2010. április 16. péntek

ápr. 16
12:46
Görögország felkészült, hogy megnyissa az EU/IMF pénzcsapot ha kell (ProfitLine)
Görögország felkészült arra, hogy igénybe vegye az EU/IMF segélycsomagját, ha az szükségessé, azaz az ország fizetésképtelenné válna - közölte a görög miniszterelnök, George Papandreou.
ápr. 16
12:48
Tovább mesterkednek az állami földek lenyúlásán a szocialisták? (+videó) (HírTV)
100-130 ezer hektár állami föld 20 évre szóló haszonbérletének kiírására utasította a vagyonkezelőt a pénzügyminiszter - mondta Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
ápr. 16
12:48
Élőben közvetíti az MTV a lengyel elnöki pár temetését (Kreatív Online)
Az MTV a budapesti gyászmisét és a lengyel elnöki pár temetését is élőben sugározza szombaton és vasárnap.
ápr. 16
12:48
Szlovákiának problémát jelenthet a kettős állampolgárság (Kripto Akadémia)
A szlovák külügyminiszter szerint országa számára problémát jelenthet, hogy Budapest magyar állampolgárságot adna a határon túli magyaroknak, ezért az ügyet szeretné megtárgyalni a magyar féllel.
ápr. 16
12:48
A Katonai Ügyészséghez fordul a HM a Magyar Nemzet cikke miatt (Alternatív Energia)
A Honvédelmi Minisztérium felszólítja a Katonai Ügyészséget, vizsgálja ki, miként jutott a Magyar Nemzet birtokába egy folyamatban lévő büntetőügy jegyzőkönyve - közölte a szaktárca pénteken.
ápr. 16
12:48
Grace Kelly ruhái egy londoni múzeumban (Spa Trend Online)
Grace Kelly egykori hollywoodi filmsztár ruhakölteményeit mutatja be egy londoni múzeum Style Icon (Divatikon) című kiállítása.
ápr. 16
12:50
5000 járatot töröltek a hamufelhő miatt (HírTV)
Egész hétvégén zavarokat okozhat Európa légi közlekedésében a vulkáni hamu - állítják légi közlekedési és meteorológiai szakemberek. Jelenleg nyolc ország légtere van lezárva, a korlátozás több százezer embert érint.
ápr. 16
12:50
MSZP: rossz hírek a Fidesz "titkos kormányprogramjában" (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesz "kiszivárgott titkos kormányprogramja" több rossz hírt is tartalmaz, és antidemokratikus dolog, hogy a tervezett intézkedések csak a parlamenti választások után derülnek ki.
ápr. 16
12:51
Még tart a vizsgálat a Szent György Kórház Pszichiátriai Osztályán történtek miatt (hirado.hu)
A kórházbak 30 napja van arra, hogy az ombudsman által bekért dokumentumokat eljuttassa az OBH-ba
ápr. 16
12:52
Tudta a lengyel pilóta, hogy halálba kormányozza a gépet? (HírTV)
A repülő adathordozóinak vizsgálata után az orosz Államközi Repülésügyi Bizottság közölte, hogy a lengyel elnököt szállító gép pilótája csak egyetlen kísérletet tett a leszállásra, és nem többet, mint azt korábban feltételezték.
ápr. 16
12:53
Magosz: az MSZP az állami földek "lenyúlásán mesterkedik" (hirado.hu)
100-130 ezer hektár állami földet akarnak haszonbérbe adni "annak a szocialista agrárklientúrának, amely az elmúlt nyolc évben az MSZP-SZDSZ szekerét tolta - közölte Budai Gyula
ápr. 16
12:54
A Katonai Ügyészséghez fordul a HM a Magyar Nemzet cikke miatt (Infostart)
A Honvédelmi Minisztérium (HM) felszólítja a Katonai Ügyészséget, vizsgálja ki, miként jutott a Magyar Nemzet birtokába egy folyamatban lévő büntetőügy jegyzőkönyve - közölte a szaktárca.
ápr. 16
12:54
Liverpool: vége az amerikai rémálomnak - eladó a klub (Infostart)
Eladja a Liverpool labdarúgó-csapatát Tom Hicks és George Gillett - erősítette meg szándékát a két amerikai tulajdonos. Az eladási folyamatot elnökként Martin Broughton felügyeli, aki a nagy rivális Chelsea bérletese. A Liverpool 237 millió fontos adósságot halmozott fel.
ápr. 16
12:54
Felemás számok a General Electric gyorsjelentésében (2.) (Portfolio)
A nettó eredmény szintjén a várakozásokat felülmúló profitról számolt be a General Electric ma közzétett első negyedéves gyorsjelentésében. A társaság egy részvényre jutó nyeresége csökkent az előző...
ápr. 16
12:54
A petárda atyját ünnepelték Kínában (Metropol)
A petárda atyjára emlékeztek szülőhelyén, a kelet-kínai Csiangszu (Jiangsu) tartományban. Li Tien (Li Tian) 621-ben - a Tang-dinasztia (618-907) korában - született Sangli (Shangli) megyében.
ápr. 16
12:55
A vulkánkitörés miatt elhalaszthatják Lech Kaczynski temetését (hirado.hu)
A lengyel elnöki hivatal helettes igazgatója szerint komoly eshetőségként kell mérlegelni a halasztás lehetőségét
ápr. 16
12:56
Viccből, plüssmackóval ugrott a Dunába (Infostart)
Komoly sérüléseket is szerezhetett volna az a német fiatalember, aki úgymond brahiból ugrott a Dunába a Szabadság hídról - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
ápr. 16
12:57
Majtényi: rossz döntést hozott a főügyészség Kubatov-ügyben (hirado.hu)
A volt adatvédelmi biztos szerint a Btk. szerint, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel, és ezzel más vagy mások érdekeit jelentősen sérti, vétséget követ el
ápr. 16
13:03
Az MSZP óv a Fidesz "titkos terveitől" (Privátbankár)
Az MSZP szerint a Fidesz "kiszivárgott titkos kormányprogramja" több rossz hírt is tartalmaz, és antidemokratikus dolog, hogy a tervezett intézkedések csak a parlamenti választások után derülnek ki. ...
ápr. 16
13:06
Lala megszelídítette Keleti Györgyit (BorsOnline)
Íme az első közös képek Lányi Laláról és Keleti Györgyiről. A párt a Bors fotósa kapta lencsevégre egy budai bárban ücsörögve. A felvételek kapcsán Györgyi bevallotta: élvezi, hogy kedvese otthon a főnök.
ápr. 16
13:06
Ők a sztárok apukái (Blikk)
Láttad már Madonna, David Beckham, Angelina Jolie és Harry Potter apukáját? Összeállításunkból megtudhatod milyenek a sztárokat felnevelő édesapák.
ápr. 16
13:06
Lezuhant a Szabadság hídról (HírTV)
Levetette magát a Szabadság hídról egy külföldi férfi. A Dunába a pesti oldalon belezuhant embert a budai oldalon fogták ki a tűzoltók - értesült a HavariaPress.
ápr. 16
13:06
Orbán embereit át kell vennie az őrezrednek? (Alternatív Energia)
Zömében egykori kommandósokból áll Orbán Viktor személyi biztonsági igazgatósága. A pártelnök védelmére létrehozott egységet egy korábbi kiváló terrorelhárító szakember, Hajdú János vezeti.
ápr. 16
13:06
Obama megkegyelmezett az Orionnak (Kripto Akadémia)
Barack Obama tegnap nagy beszédben igyekezett megnyugtatni az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA munkatársait, hogy - ha karcsúsított formában is - de életben tartja az új űrrepülőgép, az Orion projektjét. Februárban nagy felzúdulást keltett, hogy a 2011-es költségvetés megnyirbálta a NASA büdzséjét, gyakorlatilag törölve a jövendő Hold- és Mars-utazásokat előkészítő Constellation programot.
ápr. 16
13:08
Elhunyt Popper Péter (HírTV)
Hosszú betegség után, 76 éves korában elhunyt Popper Péter, az ország egyik legnépszerűbb pszichológusa.
ápr. 16
13:09
Budai szerint rossz híreket tartalmaz a Fidesz "titkos kormányprogramja" (hirado.hu)
Az MSZP szóvivője példaként említette, az eva, az ekho, és az őstermelői adózás megszüntetéséről, illetve a tételes egészségügyi hozzájárulás bevezetéséről szóló sajtóhíreket
ápr. 16
13:11
Több tucat öngyilkosjelölt az Empire State Buildingen? (hirado.hu)
A járókelők értesítették a rendőrséget, hogy emberek készülnek leugrani a 380 méter magas épületről, később kiderült, hogy szó sincs erről
ápr. 16
13:12
Folyamatosan jönnek majd az információk a második választási forduló eredményéről (Infostart)
Időben elindítja az Országos Választási Iroda (OVI) az internetes tájékoztatási rendszerét jövő vasárnap, az országgyűlési képviselőválasztás második fordulója után - közölte Virág Rudolf irodavezető. AZ OVI honlapján a választók már most tájékozódhatnak arról, hogy lesz második forduló.
ápr. 16
13:12
H1N1 - A fiatal, egészséges embereket veszélyeztet (WebBeteg)
Az ENSZ szakosított szervezete, a WHO adatai szerint a H1N1-pandémia halálos áldozatainak száma eddig hivatalosan 17.700, ám legalább további egy-két évre van szükség a valós adatok megállapításához.
ápr. 16
13:12
Vallott a belügyminiszter: illegálisan tölti a zenéket! (Pénzcentrum)
Az illegális letöltés visszaszorítását célzó, az internetkapcsolat felfüggesztésének lehetőségét is alkalmazó rendszereket kritizálva Roberto Maroni, olasz belügyminiszter beismerte, hogy maga is tölt le illegálisan zenét az internetről. Olasz jogvédők szerint a miniszternek inkább a kalózkodás káros gazdasági hatásaival kellene foglalkoznia....
ápr. 16
13:12
Mozgolódnak a kockázati tőke társaságok - Lassú fellendülés várható (Portfolio)
Jelentősen hanyatlott az első negyedévben a kockázati tőkés kivásárlások száma az év utolsó három hónapjához viszonyítva, ez azonban leginkább annak köszönhető, hogy az év végén erőteljes aktivitás...
ápr. 16
13:12
„Az antiszemiták igazából a saját nemzetük sírját ássák” – Élet menete Gyöngyösön (ATV)
Az esős és hűvös időjárás ellenére is közel 1000 fő vett részt az Élet Menetén Gyöngyösön, a holokauszt áldozataira emlékező fáklyás felvonuláson.
ápr. 16
13:13
Az OVI vezetője ígéri, hogy jövő vasárnap időben elindítják a tájékoztatási rendszert (hirado.hu)
Virág Rudolf azt is közölte, hogy az eredményeket várhatóan este tíz óráig megtudhatjuk majd, kivéve azokon a helyeken, ahol esetleg elhúzódik a szavazás
ápr. 16
13:14
Még egy jó gyorsjelentés a bankszektorból: most a Bank of Americán a sor (Portfolio)
3.2 milliárd dolláros nettó profitot ért el a Bank of America 2010 első negyedévében és a társaság közölte, hogy hitelportfoliójának minősége javul. Az amerikai óriásbank egy részvényre jutó...
ápr. 16
13:15
Ennyi volt! Kidobta párja a botrányhősnőt! (hirado.hu)
Doug Reinhardt és Paris Hilton kapcsolata 14 hónapig tartott
ápr. 16
13:15
Szerződést hosszabbított a Graphisoft Park (ProfitLine)
A Graphisoft Park SE tájékoztatása szerint az egyik nagy bérlőjével fennálló bérleti szerződését további 5 évvel meghosszabbította. A szerződéshosszabbítás eredményeként a Graphisoft Park bérleti szerződéseinek súlyozott hátralévő átlagos futamideje 15 hónappal, 53 hónapra nőtt - olvasható a BÉT honlapján.
ápr. 16
13:21
Második forduló: hol lehet majd nagyobb tumultus? (Privátbankár)
Közzétette az Országos Választási Iroda, mely szavazókörökben lesz második forduló és arra is felhívják a figyelmet, hol várható nagyobb tumultus
ápr. 16
13:23
Ferihegy lezárása esetén a busz lehet az alternatíva (Privátbankár)
Az Orangeways felkészült arra az esetre, ha a légkörben található vulkáni hamu miatt a hétvégén sor kerül a Ferihegyi Repülőtér lezárására
ápr. 16
13:24
USD/CHF A gap zárását várják (HírTV)
Az USD/CHF elindult 1,0620, a gap alsó oldala felé. Eddig az értékig jutott április 12-én a devizapár. A jelenlegi mozgás célja az 1,0656-os érték, amellyel zárnák a gapet. Fontos akadályt képez az 1,0755 és 1,0787 közti terület. Az USD/CHF késöbb 1,0593-ra emelkedett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 16
13:24
Magyar dizájner tervezte az Electrolux új mosógépeit (Kreatív Online)
Szabó Levente vezető dizájnerként vett részt az Electrolux Shine névre keresztelt két új, falra szerelhető és szabadon álló mosógépének tervezésében.
ápr. 16
13:24
Eladó az FC Liverpool (Metropol)
A 18-szoros angol bajnok és ötszörös európai kupagyőztes klub élére azonnali hatállyal kinevezték Martin Broughtont, a British Airways légitársaság vezetőjét, akit az eladási folyamat felügyeletével bíztak meg.
ápr. 16
13:24
Hármas államfői találkozó kezdődött Pécsett (Metropol)
Megkezdődött Pécsett a magyar, a szerb és a horvát államfő találkozója. Sólyom László köztársasági elnök meghívására Boris Tadics szerb és Ivo Josipovic horvát elnök érkezett pénteken a baranyai városba, ahol a megbeszélések egyik központi témája a két nyugat-balkáni ország európai uniós integrációja.
ápr. 16
13:24
Fessük át a Nemzeti Galériát (Spa Trend Online)
Virtuális épületfestő versenyt hirdetnek animáció- és mozgóképkészítőknek.A Magyar Nemzeti Galéria B épületének középső homlokzatához illeszkedő, 3 perces, zenei aláfestéssel komponált műveket május 21-ig kell eljuttatni a pályázatot kiíró Visualpower Kft.-nek - közölte a rendezvényt befogadó MNG.
ápr. 16
13:25
Infláció: az EU-ban Magyarország a "leggyorsabb" (Privátbankár)
Márciusban 1,4% volt az infláció az euróövezetben éves szinten, a havi infláció 0,9% volt, az egész EU-ban 1,9% volt az éves és 0,7% a havi drágulás
ápr. 16
13:26
EUR/GBP Folytatódik a lejtmenet (HírTV)
A három brit vezetö párt jelöltjeinek vitája magára vonta a figyelmet. Az első közvélemény-kutatások után 0,8780-ra emelkedett az EUR/GBP, söt, átmenetileg elindult 0,88 felé. A fölérendelt csökkenö trend azonban tartja magát, és 0,8750 alá szorította vissza a kurzust. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 16
13:27
Hármas államfői randevú Pécsen (hirado.hu)
Sólyom László meghívására Boris Tadic szerb és Ivo Josipovic horvát elnök érkezett pénteken a baranyai városba, ahol a megbeszélések egyik központi témája a két nyugat-balkáni ország európai uniós integrációja
ápr. 16
13:28
Délelőtti kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EU-s külkermérleg meglepően +2,6 milliárdos értéket hozott (előrejelzés: -0,5 Mrd, előző: -9,0 Mrd). Az EU-s fogyasztói árak a várt 1,5% helyett 1,4%-kal emelkedtek (előző: 1,5%). Márciusban a várt szerint változatlanul 1,4%-kal emelkedtek az olasz fogyasztói árak. 14.30-kor várhatók a megkezdett építkezések (előrejelzés 610.000, előző 575.000) és az építési engedélyek márciusi mutatói…
ápr. 16
13:29
"Maradjanak fedett helyen az európaiak" - WHO óvatosságra int! (hirado.hu)
A hamufelhő mikroszkopikus méretű, belélegzett szemcséi megtámadhatják a tüdőt, és légzési panaszokat okozhatnak - közölte a WHO szóvivője
ápr. 16
13:30
Drámai baleset a Forma-1 szabadedzésén (+videó) (HírTV)
A McLarenek és a Mercedesek uralták a pénteki napot a Forma-1-es Kínai Nagydíj két szabadedzésén. Sebastien Buemi drámai defektet kapott, a célegyenesben váratlanul leszakadt két kereke és a gumifalnak csapódott. Fernando Alonsónak sem kedvezett a szerencse, megint elfüstölt egy motorja.
ápr. 16
13:30
Újabb hálózatokat értékesített a TvNetwork (Portfolio)
A TvNetWork bejelentette, hogy 2010. április 15-én megállapodott a PR-Telecom Távközlési, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt-vel több elektronikus hírközlő hálózat értékesítéséről. A társaság az...

Keresés