Több mint ezer kilométert sikerült megtenniük japánoknak egy elektromos meghajtású autóval anélkül, hogy menet közben fel kellett volna tölteni az akkumulátort
Dél-Korea megszakít szinte minden együttműködést Észak-Koreával egy hadihajójának elsüllyesztése miatt - jelentette be hétfőn Ri Mjong Bak dél-koreai elnök, követelve, hogy Phenjant büntessék meg. A Fehér Ház "egyértelmű" támogatásáról biztosította az elképzelést, Kína "nyugalomra és visszafogottságra" szólított fel.
Mélyreható és átfogó reformokra szólította fel a spanyol kormányt a Nemzetközi Valutaalap (IMF); a hétfőn Madridban nyilvánosságra hozott közlemény szerint a nemzetközi pénzintézet elsősorban a foglalkoztatásban és a bankrendszerben tart szükségesnek gyors változtatásokat. (MTI)
A héten szavazhat az Országgyűlés arról a Fidesz által benyújtott határozati javaslatról, amelynek elfogadása után az állam kártérítést fizetne az augusztus 20-i vihar és a 2006-os rendőri túlkapások áldozatainak. A parlamenti pártok közül egyedül az MSZP utasítja el a jóvátételt, amelyre azok is jogosultak lennének, akik ügyében azért nem emelt vádat az ügyészség, mert az őket bántalmazó…
Mélyreható és átfogó reformokra szólította fel a spanyol kormányt a Nemzetközi Valutaalap (IMF); a hétfőn Madridban nyilvánosságra hozott közlemény szerint a nemzetközi pénzintézet elsősorban a foglalkoztatásban és a bankrendszerben tart szükségesnek gyors változtatásokat
Nem befolyásolja érdemben a magyar emberek életét a Fidesz által a héten benyújtott törvényjavaslatok zöme - vélik az elemzők. A kettős állampolgárság ügye, a kisebb parlament rögzítése és a három csapás tervezete viszont elmélyíthetik a párt támogatottságát, ráadásul közjogi átalakulást is ígérnek. Rosszul csak a határon túliak járhatnak, az őket érintő jogszabály időzítése ugyanis alkalmat ad…
Egy halottja és legalább öt sebesültje van a szurkolók közötti összecsapásnak, amely egy macedóniai falusi futballmérkőzés után tört ki, még vasárnap. A rendőrség hétfői közlése szerint a két csapat szurkolói lövöldöztek is, nemcsak ölre mentek egymással.
Tovább nyomoz a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása miatt a Központi Nyomozó Főügyészség. Az origo.hu internetes portál értesülései szerint az ügyészség azt gyanítja, hogy áron alul adhatták el az állami ingatlant, az eladáskor pedig magánokirat-hamisítás történhetett. Gyanúsított még nincs, de már több embert kihallgattak.
Előbbre hozzák az amerikai és a dél-koreai haditengerészet korábban elhatározott közös gyakorlatát, amelyet "a közeli jövőben" meg fognak tartani - jelentette be hétfőn a Pentagon
Az Európai Unió Keleti Partnerség programjának bizonyos projektjeibe be kell vonni a programban részt vevő hat kelet-európai ország keleti szomszédait is, mert ez logikusan következik e projektek természetéből. Ebben állapodtak meg az EU és a partnerországok külügyminiszterei hétfői lengyelországi informális találkozójukon.
Fertőzésveszélytől tartanak a Borsod megyei Ónod községben, ezért a lassan levonuló ár- és belvíz után megkezdték az utak, udvarok és kutak fertőtlenítését, az orvosok pedig a lakosságot ellenőrzik, de megbetegedésnek nincs jele.
Az édességek finomak, de nem egészségesek, ezt tudjuk. Vannak azonban olyan édesítők, amelyek nem hizlalnak, ráadásul védik fogaink egészségét, és sok bennük a nyomelem. És nem laboratóriumban készülnek!
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat is segít az árvíz miatt bajba került embereknek és a gátakon dolgozóknak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet alelnöke. Vecsei Miklós szerint az embereket ilyenkor az anyagi károkon kívül súlyos lelki sérülések is érik.
Kiraboltak egy kriptát a Békés megyei Gádoroson - közölte a rendőrség. Az orosházi rendőrkapitányságra hétfőn érkezett a bejelentés, hogy Gádoroson egy kripta fedlapját valaki megrongálta - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtügyeletese
Váratlan, kedvező hatást gyakorolnak az amerikai jelzáloghitel-piacra az európai pénzügyi gondok: a kamatok 5 százalék alá estek, a házvásárlók könnyebben jutnak hitelhez és olcsóbban lehet törleszteni a hiteltartozásokat - állapította meg a hétfői The Wall Street Journal
Váratlan, kedvező hatást gyakorolnak az amerikai jelzáloghitel-piacra az európai pénzügyi gondok: a kamatok 5 százalék alá estek, a házvásárlók könnyebben jutnak hitelhez és olcsóbban lehet törleszteni a hiteltartozásokat - állapította meg a hétfői The Wall Street Journal.
Egy nyolcéves kislány elleni nemi erőszak megkísérlésében bűnösnek találták az esküdtek egy tíz- és egy tizenegy éves fiút hétfőn a súlyos bűncselekményeket tárgyaló londoni központi bűnügyi bíróságon, közismert nevén az Old Bailey-n.
Biztos, 3,2 százalékos amerikai gazdasági növekedést, a fogyasztói költekezés folyamatos erősödését várják 2010-ben és 2011-ben vezető közgazdászok - közölte friss felmérése eredményét hétfőn az Országos Üzleti Közgazdász Szövetség (NABE).
Zárt ajtók mögött megkezdődött a pere egy tel-avivi körzeti bíróságon hétfőn egy 23 éves izraeli nőnek, aki a vád szerint titkos katonai információkat szolgáltatott ki a sajtónak.
Apadnak az észak-magyarországi folyók. Nincs már elzárt település Borsod megyében, és az országban mindenhol csökkent a védelmi készültség a veszélyeztetett települések mentén. Az előrejelzések szerint a következő napokban elsősorban a Felső-Tisza és a Bodrog vízgyűjtő területén kell jelentősebb esőre számítani.
Rendkívül lassan csökken a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúlon: még mindig több, mint 26 ezer hektár földet borít belvíz elsősorban Hajdú-Bihar megyében - közölte Bara Sándor, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) védelemvezetője hétfőn.
Miroslav Lajcák szerint Budapest diplomáciai úton figyelmeztetést kapott az európai szervezetektől, hogy az állampolgársági törvény módosításával, amely lehetővé teszi a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, hibát követett el
Megérkezett a feljelentés Vona Gábor ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságra - erősítette meg a BRFK Kommunikációs Osztálya az MTI érdeklődésére hétfőn este.
Megérkezett a feljelentés Vona Gábor ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságra - erősítette meg a BRFK Kommunikációs Osztálya az MTI érdeklődésére hétfőn este
Hozzávalók: 5 szép nagy sárgarépa kb. 1 púpozott kanál liszt kb. 3 kanál étolaj 3-4 dl tej kevés só és zöldfűszerkeverék (nekem egyben volt, ami zöldséglevesbe való) 2 teáskanál cukor (én barnacukorral csináltam) A sós változathoz: fél gerezd fokhagyma