2010. április 15. csütörtök

ápr. 15
11:39
Foci VB és forró nyár javíthat a magyar sörfogyasztáson (Pénzcentrum)
A söripar 12%-kal kevesebb sört tudott értékesíteni 2009-ben, mint egy évvel korábban. A hazai piac 9%-os csökkenést mutat, az elmúlt években folyamatosan esett vissza a hazai fogyasztás -hangzott el a Magyar Sörgyártók Szövetségének mai sajtótájékoztatóján....
ápr. 15
11:40
VPOP: teljesen elektronizálták a kiviteli vámeljárást (Gondola)
Idén az első negyedévben már teljesen megvalósult az elektronikus kiviteli vámkezelés, így a lezajlott 132
ápr. 15
11:42
A Hamász kivégzett két palesztint kollaborálásért Gázában (Gondola)
A Hamász palesztin iszlamista mozgalom kivégzett két palesztin férfit, akit egy gázai katonai bíróság bűnösnek talált Izraellel való együttműködésben - közölte csütörtökön egy Hamász-párti weboldal és egy palesztin emberjogi szervezet
ápr. 15
11:42
Oszkó: ürügy lehet a költségvetés + videó (ATV)
Szerinte erre fog hivatkozni az új kormány, amikor majd nem tudja ígéretét teljesíteni.
ápr. 15
11:48
Hazánk Kína kiemelt befektetési célpontja (HR Portál)
A kínaiak kiemelt befektetési célpontnak tartják Magyarországot, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a világon elsőként Budapesten nyitott irodát a kínai befektetési ügynökség (CIPA), amely az egész EU-ra kiterjedő befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési feladatokat lát el, írja a Világgazdaság.
ápr. 15
11:54
Martonyi: A Fidesz-kormány új megállapodásra törekszik az IMF-fel és az EU-val (Infostart)
A Fidesz kormány új pénzügyi megállapodásra, vagy a már meglévő kiterjesztésére törekszik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - jelentette ki Martonyi János, a külügyminiszteri poszt várományosa csütörtökön, a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
ápr. 15
11:54
Egyre népszerűbb az elektronikus vámügyintézés (Privátbankár)
Az elektronikus vám (e-vám) kezdeményezés legfőbb célja az volt, hogy a vámeljárások során a papír alapú eljárásokat – lehetőleg közösségi szinten egységes – elektronikus eljárásokra cseré...
ápr. 15
11:54
Mechatronika laboratórium nyílt Kecskeméten 18 millió forintból (HírTV)
Pneumatika-mechatronika labort adtak át április 14-én a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karán. A 18 millió forintos beruházást a Festo céggel együttműködésben alakította ki az intézmény. A laboratórium immár a cég hivatalos oktató központjaként működik. Ilyenből egyébként már négy van az országban, a Dunától keletre azonban ez az első - olvasható a főiskola…
ápr. 15
11:54
MSZP: a második forduló a túlhatalomról szól (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint az országgyűlési képviselő-választás második fordulója a túlhatalmi kérdés eldöntéséről szól - közölte Tukacs István, a párt nyíregyházi jelöltje egy mai tájékoztatón.
ápr. 15
11:54
90.000 autó visszahívására készül a Mazda (ProfitLine)
A japán Mazda Motor közel 90.000 személyautó visszahívására készül belföldön és Kínában egy olajömlő meghibásodás miatt - közölte a gyártó csütörtökön.
ápr. 15
11:56
Továbbra is átláthatatlan az építőipar (Privátbankár)
Az idei év első negyedében 2009 hasonló időszakához képest 12 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója
ápr. 15
11:56
Kilencmilliót kapott vissza az ORFK (HírTV)
Százmilliós nagyságrendben kapott megrendeléseket a kormányzattól is az utóbbi években az a cég, amelynek szerződése miatt nemrég feljelentést tett az országos rendőrfőkapitány - írja a Magyar Nemzet.
ápr. 15
11:56
A pluszos nyitás után meredek esésnek indult a BÉT (ProfitLine)
Nem tartott sokáig az emelkedést a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX részvényindex a plusz 187,09 pontos nyitás után az előző napi záró értéke alá süllyedt csütörtökön délelőtt.
ápr. 15
11:57
Hivatalos PSZÁF közlemény - az ingatlanok bírósági végrehajtáson kívüli árverezése (Portfolio)
A tegnapi nappal életbe lépett az a kormányrendelet, amely meghatározza az ingatlanok bírósági végrehajtáson kívüli árverezésének szabályait. Az új rendelkezések szerint a továbbiakban az...
ápr. 15
11:58
Mi lesz az elbocsátott közszolgákkal? (Privátbankár)
Palócz Éva szerint a közigazgatás tervezett átalakítása pár tízezres létszámleépítéssel jár majd, de az elbocsátottak könnyen el tudnak helyezkedni
ápr. 15
11:58
5 százalék alá tolták a 12 hónapos DKJ hozamát is (ProfitLine)
Az előzővel megegyező meghirdetett összeg, megegyező kibocsátás és jóval alacsonyabb ajánlattétel mellett 16 bázisponttal 4,91 százalékra csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
ápr. 15
11:59
80 dollár körüli olajárvárakozások az elemzőktől (Portfolio)
A Raiffeisen technikai elemzése szerint, ha a Brent árfolyama a héten 85 dollár felett tud zárni, akkor további emelkedés várható egészen 105 dolláros szintig. A fundamentumok alapján a Raiffeisen...
ápr. 15
12:00
Kollár-Klemencz: "Itthon csak hobbizenekarként vegetálhat a Kistehén" (Infostart)
Az új lemez abban különbözik a korábbiaktól, hogy azok az útkeresésről szóltak, a dalok azonban ezúttal egységet alkotnak - mondta az InfoRádiónak a Kistehén frontembere. A zenekar, amelyből télen Kollár-Klemencz László négy zenésztársa kilépett, új felállásban működik tovább, és a West-Balkánban mutatja be legfrissebb, P***ba az űrhajókkal című albumot.
ápr. 15
12:01
5% alatti hozamon keltek el a 12 hónapos DKJ-k (Portfolio)
Mérsékeltebb érdeklődés mellett, de továbbra is csökkenő hozammal keltek el a mai aukción a 12 hónapos diszkontkincstárjegyek. Valamivel több mint kétszeres ajánlati mennyiség érkezett, amelyből a...
ápr. 15
12:03
Évek óta vártunk erre - Csúcsdöntés az alapoknál (Portfolio)
Közel 200 milliárd forinttal nőtt a hazai befektetési alapok vagyona márciusban, ami két részről is üdvözítő, egyrészt utoljára ilyen mértékű vagyongyarapodásra csak 2009 augusztusában volt példa,...
ápr. 15
12:12
Csak elméletileg indulhatnak újra az ingatlan-árverések (Infostart)
Mától megszűnik a lakások árverezését tiltó kormányrendelet hatálya, ugyanakkor a szabályozás miatt még nem várhatóak a következő napokban, sőt hetekben sem árverezések. A jelenlegi kormány a múlt héten módosította az árverezési szabályokat, a Fidesz pedig még a választás első fordulója előtt megígérte, amíg nem talál megoldást erre a problémára, fenntartja a moratóriumot - ezt a párt szóvivője…
ápr. 15
12:12
Történelmi csúcson a befektetési alapok vagyona (Privátbankár)
Az elmúlt fél évben tapasztalt kedvező tendenciákhoz képest még kiugróbb eredményt tudtak produkálni az alapok márciusban. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének legfrissebb jelentése szerint egy hónap alatt több mint 100 milliárd forint friss tőke érkezett az alapokba
ápr. 15
12:12
EUR/USD Kritizált tervek (HírTV)
Néhány gazdaságkutató intézet szerint a görög Bail-Out sérti a maastrichti szerződés egyes részeit, így okozhat még további gondokat. Emellett nehéz lesz egyszerre összehozni az érintett kormányok egységes beleegyezését plusz a német parlament igenjét. Az EKB havi jelentésében csupán figyelmezteti az EU-s kormányokat a szigorú kiadási reformok fontosságára, melyek az állami deficitek csökkentés...
ápr. 15
12:12
Kate Winslet a libák és kacsák védelmében kampányol (Gondola)
Kate Winslet a PETA állatvédő szervezet kampányához csatlakozva videofilmen szólított fel a hízott liba- és kacsamáj fogyasztásának bojkottjára
ápr. 15
12:14
Életveszélyes lehet a luxusautó (+kép) (HírTV)
Az egész világon leállította a Lexus GX 460-as kombiterepjáró forgalmazását a Toyota, miután az autót egy amerikai fogyasztóvédelmi kiadvány borulásveszélyesnek minősítette. A japán autógyár szóvivője bejelentette azt is, hogy megvizsgálják a többi terepjárójukat, a Land Cruisert, a Land Cruiser Pradót és a Rav4-est is, de ezeket a modelleket továbbra is forgalmazzák.
ápr. 15
12:14
A Fidesz-kormány új megállapodásra törekszik az IMF-fel és az EU-val (Gondola)
A Fidesz kormány új pénzügyi megállapodásra, vagy a már meglévő kiterjesztésére törekszik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - jelentette ki Martonyi János, a külügyminiszteri poszt várományosa, a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában
ápr. 15
12:15
Hatalmasat villantott Tila Tequila (Blikk)
Tila Tequila, a szingapúri származású valóságshow-sztár és a Myspace közösségi portál szépe nem éppen visszafogottságáról híres, amit most újra bebizonyított.
ápr. 15
12:15
Olcsóbbak és átláthatóbbak lesznek az APEH-es árverések (Pénzcentrum)
A tegnapi nappal életbe lépett az a kormányrendelet, amely meghatározza az ingatlanok bírósági végrehajtáson kívüli árverezésének szabályait. A hatóságok reményei szerint a szabályozás az adósok számára átláthatóbbá, a hitelezők számára pedig költségkímélőbbé teszi az ingatlanárveréseket....
ápr. 15
12:15
Mihez kezd majd a Fidesz a nemzetközi hitelcsomaggal? (Portfolio)
Új finanszírozási megállapodásra vagy a jelenleg érvényben lévő IMF/EU-hitelcsomag meghosszabbítására fog törekedni az új kormány - ismételte meg a Fidesz politikusainak korábbi jelzéseit Martonyi...
ápr. 15
12:16
USD/JPY Oldalazás (HírTV)
Az USD/JPY mai s nyereségeit konszolidálja, melyek hatására több mint 400 pipet nyert. Április 8-a óta 93,80 és 92,60 között mozog az árfolyam. A sáv fölött gyorsan célba vehetik a 94,77-es éves csúcsot. 92,25-nél támogatás található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 15
12:18
EUR/AUD Gap (HírTV)
Miután konkretizálták a Görögország kimentésével kapcsolatos mentöcsomagot, az EUR/AUD ugrást hajtott végre, mely kedden véget ért, és gyors esésbe fordult. 1,4515 alatt zárhatják a gapet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 15
12:18
Magyar világpremier a cannes-i filmfesztiválon (Infostart)
A cannes-i filmfesztiválon tartják Kocsis Ágnes új alkotása, a Pál Adrienn világpremierjét; a filmet az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) című válogatásban mutatják be - jelentette be csütörtökön Párizsban Thierry Frémaux, a világ egyik legjelentősebb filmművészeti szemléjének művészeti igazgatója.
ápr. 15
12:18
Dzsudzsák góllal fogta be kritikusai száját (ATV)
Ikszelt a PSV.
ápr. 15
12:20
A csend hangjai - Negyedik (videó) (HírTV)
Lehetetlen helyzetbe hozta a hagyományos médiát az OVB április 11-i kampánycsend-hosszabbítás.
ápr. 15
12:21
Szakuraünnep az ELTE Füvészkertben (Infostart)
Virágba borultak a japán cseresznyefák az ELTE Füvészkertben Budapesten, a hétvégén tehát kezdetét veszi a Szakuraünnep, azaz a cseresznyevirágzás üdvözlése.
ápr. 15
12:21
Nincs több UD Zrt.-ügy, jöhet a kártérítési per (Infostart)
Bűncselekmény hiányában megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda az UD Zrt. vezetője, Tóth János ellen a haditechnikai termékkel visszaélés gyanúja miatt indított eljárást - mondta Futó Barnabás, a gyanúsított védője. Ezzel az utolsó, az adatgyűjtési ügyben ismertté vált, a vagyonvédelmi cég vezetői ellen indult eljárást is lezárták.
ápr. 15
12:21
Tevékenységre jellemző kereset: havonata vagy évvégén adózzunk? (Adózóna)
Már év közben is tudniuk kell az érintetteknek, vagy elég az év végén, hogy mekkora a tevékenységükre jellemző kereset? Sokan abban bíznak, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti ezt az új közteheralapot.
ápr. 15
12:21
Szigorú költséggazdálkodás: kevés az új állás a bankoknál (HR Portál)
A legnagyobb magyarországi bankok nem kínálnak túl sok állást a honlapjaikon. Elsősorban a kockázatkezelési területre keresnek új alkalmazottakat a hitelintézetek - írja a Világgazdaság.
ápr. 15
12:23
Szakképzési hozzájárulás: sérti a letelepedés szabadságát (Adózóna)
A magyar szakképzési hozzájárulás ellentétes a letelepedés szabadságának az Európai Unióban garantált elvével - mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság Luxembourgban.
ápr. 15
12:23
Társaságot kap az OTP Cafeteria kártya (HR Portál)
Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. elindította a Cafeteria kártyához tartozó társkártyás rendszert, így már családtagjaink is egyszerűen igénybe tudják venni a különböző cafeteria szolgáltatásokat.
ápr. 15
12:27
A Fidesz-kormány új megállapodásra törekszik az IMF-fel és az EU-val (ProfitLine)
A Fidesz kormány új pénzügyi megállapodásra, vagy a már meglévő kiterjesztésére törekszik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - jelentette ki Martonyi János, a külügyminiszteri poszt várományosa csütörtökön, a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában. (MTI)
ápr. 15
12:29
Coface - még mindig nő a céges fizetésképtelenség (ProfitLine)
Az idei év első negyedében 12 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Coface Hungary hitelbiztosító csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 15
12:30
Virtualizáció 2010 - A desktoptól a felhőig (Privátbankár)
A virtualizáció továbbra is slágertéma - több szempontból is (x)
ápr. 15
12:30
Coface: 12%-kal több fizetésképtelenségi eljárás az első negyedévben (Gondola)
Az idei év első negyedében 12 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Coface Hungary hitelbiztosító
ápr. 15
12:30
Kvízjáték nyeremény nélkül (Kreatív Online)
A Telemedia ATV-n futó kvízjátékába betelefonáló játékosok nem tudták beváltani a nyereményüket. A versenyhivatal ezért hárommillió forint bírságot szabott ki.
ápr. 15
12:30
Autójában fulladt meg egy férfi (Blikk)
ápr. 15
12:30
Cozma-gyilkosság: vádat emeltek (HírTV)
Több mint egy év nyomozás után vádat emelt a Marian Cozma meggyilkolásával gyanúsítottak ellen a Veszprém Megyei Főügyészség. Az ügyészség szerint a román kézilabdázó haláláért öten felelősek közvetlenül, az ügyben azonban összesen 27-en állhatnak bíróság elé.
ápr. 15
12:31
PSZÁF - Zöld lámpát kapott a Primus kockázati tőkealap (ProfitLine)
Megkapta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélyét a Primus III Kockázati Tőkealap, mely 6,2 milliárd forint tőkét kíván hazai kis- és középvállalatokba fektetni a következő bő 3 év során - közölte a Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 15
12:32
Szepessy: felháborító, hogy lízingtartozásból rendőrségi ügyet lehet kreálni (Gondola)
Felháborítónak tartja Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke, Monok független polgármestere, hogy az autójának lízingelésével kapcsolatos tartozás miatt rendőrségi eljárás indult
ápr. 15
12:33
Mínuszban várja a régió a délutáni adatcsomagot (Portfolio)
Pozitív hangulatban indult a mai kereskedés európa szerte a részvénypiacokon, azonban a kezdeti kisebb lendület hamar kifulladt, a DAX már enyhe csökkenésben van, a BUX pedig 1% feletti mínuszban...

Keresés