Erdőhegyi Brigittánál járt a Blikk Otthon magazin. Az énekesnő készséggel mutatta be otthonát, sőt a fürdőszobába érve köpenyre vetkőzött, amely alól a pózolások közepette néha kilátszott a feneke is...
Kurd felkelők legkevesebb négy katonát megöltek, hét másikat pedig megsebesítettek szombatra virradóra Törökország keleti részén, miután lecsaptak a hadsereg egyik előretolt állására.
A masszázs gyökerei időszámításunk előtt fellelhetőek számos kultúrában. Már ekkor is tudták az emberek, hogy az érintésnek gyógyító hatása van és ez a tudás az évszázadok során csak továbbfejlődött. A masszázzsal kapcsolatos kérdéseimre Bodnár Zsuzsa gyógytornász, masszőr válaszolt.
Áramszünet miatt szünetel a forgalom a lónya-haranglábi magyar-ukrán határállomáson - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
Az Orbán Viktorba vetett személyes választói bizalom volt a mostani választási győzelem egyik legfontosabb tényezője – mondta el az MNO-nak adott interjújában Kiszelly Zoltán politológus. Gyurcsány Ferenc nem egy kis bárkának, hanem egy nagy hajónak szeretne a kapitánya lenni, ezért egyelőre nem várható az MSZP szakadása – vélte a szakértő.
Legkevesebb három ember vesztette életét és öt megsebesült az északnyugat-pakisztáni Szvat-völgyben szombaton egy piactéren elkövetett pokolgépes támadásban - közölték biztonsági források
Szombaton két amerikai szövetségi állam, Alabama és Mississippi hirdetett szükségállapotot, mert a Mexikói-öbölből partjaik felé tart a hatalmas olajfolt. Pénteken már Louisiana partjait is elérte a szennyezés, Floridában pedig pénteken hirdettek szükségállapotot.
Hétfőn reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák, a matúrát az idén is rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett szervezik
Emelkedik május 1-től, a turisztikai szezon kezdetétől az autópálya-matricák ára – közölte Winkler-Virág András. Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, hogy szeptember 30-ig maradnak a magasabb árak, utána ismét a csökkentett díjat kell majd fizetni.
Amennyiben Ön is a szezonális allergiától szenvedők táborába tartozik, már bizonyára tud egy-két olyan trükkről, mellyel könnyíthet a tünetein, mint például nem megy a szabadba, mikor a pollenkoncentráció magas, vagy zárva tartja az ablakot. Ám nem biztos, hogy tud ezekről a kevésbé ismert, allergiás tüneteket súlyosbító tényezőkről.
Nemzeti ügy az, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar - írta május elseje alkalmából Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTI-hez eljuttatott köszöntőjében.
A Bajnokok Ligája döntőjébe jutott Inter Rómában a Lazio vendége lesz az olasz labdarúgó bajnokság 36. fordulójában, a két ponttal lemaradó Róma a Parma otthonában szerepel majd. A Premier League-ben a listavezető Chelsea a Liverpool otthonában lép pályára, és egy győzelemmel nagy lépést tehet a bajnoki cím megszerzéséért.
Tíz százalékkal csökkentik a vezetői pozíciók számát a spanyol állami vállalatoknál, és a 106 cég közül 29-et felszámolnak - döntött pénteken a rekord nagyságú munkanélküliséggel és elszabaduló államháztartási hiánnyal küzdő madridi kormány. (MTI)
Az MSZP és az SZDSZ is a névváltoztatástól várja a csodát, azonban elemzők szerint a megítélésük csak akkor változhat meg, ha a névváltozást tényleges szerkezeti átalakulás is kíséri. Nem elég tehát egy jelzőt tenni a pártnév elé, viszont a liberálisok még így is nehezebb helyzetben vannak: nekik már a teljes megújulás is kevés lehet.
Bankok, biztosítók és más társaságok összefogásával az IMF és az Európai Unió segítsége mellett egy külön német mentőcsomagot is kaphat Görögország, amennyiben a Merkel-kormány és Josef Ackermann, a...
Összecsaptak a rendőrök és a Ferencváros szurkolói az esti Fradi-Újpest focimeccs után Budapesten, az Albert Flórián Stadionnál. Több mint 20 embert állítottak elő, és két rendőr súlyosan egy társuk pedig könnyebben sérült – tájékoztatott közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Kurd felkelők legkevesebb négy katonát megöltek, hét másikat pedig megsebesítettek szombatra virradóra Törökország keleti részén, miután lecsaptak a hadsereg egyik előretolt állására
Több órás várakozás alakulhat ki vasárnap estétől a záhony-csapi magyar-ukrán határállomáson az ukrán határóságok előre bejelentett, nyolc napon át tartó fokozott ellenőrzése miatt - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
Cáfolta Sebastian Vladescu román pénzügyminiszter azokat a híreszteléseket, miszerint a román hatóságok az áfa emelésére készülnek, ugyanakkor vizsgálják az adóalap kiterjesztésének a lehetőségét.
A balatoni borászoké lesz a főszerep a hétvégén a fővárosi Erzsébet téren. A második Balatoni Borok Fesztiválján kiváló borokkal, magyaros ételekkel és kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Huszonnégy pincészet mutatkozik majd be, és nyolc koncertet is tartanak május elsején és másodikán – közölte Tímár Csaba szervező.
Magyarországon tisztes megélhetést biztosító, új, legális munkahelyek létrejöttére van szükség - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szombaton Budapesten, az MSZOSZ május elsejei nagygyűlésén.
Befejezte helikopter-vezetői tanulmányait Harry herceg, a brit trónörökös kisebbik fia - közölte pénteken a Buckingham palota. A brit uralkodócsalád hivatala megerősítette: a herceg azt reméli, hogy mielőbb visszatérhet Afganisztánba a harcoló brit csapatokhoz.
Konkrét, a kisgyermekes és a terhes anyák jogaiért kiálló szakpolitikai anyagokat akar megfogalmazni a parlamentben az LMP - mondta szombaton, a párt hűvösvölgyi majálisán Szabó Tímea.
Magyarországon tisztes megélhetést biztosító, új, legális munkahelyek létrejöttére van szükség - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szombaton Budapesten, az MSZOSZ május elsejei nagygyűlésén
Vonat alá esett egy nő szombaton délelőtt a Pest megyei Isaszegen, a vasútállomáson, az asszonyt mentőhelikopter szállította egy fővárosi kórházba - mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője
Szembemegy Gyurcsány Ferenccel az MSZP megújításában a szocialista párt balszárnya. A Kiss Péter vezette baloldali tömörülés a volt miniszterelnökkel ellentétben nem osztaná el a vezető posztokat a párt különböző erőcsoportjai között.
Ma már elkerülhető a hasmenés antibiotikum szedése alatt, illetve után! Acidophilus PearlsTM probiotikum szabadalmaztatott True Delivery Technológiával! (x)
Kaszákkal felszerelt kormány nélküli biciklivel tette meg a Pécshez közeli Árpádtető és Mánfa közötti 10 kilométeres utat Farkas Árpád nyugdíjas artista szombaton, hogy így tisztelegjen a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program előtt.
Konkrét, a kisgyermekes és a terhes anyák jogaiért kiálló szakpolitikai anyagokat akar megfogalmazni a parlamentben az LMP – mondta szombaton, a párt hűvösvölgyi majálisán Szabó Tímea