Gimnazista emlékeim közül éppen sikerült előhalászni a triászt követő kor nevét, amikor a mögöttem ülő, kisfiú boldogan kiált fel: „Sztegoszaurusz! A kedvencem!”
Nemcsak az ember végez sok munkát azért, hogy naponta több ezer vendég érezze jól magát a termálfürdőkben, hanem a természet is, mire 40 év alatt véghezviszi, hogy az esővízből és a hóból 51 fokos termálvíz legyen.
Az ausztrál központi bank ismét 25 bázisponttal megemelte kamatszintjét, így az 4,25 százalékra emelkedett. A mostani már az ötödik emelés volt az elmúlt hat jegybanki ülés során. A jegybank emellett jelezte, hogy a továbbiakban is további emeléseket tervez. A mai kamatdöntés 2010. április 7-én lép érvénybe.
Stabilizálódott a forint kedden kora reggel: az eurót 264,42 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben, míg hétfőn későn este 264,40 forint/euró volt az árfolyam. Hétfő délutánhoz képest i...
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) időhiányra hivatkozva megvonta a támogatást attól a gasztronómiai fesztiváltól, amely a magyar termékeket népszerűsítette volna, így pénzhiány ...
Budapest — Döbbenet, kétségbeesés és a válasz nélkül maradt kérdés: miért? Ez látszott szombat este a családtagok, a barátok és a tisztelők szemében, akik gyertyagyújtással emlékeztek Daróczi Dávidra (†37) a Duna-parton.
Márffy Ödön egyes korszakainak megítélése szinte folyamatosan változik - mondta a festő műveiből április 1-jén a KOGART-ban megnyílt kiállítás kurátora az InfoRádió Aréna című műsorában.
Újabb 25 bázisponttal 4.24 százalékra emelte irányadó rátáját az ausztrál jegybank (Reserve Bank of Australia), ami részben meglepetést okozott, hiszen az elemzők közül nem mindenki számított...
Nem lazít a tavaly bevezetett válságkezelő intézkedéseken a Sziget Fesztivál szervezője: marad többek közt a szigorú költségvetés és a megerősített külföldi reklámkampány is....
A DAX előreláthatólag pozitívan nyit. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-DAX 6.253 ponton áll, ami 17 ponttal meghaladja a legutóbbi záró értéket. A DAX csütörtökön 6.235,56 ponton zárt. A Dow Jones Industrial Average pénteken 0,65%-kal 10.927 pontra, majd hétfőn 0,43%-kal 10.974 pontra emelkedett. A Nikkei225 0,47%-ot nyert, és 18 hónapos csúcsot ért el 11.339 pontnál, majd…
Meghökkentő módszert eszelt ki a finn posta a költségek csökkentésére: arra készül, hogy felnyissa a leveleket, majd tartalmukat digitalizálva és kódolva e-mailben továbbítsa a címzetteknek
A Kulcs-Soft 2010. április 3-án, az iPad amerikai debütálásával egy napon elindítja e-book üzletágát. A társaság az iPhone-ra mostanra már 9 saját programot jelentetett meg, melyeket több mint 40...
Már az első fordulóban búcsúzott Czink Melinda a Ponte Vedrában rendezett 220 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán, miután 6:1, 6:4-re kikapott a szlovák Dominika Cibulkovától.
Csütörtökön délben, a prágai vár XVII. századi Spanyol termében írja alá az új leszerelési és fegyverzetkorlátozási szerződést (START-III) Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök - közölte a CTK hírügynökséggel hétfőn Radim Ochvat cseh elnöki szóvivő.
Sújtólégrobbanás történt egy nyugat-virginiai szénbányában, s a legfrissebb jelentések szerint 12 munkás vesztette életét, további legkevesebb 10 pedig több száz méteres mélységben rekedt
Az utóbbi hetekben a Fidesz-Jobbik csata a legnagyobb ellenzéki párt sikerét hozta: a népesség egészén belül 3, a biztos pártválasztók körében 5 százalékponttal emelkedett a támogatottsága. A biztos...
Az EU-s tagságra áhítozó Törökország nem akar Európa terhére lenni, sőt igyekszik a földrész nehézségeinek a felszámolására irányuló erőfeszítésekben részt venni - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török kormányfő hétfő este szarajevói sajtóértekezletén.
Tartás ajánlással kezdte meg mai dátumozású elemzésében az IPOPEMA az OTP részvények követését, a 12 havi célárfolyam 8,060 forintos. A bank vonzó befektetési lehetőséggel kecsegtet, azonban az...
Épségben találtak rá a hegyi mentők négy, napokkal korábban eltűnt hegymászóra kedden az osztrák Alpokban. A hegymászóknak a Hohe Tauern hegyvonulathoz tartozó, több mint 3600 méter magas Grossvenediger csúcs közelében veszett nyoma még szombaton.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) időhiányra hivatkozva megvonta a támogatást attól a gasztronómiai fesztiváltól, amely a magyar termékeket népszerűsítette volna, így pénzhiány ...
A lehető legnagyobb, 16,4 millió dolláros bírságot szab ki az amerikai kormány a Toyota ellen, amiért a japán cég eltitkolta egyes modelljeinek problémáit
A lengyel munkaadók 80 százaléka szerint az elkövetkező tíz évben komoly kivándorlási hullámra lehet számítani a magasan képzett, fiatal szakemberek körében, mivel a lengyel gazdaság éppen az innovatív szektorok terén nem képes kellő vonzerőt gyakorolni - mutat rá a krakkói Jagelló Egyetem friss felmérése.
Barack Obama amerikai elnök továbbra is azt várja el Kínától, hogy tegye piaci alapúvá a jüan árfolyamát - erősítette meg hétfőn a washingtoni Fehér Ház.
Az ukrán Bogdan cégcsoport Szerencsen építené fel autóbusz-összeszerelő üzemét, amely kapacitásától függően 100-200 embert foglalkoztatna - írja a Világgazdaság.
Többnyire erősödtek a vezető ázsiai tőzsdemutatók kedden a Wall Street hétfői emelkedését követve. A befektetőket az derítette jókedvre, hogy javult az amerikai szolgáltatások teljesítménymutatója márciusban, és 2006 május óta a legmagasabb szintre emelkedett.