2010. április 16. péntek

ápr. 16
18:50
Retrográd rezsimek: Fidesz ellen ellenszocializmus? (Gondola)
A Reformszövetségtől Bokros „programjáig” terjedően a reformszocializmus áporodottsága lengi be a magyar szellemi életet.
ápr. 16
18:50
Tovább húzódik az Andrássy út 47. ügye (Alternatív Energia)
Technikai okokra hivatkozva halasztotta el a péntekre kitűzött ítélethirdetést a Fővárosi Bíróság abban a polgári perben, melyet a Fővárosi Főügyészség indított az ENNET Kft. és a VI. kerületi önkormányzat ellen az Andrássy út 47. eladása miatt.
ápr. 16
18:54
Szakít az SZDSZ-szel a Magyar Demokrata Fórum (Infostart)
Április 11-i hatállyal megszakít minden kapcsolatot a Szabad Demokraták Szövetségével a Magyar Demokrata Fórum. Az MDF alelnöke által kiadott közlemény szerint pártja a jövőben elképzelhetetlennek tart bármiféle együttműködést az SZDSZ-szel.
ápr. 16
18:54
5.5 millió dollárt keresett tavaly az amerikai elnöki pár (ATV)
Jóval többet, mint az alelnök.
ápr. 16
18:56
Így kellene átalakítani az egészségügyet egy szakorvos szerint (Infostart)
A járulékok, amiket befizetünk a szolidaritás alapú társadalombiztosítási kasszába, már a tavalyi évben sem érték el az összkiadások 50 százalékát. A másik 50 százalékát a költségvetés adta hozzá - mondta el az InfoRádiónak nyilatkozva a Gerincgyógyászati Központ igazgatója. Varga Péter Pál hozzátette: az egészségügyi reformok eddig nem az egészségügy reformjáról, hanem a költségvetési…
ápr. 16
19:06
Lezuhant egy tiltakozó a Diadalívről (+kép) (HírTV)
Súlyosan megsérült egy férfi, amikor pénteken lezuhant a párizsi Diadalívről, amelyre társaival mászott fel, hogy kifeszítsenek egy transzparenst. A francia főváros rendőrsége szerint a férfi feltehetőleg egy baszki militáns.
ápr. 16
19:06
Az MDF minden kapcsolatot megszakít az SZDSZ-szel (Gondola)
Az MDF április 11-i hatállyal mindennemű kapcsolatot megszakítottnak tekint az SZDSZ-szel, és a jövőben elképzelhetetlennek tartja a velük való együttműködést - közölte Viniczai Tibor, az MDF alelnöke pénteken
ápr. 16
19:06
AZ MDF szakított az SZDSZ-szel (Blikk)
ápr. 16
19:06
Meggyes cáfol (Alternatív Energia)
Sajtóközleményt adott ki a gyanúba kevert polgármester, mely szerint a vele kapcsolatban napvilágot látott videó "politikai célzatú, hamis látszatot keltő kampányfogás".
ápr. 16
19:08
Az MDF szakít az SZDSZ-szel (HírTV)
„A Magyar Demokrata Fórum április 11-i hatállyal mindennemű kapcsolatot megszakítottnak tekint az SZDSZ-szel és a jövőben elképzelhetetlennek tart velük bármiféle együttműködést” - olvasható a párt elnökségének pénteki közleményében, amelyet Viniczai Tibor alelnök írt alá.
ápr. 16
19:08
Lendvai: választás után kongresszuson értékel az MSZP (Gondola)
Lendvai Ildikó szerint a lehető leghamarabb, május végén, június elején kongresszuson kell értékelnie az MSZP-nek a választási eredményt
ápr. 16
19:12
Visszafizettetnék a bankokkal extraprofitjuk egy részét az ügyfeleknek + videó (ATV)
A Bankszövetség szerint nem volt nagyobb a bevételük a tavalyinál.
ápr. 16
19:24
Seal lesz a pécsi kulturális főváros sztárvendége (Gondola)
Seal lesz a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat idei sztárvendége - a zenész hivatalos honlapján tette közzé a hírt
ápr. 16
19:24
Az idén rendező is megkaphatja a Fehérvár Színházáért díjat (Spa Trend Online)
A Pro Theatro Civitates Albae Regalis (Fehérvár Színházért) díjat az idén nemcsak a Vörösmarty színházban játszó színész, hanem az évadban a közönség megítélése szerint kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendező is megkaphatja.
ápr. 16
19:24
Tizenötezer homokzsák a Bódva mentén (Alternatív Energia)
Tizenötezer homokzsákot és több száz fáklyát küldött az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság a Bódva menti települések önkormányzatainak az árvízi védekezéshez.
ápr. 16
19:26
MDF alelnöki beismerés és elhárító vádak (Gondola)
Az MDF Elnöksége megállapítja, hogy a szabad demokratákkal kötött megállapodás nem szolgálta a párt sikeres kampányát és szereplését.
ápr. 16
19:28
Most indul a kampány igazán (Gondola)
A kormánypárt(ok) és a médiacsapatok már harcban állnak. A piszkos politika nyomán piszkos kampánnyal menekülnek a volt kormánypártok.
ápr. 16
19:42
Öngyilkos szobrok az Empire State Buildingen (Blikk)
Segélyhívások tucatjai futottak be a New York-i rendőrséghez, mivel az Empire State Building párkányain elhelyezett szobrokat sokan öngyilkosságra készülő embereknek vélték.
ápr. 16
19:42
Halálos baleset Pest megyében (Alternatív Energia)
Egy ember meghalt, kettő súlyosan, egy könnyebben megsérült abban a balesetben, amely péntek kora este történt Veresegyháza és Csomád között, az utat a helyszínelés idejére teljes szélességben lezárták.
ápr. 16
19:42
EKF: Pécsre utazik a Munkácsy-trilógia (Spa Trend Online)
Pécsre utazik a Munkácsy-trilógia Debrecenből; Európai kulturális fővárosában április 24-től fél éven át lesznek láthatóak a híres nagy méretű művek.
ápr. 16
19:42
Átadták a Wiesenthal-díjakat (HírTV)
Göncz Ferenc nagykanizsai iskolaigazgató és Winkler Barnabás építész vehette át az idei Simon Wiesenthal-díjakat a holokauszt emléknapja alkalmából a Páva utcai zsinagógában.
ápr. 16
19:44
Továbbra is rács mögött Budaházy (Alternatív Energia)
Két hónappal meghosszabbította Budaházy György előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság, amelynek április 19-ig kellett dönteni az ügyben, de a végzést öt nappal korábban már meghozta - derül ki a Fővárosi Bíróság honlapján megjelent közleményből.
ápr. 16
19:44
Jogsértő hívásokkal kampányolnak az MSZP mellett (HírTV)
Telefonhívásokkal akarják távol tartani a Fidesz szavazóit Nyíregyházán, a felvételen egy hang arról beszél, hogy az ellenzéki párt jelöltje listán már bejutott a Parlamentbe, ezért inkább szavazzanak az MSZP-s jelöltre a második fordulóban.
ápr. 16
19:48
Így érkezik Magyarország fölé a vulkáni hamufelhő - Műholdkép (Infostart)
A legfrissebb előrejelzések szerint este tíz óra körül érheti el hazánkat a hamufelhő széle - írja az Időkép. Az InfoRádió értesülései szerint is is éjfél előtt érkezik meg a repülést veszélyeztető hamufelhő. A magyar légtér 19 óra óta zárva van. A jelenség nem lesz veszélyes az emberi egészségre, de szombaton szép vörösre színezheti majd a naplementét. Fél Európa felett egyetlen repülőgép sem…
ápr. 16
19:48
„Megdöglesz!” - Ismertették a Cozma-ügy vádiratát (ATV)
Részletesen felgöngyölítették a tényállást.
ápr. 16
19:50
Ismét terhes a világsztár! Mégsem szakított férjével? (ATV)
Úgy tűnik, nem hagyta el férje a családi fészket.
ápr. 16
20:00
Meghosszabbították Budaházy előzetes letartóztatását (Gondola)
Két hónappal meghosszabbította Budaházy György előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság, amelynek április 19-ig kellett dönteni az ügyben, de a végzést öt nappal korábban már meghozta - derül ki a Fővárosi Bíróság honlapján megjelent közleményből
ápr. 16
20:00
Egy halott, több sérült a frontális karambolban (HírTV)
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek, mikor két személyautó frontálisan ütközött Veresegyháza közelében. A baleset körülményeit a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.
ápr. 16
20:00
Felháborítóak a horvát államfő kijelentései (Kripto Akadémia)
A zágrábi kormánykoalíciót vezető Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ) felháborították Ivo Josipovic szociáldemokrata államfő Bosznia-Hercegovinában tett kijelentései, amelyekben bírálta a múlt század kilencvenes éveinek hivatalos horvát politikáját.
ápr. 16
20:02
Tartanak a kisvállalkozások a közösségi média veszélyeitől (Gondola)
A kisebb cégek tulajdonosainak közel háromnegyede fél attól, hogy a Facebook és a Twitter használata veszélybe sodorhatja őket.
ápr. 16
20:06
A vulkáni hamu első áldozatai! (Infostart)
A finn haderő F-18 Hornet harci repülőgépei megsérültek, amikor átrepültek a hamufelhőn.
ápr. 16
20:06
Esik az olajár, közel 3%-os a mínusz (Portfolio)
Esés bontakozott ki az olaj piacán, a WTI júniusi határidős árfolyama már 2.7%-os mínuszban tartózkodik. Erősödik a dollár, az olaj fundamentumok pedig a magas készletszinteket elnézve nem támogatják...
ápr. 16
20:06
MSZP: adóelkerülésre ösztönözne a Fidesz + videó (ATV)
A szakértők szerint nem reális a Fidesz elképzelése.
ápr. 16
20:12
Európa elkezdett újra autókat venni (Privátbankár)
Erőteljesen nőtt a személygépkocsik értékesítése márciusban és az idei első negyedévben az Európai Unióban elsősorban annak köszönhetően, hogy sok országban még támogatják a régi autók lecserélését. ...
ápr. 16
20:12
Padlóba írt családi történelem (Infostart)
A maja uralkodók emlékműveken örökítették meg tetteiket, de a közemberek is megtalálták annak a módját, hogy hogyan őrizzék meg családjuk történetét, amelyet otthonaik alapzatába "írtak".
ápr. 16
20:14
USA: 5 havi mélyponton a bizalmi index (Privátbankár)
A márciusi 73,6-ról áprilisban öt havi mélypontjára,69,5 pontra csökkent a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe. Elemzők 75 pontot vártak. Az elemzők azt várták, hogy az index 75 pontra nő. A...
ápr. 16
20:18
Navracsics Tibor: a Fidesz nem ígért csodákat (Gondola)
A magyar politika, a magyar demokrácia történetében még nem volt példa arra, hogy a választópolgárok ennyire egyértelműen foglaltak volna állást abban a kérdésben, hogy ne azok vezessék tovább az országot, mint akik eddig tették
ápr. 16
20:18
Helikoni ünnepségek Keszthelyen (Spa Trend Online)
Idén ismét fellobban a helikoni láng Keszthelyen; az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségeket április 22. és 24. között rendezik meg a Balaton-parti városban.
ápr. 16
20:21
Amikor nem jó, ha vékony valaki (Infostart)
Azok a nők, akik hétéves korukban vékonyak voltak, nagyobb mellrákkockázatnak vannak kitéve a menopauza után, ráadásul érzékenyebbek egy veszélyesebb tumortípusra - közölték svéd kutatók tanulmányukban. A Karolinska Intézet kutatói 2818 emlőrákos és 3111 egészséges nő adatait elemezték vizsgálatukban.
ápr. 16
20:24
Rég nem látott esés Amerikában, a Goldman rápirított a piacokra (Portfolio)
Rég nem látott mértékű esés bontakozott ki az amerikai részvénypiacokon, az S&P 500 már 1.6%-os leértékelődést mutat. A makroadatok vegyesek voltak, a vállalati jelentések inkább vártnál jobbak,...
ápr. 16
20:36
Már nem játszhat a szezonban a középpályás (HírTV)
Már nem léphet pályára ebben a szezonban Niko Kranjcar, a Tottenham Hotspur horvát középpályása. A válogatott játékos bokasérülése miatt kénytelen kihagyni a bajnoki hajrát.
ápr. 16
20:36
Németország és Prága felé nőtt a vasúti utasforgalom (Gondola)
Elsősorban a németországi úti célok és Prága irányában vásároltak a megszokotthoz képest több nemzetközi vasúti menetjegyet pénteken - közölte Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-START Zrt
ápr. 16
20:36
Hetvenkilenc tangát lopott egy amerikai egyetemista (Blikk)
ápr. 16
20:36
Átadták az Artisjus díjait (Spa Trend Online)
Balla Zsófia kapta az Artisjus irodalmi nagydíját az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület budapesti székházában tartott művészeti díjkiosztón péntek délután; az év komolyzenei díját rendhagyó módon egy három éve elhunyt zeneszerző, Pertis Jenő Ember voltam című kórusműve érdemelte ki.
ápr. 16
20:38
Kiköltöztetések az árvíz miatt (HírTV)
Négy hónapon belül harmadszorra kellett harmadfokú árvízkészültséget elrendelni Borsod Abaúj-Zemplén megyében a Sajó és a Bódva áradása miatt.
ápr. 16
20:38
Egy dél-kínai városban tízezer embert akarnak erőszakkal sterilizálni (Gondola)
A családonként egy gyermeket engedélyező hivatalos kínai családpolitika érvényesítése érdekében az ország déli részén fekvő Puningban a helyi hatóságok mintegy tízezer férfit és nőt akarnak erőszakkal sterilizáltatni - jelentette a Nanfang Countryside című újság
ápr. 16
20:40
Az egykori auschwitzi haláltáborban felavatták a vagon-emlékművet (Gondola)
Az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs táborban pénteken, a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján felavatták azt a vagon-emlékművet, amely a haláltáborba szállított több mint 400 ezer magyar zsidónak állít emléket - közölte a múzeum sajtóosztálya
ápr. 16
20:42
A New Yorkban rekedt norvég miniszterelnök iPad segítségével kormányozta országát (Infostart)
Az izlandi vulkánkitörés miatt több ezer utassal együtt New Yorkban rekedt a norvég miniszterelnök is, aki iPad-on keresztül intézte országa ügyeit - írta a New York-i Daily News című bulvárlap pénteken.
ápr. 16
20:54
Szándékosan lehányta a rendőrt és kislányát (HírTV)
Őrizetbe vett egy szolgálaton kívüli rendőr egy amerikai baseball meccsen egy 21 éves férfit, miután lehányta őt és 11 éves lányát. Az eset szerdán történt a Philadelphia Phillies és a Washington Nationals MLB, vagyis nemzeti bajnoki mérkőzésén.
ápr. 16
20:57
Ropogva égő bambusz ihlette a petárdát (Infostart)
A petárda atyjára emlékeztek szülőhelyén, a kelet-kínai Csiangszu tartományban.

Keresés