A szoláriumozás a szakorvosok szerint olyan mértékben fokozza a bőrrák kockázatát, hogy az Egyesült Államokban ezt a szépészeti szolgáltatást különadóval akarják sújtani, sőt fiatalok esetében a barnulás ilyen módszerét megtiltanák, ahogy teszik ezt az Európai Unióban - olvasható az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia elnökének hivatalos állásfoglalásában.
Tűz ütött ki egy balatonfenyvesi műhelyben kedd este; egy középkorú nőt égési sérülésekkel mentőhelikopter szállított a pécsi kórházba - erősítette meg az MTI értesülését a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Gyakorló gyermekendokrinológus-diabetológusként naponta többször, az elmúlt években pedig egyre gyakrabban találkozom elhízott gyermekekkel, a kisdedkortól a serdülőkor végéig. A szakrendelésekre beutalt kis paciensek legtöbbször édesanyjukkal jelentkeznek, a velük folytatott beszélgetésekből merítve szeretném megvilágítani az elhízáshoz vezető családi okokat és azok lehetséges megoldásait is.
Kettős győzelemmel jutott 2003 után újra a Bajnokok Ligája elődöntőjébe az olasz bajnoki címvédő Internazionale labdarúgócsapata, miután Wesley Sneijder szabadrúgásgóljával Moszkvában is nyerni tudott a CSZKA ellen. Chidi Odiah kiállítása már a szünet után megpecsételte a hazaiak sorsát.
A húsvéti időszakban mintegy 3 liter bort és 2-3 üveg pezsgőt ivott meg egy átlag magyar. Pezsgőből egyre több a kétes minőségű, több esetben feltételezhetően a jövedéki adó megfizetése nélkül értékesített áru - olvasható a Varga Pincészet elemzésében.
Uniós pénzek tűnhettek el egy Hajdú Bihar megyei Leader Egyesülettől. Információnk szerint a Vám és Pénzügyőrség a Bihar-Sárrét Összefogás Nonprofit Kft. berettyóújfalui irodájában tartott házkutatást. Ezt a VPOP nem cáfolta, kérdésünkre viszont csak annyit közöltek: az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen.
Hiába nyújtotta Gordon Brown miniszterelnök a jobbját egy Afganisztánból hazatért katonának: a honvéd szemrebbenés nélkül sarkon fordult és kivonult a ceremóniáról. Állítása szerint jó oka volt az első hallásra udvariatlannak tűnő gesztusra.
Leinemann Zsolt a Hajdú-Bihar megyei 2. számú egyéni választókerületben indul, függetlenként; mentelmi jogának felfüggesztését a Legfőbb Ügyészség kérte az OVB-től
A felfüggesztést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság kérte, mert a képviselőjelölt ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt büntetőeljárás van folyamatban
Az északkelet-grönlandi Zackenberg kutatóállomás környezetében az olvadó talaj hússzor annyi nevetőgázt bocsát ki, mint a gáz legnagyobb természetes forrásai közé tartozó trópusi esőerdők
Az Egyesült Államok nem folytat nukleáris kísérleteket, nem fejleszt ki új robbanófejeket és képességeket nukleáris fegyvereihez - szögezte le Barack Obama az új amerikai nukleáris doktrínáról kiadott keddi közleményében.
Madonna, amerikai popdíva vakolókanállal maltert vett ki egy talicskából, majd pedig betont kevert. Bármilyen meglepő is ez a popsztártól, a Dél-afrikai, Raising Malawi Akadémia elnevezésű lányiskola alapkövének letételekor, bizony dolgozott.
A londoni 2-2 után a címvédő Barcelona a keddi, hazai visszavágón Lionel Messi parádés játékával, négy góljával nyert az Arsenal ellen, ezzel bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ahol az Internazionaléval találkozik majd.
A demonstrációt azért szervezték, mert március 30-án köveket dobtak be ismeretlenek egy Dohány utcai lakásba, ahol egy rabbi nagy társaságban ünnepelte a zsidó húsvétot.