A két párt fővárosi listájának első tíz helyén a következő jelöltek szerepelnek: Bokros Lajos, Debreczeni József, Skaliczki Andrea, Iván János, Pusztai Erzsébet, Győri Dénes, Farkas Tibor, Ferencz István, Király Zoltán, Ritter János
Az egyik legnagyobb biotechnológiai részvény, az Amgen sikeresen ki tudott törni a szabályos háromszögből, miután már szinte a végtelenségig csinálta a beszűkülését. Ebből sikeren ki tudott törni nagy forgalommal, ami abszolút vételi jelzésnek számít.
Megszületett az egyezség hétfő kora délutánra az MDF és az SZDSZ között az MDF fővárosi listájáról, tudatta szerkesztőségünkkel közös közleményben Herényi Károly és Retkes Attila.
Rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli gépek ügye miatt. A fideszes kezdeményezésre összehívott tanácskozáson Szekeres Imre honvédelmi miniszter és az MSZP-s bizottsági tagok is részt vesznek. (MTI)
Fokozott ellenőrzést kezdett a rendőrség a Duna teljes magyarországi szakaszán hétfőn - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a nemzetközi AQUAPOL-akció...
Több száz ember DNS-ének elemzése alapján olyan genetikai kockázatokat azonosítottak amerikai kutatók, amelyek jelenlétében nagyobb valószínűséggel kapnak tüdőrákot az egyébként nem dohányzó egyének is.
Brit és olasz orvosok áttörést jelentő műtétet hajtottak végre, amelynek során saját testén belül nevelt őssejtekkel újraépítették egy 10 éves fiú légcsövét - jelentették be a londoni Great Ormond Street gyermekkórház munkatársai.
Dübörög a kampány: óriásplakát-erdő borítja a városokat, falvakat, lépten-nyomon televíziós reklámba vagy szórólapba botlik az ember, a pártok állítják: a törvényeket betartva, 386 millió forintból kampányolnak.
Egy amerikai középiskola meglehetősen furcsán kezelte diákja másságát: amikor a 18 éves Constance McMillen bejelentette, hogy az érettségi banketten szeretne szmokingban megjelenni a barátnőjével oldalán, az iskola azonnal meghúzta a vészféket, és törölte az ünnepélyt, mondván „bizonyos körülmények zavarhatják az oktatás mentetét". Az ügy világszerte óriási botrányt kavart.
Eredménytelennek nyilvánította hétfőn a Lufthansa légitársaság pilótáinak szakszervezete a munkaadókkal folytatott tárgyalásokat és négynapos sztrájkot hirdetett április 13-i kezdettel.
Hozzávalók: A tortalaphoz: 4 db tojás 25 dkg cukor 10 evőkanál víz 20 dkg liszt fél csomag sütőpor 12 dkg dió A krémhez: 4,5 dl tej 9 dkg liszt 25 dkg porcukor 30 dkg darált dió 25 dkg margarin 2 csomag vaníliás cukor 7,5 cl rum A díszítéshez: tojásdrazsé
Kásás Tamást választotta meg az elmúlt évtized legjobb vízilabdázójának a Nemzetközi Úszó Szövetség januárban indult új lapja, a FINA Aquatics World Magazine.
Március 22., vagyis a víz világnapja alkalmából közzétett legfrissebb adatok szerint világszerte évente mintegy másfél millió gyermek hal meg olyan betegségek miatt, amelyeket a tiszta ivóvíz hiánya okoz.
Rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli gépek ügye miatt. A fideszes kezdeményezésre összehívott tanácskozáson Szekeres Imre honvédelmi miniszter és az MSZP-s bizottsági tagok is részt vesznek.
Franciaország egyik legnépszerűbb személyisége, Simone Veil, az Európai Parlament egykori elnöke ünnepélyes keretek között csütörtökön elfoglalta helyét a Francia Akadémia tagjainak sorában.
A vér bizonyos típusú rákjait a környező csontsejtekből küldött jelek indíthatják el, nem pedig a vérsejtek meghibásodása: e jelek megszakítása a leukémia kezelésének új megközelítését hozhatja - közölték vasárnap amerikai kutatók.
Összesen 7 ezer CER-kvóta (Certified Emission Reduction - széndioxidkibocsátás-csökkentési egységek) kapcsán történt hiba a párizsi Bluenext tőzsdén - mondta Molnár József, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kabinetfőnöke az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának ülése helyett az ülés helyszínén tartott rögtönzött beszélgetésen hétfőn Budapesten. (MTI)
Országos listát állít a Civil Mozgalom (CM) - jelentette be Seres Mária, az áprilisi országgyűlési választáson induló szervezet vezetője budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn.
Az előttünk álló héten inkább a profitrealizálásoké lehet a főszerep, mivel a három hete tartó emelkedés után egyre óvatosabbakká válhatnak a befektetők. A hangulatot továbbra is a Görögországgal...
A dollár nyereségeket könyvelt el a frankkal szemben. 1,0665-nél véget ért az USD/CHF korrekciója, és a devizapár elindult az 1,0900 alatti ellenállás felé. A zöldhasú profitálhat a Fed-elnök, Bernanke szerdai meghallgatásából. Ha Bernanke felvázolja a bankok számára nyújtott likviditási program végét, az USD/CHF átlépheti az ellenállást is. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Berlusconi úr, ilyen nagyszerű embernek klónoznia kellene magát – ilyen és ehhez hasonló, az olasz kormányfő címére érkezett biztató levelekből közöl szemelvényeket egy római könyvkiadó.
Szemétszedésre invitálja a lakosságot a Magyar Közút Nonprofit Zrt. április 22-én, a Föld napja alkalmából. A jelentkezéseket április 9-ig várják a megyei igazgatóságokon, az elérhetőségeket az érdekl...
A március első felében futó különleges árverésre több mint 34 ezren voltak kíváncsiak a Vatera online piactéren. Az aukcióból befolyt 150 500 forintot jótékony célra, az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány részére ajánlották fel.
Megjött a korrekció a magyar állampapírok másodpiacára - foglalta össze a mai piaci folyamatokat Pálmai-Pallag Dávid, a Raiffeisen Bank kereskedője, aki szerint rövid időn belül 270 fölé gyengülhet a...