Több fát döntött ki hétfőre virradó éjszaka a viharos erejű szél a Dél-Dunántúlon – tudta meg a Független Hírügynökség a régió katasztrófavédelmi ügyeletein.
A hétvégi The Wall Street Journal azt írta, hogy a General Motors (GM) 230 ezer járművet értékesített az ázsiai országban, míg az otthoni piacon csak 188 ezer autója talált gazdára.
Péksüteményekbe, tésztákba is kerülhetett az az olasz eredetű tojáslé, amely szalmonellabektériummal fertőződve, rendkívül olcsón került a magyar piacra....
Később cáfolt sajtóértesülések szerint Görögország módosítaná a két héttel ezelőtt, az uniós csúcsértekezleten kidolgozott (kétoldalú hitelmegállapodásokból és az IMF szerepvállalásából álló)...
Hétfőn erősödött kissé a forint a hét végi szintjéhez képest, az ünnepek utáni első kereskedési napon, kedden fél tízkor 264,70 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a hétfő esti 264,32 forint és a péntek délutáni 265,08 forint után
Házkutatásokat végeztek Bukarestben és Románia több megyéjében a hatóságok egy olyan akció keretében, amelynek során informatikai bűncselekményeket elkövető bűnszervezeteket lepleztek le.
Mit kell tudni az útnyilvántartásról? Hogy néz ki az adóbevallás, ha küldföldön dolgozott? Mi a teendő az elbocsátás után fizetett összeggel és az adóelőleg fizetésével? Olvasóink kérdéseire az APEH válaszol.
Alacsony a pályakezdők mobilitása, tízből nyolcan választják a szülőhelyüket a költözéssel szemben - derül ki a Figyelő-Hewitt KarrierStart TOP 30-as felméréséből. Munkavállalási szempontból Közép-Magyarország, azon belül leginkább Budapest a vonzó célpont a megkérdezett vidékiek több mint 60 százaléka számára.
A Jobbik szerint az iskola alapvető feladata a nevelés, ezen belül a legnagyobb hangsúlyt a keresztény erkölcsi értékekre, illetve a hazaszeretetre való nevelésre kell fektetni
Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a diplomások száma, egyre kevesebb a szakmunkás, valamint a gazdasági válság is jelentősen átrendezte a munkaerőpiacot. Nagyon magas a munkanélküliség hazánkban ezért egyre több emberben merül fel, hogy fejlessze tudását, vagy tanuljon egy teljesen új szakmát.
Több kétharmados javaslatot is be akar terjeszteni a parlamentnek a Lehet Más a Politika (LMP), ha bejut az Országgyűlésbe - jelentette be Schiffer András kedden Budapesten. Az LMP listavezetője sa...
Hozzávalók: 30 dkg liszt 1 kávéskanál só 2,5 dkg élesztő tej a kelesztéshez 5 dkg zsír 1 pohár tejföl csipet cukor A feltéthez: szalonna sonka sajt hagyma
Csak akkor vág bele az önkormányzati képviselőtestületek létszámának csökkentésébe a Fidesz, ha kétharmados többséget szerez a választásokon - nyilatkozta Kósa Lajos, a párt alelnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában. A politikus kijelentette: a szocialisták kormányzása után Magyarország ma nem engedhet meg magának egy hihetetlenül túlméretezett szociális ellátórendszert. Gondoskodó…
Legkevesebb 34 ember halt meg - közöttük nők és gyermekek -, s több mint százan megsebesültek kedden az iraki főváros több lakónegyedében elkövetett robbantássorozatban.
A GDP mellett most már a munkanélküliségi adatok is azt bizonyítják, a recessziónak vége az USA-ban. Bár a munkanélküliség javulása rendszerint késik a gazdasági növekedés mögött, most már e...
16,4 millió dolláros büntetést rótt ki hétfőn a washingtoni közlekedési minisztérium a japán Toyota autógyárra, mert az nem értesítette időben „veszélyes, beragadós gázpedáljáról” az amerikai közlekedésbiztonsági hatóságokat. A közlemény szerint a japán cég már tavaly szeptemberben tudott a hibáról, amelyről európai és kanadai értékesítőit értesítette is, de az amerikaiakat nem. Az aut...
Az ebédet készítők gyakran nehéz helyzetben vannak, ugyanis minden alkalommal valami újjal szeretnék meglepni szeretteiket. Pénteki sorozatunkban ehhez nyújtunk segítséget.
Hozzávalók 28-30 darabhoz: 50 dkg liszt 2 dkg élesztő 5 dkg porcukor 5 dkg vaj 2 tojás sárgája 1 pohárka rum késhegynyi só 5 dl tej A sütéshez: 1 kg zsír vagy 1 l olaj
- Nekem nincsenek tabuk a szexben, mindenre nyitott vagyok, és szívesen próbálok ki új dolgokat – ecsetelte szexuális életének részleteit Ági a Viasat3 ma este induló társkereső show-jának egyik játékosa.
Az oktatók helyzetének javítása, a felsőoktatás átfogó reformja, valamint a szakképzés gyakorlati képzéseinek hatékonyabbá tétele - a többi között ezekről lehet olvasni az országos listát állított pártok programjának oktatást érintő fejezeteiben. Hogy ezeket a reformokat mekkora és milyen anyagi források segítségével valósítanák meg, az egyelőre nem derül ki.
Nem végleges adatok szerint legkevesebb 11-en meghaltak és 72-en megsebesültek kedden Bagdad három lakónegyedében végrehajtott robbantásokban - közölte egy védelmi minisztériumi illetékes
A Microsoft várhatóan a jövő héten mutatja be a közösségi portálok használatára kihegyezett mobiltelefon-sorozatát, amellyel elsősorban a fiatalok ízlését próbálják megnyerni - írta a The Wall Street Journal.
A pénteki pihenő után emelkedéssel indítottak az európai tőzsdék is, az optimizmus azonban egyelőre visszafogott, a DAX 0.5%-nál kisebb pluszban tartózkodik. Az európai indexek emelkedéssel...
A Magyar Államkincstár a vonatkozó jogszabályi előírások alapján a 2010. évtől ellátja a kincstári körbe tartozó költségvetési szervek (minisztériumok és háttérintézményeik) részére a munkáltatói lakáscélú támogatással kapcsolatos lebonyolítási feladatokat....
Erősödött a Fidesz, gyengül a Jobbik a Szonda Ipsos szerint. Az MSZP támogatottsága nem változott március eleje óta. A jogosultak 53 százaléka állítja, hogy biztosan elmegy szavazni.
Valószínűleg mindegy, hogy milyen színű póló lesz a győztes csapaton, egy dolog számít: a reformfolyamat (nevezzük inkább fájdalmas kiigazításnak és megszorításnak?) ne akadjon meg és ne kezdődjön...
Moszkva egyoldalú nyilatkozatban rögzíti a START-III. szerződés csütörtöki prágai aláírásakor, hogy fenntartja magának a jogot a szerződés felmondására, ha az amerikai globális rakétavédelmi rendszer hatással lesz az orosz hadászati nukleáris erők hatékonyságára, s hogy ez mikor következik be, maga állapítja meg.
Sokaknak csalódást okoztak a januárban életbe lépett adóváltozások. A munkavállalók többségének ugyanis nem emelkedett a bére, vagy ha igen, akkor csak minimálisan. Például százötezer forint bruttó bérnél mindössze hatvanhat forinttal marad több a borítékban - derül ki a Magyar Hírlap összeállításából.