Bajnai Gordon három fős, civil szakemberekből álló bizottságot kért fel arra, hogy felügyelje a becslések szerint több mint ötvenezer hálózati személy nevét, fedőnevét, azonosító adatait és beszervezési dossziéjának számát tartalmazó 18 NBH-s mágnesszalag adatainak feldolgozását, minősítésük felülvizsgálatát, majd a minősítés alól feloldott anyagok levéltárba adását.
Raoul Wallenberg Magyarországról elhurcolt svéd diplomata tovább élhetett annál az 1947. júliusi időpontnál, amikor holttá nyilvánították, ez áll a moszkvai svéd nagykövetség megkeresésére a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Levéltári Szolgálata által adott hivatalos válaszban - közölte kedden az orosz Interfax hírügynökséggel Manne Vengeborg svéd diplomata.
A szurkolók szeretetének visszaszerzése a legfontosabb Tiger Woods számára - derült ki a szexbotránya miatt öt hónapot kihagyott sztárgolfozó sajtótájékoztatóján
Öt bányász holttestét hozták fel a mentők abból a vízzel elöntött észak-kínai szénbányából, ahonnan hétfőn - nyolcnapi fogság után - 115 embert sikerült élve kimenteni - jelentette a kínai média kedden
A TV2 Mokka című reggeli műsorában a színésznő könnyeivel küszködve beszélt szerelméről, Daróczi Dávidról (†38). Claudia mindenkit arra kért, hogy ne azzal foglalkozzanak, ahogyan a volt kormányszóvivő élete véget ért, hanem azzal, ahogyan élt.
A parlamenti bejutásra esélyes pártok választási programjában eltérő hangsúllyal szerepel a környezetvédelem, az országos listát állítani tudók többsége ugyanakkor kinyilvánította, hogy megtartaná, sőt erősítené a Környezetvédelmi Minisztériumot.
Drágább lesz a tankolás csütörtöktől a hazai kutakon: a benzin 4, a gázolaj pedig 6 forinttal kerül majd többe - értesült piaci forrásokból a Holtankoljak.hu. Ezzel a benzin országos átlagára meghaladja majd a 336 forintot, a dízel üzemanyagé pedig 312 forintra nő.
Előreláthatólag nem okoz majd problémát a közlekedésben az új belvárosi forgalmi rend, az autósok új útvonalakat keresnek, a lakók pedig továbbra is parkolhatnak az új főutcában és környékén - közölte a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület
A kereskedelmi csatorna Mokka című reggeli műsorában a színésznő könnyeivel küszködve beszélt szerelméről, Daróczi Dávidról (†37). Claudia mindenkit arra kért, hogy ne azzal foglalkozzanak, ahogyan a volt kormányszóvivő élete véget ért, hanem azzal, ahogyan élt.
Rózsa Péter biogazdasága, a Virágoskút igazi kuriózum Magyarországon. Sikeres termékeik a világon bárhol megállnák a helyüket. Egy kis tej- és húsüzem, gyönyörű fóliasátrak, zöldségek és gyümölcsök, fűszer- és gyógynövények, valamint a szívélyes vendéglátás.
Ha egyoldalúan kikiáltanák a palesztin államot, Izrael azonnal bekebelezné a ciszjordániai palesztin területek egy részét, és felmondaná a korábbi békemegállapodásokat - figyelmeztetett Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter
A kutatás eredményei szerint a gének és az életmód együttes hatása okozza az elhízást, a megfelelő étrend és a testmozgás ellensúlyozza az örökletes hajlamot.
Némiképp romlott az euró körüli hangulat, hiszen a görög kormány tagjai ellenzik, hogy az IMF is részt vegyen az ország kisegítésében. Az esetleges segítök véleménye ráadásul nem egyezik a kölcsönök feltételeit illetöen. Az euró mégis jól szerepelt a jennel szemben, hiszen népszerüek a carry-trade-ek. Ma mégis 125,10-re eshet a jegyzés. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Hiába vesztett tavaly 2 milliárd forintot a légi irányításért felelős Hungarocontrol egy spekulatív devizaügyleten, vezetői mégis megjutalmazták magukat - írta a Magyar Hírlap.
Tavasszal sok érintett tapasztalja, hogy kiújuló gyomorfekélye sok kellemetlenség és fájdalom forrása. De vajon hogyan lehet kezelni a már meglévő gyomorfekélyt?
Civil szakemberekből álló, három tagú bizottságot kért fel a kormányfő arra, hogy ellenőrizze a Nemzetbiztonsági Hivatalnál őrzött mágnesszalagok adatainak hiánytalan feldolgozását, és vizsgálja felül azok minősítését. Bajnai Gordon szerint Magyarországnak joga van tisztán látni saját történelmét. A bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy a feltárandó ügynöklistát nem kellene politikai ügyként…
A héten teszik közzé a svéd és norvég ipari termelést. Mindkét adat alátámaszthatja az erösödést. A norvég inflációs adatokra való tekintettel a Norges Bank azonban arra kényszerülhet, hogy megemelje alapkamatát, ha 1,9% fölötti értéket jelentenek. A NOK/SEK 1,2275-re emelkedhet, egyelöre azonban 1,2075 körül mozoghat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A tisztségéről lemondó Horváth Csaba kormánybiztos, korábbi főpolgármester-helyettes felelősségét hangsúlyozza a szocialista politikusnak írt nyílt levelében Tarlós István
Az Egyesült Államokban a múlt hét pénteki, kedvező munkaerő-piaci adatok a vevői oldalt támogatták. A Dow Jones index a 11,000 pontos szinttel küzd, utoljára 2008 szeptemberében, a Lehman-csőd előtt...
Horváth Csaba a felelős mindenért, ami a fővárosban 2006 óta történt - írta nyílt levelében Tarlós István. A tisztségéről lemondott szocialista politikus, volt főpolgármester-helyettes Tarlós szerint részese volt minden döntésnek.
137 jogosítványt vettek el a helyszínen a rendőrök a húsvéti razzián - az Országos Rendőr-főkapitányság végleges összesítése szerint. Összesen 600 ittas embert kaptak el, köztük bicikliseket is.
Láncfűrésszel és szögekkel kivert karóval jelent meg egy testvérpár a húsvéti bálon, a diósviszlói kultúrházban. A rendőrség garázdaság miatt indított velük szemben eljárást.
A tizennégy legnagyobb magyarországi műsorterjesztő hálózatában, 2010 januárjában 7 ezerrel 1,148 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma
Vízelvezető árokban autózva próbálta megúszni a közúti ellenőrzést egy ittas vezető Szentlőrincnél, de végül hagyta, hogy eljárjanak vele szemben - közölte a rendőrség
Bársonyos felületű, nagy virágtölcsérei változatos színekben pompáznak. Lehetnek fehérek, pirosak, bíborszínűek, rózsaszínűek, fehérrel szegélyezettek. Olyan növényt vásároljunk, amelyen kevés a kinyílt virág és sok a bimbó. Ha ügyesen neveljük, akár két hónapnál is tovább nyílik.
Láncfűrésszel és szöges karóval fenyegetőzött egy testvérpár egy húsvéti bálon Diósviszlón, garázdaság gyanújával eljárás indult ellenük - közölte a rendőrség.
A növénynek trombita formájú virágjai vannak, amelyből száranként 3-5 is nyílik. Fajtánként lehet a színe rózsaszín, piros, narancssárga, fehér, egyszínű vagy csíkozott is.
Biztossá vált, hogy Wayne Rooney, a Manchester United labdarúgója kihagyja a Bayern München elleni szerdai Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágóját - ezt Sir Alex Ferguson, az együttes vezetőedzője jelentette be a klub hivatalos honlapján.
A Jobbik szerint az iskola alapvető feladata a nevelés: leginkább a keresztény erkölcsi értékekre és a hazaszeretetre kell nevelni - mondta Balczó Zoltán, a párt kedden bemutatott oktatási, kulturális, ifjúsági és sportminiszter-jelöltje.
Roppant nehéz feladat vár Mocsai Lajos vezetőedző csapatára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében: a bécsi sorsolás eredményeként a Nagy Lászlót is foglalkoztató FC Barcelona lesz az MKB Veszprém ellenfele a négyes fináléba kerülésért. Az első összecsapásra Spanyolországban kerül sor.
Mérsékelt csökkenést mutatnak az amerikai határidős indexek, ami arra utal, hogy a tegnapi emelkedés után, melynek során a Dow index a 11.000 pontos lélektani szintje közelébe került, csökkenés következhet.
A cafeteria szabályok ugyan változtak az idén, de az életbiztosítás továbbra is a vállalati juttatások költséghatékony eleme maradt. A munkavállalók, vagy akár a vállalkozásban személyesen közreműködő tag is kedvező feltételekkel válhat kedvezményezetté a Pannónia Életbiztosító céges életbiztosításában....
Nagy nyugalom volt húsvét hétfőn Tolnában. Legalábbis ami a baleseteket illeti. Egy részeg férfit viszont kétszer is detoxikálóba vittek - számolt be a rendőrség ügyeletese.
Athéni kormányzati források kedden cáfolták, hogy a görög vezetés a társadalmi feszültségek kockázata miatt módosítaná az adósságválság kezeléséről az Európai Unióval kötött márciusi megállapodást - jelentette a Reuters hírügynökség
Az MSZP a foglalkoztatási helyzet megoldását összekapcsolná a családtámogatási rendszer átalakításával és folytatná az eddigi megkezdett lépéseket. A szocialisták a következő ciklusban 4-5 százalékkal csökkentenék az élő munka terheit.
Tavaly erősen nőtt Kína külföldi adóssága: 2008-hoz képest 14,4 százalékkal 428,6 milliárd dollárra emelkedett. A tavalyi év végén az összeg kétharmadát rövidlejáratú hitelek tették ki. (MTI)
Öt bányász holttestét hozták fel a mentők abból a vízzel elöntött észak-kínai szénbányából, ahonnan hétfőn - nyolcnapi fogság után - 115 embert sikerült élve kimenteni - jelentette a kínai média kedden. A mentők folytatják a még hiányzó legalább 33 ember keresését.