A magyar vállalkozások többsége az alkalmazotti fizetések felvételére születik, vagyis kényszervállalkozás, melyek száma a válság következtében tovább emelkedett....
Úgy tűnik, hogy a jelenlegi kormányzat már nem fog kibocsátási kvótákat értékesíteni a japán Camco cégnek, ugyanis a környezetvédelmi tárca szóvivője a Magyar Nemzet megkeresésére úgy nyilatkozott,...
A Credit Suisse Tremont legfrissebb adatai alapján borúsabb kép tárul elénk a fedezeti alapszektorról, a szereplők többsége nem tudta lereagálni a drasztikus részvénypiaci emelkedést. A részletes...
Bár tegnap végül kiizadtak némi pluszt az amerikai tőzsdék, a kereskedésben mindvégig érezhető volt a bizonytalanság. Ma reggel pedig már a hangulatromlá határozott jelei mutatkoznak a világban, a...
Bencsik János, a Fidesz tatabányai polgármestere szerint pártja lakáspiaci stratégiájának középpontjában az energetikai felújítások, az előtakarékosság és a bérlakásépítés állhat. Az elképzelések 40...
Estig - közép-európai idő szerint 20 óráig - meghosszabbították a brit légtér zárlatát, amelyet az izlandi vulkán kitörése miatt rendeltek el. A hatóságok szerint az Izland felől a szigetország felé sodródott vulkáni hamu veszélyezteti a légi forgalom biztonságát.
A holokausztra, az emberiség - egyben Magyarország - történetének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezni emberi kötelesség, emlékeztetni pedig demokratikus felelősség - írja a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján az MTI-hez eljuttatott közleményében Bajnai Gordon. A kormányfő úgy fogalmaz: a vészkorszak számunkra nemzeti tragédia volt. Magyarok öltek magyarokat.
A Budai Szakképzési Központ a Magyar Pedagógiai Társasággal közösen sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók támogatásának szakmai kérdéseiről, módszereiről és eredményeiről tart konferenciát április 22.-én. A legfőbb gondok egyike a képzés során való lemorzsolódás, vagy a munka világába már belekóstolt fiatalok kiesése.
A svájci termelöi-, és importárak márciusban éves szinten stagnáltak (elörejelzés: -0,1%, elözö: -1,0%). Az EUR/CHF 1,4333-ra esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A legszomorúbb az, hogy újból vannak, akik az egykori gyilkos eszméket nem megtagadják, hanem követik - fogalmazott a miniszterelnök a Holokauszt emléknapon
Szinte biztos, hogy külső, és nem belső robbanás okozta a három hete elsüllyedt dél-koreai hadihajó tragédiáját - közölte pénteken a nyomozócsoport helyettes vezetője. 46 tengerész halt meg, amikor az 1200 tonnás korvett egy rejtélyes robbanás után elsüllyedt az észak-koreai határ közelében. Szöul még nem vádolta meg Phenjant a hajó elsüllyesztésével, de a dél-koreai kormány közölte: a hadsereg…
Nem fertőző betegség a pikkelysömör, és a tünetek jól kezelhetők. Erre hívták fel a figyelmet a szakemberek. Magyarországon a lakosság két százalékát érinti a főként genetikai hajlam miatt kialakuló betegség. A legújabb biológiai terápiák még a tablettás gyógymódoknál is eredményesebbek lehetnek.
Megszünteti a MobilTV szolgáltatását a Pannon - értesült a Népszabadság piaci forrásokból. A 2005-ben elindított, s akkor technológiai innovációnak számító szolgáltatást május 18-án vezetik ki a...
Tovább folynak a tárgyalások az MKB Bank sorsáról. Lapértesülések szerint az MKB anyabankja azt tervezi, hogy a társaság részvényeit a német tőzsdén bevezetik és ehhez 2013-ig a cégnek el kell érnie...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az idén három százalékkal nő a lengyel bruttó hazai termék (GDP) - közölte Marek Belka, a pénzintézet európai ügyekért felelős vezetője csütörtökön. (MTI)
A LEGO® Csoport 2010-ben elsőként hazánkba hozta el a LEGO City Tűzoltó Akadémia tűzoltóautó építő programját, így a kezdeményezés globális megítélésében döntő szerepe van a magyarok visszajelzésének, érdeklődésének. A hazai közönség már csak egyszer, április 16-18 között tekintheti meg az interaktív kiállítással és tűzoltóbemutatóval egybekötött építést.
Figyelembe véve egyéb tényezőket is, amelyek befolyásolhatják egy gyerek agresszivitását ötéves korára - például a szülői elhanyagolás, az anya depressziója és stressze, a már totyogóként jelentkező agresszív jellegű viselkedés -, a kutatók úgy találták, hogy az anyai agresszivitás gyerekkori agresszivitást kelt.
Látványosabbá teheti a naplementéket és csökkentheti a hőmérsékletet a légkörbe került vulkáni hamu, ami csütörtökön megbénította Nyugat-Európa légi közlekedését. A szakértők ugyanakkor attól tartanak, hogy az izlandi gleccser alatt fekvő tűzhányó aktivitása nyomán kitörhet közeli Katla vulkán, ami természeti katasztrófát okozna.
Az európai légi járatok 60 százalékát nem indítják el pénteken az izlandi vulkánkitörésből eredő hamufelhő terjedése miatt, s a felhő még legalább 24 órán át korlátozni fogja a kontinens légi forgalmát
Tóth Norbert „hazaadta” Vlaszák Gézának a ZTE elleni kupameccsen az Újpest tizenegyesét, így a lila-fehérek kiestek. Éva néni és a Bors megmutatja Tóthnak, hogyan kellett volna lőni a büntetőt.
Vlagyimir Liszin, a Novolipecki Fémipari Kombinát tulajdonosa vezeti a leggazdagabb oroszok listáját, amelyet legfrissebb számában közölt a Forbes Magazin orosz kiadása
"A holokausztra, az emberiség – egyben Magyarország – történetének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezni emberi kötelesség, emlékeztetni pedig demokratikus felelősség" - írja a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapi közleményében Bajnai Gordon
Nehezen indult, de végül csak összejött! Így sóhajthattak fel a Real Madrid szurkolói és játékosai, miután a fővárosi együttes 0-1-ről fordítva 2-1-re legyőzte idegenben az Almeríát. Így Manuel Pellegrini csapata három pontra közelítette meg az éllovas és címvédő FC Barcelonát.
"A holokausztra, az emberiség - egyben Magyarország - történetének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezni emberi kötelesség, emlékeztetni pedig demokratikus felelősség" - írja a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében Bajnai Gordon. A kormányfő úgy fogalmaz: "a vészkorszak számunkra nemzeti tragédia volt. Magyarok öltek magyarokat".
Alapvetően optimisták a hazai gyógyszeripari vállalatok, amelyek 75%-a árbevétel növekedésére számít 2010-ben - írja legfrissebb gyorselemzésében a PricewaterhouseCoopers. A megkérdezett...
A Bank Austria friss elemzése szerint idén is Magyarország számít a legkedvezőbb ár-érték arányú turisztikai célországnak, ahol egyharmaddal több turisztikai szolgáltatást lehet vásárolni ugyanannyi pénzből, mint a szomszédos Ausztriában....
A bécsi bíróság jóváhagyta, hogy április 29.-re csússzon az osztrák ingatlanfejlesztő cég az Immofinanz, és annak feltörekvő európai egysége az Immoeast egyesülése, közli a Reuters. Április 23-tól...
Közzétette éves eredményszámait a Kulcs-Soft, melyben 749.5 millió forintos árbevétel és 118.9 millió forintos adózás előtti eredmény szerepel. A bevételi sor a január elején közzétett előzetes...
Bár az amerikai gazdaság kezd feltámadni, az alacsony infláció és a drasztikusan magas munkanélküliség miatt a Fed továbbra is kénytelen a jegybanki alapkamatot alacsonyan tartani - derül ki Janet...
A csoportos szerep-, vagy üzleti játékok, a AC/DC egyedülálló módszer abban a tekintetben, hogy segítségével egyszerre több alternatív magatartást mérhetünk ugyanazon helyzetben. Minden jelölt másképpen viselkedik - a személyiségétől, szakmai tapasztalataitól, a vizsgahelyzetekhez való viszonyától függően.
22 ország felnőtt lakosságának egyik fele szerint, ha egy hozzátartozójuk beteg lesz, nehéz minőségi egészségügyi ellátáshoz jutni, a másik fele szerint viszont könnyű
Pénteken várható a Sajó és a Bódva tetőzése a Sajó völgyében. Az árhullám mértéke meghaladja a harmadfokot, mindkét folyó vízszintje rekordmagasan áll. Péntek reggel hat órakor Sajópüspökinél 349 centiméteres vízállást mértek, a Bódván pedig 291 centimétereset. Több utat le kellett zárni, a Bódva menti településeken homokzsákot osztottak. Két település pedig közúton nem megközelíthető.
Drámai körülmények közt sikerült megszöknie a letartóztatására érkező rendőrök elől pénteken a thaiföldi kormány ellen tüntető "vörösingesek" több vezetőjének, s híveik ráadásul túszul ejtettek két rendőri vezetőt is a kudarcot vallott akcióban.
Márciusban a várt szerint változatlanul 1,4%-kal emelkedtek az olasz fogyasztói árak. Az EUR/SEK 9,6950-röl 9,6712-re esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt