2010. március 22. hétfő

márc. 22
12:07
Egyre több telefonszámunk van (Privátbankár)
A januári 42 ezres növekedés után a magyar mobilpiac teljes ügyfélszáma februárban újabb 48 ezerrel, 11 millió 883 ezerre emelkedett
márc. 22
12:08
Itt a vég (Palm)! (ProfitLine)
Nincs az az Isteni, ami meg tudná menteni a vállalatot a csőd bejelentésétől. Egyetlen esélye, ha megvásárolja egy olyan konkurens cég, mely megengedhet magának ilyen kiadásokat. A legnagyobb problémája a vállalatnak, hogy az okos telefonok piacára specializálódott, mégis tönkreverik a konkurens mobilgyártó vállalatok
márc. 22
12:10
Megtorpant Ford emelkedése! (ProfitLine)
A pénteki hangulat letörés a piacokon a Fordot, mint az egyik legjobban túlvett részvényt csúnyán eladták az egész napos kereskedés végén. Több mint 3%-os zuhanást szenvedtek el a részvényeket tartó befektetők.
márc. 22
12:12
Stagnáló gazdaságra számít idén az Ecostat (ProfitLine)
Az idén stagnál, jövőre 3,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az éves infláció 2010-ben 4,2 százalék, jövőre 2,6 százalék lesz - mondta Zádor Márta, az Ecostat megbízott főigazgatója, az intézet hétfői tájékoztatóján. (MTI)
márc. 22
12:12
Lindsay újra pasizik (BorsOnline)
Brit színésszel kavar újabban Lindsay Lohan.
márc. 22
12:14
Görögországnak április végéig nincs szüksége hitelre (ProfitLine)
Görögországnak április végéig nem kell felvennie hitelt a pénzpiacokon - mondta az athéni kormány pénzügyminiszter-helyettese egy tévéinterjúban. (MTI)
márc. 22
12:16
Görög adósságválság - Barroso szerint az eurózóna stabilitása a tét (ProfitLine)
Az Európai Unió küszöbön álló csúcsértekezletén az állam- és kormányfőknek dönteniük kell arról, hogy miként foglalkoznak a görög adósságválsággal, ellenkező esetben az euróövezet stabilitása kerül veszélybe - jelentette ki hétfőn, a német Handelsblatt című lapnak adott nyilatkozatában az Európai Bizottság elnöke. (MTI)
márc. 22
12:18
Kvótaügy: a szocialista képviselők nem jelentek meg (Infostart)
Összesen 7 ezer magyar CER széndioxid-kibocsátási kvóta okozott problémát a párizsi Bluenext tőzsdén - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kabinetfőnöke. Molnár József az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának ülésén számolt volna be az ügyről, de a testület határozatképtelen volt, mivel a szocialista képviselők nem jelentek meg a tanácskozáson.
márc. 22
12:18
155 jó tanuló, aki jó sportoló (Infostart)
Budapesten átadták a Jó tanuló - Jó sportoló pályázat díjait; az elismeréseket kimagasló tanulmányi és sporteredményükért 155-en vehették át Hiller István oktatási minisztertől.
márc. 22
12:18
NZD/GBP Nyereség-kivétek az emelkedő trendben (HírTV)
Az NZD/GBP nem tudta megvédeni nyereségeit, és visszaesett 0,4700-re. A kiwit megterhelik a Kína és az OECD közti tárgyalások, melyek szerint az ország nem engedi a jüan erősödését. Ez nyereség-kivéteket okozhat. Továbbra is emelkedő trendben mozog az NZD/GBP, melynek felső oldala 0,4824-nél fut. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 22
12:18
Görögországnak április végéig nincs szüksége hitelre (Gondola)
Görögországnak április végéig nem kell felvennie hitelt a pénzpiacokon - mondta az athéni kormány pénzügyminiszter-helyettese egy tévéinterjúban. Filipposz Szakinidisz elmondta: "az idén...
márc. 22
12:18
Kaszinót rabolt egy magyar férfi Bécsben (Metropol)
Kétezer eurót zsákmányolt egy bécsi kaszinóból egy magyar férfi, akit azonban a rendőrök rövid időn belül elfogtak, és jelenleg vizsgálati fogságban tartanak - közölte a bécsi rendőrség.
márc. 22
12:18
Őszinte beszéd kell Székelyföld státuszáról (Kripto Akadémia)
Székelyföld státusának kérdését ki kellene szabadítani a propagandisták karmai közül, és őszinte párbeszéd témájává kellene tenni - állapítja meg hétfői kommentárjában az Adevarul.
márc. 22
12:18
Két piros telefonfülke a tengerparton (Spa Trend Online)
A 12. budapesti Nézőpont Váltás Filmszemlén tizennégy alkotást mutattak be, s a rendezők, a vágók, a forgatókönyvírók között sok volt a siket, a látássérült; de akadt siket-vak, mozgássérült vagy értelmi fogyatékos rendező is. A rendhagyó filmfesztivál úgy zajlott, hogy a vetítővászon mellett jeltolmács állt, aki folyamatosan jelelt. A nézőtéren ott ült Kalmár Márton, az angliai OSKA Bright Film…
márc. 22
12:18
Ötéves kislányra támadt egy krokodil (hirado.hu)
A lány az öböl vizében úszott, amikor a kétméteres hüllő megtámadta, fogait és karmait mélyen a combjába vájta
márc. 22
12:18
Hurrikánra felkészülni! Lakásbiztosításokat leellenőrizni! (Pénzcentrum)
Egy amerikai meteorológus szerint nagy valószínűséggel szélsőséges lesz az idei hurrikánszezon. Joe Bastardi hurrikán előrejelző és hosszú távú időjáráskutató úgy véli, hogy az atlanti partok- és Mexikói-öböl mentén jóval több veszélyes vihar várható, mint az elmúlt két évben. A válság miatt sokan nem rendelkeznek megfelelő lakásbiztosítással, ami súlyosbíthatja a lakosságot ért csapásokat....
márc. 22
12:18
Pirosban a régió is - Leghátul az oroszok (Portfolio)
Európához hasonlóan a régióban is folytatódik a korrekció, az indexek itt is jellemzően mérsékelt csökkenést mutatnak. A sor végén az oroszok haladnak (-1.5%), az energiatúlsúlyos részvénypiacra a...
márc. 22
12:18
Fejbe vágta a baltával: reggel azért megkérdezte, hogy „élsz-e még?” (ATV)
Az volt a probléma, hogy nem volt befűtve.
márc. 22
12:20
Éles lőszert találtak egy férfinél Ferihegyen (Infostart)
Éles lőszert találtak egy férfinél Ferihegyen; a hatóság büntetőeljárást indított az utas ellen - tájékoztatta a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) szóvivője
márc. 22
12:20
AUD/NZD Erősödő ausztrál dollár (HírTV)
Az ausztrál dollár magára talált, és erősödött a kiwivel szemben. Mindkét devizát megviselte, hogy Kína bejelentette: nem engedi a jüan erősödését. Az AUD/NZD visszahódíthatja az 1,2950-es ellenállást, mely után célba veheti az 1,3100-es szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 22
12:20
Járattörlések sztrájk miatt az Alitaliánál (Gondola)
Járattörlésekkel és késésekkel kell számolni az olasz Alitalia légitársaság forgalmában hétfőn, a pilóták, a légi kísérők és a poggyászkezelők négyórás sztrájkja miatt. Az Alitalia hétfői...
márc. 22
12:20
Cozma-gyilkosság: szabadlábon öt gyanúsított (hirado.hu)
Négy emberrel szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, egy gyanúsított pedig házi őrizetben van
márc. 22
12:21
Élénkebb belvárosi ingatlanpiac, csökkenő árakkal (Infostart)
Válság ide, válság oda, átlag feletti volt az aktivitás tavaly a belvárosi használt lakások piacán. Az élénkülés az idei első negyedévet is jellemezte. viszont az árak 10-15 százalékkal csökkentek, a vásárlók kedvezőbb alkupozíciója miatt - mondta az InfoRádiónak a Central Home franchise üzletágvezetője.
márc. 22
12:21
Kína nem enged az USA-nak (Privátbankár)
Kína szerint komoly következményei lennének annak, ha az USA korlátozná az ázsiai ország termékeinek és szolgáltatásainak importját
márc. 22
12:22
Döbbenet: Koncerten mutogatta volna meztelen testét a magyar színésznő! (hirado.hu)
Szorcsik Viktória meglehetősen extrém módszerrel akarta felhívni magára a U2 frontemberének figyelmét
márc. 22
12:23
Ecostat: túlságosan izmos most a forint (Privátbankár)
Az idén stagnál, jövőre 3,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az éves infláció 2010-ben 4,2 százalék, jövőre 2,6 százalék lesz - mondta Zádor Márta, az Ecostat megbízott főigazgatója. Ami a világgazdaság egészének GDP-jét illeti az intézet osztja az IMF várakozásait, 4 százalékos növekedés vár a 2009. évi 0,8 százalékos csökkenés után
márc. 22
12:24
Lettország: lemondott négy miniszter (HR Portál)
Távozott az egészségügyi, az igazságügyi, a regionális fejlesztésekért felelős miniszter és a külügyi tárca vezetője Lettországban - írja a hirado.hu.
márc. 22
12:24
Varga Sándor Márton: Lájvízió. A műsorszervező (hirado.hu)
A műsorszervező egyáltalán nem élősködő, csupán életben szeretne maradni, az meg csak akkor sikeredik neki, ha be tudja cserkészni a vendéget
márc. 22
12:30
Túlélte a krokodiltámadást a kislány (Blikk)
Megharapta a combján egy krokodil, de végül megmenekült egy kislány vasárnap az észak-ausztráliai Caledon-öbölben. Az ötéves lány az öböl vizében úszott, amikor a kétméteres hüllő megtámadta, fogait és karmait mélyen a combjába vájta.
márc. 22
12:30
Júliustól kötelező az ebek mikrocsipes megjelölése (Infostart)
Július 1-től jogszabály teszi kötelezővé Magyarországon a kutyák mikrocsipes megjelölését a kedvtelésből tartott állatokról szóló, februárban elfogadott kormányrendelet értelmében.
márc. 22
12:36
Seres Mária: országos listát állít a Civil Mozgalom (Infostart)
Országos listát állít a Civil Mozgalom - jelentette be Seres Mária, az áprilisi országgyűlési választáson induló szervezet vezetője budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn.
márc. 22
12:36
"Történelmi jelentőségű, hogy átment Obama javaslata" (Infostart)
A Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatóhelyettese szerint is történelmi jelentőségű az egészségügyi reform elfogadása. Magyarics Tamás az InfoRádiónak azt mondta: Obama elnök a legfontosabb ígéretét teljesítette, így a hátralévő években nem kell majd a védekezéssel foglalkoznia, koncentrálhat az oktatás és a bevándorlás problémáira.
márc. 22
12:36
Stumpf: Ha a Fidesz jól kormányoz, kevés mozgástere marad a Jobbik radikalizmusának (Gondola)
Dr. Stumpf Istvánnal, a Századvég Alapítvány elnökével a választások lehetséges kimeneteléről, a kispártok versenyéről, a Jobbik előretöréséről és a hazai politika jövőbeni lehetséges irányairól beszélgettünk.
márc. 22
12:36
Rekordidő alatt kerülték meg a Földet (HírTV)
Újabb világrekordot állítottak föl a Föld körüli repülésben. A polgári repülés kategóriájában három svájci pilóta kevesebb mint 58 óra alatt repülte körbe a Földet.
márc. 22
12:36
Egy hét kép: 2010.03.16-22. (Metropol)
Kövér nő és kövér disznó, miniszterelnök-jelöltek pályán és lelátón, színes színészek, ledöntött kártyavár – egy hét, fotókban elbeszélve a képgalériában.
márc. 22
12:36
Cozma-ügy: öten már szabadlábon (Metropol)
A Cozma-ügyben a csoportos garázdasággal gyanúsítottak közül öt férfinak az előzetes letartóztatását szüntette meg a veszprémi bíróság.
márc. 22
12:36
Gyarmati nem vár csodát a mágnesszalagoktól (Alternatív Energia)
Nem kell sokat változtatni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) működésén - vélte Gyarmati György. A történész múlt héten tette le főigazgatói esküjét a házelnök előtt, és ezzel - a sokak által kritizált pályázat után - végleg eldőlt: 2003-as első kinevezése után újabb hét évre ő a levéltár vezetője.
márc. 22
12:36
Egyházellenes kampány a médiában? (Kripto Akadémia)
Heves felháborodást váltott ki Németországban a regensburgi püspöknek a nyilatkozata, amelyben a médiát egyházellenes kampánnyal vádolta, és a sajtó tevékenységét a náci rezsim hasonló magatartásához hasonlította.
márc. 22
12:36
Alice a csúcstartó (Spa Trend Online)
Tim Burton Alice-feldolgozása a vetítés harmadik hetében is megmaradt az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsán.
márc. 22
12:36
A Birdlife is megemlékezett a Víz Világnapjáról (hirado.hu)
A BirdLife nemzetközi szervezete prioritásként kezeli a vizes élőhelyek megőrzését a világ minden részén
márc. 22
12:36
Akkor most az MDF-re és a Jobbikra kell szavazni? (Portfolio)
Miután elkészültünk a négy párt programjának értékelésével, többen kérdezték tőlünk szemüket felhúzva: akkor most Ti azt mondjátok, hogy az MDF-re vagy a Jobbikra kell szavazni, mert övék a legjobb...
márc. 22
12:36
Hevesen péntek délután 3-tól nem szabad életveszélybe kerülni (ATV)
Szombat reggelig ugyanis nincs mentőtisztes esetkocsi.
márc. 22
12:38
Civil Mozgalom a hat legerősebb párt közt (Infostart)
Lesz országos listája a Civil Mozgalomnak - közölte az InfoRádióval a párt elnöke. Seres Mária országgyűlési képviselőjelölt azt mondta: a következő három hétben az a feladatuk, hogy megismertessék a szavazókkal a néhány hónapja alakult mozgalmat és annak programját.
márc. 22
12:38
Cozma-gyilkosság: öten szabadultak ki (HírTV)
Összesen öten – három enyingi és két pécsi férfi – szabadultak ki a Cozma-ügy gyanúsítottai közül pénteken, mindannyiukat csoportos garázdaság miatt helyezték előzetesbe korábban. Egyikük sem vett részt közvetlenül a gyilkosságban. Az enyingiek és az egyik pécsi ellen lakhelyelhagyási tilalom van érvényben, a másik pécsi férfi házi őrizetbe került.
márc. 22
12:38
„Hétköznapi hősök” Seres listáján (Metropol)
Seres Mária sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 44 induló párt közül a Civil Mozgalom a hatodik szervezet, amely országos listát állíthat.
márc. 22
12:38
Az LMP választási programja (hirado.hu)
A Lehet Más a Politika március 15-én ismertette 12 pontját, emellett a párt a Kezdeményezésünk céljai, valamint a Zöld Költségvetési élénkítés című programban foglalta össze, mit tenne kormányzati pozícióban. Ezek alapján foglaltuk össze a legfontosabb célkitűzéseket
márc. 22
12:38
Újra nőnek az államcsőd-kockázatok - sorsdöntő napok előtt a görögök (Portfolio)
Ez a hét is kifejezetten kemény, ha nem sorsdöntő lesz a görög diplomáciának, mivel egyszerre lobbizik az uniós mentőcsomagért, de közben rendre azt is jelzi, hogy "nincs szükségünk pénzügyi...
márc. 22
12:39
Seres Mária: megvan a hatodik országos lista (Privátbankár)
Országos listát állít a Civil Mozgalom - jelentette be Seres Mária, az áprilisi országgyűlési választáson induló szervezet vezetője budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn. Közlése szerint a 44 induló pá...
márc. 22
12:39
A dél-koreai Kia után az indiai RECC veszi célba Szlovákiát (ProfitLine)
Szlovákiában kíván üzemet építeni az elektromos meghajtású autókat gyártó indiai Reva Electric Car Company (RECC) - írta hétfői számában a Hospodarske Noviny című cseh lap. (MTI)
márc. 22
12:40
Sztrájkolnak az Alitalianál! (hirado.hu)
Járattörlésekkel és késésekkel kell számolni az olasz légitársaság forgalmában

Keresés