Újabb 13 embert tartóztatott le a lengyel rendőrség annak a 2007 óta tartó kiterjedt műveletnek a keretében, amelyben az Europol irányításával megpróbálnak felszámolni egy euróhamisító lengyel hálózatot - jelentették be pénteken hivatalosan Varsóban
Tavaly összesen 56 ezer lakáshitelt engedélyeztek, 323 milliárd forint értékben, az előző évhez képest az engedélyezett hitelek számában 62, összegében 66 százalékos csökkenés következett be - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikai tükör című kiadványából
Országos választmányi ülést tart ma a parlamentből kiesett MDF; az ülésen várhatóan döntenek arról, hogy 30 napon belül összehívják a párt országos gyűlését, amely új elnököt, illetve elnökségi tagokat választ, vagy teljes tisztújítást tart majd
Az elmúlt időszakban örvendetes fejlődésnek indult a nyugati parti magyar közélet, a magyar vonatkozású programok, a magyar identitástudat fenntartását és erősítését célzó rendezvények iránt egyre nagyobb az érdeklődés
A VISZ csak felvilágosítást adhat, de senki helyett nem készíthet beadványt, a hozzá benyújtott kifogásokat nem bírálhatja el, és vizsgálatot sem indíthat. A kifogásokkal, jogorvoslati ügyekkel a helyi, a területi, vagy az Országos Választási Bizottsághoz lehet fordulni
2009 második felében a gazdasági válság továbbra is éreztette hatását a lakossági lakáshitelezésben: jelentős volt a visszaesés az engedélyezett és a folyósított lakáscélú hitelek számában és összegében. Az elmúlt években megszokott, a hitelek számában és az állomány összegében tapasztalható növekedés után a 2008. végi adatokhoz képest stagnálás figyelhető meg
BUDAPEST — Mindenki erre várt! Megszólalt a titokzatos koronatanú, H. Hubert (31), az a fiatalember, aki április 2-án, azon a végzetes éjszakán rátalált Daróczi Dávid (†37) felakasztott holttestére.
Megalakult a Kaliforniai Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara, amelynek egyik célja a magyarországi és a kaliforniai üzleti érdekeltségek közötti híd kialakítása lesz - tájékoztatta a Los Angeles-i magyar főkonzulátus pénteken az MTI-t
A nészerű színész nevéhez olyan filmek és sorozatok és filmek fűződtek, mint a Föltámadott a tenger, a Jób lázadása, a Tenkes kapitánya, vagy a Tüskevár
A vámhatóság továbbra is fokozottan ellenőrzi azokat a magyar állampolgárok által vezetett gépjárműveket, amelyek valamely Európán kívüli távoli ország forgalmi rendszámával vesznek részt a közúti közlekedésben. A vámszervek a mai napig 117 db járművet vontak ellenőrzés alá....
Ki hinné: első szólólemezét készítette el Slash, a Guns n' Roses extagja, akit csaknem negyedszázada a világ egyik legjobb gitárosaként tartanak számon; a fekete cilinderéről, sötét napszemüvegéről és göndör fürtjeiről is híres zenész korongja valóságos sztárfelvonulás.
Mindkét ország, amelyben jár - Zimbabwe és Uganda - nem állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának, és fel tud ajánlani valamit Teheránnak. Még egyik sem döntötte el azonban, hogy támogatja-e az Irán elleni szankciókat vagy nem, esetleg tartózkodik
Fegyveresek megtámadtak két rendőrségi járművet egy kereszteződésben pénteken a Mexikó északi részén fekvő Ciudad Juarez város egyik kereszteződésében, hét rendőr meghalt, továbbá egy 17 éves fiatalember - közölték hatóságok
Újabb 13 embert tartóztatott le a lengyel rendőrség annak a 2007 óta tartó kiterjedt műveletnek a keretében, amelyben az Europol irányításával megpróbálnak felszámolni egy euróhamisító lengyel hálózatot - jelentették be pénteken hivatalosan Varsóban.
A Választási Információs Szolgálat szombaton és vasárnap, tehát a kampánycsend idején is hívható, ha valakinek a választással vagy a szavazás módjával kapcsolatos kérdése van.
Az arizonai kormányzó aláírta pénteken az amerikai szövetségi állam új bevándorlási törvényét, amely immár a legszigorúbb az Egyesült Államokban, és amely Barack Obama elnök szerint "megfontolatlan" kísérlet a bevándorlás okozta gondok megoldásárára, és azt mutatja, hogy szövetségi reformra van szükség a területen.
A mexikói-amerikai határon fekvő Ciudad Juarez a drogkartellek egymás közötti leszámolásai miatt a világ legveszélyesebb városa, megelőzve a venezuelai fővárost, Caracast és az amerikai New Orleanst
Kijevben 1938-ban nyílt meg a Lenin Múzeum, bár maga Lenin sohasem járt az ukrán fővárosban. Amikor a Szovjetunió kezdett felbomlani, a kijevi gyűjteményt szétszedték, és összecsomagolva raktárakba helyezték. A Lenin-szobrot lebontották
Washingtoni találkozójukon a G20 tagjai közösen határozták meg céljaikat, de az ehhez szükséges "kitörési stratégiákat" már külön dolgozzák ki a vezető hatalmak
Az amerikai 401(k) elnevezésű nyugdíjprogram keretében kezelt eszközökért nagy küzdelem folyik, amibe egyre nagyobb erővel törnek be az ETF-et forgalmazó alapkezelők. Ezek közül a legnagyobb ETF...
Tavaly összesen 56 ezer lakáshitelt engedélyeztek, 323 milliárd forint értékben, az előző évhez képest az engedélyezett hitelek számában 62%-os, összegében 66%-os csökkenés következett be - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikai tükör című kiadványából....
Ha április 11-én 19 órakor elindítják a tájékoztatási rendszert, azt kockáztatták volna, hogy a választás eredménye támadható lesz, és meg kell ismételni a szavazást - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Választási Iroda vezetője.
Hazánk büntetés-végrehajtási intézeteiben jelenleg is dolgoznak titkos ügynökök, besúgók, „téglák” és „fülek”, akiket a rendszerváltozás előtt még lojalitásból szerveztek be, ma már viszont államtitkot képező belső szabályozás alapján, javadalmazás fejében alkalmaz a titkosszolgálat – mondta el a Magyar Nemzetnek Palatinus Gábor nyugalmazott nyomozó.
A vámszempontból nem jogszerű használat megállapítása esetén a vámhatóság értesíti a rendőrséget a harmadik ország forgalmi rendszámának jogszerűtlen használata miatt, valamint az adóhatóságot az áfa megfizetésének ellenőrzése érdekében
Az ezen a szakaszon érvényben lévő sebességkorlátozás eddig is 20-30 perces késést okozott, ám a műszaki hiba miatt már 40-50 perc késésekre kell számítani
A vámosok továbbra is fokozottan ellenőrzik azokat a gépjárműveket, amelyek Európai Unión (EU) kívüli ország forgalmi rendszámával vesznek részt a forgalomban
Intelligensek-e a varjak? A kérdésre régóta tudott a választ, most azonban a schönbrunni kastélyparkban két bécsi diák próbálja kideríteni, hogy mennyire. Eddigi megfigyeléseikből kiderült: a fekete madarak igencsak leleményesek, különösen, ha éhesek. Rendszeresen dézsmálják a helyi állatkert lakóinak ételét, csőrükkel pedig módszeresen nyitogatják ki a szemetes zacskókat, mert tudják, hogy ott a…
Daróczi Dávid volt szerelme megtörte a csendet: hajlandó volt beszélni az exkormányszóvivővel töltött hónapjairól. Orsi szerint várható volt, hogy Dávid véget vet az életének, hiszen voltak jelek. Csak sajnos azokat senki sem tudta értelmezni...
A vámosok továbbra is fokozottan ellenőrzik azokat a gépjárműveket, amelyek Európai Unión (EU) kívüli ország forgalmi rendszámával vesznek részt a forgalomban, de magyar állampolgár vezeti azokat
A testmozgás kiválthatja gyomorégést, ha a nyelőcső alsó záróizom gyenge vagy túl laza és a az étel vagy a gyomorsav a gyomorból visszaáramlik a nyelőcsőbe. A fizikai terhelés okozta gyomorégést bizonyos élelmiszerek – különösen a csípős és savanyú ételek, szénsavas üdítők, a kávé, csoki és alkohol - is kiválthatják.
A hinoki ciprus, Chamaecyparis obtusa a nemesített fajta neve, amelyről szó lesz, az a, „Gracilis” (vagyis a Karcsú Hinoki ciprus). Ez a ciprus fajta nem a törpe Hinoki ciprus, de elég tömör ahhoz, hogy kertépítéshez használják. A Hinokik valójában álciprusok.
A világszerte népszerű Faithless zenekar új kislemezét és májusban megjelenő albumát CD-formátumban kizárólag a Tesco áruházakban lehet majd megvásárolni....
Szűk három hónap leforgása alatt újítottak fel négy rövidebb útszakaszt az Észak-Alföldi Operatív Program (ÉAOP) keretében Hajdú-Bihar megyében. Az érintett utak együttes hossza 17,6 kilométer, a munkálatok összköltségét, 507,2 millió forintot az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) biztosította. Az elmúlt hónapok kedvező tapasztalatai megerősítik a helybeliek első örömét.
A tűzoltók egy vízsugárral oltották el a Margit híd pesti hídfőjénél, az Alsórakpartnál lévő deszkaálllványzat kigyulladt részét, ahol korábban munkások dolgoztak
Tűz volt a felújítás alatt lévő Margit híd deszkaállványzatán a pesti oldalon; személyi sérülés nem történt, az anyagi kár nem jelentős - közölte a Fővárosi Tűzoltóság sajtóügyeletese szombaton az MTI...
Tűz volt a felújítás alatt lévő Margit híd deszkaállványzatán a pesti oldalon; személyi sérülés nem történt, az anyagi kár nem jelentős - közölte a Fővárosi Tűzoltóság sajtóügyeletese szombaton