2010. május 2. vasárnap

máj. 2
17:25
Először bajnok a Twente, az Ajax lemaradt (Infostart)
Története első bajnoki címét szerezte meg a Twente Enschede labdarúgócsapata, miután vasárnap idegenben nyert a Fehér Csabát is felvonultató NAC Breda otthonában. A magyar játékost a találkozó elején kiállították.
máj. 2
17:30
Ahol nincs válság: repkednek a milliók az NFÜ-nél (HírTV)
Milliós fizetési bónuszokat osztottak szét a napokban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél. A Vági Márton által vezetett állami cégnél korábban fél évente juthattak extra pénzhez a dolgozók, most hamarabb utaltak.
máj. 2
17:36
A korábbi angol kapitány, SteveMcClaren együttes 70 percig játszott emberelőnyben, Fehért a 20. percben kiállították. (Index)
A korábbi angol kapitány, SteveMcClaren együttese a NAC-ot verte, Fehért a 20. percben kiállították.
máj. 2
17:36
Két nap alatt 23 ezer látogatója volt a magyar pavilonnak Sanghajban (Gondola)
Átlagosan napi 12 ezres forgalomra számítanak a sanghaji világkiállítás magyar szekciójának vezetői, így nem okozott meglepetést az első két nap 23 ezres "látogatói mérlege" a magyar pavilonban, ahol a Gömböc feltalálóival is találkozott az MTI tudósítója
máj. 2
17:36
Elutasította Slota kijelentéseit a pozsonyi külügy (hirado.hu)
Az SNS elnöke ismét arról beszélt, hogy Magyarország katonailag fenyegeti Szlovákiát
máj. 2
17:38
Arn Gréta kiesett Rómában (Index)
A selejtezőn sikeresen túljutó magyar a szlovén Polana Hercogtól kapott ki a 2 millió dolláros tornán.
máj. 2
17:38
MÁV: nincs technikai akadálya a szárnyvonalak újranyitásának (Gondola)
A MÁV az elmúlt hónapokban mindent megtett, hogy megőrizze a vasúti pálya és a műszaki berendezések állapotát azon a 29 szárnyvonalon, ahol tavaly óta szünetel a személyszállítás - mondta Sigulinszki Tibor, a vasúttársaság szóvivője vasárnap az MTI-nek
máj. 2
17:38
Titokban eljegyezte kedvesét a herceg? (hirado.hu)
Egy folyóirat eljegyzési gyűrűt vélt felfedezni Vilmos barátnője, Kate kezén
máj. 2
17:39
Sanghaj: a gömböc Európában nem lenne ilyen sikeres (Privátbankár)
A sanghaji világkiállításon nagy népszerűségnek örvend a magyar pavilon sztárja, a gömböc. Bár a feltalálók szerint a találmány Európában nem lenne ilyen sikeres
máj. 2
17:39
Nem fogadta osztatlan támogatás Görögország megsegítését Németországban (Infostart)
Sem a német kormányban, sem a parlamenti pártok körében, sem pedig a tartományok részéről nem fogadta osztatlan támogatás Görögország pénzügyi megsegítését, amelyről vasárnap született meg a megállapodás. Angela Merkel kancellár viszont üdvözölte azt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a történtekből le kell vonni a tanulságokat.
máj. 2
17:39
Koman gólpasszt adott az olasz élvonalban (Infostart)
Koman Vladimir csapata, a Bari magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott a vendég Genoa ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában. A Roma az élre ugrott, a Juve már biztosan nem érheti el a BL-selejtezőt.
máj. 2
17:40
Megakatasztrófa alakulhat ki a Mexikói-öbölben (Gondola)
Az Exxon Valdez tankhajó 1989-es baleseténél is súlyosabb olajkatasztrófa van kialakulóban a Mexikói-öbölben - idézett szakértőket vasárnapi tudósításában a CBS News hírcsatorna
máj. 2
17:40
Elvitték a hatos lottó 182 millióját! (hirado.hu)
A 17. hét nyerőszámai és nyereményei
máj. 2
17:48
Buliztak a csivavák (BorsOnline)
Csivava majálist tartottak tegnap a Római parton, az apró termetű ebek sokasága mérte össze erejét az ügyességi és gyorsasági versenyeken.
máj. 2
17:48
Naponta kétszázan is elzarándokolnak a püspökladányi szántóföldre (HírTV)
Egyre többen mennek a zarándokhellyé vált püspökladányi szántóföldre. Már naponta száz-kétszázan érkeznek a hívők a területre, ahol néhány nappal ezelőtt egy műholdas felvételen sokan Jézus Krisztus arcképét vélték felfedezni.
máj. 2
17:48
Halálos ítéletidő tombol! (Kripto Akadémia)
Legalább 15 emberéletet követelt egy villámcsapásokkal kísért jégeső vasárnap Bangladesben.
máj. 2
17:54
Akik nem kapnak ma virágot – pedig akár kaphatnának is (Index)
Ne feledkezzünk meg azokról, akik nagyon szerettek volna, de nem lehettek anyák.
máj. 2
17:54
Eljegyzésgyanús gyűrű Vilmos herceg kedvesének kezén (Gondola)
"Gyanús" gyűrűt vélt felfedezni Vilmos brit trónörökös kedvesének kezén egy brit menyasszonyügyi szakfolyóirat, bár a dolog - legalábbis egyelőre - vaklármának tűnik
máj. 2
17:54
Hétfőn összeül a leendő Orbán-kormány (hirado.hu)
Az előkészítő ülésen várhatóan a kabinet több tagja bemutatkozik
máj. 2
17:54
Simor nem adja fel: együttműködést ajánl a kormánynak (ProfitLine)
Nincs és nem volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti - írta közleményében Simor András. A jegybank elnöke együttműködést ajánl a kormánynak és hangsúlyozza, hogy mandátumának végéig az MNB teszi a dolgát.
máj. 2
17:56
Jobban van a kórházban ápolt 102 éves Oscar Niemeyer (Gondola)
Jobban van az április 25-e óta kórházban ápolt Oscar Niemeyer, a 102 éves világhírű brazil építész várhatóan két hét múlva hagyhatja el a kórházat
máj. 2
17:56
A MÁV szerint nincs technikai akadálya a szárnyvonalak újranyitásának (hirado.hu)
Több olyan pálya is van, amelyen zavartalan a teherforgalom
máj. 2
17:57
Ki védi meg online adatainkat? (Privátbankár)
Az európai polgárok többsége nincs tisztában azzal, hol tárolják online adatait és kinek a felelőssége védelmezni azokat
máj. 2
17:57
Simor nem mond le, együttműködést ajánl a Fidesz-kormánynak (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank teszi a dolgát az elkövetkező három évben is, ameddig mandátumom tart - reagált Simor András, az MNB elnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében az elmúlt napokban őt...
máj. 2
17:57
Kimutatták: A nevetés gyógyít és fájdalmat csillapít (ATV)
Két percnyi kacagás egyenlő húsz perc futással.
máj. 2
17:58
Megvakított rendőr, lőtt sebbel kórházba vitt szurkoló Zágrábban (hirado.hu)
Elszabadult a pokol a Dinamo Zagreb-Hajduk Split labdarúgó mérkőzés után
máj. 2
17:59
Holnap összeül a második Orbán-kormány (Privátbankár)
Hétfőn tartják első, előkészítő megbeszélésüket a leendő Orbán-kormány tagjai a Parlamentben
máj. 2
18:06
Nézőket sodort el a fogathajtó kocsi (BorsOnline)
Négy ember sérült meg, amikor felborult és a nézők köz csapódott egy kocsi a fábiánsebestyéni fogathajtó fesztiválon.
máj. 2
18:06
Felborult egy Suzuki Pest megyében - képekkel (Infostart)
Az útról az árokba sodródott és felborult egy Suzuki Gyál és Felsőpakony között.
máj. 2
18:06
Mentőhelikopter vitte el a motorost (HírTV)
Súlyos sérülésekkel mentőhelikopter szállított kórházba egy motorost vasárnap délután Pest megyében.
máj. 2
18:06
Vihar tombol Bangladesben (Metropol)
Legalább 15 emberéletet követelt egy villámcsapásokkal kísért jégeső vasárnap Bangladesben. A halálos áldozatok mellett félszáz a sebesültek száma, több ezren váltak hajléktalanná a vihar pusztításai következtében - számoltak be rendőrségi és katasztrófaelhárítási források.
máj. 2
18:06
Magyar tankokat vizionál Slota (Kripto Akadémia)
Ján Slota szerint a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) jó viszonyra törekszik Szlovákia és Magyarország között, de határozottan ellenzi, hogy a magyarok bármi módon beavatkozzanak Szlovákia ügyeibe.
máj. 2
18:08
Az Exxon Valdez semmiség ehhez képest! (Kripto Akadémia)
Az Exxon Valdez tankhajó 1989-es baleseténél is súlyosabb olajkatasztrófa van kialakulóban a Mexikói-öbölben - idézett szakértőket vasárnapi tudósításában a CBS News hírcsatorna.
máj. 2
18:12
Hétfőn összeülnek a leendő Orbán-kormány tagjai (Gondola)
Hétfőn tartják első, előkészítő megbeszélésüket a leendő Orbán-kormány tagjai a Parlamentben
máj. 2
18:12
Agyonvertek egy hajléktalant Csepelen? (Index)
A holttestre járókelők találtak rá egy sportpályán.
máj. 2
18:12
Együttműködést ajánl az Orbán-kormánynak a jegybank elnöke (hirado.hu)
Simor András kijelentette: nincs és nem is volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti
máj. 2
18:14
Tömeges lógást szerveztek a Facebookon argentin diákok (Gondola)
A Facebook közösségi portálon hirdettek tömeges lógást argentin diákok. A fővárostól, Buenos Airestől mintegy ezer kilométerre nyugatra fekvő Mendozában több mint háromezer diák kerülte el az iskolát még pénteken
máj. 2
18:14
Gera nélkül nyert a Fulham (Index)
Gera Zoltán a csütörtöki El-siker után ezúttal nem játszott, nélküle is nyert a csapata.
máj. 2
18:14
Távozásra szólította fel az MSZP elnökségét Molnár Csaba (hirado.hu)
"Ha mismásolunk és maszatolunk, az pont az az MSZP-arc, amire áprilisban a választók nemet mondtak" - jelentette ki a volt kancelláriaminiszter
máj. 2
18:15
Simor: a jegybanknak kötelessége a kormányt támogatni (Privátbankár)
Nincs és nem volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti - írta közleményében Simor András. A jegybank elnöke kitölti mandátumát
máj. 2
18:15
Szovjet háborús filmek a YouTube-on (Metropol)
A Moszfilm orosz filmstúdió és a YouTube videomegosztó portál klasszikus szovjet háborús filmeket mutat be ingyenesen a második világháborúban aratott győzelem 65. évfordulója alkalmából. A YouTube-on a filmek május 15-ig teljes terjedelemben, ingyenesen tekinthetők meg.
máj. 2
18:16
Holttestet találtak egy csepeli sportpályán (hirado.hu)
Egyelőre nem zárható ki, hogy a hajléktalan férfit meggyilkolták
máj. 2
18:17
Molnár Csaba: mondjon le az MSZP elnöksége! (Privátbankár)
Távozásra szólította fel az MSZP elnökségét Molnár Csaba búcsúzó kancelláriaminiszter. A választókat nem érdekli a párt "régi fizimiskája" - mondta
máj. 2
18:24
Holttestre bukkantak a sportpályán (HírTV)
Holttestre bukkantak egy csepeli sportpályán vasárnap délután. Az előzetes vizsgálatok szerint nem zárható ki, hogy gyilkosság történt.
máj. 2
18:24
Simor együttműködést ajánl a kormánynak (Metropol)
Nincs és nem volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti - írta közleményében Simor András. A jegybank elnöke együttműködést ajánl a kormánynak és hangsúlyozza, hogy mandátumának végéig az MNB teszi a dolgát. Navracsics szerint a jegybank kötelessége az együttműködés a kormánnyal.
máj. 2
18:24
Így majálisozik a magyar (Alternatív Energia)
Csak a nyárfák virágai okoztak kellemetlenséget a több tízezer városligeti majálisozóknak, de a meleg és a hideg sör még az allergiásokat is kárpótolta. Politikáról csak fél óráig volt szó, így a rendszerváltás előtti időkből mára csak sör, a virsli, valamint a rengeteg ember maradt meg. Az egyik sátorban pedig teljesült a baloldal álma is: kaszáltak a vécésnénik.
máj. 2
18:24
Világhírű rendezők Panahi szabadon bocsátásáért küzdenek (Spa Trend Online)
Világhírű amerikai rendezők - többek közt Steven Spielberg, Martin Scorsese és Francis Ford Coppola - írták alá azt a petíciót, amelyben Iránban bebörtönzött kollegájuk, a díjnyertes Dzsafar Panahi szabadon bocsátását követelik.
máj. 2
18:26
Molnár: az MSZP elnökségének távoznia kell (Metropol)
Távozásra szólította fel az MSZP elnökségét Molnár Csaba búcsúzó kancelláriaminiszter. A párt Győr-Moson-Sopron megyei elnöke a Hírszerzőnek vasárnap azt mondta: erre nem a megújulás, hanem a felelősségvállalás miatt van szükség.
máj. 2
18:27
Merkel továbbra is nagyon keményen fogalmaz a 'görög ügyben' (ProfitLine)
Sem a német kormányban, sem a parlamenti pártok körében, sem pedig a tartományok részéről nem fogadta osztatlan támogatás Görögország pénzügyi megsegítését, amelyről vasárnap született meg a megállapodás. Angela Merkel kancellár viszont üdvözölte azt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a történtekből le kell vonni a tanulságokat. (MTI)
máj. 2
18:30
Együttműködést ajánl a kormánynak Simor András (Gondola)
Nincs és nem volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti - írta közleményében Simor András

Keresés