Nem állnak szóba a magyar adóhatósággal a svájci bankok, s a vámhatóság is kevés alkalommal kér információt az alpesi országtól. Eközben kiderült: egyre több olyan bűncselekményt tárnak fel, amelyet offshore cégek vagy adóparadicsomokban bejegyzett vállalkozások követnek el idehaza - írja a Magyar Nemzet.
A szállítási igények a gazdasági teljesítményekkel párhuzamosan csökkentek: 2009-ben a szállított áruk tömege 12, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 6 százalékkal esett vissza az előző évihez képest. A helyközi személyszállításban mind az utasforgalom, mind az utaskilométerben mért teljesítmény 5 százalékkal csökkent. Budapest-Ferihegy repülőtér utasforgalma 8,1 millió fő volt, 4…
Tavaly a gazdasági teljesítménnyel párhuzamosan a szállítási igények is visszaestek: a szállított áruk tömege 12, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 6 százalékkal esett vissza az előző...
Az amerikai kormány bírálta szerdán Izraelt amiatt, hogy egyoldalúan az izraeli nemzeti örökség részévé nyilvánított két, a zsidók és a muzulmánok által is szentként tisztelt ciszjordániai helyet.
Szavak, kifejezések és mondatok, amelyek jelentése élesen körülhatárolt a verbális küzdőtéren. Nyelvhasználó legyen a talpán, aki ki tud törni a píszí gettóból, hiszen kulturális, történelmi és aktuálpolitikai reflexek is mozgatják a nyelvet.
Vegyes elmozdulásokkal kezdték a mai kereskedést a régiós börzék, a BUX index már 0.3%-os pluszban jár. Tegnap egy rossz makroadatra és egy semleges Bernanke meghallgatásra még emelkedni tudott...
A floridai SeaWorld szórakoztatóparkban szerdán előadás közben egy kardszárnyú delfin a nézők szeme láttára ölte meg egyik idomárját. A 40 éves nő az előzetes hírek szerint beesett a medencébe az orkák közé, de később kiderült, hogy az állat a medence szélén kapta el a szájával az óvatlan idomárt. A „Tilikum”, magyarul Barát névre keresztelt kardszárnyú delfin egyébként a híradások sze...
Brüsszel a tárgyalások megkezdését javasolja Izlanddal Az Európai Bizottság azt javasolja a tagországoknak, hogy kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Izlanddal. A testület szerint a tagságra...
A 2009-2010-es síszezonban közel negyedével többen kötöttek biztosítást, mint egy évvel korábban, a biztosítottak több mint fele a drágább termékeket kereste
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa az egyházi iskoláknak járó kiegészítő támogatás ügyében - közölte a testület csütörtökön.
Egy tévészemélyiség egyetlen, elismerőnek szánt megjegyzése - "...elfelejtettem, hogy (Obama) fekete" - vihart kavart az Egyesült Államokban. A vita felfedte: az a gondolat, hogy az első fekete elnök megválasztásával Amerika túllépett a faji kérdésen, nem mentes a belső ellentmondásoktól.
A szocialisták meggyőződése, hogy semmilyen eszme, semmilyen politikai cél nem szentesítheti a diktatórikus eszközöket - írta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a kommunizmus áldozatainak emléknapja...
A szocialisták meggyőződése, hogy semmilyen eszme, semmilyen politikai cél nem szentesítheti a diktatórikus eszközöket - írta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából csütörtökön.
Elégedetlenek fizetésükkel a rendőrök, ami nem csoda, hiszen 8,7 százalékos reálbércsökkenést szenvedtek el az elmúlt években. Ráadásul most a 250 ezres cafeteria-keret is csak a bérek reálszinten tartására elegendő. A szakszervezetek azonban megalkudtak, mert a kormány törvényi szigorításokat helyezett kilátásba.
A papírok többsége a pénzügy szektor vezetésével enyhe pozitív eredménnyel zárt szerdán az európai tőzsdéken, amely elsősorban Ben Bernanke bejelentésére fordította meg az addig uralkodó enyhén negatív trendet. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke beszédében biztosította a piaci szereplőket arról, hogy a gazdaság jó úton halad, ugyanakkor a kedvezőtlen munkanélküliségi adatok és az…
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdsági kitekintője olvasható. Külföldi piaci összefoglaló USA: pozitívan hatottak Bernanke szavai emelkedéssel...
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa az egyházi iskoláknak járó kiegészítő támogatás ügyében - közölte a testület. A tanács szerdai ülésén...
A párt hivatalos kampánykezdete (március 15.) körül hozhatja nyilvánosságra a Fidesz a választási programját - jelezte a Népszabadságnak adott interjúban Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője...
A Balaton olvadó jege lehetővé tette, hogy péntektől ismét meginduljon a kompközlekedés Szántód és Tihany között - közölte Kapócs Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. kereskedelmi igazgatója. A kompok Szá...
Ha legalább három kockázati tényezőt sikerül életvitelünkben jó irányba mozdítani az infarktust követő hat hónapban, életesélyeink jelentősen javulnak.
A brit Sinocorral és a lengyel PKN Orlen olajtársasággal tárgyal a Mol részvényeinek 21,2 százalékának eladásáról a Szurgutnyeftyegaz - írta csütörtöki számában az osztrák Wirtschaftsblatt.
A NABI első, hazai piacra gyártott autóbusza szeptember 30-án gurul ki a kaposvári gyárból; a 49 millió forint értékű jármű a somogyi megyeszékhely önkormányzatának megrendelésére készül el - írja az...
A magyar küldöttség másodszor szerzett pontot a vancouveri téli olimpia szerdai versenynapján, miután a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál a Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea összeállítású női váltó 3000 méteren az ötödik lett.
A pénzügyi válság nagyobb csapást mért a német gazdaságra, mint eddig hitték. A szövetségi statisztikai hivatal szerdán közzétett jelentése szerint tavaly a költségvetési hiány elérte a nemzeti össztermelés 3,3 százalékát - és ezáltal a berlini kormány négy év után ismét vétett a valutaegységbe tömörült államokra kötelező államháztartási előírások ellen.
Letette hivatali esküjét csütörtökön Kijevben Viktor Janukovics újonnan megválasztott ukrán államfő, aki a negyedik elnök azóta, hogy az ország 1991-ben elnyerte függetlenségét. A rendezvényen...
Elkészült a Magyar Turizmus 2009-re vonatkozó utazási szokásokat elemző kiadványa. Kiderült, hogy az úti célok kiválasztásában a médiumok még nem döntő erejűek.
Az afganisztáni Mardzsában kitűzték csütörtökön az afgán zászlót annak jeleként, hogy az afgán hadsereg és a NATO-erők győztek a várost és környékét uraló tálib lázadók ellen - jelentette egy fotóriporter a helyszínről.
A várakozásoknál nagyobb mértékben, a tavalyelőtti 24.3 milliárdról 3.6 milliárd fontra csökkent tavaly a 84%-ban állami tulajdonban lévő Royal Bank of Scotland (RBS) éves vesztesége - derül ki a...
Sajókaza, Nyírmihálydi és Nyíregyháza csak három település azok közül, ahol az utóbbi napokban lecsapott az áramkommandó, de az áramlopás országos jelenség, a sort még hosszan lehetne folytatni. A szolgáltatók munkatársai már csak rendőri védelemmel mernek megjelenni a helyszíneken, hogy levágják az illegálisan a hálózatot megcsapoló vezetékeket. De mi történik akkor, amikor a rendőrök és az…
A bevásárlóközpontok kezdik megérteni, hogy a specializálódás egyre fontosabb eszköz a sikerhez - a budapesti MOM Park például hatékonyan pozicionálta magát
Az MDF közepes (3), de még a Jobbik gyenge-közepes (2,5) programjánál is alacsonyabb színvonalú a Magyar Szocalista Párt szombaton megjelent programja - írja a Portfolio.hu.
A házigazda kanadai jégkorong-válogatott parádét bemutatva 7-3-re győzött a világbajnok oroszok ellen a vancouveri téli olimpia negyeddöntőjében. A juharlevelesek a fináléba kerülésért a címvédő svédeket búcsúztató szlovák együttessel találkoznak.
Sokat vitatott, dicsért és megkérdőjelezett tényeket állított egy amerikai társadalom- és gazdaságteoretikus egyik, 2002-ben megjelent könyvében. Richárd Florida "A kreatív osztály fölemelkedése" című munkájával nem alapított ugyan új tudományágat, de elindított egy gondolkozási folyamatot.
Nyereséggel zárta a tavalyi év utolsó negyedét és 2009 egészét is a világ második számú nemzetközi biztosító és pénzügyi szolgáltató csoportja, a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező német Allianz, amely főként a javuló tőkepiaci helyzetnek tulajdonítja a jó eredményeket.
Érdekes történet a világ első számú diszkont brókeré, amelyet a magyar származású Thomas Péterffy alapított és vezet sikeres üzletmenetet folytatva elérte a tőzsdeképes cég állapotát 2007 júniusában.
Tizenöt év börtönre ítéltek egy 19 éves amerikai fiatalembert, aki a Facebookon küldött zsaroló levelekkel kényszerítette szexre osztálytársait. Antony Stancl nem vitatta a decemberben ellene...
Az EUR/SEK tovább folytatja útját dél felé, és új 16 hónapos mélypontot ért el 9,7448-nál. A svéd korona profitált az euró gyengeségéből és kedvezőbb svéd kamatkilátásokból. A svéd termelői árak januárban éves szinten 0,3%-kal emelkedtek (előrejelzés -1,1%, előző: -0,8%). A fogyasztói bizalom mutatója februárban 8,5 pontról 13,0 pontra javult (előrejelzés 9,0 pont), míg a termelői bizalom…
Az EU Duna-régió stratégiája címmel az Európai Bizottság rendezésében tartott kétnapos konferencián folytatódik a párbeszéd a régió üzleti, egyetemi, önkormányzati és civil partnerei között. Bajnai Gordon szerint ezzel fontos lépést lehet tenni az egységesebb és együttműködőbb Duna-régió, ezzel egy erősebb, dinamikusabban fejlődő Európa megteremtéséhez.