2010. március 22. hétfő

márc. 22
21:18
Határidőig 113 területi listát jelentettek be a pártok - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
113 területi listát jelentettek be a pártok a délután 4 órakor lejárt határidőig. Az országban 20 területi választókerület van: a 19 megye és a főváros. Ezekben az a párt állíthat listát, amelyik az adott területen az egyéni választókerületek egynegyedében, de legalább kettőben jelöltet állított.
márc. 22
21:18
Harcképtelen a Milan csillaga (HírTV)
Nincs szerencséje Alexandre Patónak. A Milan csillaga nemrégiben épült fel térsérüléséből, ám Leonardo mester vasárnap mégis játszatta a korántsem százszázalékos brazilt. Erre fázott rá a futballista, ugyanis a Napoli elleni mérkőzésen (1-1) ismét a térde bánta a játékot. A klubnál megerősítették, Pato legalább három hétig harcképtelen lesz.
márc. 22
21:18
Ismét elutasította Görögország európai uniós megsegítését a német kancellár (Kripto Akadémia)
Angela Merkel - aki hétfőn Berlinben Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével folytatott tárgyalásokat - ezúttal is óvott az általa elhamarkodottnak nevezett szolidaritási lépésektől. A kancellár 48 órán belül immár másodszor úgy foglalt állást, hogy az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő csúcsértekezletén nem Athén megsegítésével kell foglalkozni.
márc. 22
21:18
A Google kerülőutat talált (Portfolio)
Érdekes megoldást talált a Google a hónapok óta tartó huzavonára, a felhasználók ugyanis mostantól a google.cn helyett automatikusan a google.com.hk oldalon találják magukat, ahol cenzúrázatlanul...
márc. 22
21:36
Halálra gázolták a négysávos úton (HírTV)
Hétfő este halálra gázoltak egy 50 év körüli nőt a 8-as úton, a hajmáskéri elágazónál. Frankó Marianna a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: az asszony a négysávos úton, nem kijelölt gyalogátkelőhelyen akart átkelni, mikor egy Várpalota felől Veszprém irányába tartó személyautó elgázolta.
márc. 22
21:36
Az EU külügyminiszterei elítélik Izrael telepépítési tervét (Kripto Akadémia)
Elítélték hétfőn az EU-tagországok külügyminiszterei, hogy az izraeli kormány engedélyezi zsidó telepeseknek szánt lakások építését Jeruzsálem megszállt, keleti részében.
márc. 22
21:36
23 japán turista került kórházba Németországban (hirado.hu)
A vakációzók között a norovírus kezdett terjedni, akit elkerült a betegség, az hazautazhatott hétfőn
márc. 22
21:38
Méhtámadás űzte el a falusiakat (HírTV)
Több mint 40 embert kellett kórházba szállítani az afrikai Niger egyik falujából, miután méhek támadtak a helyiekre. A csípések miatt több háziállat is elpusztult. A szabadon élő méhek azután támadtak a falusiakra, hogy egy szélroham tönkretette az otthonukat.
márc. 22
21:48
Az "aranykarú férfi" több mint kétmillió csecsemőt mentett meg a vérével (Infostart)
Becslések szerint több mint kétmillió csecsemőt mentett már meg az az ausztrál férfi, akinek vérében egy olyan különleges antitest van, amely megfékez egy halálos kórt.
márc. 22
21:54
Az elemzőket nem lepte meg a kis pártok országos listaállítása (hirado.hu)
Az Estében a szakértők emlékeztettek: az országos listát nem, de néhány területi listát állító kisebb pártok is kaphatnak állami támogatást, ha begyűjtik a szavazatok egy százalékát
márc. 22
21:56
Az Este, 2010. március 22. (hirado.hu)
A nap aktuális témái
márc. 22
22:06
Bankók szálltak a szélben (BorsOnline)
Alaposan meglepődtek azok a járókelők, akik az utcán szálldosó megégett bankjegyekre lettek figyelmesek. A rendőrök hamar a pénzgyártó nyomára akadtak.
márc. 22
22:12
Szifilisz-pánik tört ki az általános iskolában (HírTV)
Szifilisz-fertőzéstől féltik gyerekeiket a szülők az egyik hajdúhadházi általános iskolában. A Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola egyik diákját ugyanis néhány hete, ezzel a szexuális úton is terjedő fertőző betegséggel kezelik. A Független Hírügynökség úgy tudja, a 14 éves diáklány több társát is megfertőzhette.
márc. 22
22:12
Választási vereség után kormányátalakítás Franciaországban (Kripto Akadémia)
A francia államfő átalakította a kormányt a regionális választásokon elszenvedett fájdalmas vereség nyomán - jelentette be a köztársasági elnöki hivatal hétfőn.
márc. 22
22:12
Sárközy átalakította a kormányt a választási vereség után (hirado.hu)
Visszatért a baloldal Franciaországban
márc. 22
22:21
Az idén a tavalyinál kevesebb gyümölcs teremhet? (Édenkert)
A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke szerint várhatóan kevesebb gyümölcs terem az idén, mint tavaly, de megjegyezte, hogy pontos adatokat a mintegy két hét múlva kezdődő virágzás után lehet majd tudni.
márc. 22
22:27
Veszélyes merevedési zavarok - Kutatás (WebBeteg)
A halálozás kockázata lépcsőzetes emelkedést mutatott a merevedési zavarok súlyosságának növekedésével egy kutatás szerint.
márc. 22
22:30
A Fidesz több feljelentést tett törvénytelenül gyűjtött ajánlószelvények miatt (Alternatív Energia)
A Fidesz már az ajánlószelvények gyűjtése előtt tájékoztatta a közvéleményt arról az értesüléséről, hogy országszerte több párt, szervezett módon, a Fidesz nevében készül ajánlószelvényeket gyűjteni - közölte Cser-Palkovics András hétfőn az MTI-vel.
márc. 22
22:48
A Google leállt Kínában (Metropol)
Hongkongon keresztül kerülik meg a kínai hatóságok szabályát, mely szerint cenzúrázniuk kell kereséseik tartalmát.
márc. 22
22:48
Halálra gázoltak egy nőt a 8-as főúton (hirado.hu)
A gyalogos a négysávos úton próbált átsétálni, amikor egy személyautó elgázolta
márc. 22
22:50
Tíz MDF-es képviselőjelölt indulhat Budapesten (hirado.hu)
Zoltán és Slosár Gábor is indulhat egyéni képviselőjelöltként az országgyűlési választásokon
márc. 22
22:52
Leállítja kínai keresőportálját a Google (hirado.hu)
Az amerikai cég egyéb üzleti tevékenységét azonban nem szünteti meg a népköztársaságban
márc. 22
23:24
A Fidesz feljelentést tett ajánlószelvények miatt (Metropol)
A Fidesz már az ajánlószelvények gyűjtése előtt tájékoztatta a közvéleményt arról az értesüléséről, hogy országszerte több párt, szervezett módon, a Fidesz nevében készül ajánlószelvényeket gyűjteni - közölte Cser-Palkovics András.
márc. 22
23:24
Az afganisztáni Bagram lehet az új Guantánamo (Kripto Akadémia)
Az afganisztáni Bagram gyűjtőtáborát guantánamói típusú börtönné fejleszthetik, hogy ott tartsák fogva a különböző országokban elfogott terroristagyanús személyeket - jelentette hétfőn a brit The Times Pentagonba akkreditált tudósítója.

Keresés