiából szerezné be az árukat a multi.
febr. 25
8:14
Kislányt molesztált a kőbányai iskola portársa. Mindent rögzített a kamera + videó (ATV)
Egy hatodikos kislányt molesztált a kőbányai Széchenyi István Általános Iskola portása. Kislány, portás, molesztál, kőbánya, iskola, kamera
febr. 25
8:27
A legbeszédesebb képviselő 642 alkalommal szólalt fel a parlamenti ciklusban (Infostart)
Négy év alatt Pettkó András, korábban MDF-es, most független képviselő beszélt a legtöbbet az Országgyűlésben - derül ki az Országgyűlés adataiból. A tavaly december közepe óta hivatalban lévő Forgács Imre igazságügyi miniszternek már nem volt ideje felszólalni a Házban.
febr. 25
8:30
A két fő pillér: szolidaritás és közösségi politika (Alternatív Energia)
"Az EU2020-as stratégiájának két pilléren kell nyugodnia. Egyrészt a tagállamok közötti szolidaritáson, amely garantálja, hogy egyetlen tagállamot sem hagyunk hátra a válságban. Másrészt az egyes tagállamoknak is szolidaritást kell vállalniuk a közösséggel, pontosan végrehajtva a közösen meghatározott kötelezettségeket" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője az EU új…
febr. 25
8:30
Már feladták az utolsó kenetet a magyar sztárszínésznek! (ATV)
Visszatért a halál torkából.
febr. 25
8:48
Zsebszerződések: a magyar termőföld kilencede már külföldi kézben + videó (ATV)
Újabb 3 éves felmentést kérne a kormány az EU-tól.
febr. 25
9:03
Kockázatos, gazdaságtalan, jogszerűtlen a PM szerint a Balatonring támogatása (Infostart)
A pénzügyminisztérium szakértői túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartják a Balatonring sávolyi motorversenypálya megépítésének állami támogatását, a kormány mégis odaítélte, az MFB pedig órákon belül kifizetheti a milliárdokat - írja az Index.
febr. 25
9:05
Nézőpont Intézet: még mindig lehet kétharmados Fidesz-többség (Infostart)
Kétharmadra értékelték a távozó Bajnai Gordon miniszterelnök munkáját a megkérdezettek - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből, amelyet a Heti Válasz megbízásából készített. A kutatás eredményei szerint a Fidesz továbbra is megszerezheti a kétharmados többséget.
febr. 25
9:06
Erőszakba torkollott a tüntetés Athénban + videó (ATV)
Több tízezren vonultak fel az utcákon.
febr. 25
9:07
Az LMP a civileket is bevonná a Duna-stratégia kidolgozásába (Infostart)
A Lehet Más a Politika szerint az unió Duna-stratégiája akkor lehet sikeres, ha a civil szervezetek bevonásával a valós problémákra próbál megoldásokat találni. Erről a párt szóvivője beszélt egy nappal a budapesti Duna-csúcstalálkozó előtt. Jávor Benedeket, az LMP szóvivőjét hallották.
febr. 25
9:21
Budapesten egyre kevesebben fogyasztanak drogot (Infostart)
Budapesten az elmúlt időszakban csökkent a drogfogyasztók száma - mondta az InfoRádiónak a Magyar ENSZ Társaság kábítószer-ellenes munkacsoportjának vezetője. Topolánszky Ákos erről az ENSZ illetékes szerve által kiadott éves jelentése után beszélt.
febr. 25
9:24
A PM szerint kockázatos és gazdaságtalan a sávolyi projekt (Metropol)
A Pénzügyminisztérium (PM) szakértői túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartják a Balatonring sávolyi motorversenypálya megépítésének állami támogatását – írta csütörtökön a birtokába került, belső használatra készült pénzügyminisztériumi anyagra hivatkozva az index.hu hírportál.
febr. 25
9:24
Kik a legjobban kereső honatyák? Tudja meg! (ATV)
A legnagyobb fizetést Gyurcsány kapta 2009-ben.
febr. 25
9:42
„Nagyon sajnálom” Bocsánatot kért a Toyota elnöke (ATV)
Toyoda Aiko amerikai kongresszusi meghallgatását Japánban élőben közvetítették.
febr. 25
9:57
Alkotmánybírósághoz fordul a katolikus püspöki konferencia (Infostart)
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa az egyházi iskoláknak járó kiegészítő támogatás ügyében - közölte a testület csütörtökön.
febr. 25
10:00
Semmi sem szentesítheti a diktatórikus eszközöket (Alternatív Energia)
A szocialisták meggyőződése, hogy semmilyen eszme, semmilyen politikai cél nem szentesítheti a diktatórikus eszközöket - írta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából csütörtökön.
febr. 25
10:00
Folytatják a kasszasiker sorozatot. Elkezdik forgatni az 5. részt (ATV)
Helyszín: az egész világ.
febr. 25
10:18
Lakos a BKV-ügyről: „Nem érzek felelősséget” + videó (ATV)
Állítólag nem tudtak a visszaélésekről.
febr. 25
10:20
„Telefonkönyvvel a kezükben ültek az ügynökök” Letartóztatták főnökeiket + videó (ATV)
Csak vezetőket vettek őrizetbe.
febr. 25
10:33
Az MSZP programja kapta a leggyengébb osztályzatot (Infostart)
Az MDF közepes (3), de még a Jobbik gyenge-közepes (2,5) programjánál is alacsonyabb színvonalú a Magyar Szocalista Párt szombaton megjelent programja - írja a Portfolio.hu.
febr. 25
10:36
Az EU-elnökség miatt sajátos a felelősségünk (Alternatív Energia)
Az EU Duna-régió stratégiája címmel az Európai Bizottság rendezésében tartott kétnapos konferencián folytatódik a párbeszéd a régió üzleti, egyetemi, önkormányzati és civil partnerei között. Bajnai Gordon szerint ezzel fontos lépést lehet tenni az egységesebb és együttműködőbb Duna-régió, ezzel egy erősebb, dinamikusabban fejlődő Európa megteremtéséhez.
febr. 25
10:38
Alkotmánybírósághoz fordulnak az egyházi iskolák támogatása miatt (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa az egyházi iskoláknak járó kiegészítő támogatás ügyében - közölte a testület csütörtökön.
febr. 25
10:51
Járai Zsigmond: Tíz pontból felet kap a teljesítményére a Bajnai-kormány (Infostart)
Járai Zsigmond korábbi jegybankelnök véleménye szerint a Bajnai kormány egy tízpontos skálán fél pontot kapna az eddigi teljesítményére. A Corvinus Egyetemen szervezett beszélgetés előtt az InfoRádiónak azt nyilatkozta: a következő kormánynak mielőbb át kell alakítania az adórendszert, és csökkenteni a költségvetés felesleges kiadásait.
febr. 25
10:54
Ma is dugókra kell számítani a fővárosban (Metropol)
Csütörtökön is forgalmi nehézségekre, dugókra kell számítani a fővárosban útlezárások és forgalmi korlátozások miatt.
febr. 25
10:54
„Egy önző dög voltam” Mindenki gyűlöli az egykori magyar sztárt? (ATV)
Halált okozó balesete miatt nem hívják sehova sem fellépni.
febr. 25
10:56
Gyalogost gázolt a 4-6-os (Metropol)
Halálra gázolt egy gyalogost a villamos a Petőfi-híd budai hídfőjénél csütörtök délelőtt.
febr. 25
11:09
Halálra gázolt egy gyalogost a villamos a 6-os vonalán (Infostart)
Halálra gázolt egy gyalogost a villamos a Petőfi-híd budai hídfőjénél csütörtök délelőtt - közölte a rendőrség.
febr. 25
11:11
Halálos baleset a 2-es és az M2-es út találkozásánál - teljes útzár (Infostart)
Egy ember meghalt, hárman megsérültek, amikor frontálisan ütközött két autó csütörtök délelőtt a 2-es főút és az M2-es autóút találkozásánál, Vác után. Az érintett szakaszon jelenleg teljes útzár van érvényben - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
febr. 25
11:12
Meglódulhat a lakossági gáz ára (ATV)
Ráadásul április végétől megszűnik a szociális támogatás is.
febr. 25
11:14
Bakot lőtt a kuruc.info: Semjén múlt héten nem vadászott Afrikában (ATV)
A párt szóvivője tényszerűen cáfolta a portál állítását.
febr. 25
11:48
'Na ugye, megmondtuk, hogy boszorkány' (Alternatív Energia)
A középkori boszorkányperekhez hasonlította a körülötte lévő "felhajtást" Horváth Éva, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes korábbi kommunikációs tanácsadója a Figyelőnek adott, csütörtökön megjelent interjújában.
febr. 25
12:06
A bolgár miniszterelnökkel tárgyalt Orbán (Metropol)
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel találkozott csütörtökön Orbán Viktor, a Fidesz elnöke: a megbeszélésen szó volt a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelemről, amelyben a 2009 nyarán hivatalba lépett bolgár jobbközép kormány kiemelkedő eredményeket ért el.

Keresés