2010. május 27. csütörtök

máj. 27
16:54
Már két évet sem kell várni az evára - kiskapu? (Adózóna)
Evás cégek bérlésével a munkáltató spórolhat alkalmazottai járulékain és a bevételből is jóval több marad a zsebében. Az Eva Broker legális kiskapunak gondolja a több éve nyújtott szolgáltatását, a szakértők azonban adóelkerülésnek tartják.
máj. 27
16:56
Egyre kevésbé tűrjük a dohányzást (Privátbankár)
Csökkent a dohányzás társadalmi elfogadottsága, és a dohányosok kevesebb szál cigarettát szívnak, mint tíz évvel ezelőtt
máj. 27
16:57
MNB-PSZÁF tájékoztató a túlzott eladósodás kockázatairól (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével közösen tájékoztatót készített a túlzott eladósodás kockázatairól, a füzetet 2010. június 11-től minden hitelt nyújtó pénzügyi intézmény köteles átadni a hitelfelvevőknek - közölte közös közleményben a két szervezet csütörtökön az MTI-vel.
máj. 27
16:58
Korrigált a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1102,98 pontos, 5,28 százalékos emelkedéssel, 21.978,74 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 29,365 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető...
máj. 27
16:59
Demszkyhez fordul a Fidesz Hagyó ügyvédjének esetleges ingatlanpanamája miatt (ProfitLine)
(MTI) - Haladéktalan tulajdonosi vizsgálatot kérnek a Fidesz fővárosi képviselői Demszky Gábor főpolgármestertől a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. (FTSZV) Budapest belvárosi, telephelyként bejegyezett ingatlanának 2007-es adásvétele kapcsán.
máj. 27
17:00
Dühöngő tömeg várta Janukovicsot (HírTV)
Feszült perceket kellett átélnie az ukrán elnöknek csütörtökön, amikor látogatást tett az ukrán nacionalisták fellegvárának tartott nyugat-ukrajnai Lvivben.Viktor Janukovicsot ugyanis több száz fős feldühödött tömeg várta a Moszkvával nemrég kötött szerződés miatt.
máj. 27
17:00
Tűz a legnagyobb orosz olajfinomítóban (Gondola)
Tűz ütött ki a legnagyobb orosz olajfinomítóban, a szibériai Omszkban csütörtökön
máj. 27
17:00
Két évet kapott a kenőpénzt kérő főosztályvezető (Blikk)
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Borovszky Tímeát a Fővárosi Bíróság hivatali vesztegetés bűntette miatt csütörtökön Budapesten. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatósága felfüggesztett főosztályvezetője szabadságvesztésének végrehajtását három év próbaidőre függesztették fel.
máj. 27
17:00
Elton John Marokkóban is aratott (Spa Trend Online)
Nagy tetszéssel fogadta a marokkói közönség Elton John koncertjét, annak ellenére, hogy a homoszexualitását vállaló sztár fellépését konzervatív helyi politikusok meg akarták akadályozni.
máj. 27
17:00
Sikert ért el a BP: hamarosan lezárhatják a tengeri kutat (Portfolio)
Sikert ér el a BP a szivárgó olaj megfékezésében, jelentette be a parti őrség kárelhárításért felelős admirálisa, számol be a Los Angeles Times. A következő 24 óra kritikus a végső siker...
máj. 27
17:00
Készítheted a személyidet a hipermarket bejáratánál! (2.) (Pénzcentrum)
A munkanélküliek 44,7%-a egy éve, vagy annál régebben keresett állást 2009. IV. negyedévében. A KSH adatai alapján a munkanélküliség átlagos időtartalma 16,5 hónap volt. A nehéz gazdasági helyzet ellenére kevesen próbálnak felkészülni arra a helyzetre, ha elveszítenék állásukat, és ezzel havi fix jövedelmüket. Sokan talán nem is gondolnák, hogy létezik olyan biztosítás, mely ebben az…
máj. 27
17:00
A ’68-as prágai tavasz: CIA Újvidéken és kémek Szegeden (ATV)
A rendőrség politikai osztályának ’68-as jelentése beszámol arról, hogy Jugoszláviában leköptek, megaláztak magyar állampolgárokat, sőt egy esetben valakire rá is lőttek.
máj. 27
17:01
Már 275 forintnál kopogtat az euró (ProfitLine)
A befektetői hangulat általános javulásának köszönhetően erősödött a forint csütörtökön, miután Kína euró melletti kiállása erősítette az uniós közös devizát. (MTI)
máj. 27
17:02
Veszély az M7-esen (HírTV)
Felborult egy kamion az M7-es autópálya 220-as kilométerénél, Sormásnál a Letenye felé vezető oldalon csütörtökön három óra előtt.
máj. 27
17:02
Tálibokat támadott a pakisztáni légierő (Gondola)
Legalább 15 tálib fegyveres meghalt pénteken, mert a pakisztáni légierő támadást intézett az iszlám szélsőségesek északnyugat-pakisztáni búvóhelyei ellen
máj. 27
17:02
Brit válóperes ügyvédek külön készülnek a focivébére (ATV)
Az elmúlt években meredeken megugrott a válások száma.
máj. 27
17:04
A lakosság alig negyede tervez komolyabb nyaralást (HírTV)
A magyarok 80 százaléka az elmúlt egy évben nem volt üdülni, 76 százalékuk idén sem tervez öt napnál hosszabb üdülést a következő egy évben – derül ki a GfK Hungária legfrissebb kutatásából. A lakosság 10 százaléka belföldre, míg 7 százalékuk külföldre tervez utazást.
máj. 27
17:04
Tadic: senkinek nincs joga kitiltani minket Koszovóból (Gondola)
Senkinek nincs joga megtiltani a szerb állampolgároknak, hogy belépjenek Koszovóba, akármi is a foglalkozásuk - jelentette ki csütörtökön Boris Tadic szerb elnök az EU koszovói rendőri és igazságügyi missziójának (EULEX) előző napi rendelkezésére utalva
máj. 27
17:04
Újra alkoholmérgezést kapott a világhírű színész (ATV)
2005 óta öt hasonló esetről tudni.
máj. 27
17:06
Tizenöt tálib fegyveres meghalt egy pakisztáni légicsapásban (Infostart)
Legalább 15 tálib fegyveres meghalt, amikor a pakisztáni légierő támadást hajtott végre az iszlám szélsőségesek északnyugat-pakisztáni búvóhelyei ellen.
máj. 27
17:06
LMP: a kormány nem szorgalmazza az átláthatóság megteremtését + videó (ATV)
Benyújtják módosító javaslataikat.
máj. 27
17:08
Kende Tamás: nem válhat hontalanná a kettős állampogárság kérelmezője (Infostart)
Jogi szempontból kevéssé kifogásolható az a szlovák törvény, amely megtiltaná, hogy egy szlovák polgár más ország állampolgára is legyen - állítja az InfoRádió által megkérdezett nemzetközi jogász, aki szerint a szomszéd ország most elfogadott szabályozásában az a különleges, hogy retorzióként alkalmazzák.
máj. 27
17:08
Iszapszerű sarat pumpálnak a felrobbant kútba (ATV)
Így próbálják megállítani a szivárgást.
máj. 27
17:10
Kovács Miklós a kettős állampolgárságról: kedvező jel az ukrán hatalom hallgatása (Infostart)
Bár az ukrán törvények nem ismerik el a kettős állampolgárság intézményét, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint mivel az új vezetők oroszbarát politikát folytatnak, nem akadályozzák az ukrajnai magyarokat sem a kérvény benyújtásában. Kovács Miklós ugyanakkor nem gondolja, hogy sokan élnének a lehetőséggel.
máj. 27
17:18
Megszüntették az olajömlést a Mexikói-öbölben (HírTV)
Megállította az olaj- és gázömlést a BP a Mexikói-öböl 1500 méteres mélységébe süllyedt fúrótornyon - közölte amerikai illetékesekre hivatkozva csütörtökön a BBC. A bejelentés szerint az április 20-án felrobbant, majd két nappal később elsüllyedt toronyért felelős British Petroleum erőfeszítései ezúttal eredményesnek tűnnek, miután stabilizálták az ömlés helyére illesztett fejet.
máj. 27
17:18
Indítványozták Antal Attila és Szalainé házi őrizetének meghosszabbítását (Gondola)
A Központi Nyomozó Főügyészség indítványt tett A. Attila és Sz.-né Sz. Eleonóra házi őrizetének meghosszabbítására - közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtökön
máj. 27
17:18
Fotópályázat a Budapest Airportnál (Kreatív Online)
Fotópályázatot hirdet a Budapest Airport. Az idén hatvan éves Ferihegyi repülőtér üzemeltetője a BUD 60 névre keresztelt rendezvénysorozat részeként vár képeket.
máj. 27
17:18
Már az óvodások is passzív dohányosok (Alternatív Energia)
Csökkent a dohányzás társadalmi elfogadottsága, és a dohányosok kevesebb cigarettát szívnak, mint tíz évvel ezelőtt - mondta Végh Erzsébet helyettes regionális tiszti főorvos.
máj. 27
17:18
Az ausztriai magyarokat nem érinti a kettős állampolgárság (Kripto Akadémia)
Az ausztriai magyarokat nem érinti a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítása, ugyanis az osztrák törvény nem engedi meg a kettős állampolgárságot - mondta az MTI-nek nyilatkozva Deák Ernő, a Burgenlandon kívüli magyar egyesületeket összefogó civil szervezet elnöke.
máj. 27
17:18
Oroszországban egymás helyett szavaznak a képviselők (ATV)
Egy képviselő akár kilenc gombot is meg tud nyomni egy szavazás alkalmával.
máj. 27
17:20
BUX: +5,28 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1102,98 pontos, 5,28 százalékos emelkedéssel, 21
máj. 27
17:20
Ismét lehet kastélykommunikációra pályázni (Kreatív Online)
Hiába hirdettek eredményt az edelényi és fertődi kastélyok kommunikációjára, a döntést megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság. Az edelényi feladatokat újból megpályáztatják.
máj. 27
17:22
Londoni elemzők: "tanulságos" a magyar és a görög válság összevetése (Gondola)
"Tanulságos" összehasonlítási lehetőséget kínál a pénzügyi válság magyarországi és görögországi kezelése - áll londoni szakelemzők csütörtöki helyzetértékelésében, amely szerint több kelet-európai országnak inkább helye lenne az euróövezetben, mint a jelenlegi "déli" tagállamoknak
máj. 27
17:22
Három nemzetközi borversenyen is nyert a Törley (Kreatív Online)
A Törley termékeit három nemzetközi borversenyen díjazták. A Londoni Nemzetközi Borvásáron adták át az elismeréseket.
máj. 27
17:24
Ne bántsd a magyart! (Gondola)
Az Országgyűlés külügyi bizottsága mai meghallgatásán támogatta a miniszterjelöltet.
máj. 27
17:24
Gera az idény legjobbja a Fulhamnél (Blikk)
Gera Zoltánt választották a Fulham legjobbjának a 2009/10-es idényben a londoni labdarúgócsapat szurkolói. A klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a magyar támadó kapta a legtöbb voksot Bobby Zamorát és Aaron Hughes-t megelőzve.
máj. 27
17:30
Az euró felhúzta a forintot is (Privátbankár)
A befektetői hangulat általános javulásának köszönhetően erősödött a forint csütörtökön, miután Kína euró melletti kiállása erősítette az uniós közös devizát. Az eurót délután fél ötkor 276,02 fori...
máj. 27
17:36
Lezajlott az idei Országos kompetenciamérés (HírTV)
Országos kompetenciamérést végeztek az általános és középiskolákban május 26-án, szerdán, melynek keretében negyedik, hatodik, nyolcadik és tízedik osztályos tanulók szövegértését és matematikai képességeit vizsgálták. A felmérést 2001 ősze óta évente rendezik meg, az idei mérés eredményét pedig jövő tavasszal kapják meg az oktatási intézmények - olvasható a delmagyar.hu-n.
máj. 27
17:36
Netanjahu: közvetlen tárgyalások kellenek a palesztinokkal (Gondola)
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szerint itt az ideje elkezdeni a közvetlen tárgyalásokat a palesztinokkal
máj. 27
17:36
Újra Bátorság Díj (Kreatív Online)
A újságírói bátorságért, a hatalom ellenőrzésével kapcsolatos oknyomozó tevékenységgel lehet kiérdemelni a WAZ-médiacsoport és az IFJ közös díját. A díj mellé járó jutalom 10 ezer euró.
máj. 27
17:36
Valki: lehetnek alkotmányjogi viták Szlovákiában + videó (ATV)
Az önkéntesség lehet a legfontosabb szempont.
máj. 27
17:38
Ítéletidő: utat kellett lezárni Borsodban (HírTV)
Le kellett zárni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 26-os főút egy szakaszát, miután csütörtökön délután egy hirtelen felhőszakadás miatt elöntötte a víz.
máj. 27
17:38
A jezsuiták elismerték a szexuális visszaélések rendszeres eltussolását (Gondola)
A jezsuita papok évtizedeken át eltussolták a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszakot és testi sértést, a tetteseket ugyanis mindvégig fedezték feletteseik - mondta el csütörtökön a szerzetesrend visszaéléseinek vizsgálatával megbízott Ursula Raue Münchenben
máj. 27
17:38
Négy céget is bírságolt a GVH (Kreatív Online)
Fogyasztókkal szembeni tisztességtelen magatartás miatt szabott ki összesen 45 millió forintos bírságot a GVH négy cégnek. Az egyik céget korábban már háromszor feddte meg a hatóság.
máj. 27
17:40
A hírTV közleménye (HírTV)
A Hír Televízió vezetése a sajtóból tudta meg, hogy műsorvezetőjük, Rákay Kálmán kormányzati kommunikációs tevékenységet kíván folytatni. Mivel a kormányzati szerepvállalás összeférhetetlen a műsorvezetéssel, az érintett munkaviszonyát a mai nappal közös megegyezéssel megszüntettük.
máj. 27
17:40
AmCham: az egész euróövezet jelentős reformokra szorul (Gondola)
Az egész euróövezet, sőt maga az Európai Unió is jelentős intézményi és szerkezeti reformokra szorul, enélkül Európa lemarad, akár "fel is morzsolódik" a két nagy rivális, az Egyesült Államok és Kína között a világméretű gazdasági versenyben - fogalmazta meg szinte egybehangzóan, Róna Péter és Heim Péter közgazdász az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) kerekasztal beszélgetésén csütörtökön…
máj. 27
17:42
Megszűnt Rákay Philip munkaviszonya a HírTV-nél (Gondola)
Közös megegyezéssel megszüntették Rákay Philip munkaviszonyát a HírTV-nél csütörtökön, mivel az újságíró kormányzati kommunikációs tevékenységet kíván folytatni
máj. 27
17:42
Régészeti örökségturisztikai látogatóközpont épül Aquincumban (Infostart)
Régészeti örökségturisztikai látogatóközpont épül Aquincumban Európai Uniós támogatással: a Pannonia Provincia Project címet viselő fejlesztési program keretében interaktív játékokat felvonultató virtuális élményteret, a kisebbeknek római játszóteret és egy rekonstruált római lakóházat is kialakítanak az óbudai múzeum területén.
máj. 27
17:42
Újabb fővárosi ingatlanügyet vizsgáltatna ki a Fidesz (Infostart)
A Fidesz fővárosi frakciója egy újabb ingatlanügyi adásvétel kivizsgálását kezdeményezi a főpolgármesternél - mondta az InfoRádiónak Wintermantel Zsolt fideszes képviselő, aki hozzátette: a gyanú szerint egy fővárosi cég tulajdonában lévő ingatlant "kijátszották" a Hagyó Miklóshoz köthető Horváth Iván ügyvéd tulajdonába lévő céghez.
máj. 27
17:42
Tűz a legnagyobb orosz olajfinomítóban (Infostart)
Tűz ütött ki a legnagyobb orosz olajfinomítóban, a szibériai Omszkban csütörtökön. Ketten megsebesültek, részben leállt a termelés.

Keresés