A bajnoki címvédő Internazionale jutott be elsőként a labdarúgó Olasz Kupa fináléjába, miután az elődöntő keddi visszavágóján is legyőzte a Fiorentinát.
Már 400 körülire teszik az északnyugat-kínai Csinghaj (Qinghai) tartományban szerda reggel bekövetkezett 7,1-es erősségű földrengés halálos áldozatainak számát, mintegy 10 ezer a sérült - jelentette a Hszinhua hírügynökség helyi forrásokra hivatkozva.
A Magyar Telekom bejelentette, hogy az Első Pesti Telefontársaság (EPT) részvényeire tett önkéntes nyilvános vételi ajánlata, majd a vételi joga gyakorlásának eredményeképpen annak 100%- os egyedüli...
Lezárják a nyomozást a szóvivői honlap ügyében - mondták el a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén a Magyar Nemzetnek. Mivel a vizsgálat határideje a napokban lejár, és továbbra sincs gyan...
Az amerikai elnök szerint elképzelhető, hogy az izraeliek és a palesztinok nem állnak készen a viták rendezésére, bármilyen nyomást gyakorol rájuk az Egyesült Államok
A közelmúltban több szakértői fórum is felhívta a figyelmet arra, hogy a megújuló energiák előretörését támogatni hivatott kötelező átvételi rendszer (KÁT-rendszer) nem tölti be a korábban neki szánt...
Már legalább 300 halottja és 8 ezer sérültje van a helyi idő szerint szerda reggel történt nagy erejű földrengésnek az északnyugat-kínai Csinghaj (Qinghai) tartományban - közölte a kínai állami televí...
Szerda délután 14 órakor helyezik végső nyugalomra Daróczi Dávid volt kormányszóvivőt a csepeli temetőben. A szertartás nyilvános lesz, de a búcsúztatás egyes részein csak a közeli hozzátartozók vesznek részt. Sajtóhírek szerint a gyászszertartáson a görög-katolikus pap búcsúztatója után Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mond beszédet.
Még idén is csökken a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség Magyarországon - áll az Európai Bizottság elemzésében, amely kiemelte: a fiatalok munkanélküliségi mutatója januárban meghaladta a 30 százalékot.
Az amerikai ABC-fogyasztói bizalom mutatója az április 11-i héten -47 pontos értéket hozott (elözö: -43 pont). Az USD/JPY alig reagált az adatokra. Az új-zélandi kiskereskedelmi forgalmak februárban a várt +0,2% helyett -0,6%-os értéket produkáltak (elözö: +0,8%). Az veszteségeket könyvelt el. Az ausztrál Westpac-fogyasztói bizalom mutatója áprilisban 1,0%-kal csökkent (elözö: +0,2%). Az EUR/JPY…
Sztrájk kezdődhet hétfőn nulla órától a német légi irányításban - erről döntött a légi biztonsági dolgozókat tömörítő szakszervezet, a GdF kedden. Azt, hogy pontosan hol és mikor indul a munkabeszüntetés, csak 24 órával a tervezett akció előtt közlik.
Akár kijózanító erejű pofonként is hathat az a napokban megjelent elemzői vélemény, miszerint 2019-ig várnunk kell Magyarország euróbevezetésére. A BNP Paribas szakértői a görög fejlemények nyomán...
Egy lakás teljesen kiégett, mikor szerdán hajnalban tűz ütött ki egy régi bérházban a fővárosban, a VIII. Kerületi Bródy Sándor utcában. A tűz a világítóudvaron keresztül felfelé kezdett terjedni és így még három lakás rongálódott meg. A házból 14 embert mentettek ki a tűzoltók a rendőrökkel közösen. Senki nem sérült meg.
Tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, és évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana az az otthonteremtési koncepció, amelyet szerkesztőként a Társaság a Lakásépítésért Egyesület jegyez
A Kreml honlapján hétfőn közzétették az orosz vezetők jövedelembevallásait Dmitrij Medvegyev tavalyi utasítása alapján első ízben: a bevallásokból kiderül, hogy az államfő még saját szóvivőjénél, sőt, a protokollfőnökénél is kevesebbet vitt haza.
(MTI) - Tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, és évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana az az otthonteremtési koncepció, amelyet szerkesztőként a Társaság a Lakásépítésért Egyesület jegyez.
A Lost rajongói már most jegyezzék be naptárjaikba április 23-át: ekkor nyit meg mindössze három napra az a különleges kiállítás, amelyet az AXN hoz el hazánkba, a kultikus sorozat kellékeiből összeállítva. Mindössze április 23–25. között, ugyanakkor ingyenesen tekinthető meg a tárlat.
Szerdán az ázsiai kereskedésben öt napi csökkenés után emelkedésnek indult a kőolaj ára a növekvő befektetői optimizmus hatására. A májusi szállítású WTI típusú kőolaj ára 34 centtel 84,39 dollárra emelkedett napközben Szingapúrban a Nymex elektronikus piacán.
Nagy költekezésre készül nyáron Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere. A Vörös ördögöknek jelen állás szerint idén be kell érniük egy trófeával, a Ligakupával, ez pedig elég indok ahhoz, hogy a skót tréner jelentősen átalakítsa keretét.
A bankpapír a tegnapi napon folytatta az útját a hétfőn kijelölt úton, ennek köszönhetően az árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén 116 forinttal, 1,60 százalékkal 7.124 forintra esett, viszonylag mérsékelt, 9,8 milliárd forintos forgalom mellett.
A jelentös nyereségek hatására a tegnapi napi csúcs fölé emelkedett az EUR/USD, késöbb azonban visszaesett 1,3466-ról 1,3651-re. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Hatályba lépett a lakásárverezést módosító kormányrendelet, amely szerint a lakásokat ezentúl csak az APEH Elektronikus Árverési Felületén lehet árverezni, de nem olcsóbban, mint a becsérték 70 százaléka
Oldalunk 2010. év április hó 11 napján megjelent számában „Elmarasztalja hazánkat a Wiesenthal Központ” címmel megjelent írásunkban megalapozatlanul híreszteltük, hogy Dr. Képíró Sándor Tibor csendőrként részt vett 1942 januárjában Újvidéken több mint ezer zsidó, roma és szerb civil megölésében.
Legkevesebb 67 ember életét vesztette, amikor helyi idő szerint szerda reggel a Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés rázta meg Kína nyugati, Tibettel szomszédos Csinghaj tartományát. Az első rengést ráadásul erős utórezgések követték.
Egy évvel ezelőtt ezen a napon jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy Bajnai Gordon lesz az utódja a miniszterelnöki székben. A volt gazdasági miniszter az IMF hitelével és egy 1200 milliárd forintos...
A Társaság a Lakásépítésért Egyesület által szerkesztett otthonteremtési koncepció tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a 2009-ben megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, továbbá évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana. A Construma építőipari szakkiállításon holnap bemutatásra kerülő tanulmányt a kormány figyelmébe ajánlják a…
Már legalább 300 halottja és 8 ezer sérültje van a helyi idő szerint szerda reggel történt nagy erejű földrengésnek az északnyugat-kínai Csinghaj tartományban
11,000 pont alatt és felett is járt a tegnapi kereskedésben a Dow Jones index, de a végén mégis az emelkedés mellett döntött, és a kereskedést végül 0.1%-os pluszban fejezte be. Ez pedig újabb...
A Cambridge-i Egyetem egyik diákszövetsége bejelentette: rúdtáncos tanfolyamot indít tagjai számára egy olyan épületben, amelyet leggyakrabban a campuson vendégeskedő politikusok és más vendégek használnak
Mintha nem is egy emberről beszélnének Daróczi Dávid hozzátartozói, barátai, munkatársai. A volt kormányszóvivő élete tele van ellentmondásokkal. A pszichológus szerint ez a kettősség még kevés az öngyilkossághoz.
A 0. napon este 8 órától a Tankcsapdával nyit idén a Zöld Pardon. A vendégzenekarok a Hang Tapasz és a Magor lesznek, kapunyitás 17 órakor, dedikálás hattól. Interjú!
Továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői környezet, az amerikai börzék tegnapi ereje is ezt tükrözi és az esti, illetve ma reggeli enyhe forinterősödés így oda vezetett, hogy ma már csaknem...