Bírálja a roma diplomások foglalkoztatására kidolgozott kormányprogramot a kisebbségi ombudsman. Kállai Ernő szerint hibás volt a tervezés és a végrehajtás is.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Görögországnak tíz évre lesz szüksége ahhoz, hogy felülkerekedjen pénzügyi válságán. Erről a Der Spiegel című lap számol be hétfőn megjelenő számában, forrásmegjelölés nélkül.
A hetilap úgy tudja, az amerikai pénzügyminiszter nyomást gyakorolt a német kormányra, hogy támogassa a Görögország megsegítését célzó nemzetközi erőfeszítéseket
A Fidesz-kormány az átadás-átvétel idején születő kormánydöntéseket is kivizsgálja, és a legkisebb szabálytalanság esetén is semmisnek tekinti őket – mondta Varga Mihály a Vasárnapi Újságban.
Az iráni elnök szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kudarcot vallott a nukleáris leszerelés terén, és országa javaslatokat tesz ennek orvoslására.
Az iráni elnök szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kudarcot vallott a nukleáris leszerelés terén, és országa javaslatokat tesz ennek orvoslására
Egy embert még mindig őrizetben tart a rendőrség a pénteki Ferencváros-Újpest bajnoki labdarúgó mérkőzés előtti és utáni rendbontás miatt - közölte a BRFK sajtóügyeletese
Megszületett tegnap a megállapodás Görögország, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió között a többéves pénzügyi támogatási csomagról. Az InfoRádió által megkérdezett elemző, Magas István szerint ezzel 1-2 évre meg lehet nyugodni.
I. Péter cár uralkodása alatt Oroszország valódi és erős birodalommá nőtte ki magát. Egy közkedvelt élelmiszerből azonban behozatalra szorult. Ez pedig a jó minőségű bor volt. Szentpétervárott pontosan tudták, hogy Dél-Európában iható vinkót termesztenek, de azt is, hogy Hegyalján aranyat érő nedűt iszik még a jobbágy is.
Egyértelmű terrortámadási kísérletnek nevezte vasárnap az IntelCenter a New York-i Times Square-en parkoló kocsiban talált bombát. A washingtoni székhelyű szervezet, amely az iszlamista internetes honlapok megfigyelésére szakosodott, azt közölte, hogy egyelőre korai lenne kijelenteni: egy szervezett csoport vagy egyének laza társulása állt a merényletkísérlet hátterében.
Kisebb tűz ütött ki vasárnap az Egyesült Államok iszlámábádi nagykövetségén - közölte egy szóvivő. A pakisztáni fővárosban lévő irodaépületben keletkezett lángok oka egyelőre ismeretlen.
Gyermekvédelmi gondoskodásban élő tehetséges fiatalok alkotásai ismerhetők meg a pesterzsébeti Csili Művelődési Központban kedden kezdődő programsorozat keretében
A JP Morgan emelte a Brent és a WTI olajfajták idei átlagárára vonatkozó előrejelzését, elsősorban a feltörekvő országok, köztük Kína növekvő keresletére tekintettel
Az előzetes jelzéseknek megfelelően vasárnap délelőtt hivatalosan is bejelentették, hogy megszületett a megállapodás Görögország, az EU és Nemzetközi Valutaalap között. Az Európai Bizottság a...
"Szex vagy önkielégítés után gyakran vizelnem kell, ami legalább utána 4-5 alkalom és nem nagy mennyiségű. Észrevettem a here alsó felén egy nagyobb csomót ez természetes?"Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Két család verekedett össze Salgótarjánban szombaton este, többen könnyű sérüléseket szenvedtek, a rendőrség négy ember ellen indított eljárást - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A görög támogatási csomag aktiválását ajánlja az Európai Bizottság elnöke. José Manuel Barroso közleményében hangsúlyozta: az athéni nemzetközi tárgyalásokon elért megállapodással szilárd alapú, hiteles támogatási csomagot hoztak létre.
A manhattani Times Square-en talált pokolgéppel az elkövetők célja az lehetett, hogy hatalmas tüzet okozzanak - mondta újságíróknak Raymond Kelly, a New York-i rendőrség (NYPD) vezetője.
Jövő héten várhatóan tovább drágul a benzin, legalábbis erre számítanak elemzők a piaci folyamatok alapján. Ezzel újabb történelmi csúcsot döntenek az árak.
Bírálja a kisebbségi ombudsman a kormány programját, amelyet roma diplomások foglalkoztatására dolgozott ki; Kállai Ernő szerint hibás volt a tervezés és a végrehajtás is.
Imaszobát hoztak létre a veszprémi Pannon Egyetemen, hogy a hallgatók lelki ápolásával megelőzzenek olyan erőszakos cselekményeket, mint amilyen a pécsi egyetemen történt lövöldözés volt. A diákok hetente kétszer közös imádságokat tartanak majd, ha pedig szükséges, kibővítik a laboratóriumból kialakított imatermet.
Előbb feleségével, majd magával is végzett egy idős férfi Budapesten az elsődleges adatok szerint, a gyilkosság körülményeit a rendőrség még vizsgálja - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Tömegverekedés tört ki szombat este a salgótarjáni Forgách-telepen egy italbolt előtt. Egy harmincfős társaság verekedett, néhányan botokkal, lapáttal, baltával felszerelkezve. Többen kórházba kerültek.