2010. június 2. szerda

jún. 2
17:18
Mindenkit lepipáltunk, hála a Richternek (Portfolio)
Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék, ami a délutáni, vártnál jobb ingatlanpiaci adat mellett némi lendületet adott az európai tőzsdéknek is. A napközben közel 2%-os mínuszban is járó DAX már kerek...
jún. 2
17:18
"Féloldalas kultúra, torz védekezési képesség" Trianon után oda lett az értelmiségiek java (ATV)
Trianon után oda lett az értelmiségiek java, csak a hivatalos művelődés maradt.
jún. 2
17:20
Tálib fegyveresek támadták meg az afgán vezetők gyűlését (ATV)
A kabuli tanácskozáson éppen az ország elnöke, Hamid Karzai tartott beszédet, amikor szemtanúk szerint három rakéta csapódott be nem messze attól a sátortól, ahol az ország vezetői tartózkodtak.
jún. 2
17:33
Omlásveszély a budai Várban – 170 embert kellene kitelepíteni (HírTV)
170 embert érintene a kitelepítés Budapest I. kerületében, a budai Vár közelében levő Hunyadi János úton. Kitelepítésről egyelőre nincs szó, ha mégis sor kerülne rá, akkor egy közeli gimnáziumban helyeznék el az utcában élőket. Egy korábban megrepedt támfal esetleges omlása miatt lehetne szükség az utcában élők kiköltöztetésére – értesült a HavariaPress.
jún. 2
17:33
Czene Attila a sportügyekért felelős államtitkár (Gondola)
Az elkövetkező időszakban Czene Attila olimpiai bajnok úszó felügyeli államtitkárként a sportügyeket
jún. 2
17:36
Összeomlott egy ötemeletes ház, 14 halott Banglades fővárosában (ATV)
Legalább 14-en meghaltak, amikor Banglades fővárosában összeomlott egy ötemeletes ház, több környező épületet is maga alá temetve.
jún. 2
17:42
Malév: Demján kezében a beszállókártya? (Privátbankár)
Demján Sándor arról tárgyal, hogy – külföldi befektető-partnerekkel együtt – részt vállaljon egy „új Malév” beindításában. A tervek szerint az eddigi is az MNV-hez tartozó, nem privatizált részeket leszámítva a nemzeti légitársaságot teljesen felszámolnák, hogy elölről kezdjék aztán az újraszervezését. A bankgarancia erre amúgy lehetőséget ad, de a cég tartozásait az állam rendezné így is
jún. 2
17:42
Kiégtél? Befordultál? Ide utazz! 1. rész (Blikk)
Íme néhány tipp a hozzáértőktől, hogy hova érdemes utaznia annak, akinek már nagyon tele a hócipője a világgal
jún. 2
17:42
Egyhavi tiszteletdíjukat ajánlották fel az Akadémia vezetői (Infostart)
Felajánlották egyhavi akadémikusi tiszteletdíjukat a Magyar Tudományos Akadémia vezetői az árvízkárosultak megsegítésére.
jún. 2
17:42
Izrael: valamennyi foglyot kihozták a börtönből a kitoloncoláshoz (Infostart)
A nemzetközi segélyflottilla hajóin az izraeli haderő által őrizetbe vett valamennyi foglyot elszállították a börtönből, hogy hazatoloncolják őket - közölte szerdán Jeruzsálemben az izraeli büntetés-végrehajtás szóvivője.
jún. 2
17:44
Újra drágulásnak indulhatnak az irodák világszerte (Privátbankár)
A növekvő kereslet és az átköltözések gyakoribbá válása lassítja a bérleti díjak csökkenését
jún. 2
17:46
Korrigálta az esést a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 491,18 pontos, 2,26 százalékos emelkedéssel, 22.252,29 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 21,478 milliárd forint volt szerdán, a vezető részv...
jún. 2
17:51
A hitelminősítők jobb ellenőrzésére tett javaslatot az Európai Bizottság (Gondola)
Javaslatokat jelentett be az Európai Bizottság a hitelminősítő ügynökségek felügyeletének javítására, valamint a bankok irányításának hatékonyabbá tételére
jún. 2
17:51
Záró kommentár-www.globslfx.hu (HírTV)
A múlt héten 0,9%-os értéket hoztak az amerikai MBA-jelzálogkölcsön-igénylések (elözö: 11,3%). Májusban -65,1%-os értéket produkált a Challenger-jelentés (elözö: -71,1%). A dollár tovább erösödött, és az EUR/USD 1,22 alá, 1,2176-ra szánkázott. Májusban a várt 5,0% helyett 6,0%-os értéket jelentettek az amerikai folyamatban levö házeladásoknál (elözö: 7,1%). Ihász Nikoletta-www.globalfx.hu / ks-…
jún. 2
17:53
Index.hu: Gál J. Zoltán lett a Vasárnapi Hírek főszerkesztője (Gondola)
Gál J. Zoltán egykori kormányszóvivő, az MSZP volt országgyűlési képviselője lett a Vasárnapi Hírek című lap főszerkesztője - közölte az Index
jún. 2
17:53
A víz fogságában: járhatatlan utak, gátszakadás, kitelepítések (+videó) (HírTV)
A kormány este várhatóan ismét elrendeli a veszélyhelyzetet az észak-magyarországi folyók mentén. Sátoraljaújhelyen a patak áttörte a gátat. A Nógrád megyei Pásztón már érvényes a kiemelt készültség, a kisváros feletti víztározóban a vízszint meghaladta a kritikus mértéket. Baranyában bevetették a katonaságot. Országszerte 700 katona vesz részt az árvízi védekezésben.
jún. 2
17:54
Mire készül Pintér Sándor pénteken? (Alternatív Energia)
Információink szerint Pintér Sándor miniszteri értekezletet hívott össze péntekre. A találkozón a minisztériumi vezetők mellett a főkapitányok is részt vesznek.
jún. 2
17:54
40 év házasság után elválik feleségétől Al Gore (ATV)
A házaspár email üzenetben jelentette be döntését, amelyben közölték azt is, hogy a továbbiakban nem szándékoznak a nyilvánosság előtt a válásról beszélni.
jún. 2
17:55
Vizsgálatot indítottak a német katolikus püspöki konferencia elnöke ellen (Gondola)
Szexuális bűncselekmények elkövetésében való bűnrészesség gyanújával ügyészi vizsgálatot indítottak a német katolikus egyház vezetője ellen
jún. 2
17:57
Nő lesz a német államelnök? (Gondola)
A Szövetségi Köztársaságot lázba hozta a hír: Ursula von der Leyen személyében női elnököt fog javasolni a kormányzó koalíció?
jún. 2
18:00
Számos polgármesternek le kell mondania (Privátbankár)
Több polgármesternek is le kell mondania harminc napon belül tisztségéről, mivel államtitkárrá nevezték ki szerdán, a két poszt pedig összeférhetetlen
jún. 2
18:00
Így ment életet Hegyi Barbara (Blikk)
A Vígszínház kapott egy defibrillátort, ennek a használatát mutatták meg a színészeknek. Többek között Hegyi Barbara is részt vett a tanfolyamon.
jún. 2
18:00
Zűrzavar és bundavád után extázis Argentínában - vb-história (Infostart)
Bár az 1978-as argentin világbajnokság nem a szupercsapatokról és a szupersztárokról marad emlékezetes, a kiváltott szélsőséges érzelmek és a botrány szele biztosította, hogy helye legyen a futball "mondavilágban". A házigazda argentinok sikere extázist okozott, bár azt beszélték, bundagyanús körülmények között kerültek a fináléba. A magyar válogatott sorsát Törőcsik és Nyilasi kiállítása már az…
jún. 2
18:09
Vida Ildikó lehet az APEH elnöke (Gondola)
Vida Ildikó lehet az APEH elnöke az atv.hu értesülései szerint. A hírt az MTI érdeklődésére nem erősítették meg, és nem is cáfolták szerdán a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, azzal az indoklással, hogy a kinevezések előtt nem nyilatkoznak ilyen ügyekben
jún. 2
18:09
Jegy helyett pofont kapott a kalauz (HírTV)
Megint kalauzra támadtak jegy nélkül utazó emberek, ezúttal Ferihegyen.
jún. 2
18:09
Több fideszes polgármester is lemond posztjáról (ProfitLine)
Több polgármesternek is le kell mondania harminc napon belül tisztségéről, mivel államtitkárrá nevezték ki szerdán, a két poszt pedig összeférhetetlen.
jún. 2
18:11
Háromnyelvű szótár készült a kárpátaljaiakat segítendő (Gondola)
Magyar és ukrán nyelven lehet keresni azt a háromnyelvű szótárt, amelyet két beregszászi tanítónő állított össze - harmadik nyelv az angol.
jún. 2
18:11
BÉT - Richter és a MOL vitte a piacot, az OTP lemaradt (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 491,18 pontos, 2,26 százalékos emelkedéssel, 22.252,29 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 21,478 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények árfolyamai az OTP kivételével esősödtek az előző napi záráshoz képest.
jún. 2
18:12
Holnaptól újra POSZT (Spa Trend Online)
A már megszokott nagy érdeklődés előzi meg a csütörtökön kezdődő X. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT), melynek jubileumi versenyprogramjában tizenkét társulat tizennégy produkciója szerepel.
jún. 2
18:12
Több polgármesternek is le kell mondania (ATV)
A helyi önkormányzatokról szóló 1990-es törvény kimondja: a polgármester többek között nem lehet a kormány tagja, államtitkár, szakállamtitkár, valamint központi államigazgatási szerv köztisztviselője.
jún. 2
18:18
Összeférhetetlenség miatt számos polgármesternek le kell mondania (Privátbankár)
Több polgármesternek is le kell mondania harminc napon belül tisztségéről, mivel államtitkárrá nevezték ki szerdán, a két poszt pedig összeférhetetlen
jún. 2
18:18
Itt lesz hamarosan a következő vulkánkitörés! (Infostart)
A következő évtizedben nagy valószínűséggel vulkáni kitörés várható a Kanári-szigeteken. Ez a kérdés is erősen foglalkoztatja a tudományos kutatókat a vulkanológiai konferencián, amelyet éppen a Kanári-szigetek egyik településén, Puerto de la Cruz városában tartanak.
jún. 2
18:18
Török Gábor: A Fidesz nem akar nagy felhajtást az államfőjelöltje körül (Infostart)
Nem akar túl nagy felhajtást a Fidesz az államfőjelölt személye körül, ezért dönt csak néhány nappal a határidő lejárta előtt arról, kit jelöl - véli Török Gábor, a Vision Politics igazgatója. A politikai elemző blogjában arról írt: az új többségnek kényelmesebb lenne egy Sólyom Lászlónál alkalmazkodóbb, veszélytelenebb államfő.
jún. 2
18:20
Az MSZP nem vesz részt Trianon emlékünnepségén (Infostart)
Nem vesz részt az MSZP a pénteki trianoni parlamenti emlékülésen - közölte a frakció ülésen után Mandur László.
jún. 2
18:27
Az MSZP nem kér a trianoni emlékülésből (HírTV)
Az MSZP képviselői nem vesznek részt a pénteki trianoni emlékülésen – erről a párt szerdai frakcióülésén döntöttek. A párt frakciójának többsége azért utasította el a házelnök meghívását, mert az ülésen nem lehet felszólalni.
jún. 2
18:27
Több polgármesternek is le kell mondania posztjáról (Gondola)
Több polgármesternek is le kell mondania harminc napon belül tisztségéről, mivel államtitkárrá nevezték ki szerdán, a két poszt pedig összeférhetetlen
jún. 2
18:27
Blogszerűség és Iwiw-pumpa az Origonál (Kreatív Online)
Blogszolgáltatást indít hamarosan az Origo és az Iwiw-et is átszabják. Novák Péter és Vaszily Miklós bemutatkozó sajtóbeszélgetésen az Origo néhány éves fejlődési irányáról beszélgettek.
jún. 2
18:29
Kiszakította a szél a földből, majd az autóra zuhant (HírTV)
Autóra dőlt egy csaknem húszméteres fa Hímesháza közelében. Nem sérült meg senki, a személyautó vezetője éppen egy erdősáv mellett haladt, amikor a motorháztőre zuhant a több mázsás fa, amit a szél gyökérrel együtt fordított ki az átázott földből.
jún. 2
18:29
A MÁV-START menetrendjével támogatja a balatoni szezont (Gondola)
A MÁV-START Zrt. a növekvő balatoni utazási igényekhez igazította nyári menetrendjét, amely június 19-től augusztus 29-ig lesz érvényben, és több újítást is tartalmaz
jún. 2
18:30
Több válogatott ellen is merényletet tervezhetnek a foci VB-n (ATV)
Komoly aggodalommal tekinthetnek a jövő héten kezdődő dél-afrikai futball-világbajnokság elébe a holland válogatott játékosai. Egy terrorizmust vizsgáló amerikai alapítvány szerint ugyanis a bajnokság alatt szélsőséges fegyveresek egyidejűleg több támadást is elkövethetnek a csapat, és annak szurkolói ellen.
jún. 2
18:31
Átszerveződik az MSZP-közeli sajtó (Gondola)
Gál J. Zoltán lett a Vasárnapi Hírek főszerkesztője - írja az Index, fölelevenítve ismereteinket az MSZP körüli cégháló egyik szeletéről.
jún. 2
18:36
Fazekas Sándor: versenyképes vidék kell (Privátbankár)
A természeti csapások okozta kritikus helyzet megszüntetését tartja a legfontosabb középtávú feladatnak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter
jún. 2
18:38
Jobban bíznak bennünk, mint a "malacok"-ban (Privátbankár)
Jóval kockázatosabb adósságtörlesztőknek tekinti a piac az euróövezet megrendült adóssághelyzetű tagállamait, mint például Magyarországot. A szerdai londoni kereskedésben Portugália, Olaszország, Í...
jún. 2
18:45
Legalább öt halottja van az ámokfutásnak (HírTV)
Legalább öt halottja van az Anglia északnyugati részén szerdán történt lövöldözésnek – közölte David Cameron brit kormányfő. A rendőrség közlése szerint az ámokfutással gyanúsított 52 éves férfi holttestét egy erdős területen találták meg.
jún. 2
18:45
Offshore cég működtetésével gyanúsítja Sarkozyt a luxemburgi rendőrség (Gondola)
A luxemburgi rendőrség gyanúja szerint Edouard Balladur egykori francia kormányfő 1995-ös elnökválasztási kampányának illegális finanszírozásához akkori pénzügyminisztere és kampányfőnöke - Nicolas Sarkozy jelenlegi államfő - közvetlen jóváhagyása és ellenőrzése mellett működtettek egy offshore céget Luxemburgban
jún. 2
18:47
Összedőlt a ház – bajban a hétgyermekes család (HírTV)
Kidőlt az egyik fala egy vályogháznak Medinán, ezért egy hétgyermekes családot kellett kiköltöztetni az életveszélyessé vált épületből – tudta meg a Független Hírügynökség Szilasi Lajostól, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesétől. A Tolna megyei településen egy másik házat is életveszélyessé tett sok eső, ebből azonban a háromfős család még nem volt hajlandó kiköltözni.
jún. 2
18:47
Felére csökkent a politikai vezetők száma (Gondola)
Több mint a felére csökkent a politikai vezetők száma a jelenlegi kormányban az előző kabinethez viszonyítva - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára
jún. 2
18:48
Több száz családnak kellett elhagynia otthonát (Alternatív Energia)
A súlyos árvízi helyzetre tekintettel valószínűleg ismét elrendeli a veszélyhelyzetet a Sajó, a Hernád, a Zagyva és a Bódva térségére is a Kormányzati Koordinációs Bizottság. Ám nemcsak északon, hanem az ország egész területén intenzív védekezés folyik, a megáradt patakok és folyók miatt már több száz családnak el kellett hagynia otthonát.
jún. 2
18:48
Közös pénzpiaci felügyeletet hozna létre Brüsszel (Portfolio)
Közös pénzpiaci felügyelet felállítását javasolja az Európai Bizottság. A Bizottság elképzelései szerint a "European Security Markets Authority" nevet viselő intézet kezdetben csak a hitelminősítő...
jún. 2
18:49
Sólyom kinevezte az Orbán-kormány államtitkárait (HírTV)
Sólyom László köztársasági elnök szerda délután átadta az Orbán-kormány államtitkárainak kinevezését a Sándor-palotában. Az új kormánynak 34 államtitkára és 8 közigazgatási államtitkára lett, a kinevezéseket Orbán Viktor javaslata alapján adta át az államfő.

Keresés