Az gázai segélyflotilla elleni izraeli támadás körülményeinek kivizsgálását követelte kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsa és követelte annak a csaknem ötszáz palesztin-barát aktivistának a szabadon bocsátását, akiket Izrael fogságban tart. Mivel a hétfő hajnali akció legtöbb halálos áldozata török, rendkívül feszültté vált Törökország és Izrael eddig sem jó viszonya. Megnövekedett a feszültség a g…
Elfogadta a parlament a Fidesz-KDNP népszámlálási törvényt módosító indítványát. A jövő őszi cenzus során így már a vallásra, az egészségi állapotra, a nyelvismeretre, a közlekedésre és az utazásra, illetve az üdülőtulajdonra is rákérdeznek majd az eredeti törvényben rögzítetteken túl.
Az Európai Bizottság nemrég 331 millió euró bírságot szabott ki összesen 10 cégre, akiket kartellezésen kapott a DRAM memória chipek piacán. A Bizottság határozata nem a bírság nagysága miatt számít...
A jelenlegi gazdasági-pénzügyi kondíciókat figyelembe véve 2011-re átlagosan 3.5%-os inflációs előrejelzés adódik a jegybank 3.0%-os friss jóslatával szemben, ez pedig azt jelenti, hogy nincs már tér...
A 2011-es magyar uniós elnökség Országgyűlést érintő előkészületeiről is tájékoztatást adott Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, amikor uniós nagykövetekkel találkozott a spanyol nagykövetségen - közölte a Országgyűlés sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.
A jelenlegi gazdasági válsággal kapcsolatban továbbra is az a kérdés, hogy "V" vagy "W" alakú lesz-e a válság lefutása - véli Háda Bálint, a QUAESTOR pénzügyi csoport vezető elemzője, aki szerint számos jel mutat az utóbbi irányába.
Az elmúlt esztendőben az eufória jellemezte a befektetői morált, a pénzintézetek nekiláttak mérlegeik javításához, de a pénzügyi rendszer szabályozásának kérdése a kormányoknál csak most kapott nagyobb hangsúlyt
Miközben Michelle Obama amerikai first lady és Michael Bloomberg, New York polgármestere más hírességekhez hasonlóan a sófogyasztás csökkentése mellett kampányol, a szépségipar a só külső használatának előnyeit hirdeti
Orbán Viktor rendelete szerint a két miniszterelnök-helyettes közül a KDNP elnöke jogosult első helyen a miniszterelnök helyettesítésére. Semjén Zsolt mellett Navracsics Tibor kapott még miniszterelnök-helyettesi rangot az új kormányzati szerkezetben.hírTV
A Google, a Microsoft és az Origo portfoliói uralják az online piacot, ahol egyre jobban előretörnek a női felhasználók és a tizenévesek, miközben a közösségi média lassan túlnő mindenen. Digitális média tények könyve 2010.
A cikk első részében Rába Zoltán, a Pioneer Alapkezelő igazgatója felvázolta a görög pénzügyi válság természetét, és elméleti kritikát adott egy esetlegesen túl gyorsan, utópikus alapokon létrehozott...
A terézvárosi parkolási szerződés azonnali felmondását kezdeményezi a KDNP. A párt a kedden elfogadott törvénymódosításnak megfelelően a lehető leghamarabb önkormányzati cégre bízná a parkoltatást, mert így számításaik szerint csaknem egymilliárd forintos bevételre tehetne szert a kerület.
A Generali új, sms veszélyjelző szolgáltatása személyre szabottan, irányítószám alapján hívja fel a figyelmet a közelgő extrém időjárásra és praktikus tanácsokat ad a megelőzéshez - tudatta szerkesztő...
Szerdán veszi át az amerikai Kongresszusi Könyvtár Gershwin-díját Paul McCartney. Mint a brit muzsikus keddi sajtótájékoztatóján kiemelte, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy az Egyesült Államok egyik legfontosabb popzenei elismerésével tüntetik ki.
A hosszan tartó esőzés és az elmúlt hetek viharos időjárása eddig mintegy 15 ezer fa pusztulását okozta a Pilisi Parkerdőben, a kár meghaladja az 500 millió forintot. Lomniczi Gergely szóvivő az InfoRádiónak elmondta: a turistautak is életveszélyesek, ennek ellenére gyakran találkoznak túrázókkal, és már baleset is történt.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint az út megtisztítása várhatóan két-három órát vesz igénybe. A lezárás nem akadályozza az autópálya forgalmát - tette hozzá Bíró Gábor.
A Kormányzati Koordinációs Bizottság szerda esti ülésén várhatóan kiterjesztik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kedd este 10 órakor Pásztóra és Hasznosra bevezetett veszélyhelyzetet a Sajó, a Hernád, a Zagyva és a Bódva térségére - erősítette meg a Belügyminisztérium (BM) államtitkársága.
Budaházy György szerint ő nem kívánta erőszakkal megszerezni a hatalmat és nem is hívott fel erre senkit; az államellenes bűncselekménnyel vádolt férfi perének másodfokú tárgyalásán szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán részletesen elemezte a per tárgyává tett 13 írását
MAGYARORSZÁG – Egy magyar mentőcsapat vigyáz a Formula–2 motorcsónak-világbajnokság sorozat versenyzőire. Többek között Olaszországba, Svédországba és az Egyesült Arab Emírségekbe kísérik a csapatot, hazai vizeken pedig legközelebb június 12-én, Dunaújvárosban vigyáznak a verseny biztonságára.
Törökország nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását kérte szerdán a Gázai övezetbe tartó önkéntes segélyflottilla elleni izraeli támadás során történt halálesetek kivizsgálására
A katolikus papok szexbotrányai ellenére is kitartanak hitük és a katolikus egyház mellett az amerikai hívők - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Lengyelországban az év vége felé szükségessé válhat egy 50 bázispontos kamatemelés, ha a nyár elmúltával nekilódul az infláció - fejtette ki szerdán a lengyel nemzeti bank monetáris tanácsának tagja.
A Sony Hungária Kft. ma bejelentette, hogy a Sony Corporation globális üzleti jövedelmezőség- és gyártáshatékonyság-javítási programjának részeként megszünteti a termelést magyarországi gyártóbázisán, Gödöllőn. A vállalat közép- és délkelet-európai kereskedelmi tevékenysége a Sony holdingvállalatán keresztül továbbra is Magyarországon marad....
Mérlegfőösszege, betét, - és hitelállománya, valamint saját tőkéje is növekedett a szövetkezeti hitelintézeteknek az idei első negyedéves előzetes adatok alapján. A pénzügyi felügyelet összesítése...
Írországban a munkanélküliségi ráta 16 éves csúcsára emelkedett, míg a munkanélküli kérelmet igénylők száma új rekordra ugrott - közölte szerdán. Mindez arra utal, hogy az ország továbbra is a recesszió fogságában marad.
Vége a névtelen online kereskedésnek Kínában, az eladónak valódi nevét és címét is közzé kell tennie az interneten - az ipari kereskedelmi főhivatal erről szóló döntését szerdán ismertette a kínai sajtó.
Jelenleg összesen 707 katona és 114 technikai eszköz nyújt segítséget a mentési feladatokban az árvíz sújtotta térségekben - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel. A közlemén...
Különös fotó került fel több internetes oldalra is az elmúlt napokban. Az eredetileg a Három deci köménymag blogon lehozott képen az látszik, ahogy egy autós belehajt a friss betonba a Kálvin téren.
Keressük a legszexisebb, legvonzóbb magyar hírességeket. Szavazásunk első fordulójában a hölgyeket pontozhattad. Most viszont a pasikat értékelheted, 1-től 5-ig!
A cickafark Észak-Amerikából származó növény, de Európában is honos. Dísznövényként kertünk egyik kedvence lehet. Puha, párna alakú, virágzata jól mutat, akár más növények között, akár szegélyként és emellett gyógynövény is.
Egyedüli magyar alkotásként választották be Vadócz Péter Colorful EU szpotját a Creative Heads legjobb huszonötje közé. A nyertest Cannes Lions-ra is meghívják.
A tavalyihoz hasonlóan idén is elindította a Pedigree örökbefogadási programot a márkát gyártó és forgalmazó Mars Magyarország. A cég pr-ügynöksége, a Hill & Knowlton közösségi média kommunikációval is kiegészítette a kampányt.
A török-izraeli viszony súlyosan megromlott a Gázába tartó flottilla elleni támadás óta, Törökország nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását kérte a halálesetek kivizsgálására. A palesztin elnök szerint állami terrorizmus történt, a nemzetközi konferencián egyperces néma csenddel emlékeztek a halottakra.
Reggel óta szépen kúsznak felfelé az amerikai határidők, a Dow futures már 50 pontos pluszban van. Ezek alapján felfelé korrekció várható ma a tengerentúli tőzsdéken, bár a tegnapi napot elnézve...
Összemosódó rendőrségi és ügyészségi szerepek, vetélkedés a szereplők között: ezek is hozzájárulhattak a Kulcsár-ügy elsőfokú ítéletének hatályon kívül helyezésében.