2010. június 3. csütörtök

jún. 3
18:30
Erősödött, majd "bedőlt" a forint (ATV)
280-on is járt az euró délután.
jún. 3
18:32
Homokzsákokat sodort el Edelénynél a Bódva (hirado.hu)
A helyszínre folyamatosan érkeznek az önkéntesek, az eső szakadatlanul esik
jún. 3
18:32
Robbanás Ausztriában: valószínűleg meghalt az öt eltűnt (ATV)
Szinte biztos, hogy egy hibás gázvezeték okozta a balesetet.
jún. 3
18:36
Mariah Carey gyereket vár (BorsOnline)
Beteljesült Mariah Carey újévi fogadalma. Az énekesnő szilveszter éjjel megfogadta, hogy idén teherbe esik, és a hírek szerint sikerrel járt a gyermekáldás.
jún. 3
18:39
A tűzoltók mentették ki a metró alól (HírTV)
Elgázolt egy embert a metró a Kossuth téri állomáson. A férfi túlélte a balesetet, de sérülései súlyosak – értesült a HavariaPress.
jún. 3
18:41
Rosszkedvűen búcsúzott a forint (HírTV)
Jelentősen (2-2,5 százalékkal) gyengült a forint csütörtökön a vezető nyugati devizákhoz képest. Az euróért legutóbb már több mint 281 forintot kellett adni, míg a svájci frank már csaknem 200 forintba került. Az amerikai dollár 230 forint fölé erősödött a forinthoz képest.
jún. 3
18:48
Eljött az igazság pillanata (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a fideszes Kósa Lajos gazdaságra vonatkozó szavaiból kiderült, semmiféle, nagyarányú adócsökkentésben nem gondolkozott a Fidesz; a szocialista párt követeli, hogy a Fidesz haladéktalanul adjon magyarázatot a Fidesz ügyvezető alelnöke az alkotmány felfüggesztésére vonatkozó kijelentésére.
jún. 3
18:48
MSZP: Kósa Lajos elszólta magát (hirado.hu)
Nyakó István semmiféle adócsökkentésben nem gondolkozott a Fidesz
jún. 3
18:48
Kelet-Horvátország: a termőterületek 90 százaléka víz alatt (ATV)
Családok százait kellett kitelepíteni.
jún. 3
18:50
Magas szinten stabilizálódott a francia munkanélküliség (hirado.hu)
A 24 éven aluliak negyedének nincs munkája
jún. 3
18:50
TGM: "a Fidesz fölvizezett irredenta állami ideológiát" akar + videó (ATV)
Az új kormányzat egységes világnézetet alakítana ki.
jún. 3
18:54
Jobbikos politikusok és a fekete lepel (ProfitLine)
Jobbikos politikusok néhány percre - egy fekete lepellel - jelképesen "eltűntették" Károlyi Mihály szobrát a Parlament melletti téren; végső céljuk a szobor végleges száműzése a közterületről. (MTI)
jún. 3
18:56
Ma jó napjuk volt az európai piacoknak (ProfitLine)
Javítottak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön, miután a hét korábbi napjai gyengélkedéssel teltek. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,8 százalékos előrelépéssel kezdett, és 1,15 százalékos napi emelkedéssel 1.034,68 ponton zárt.
jún. 3
18:57
Víz alatt Horvátország keleti része (HírTV)
Víz alá került Kelet-Horvátország mezgazdasági területeinek több mint 90 százaléka - közölte csütörtökön a helyi média. A bejelentés szerint a heves esőzések miatt kialakult áradások miatt családok százait kellett kitelepíteni eddig.
jún. 3
18:58
MSZP: semmiféle adócsökkentésben nem gondolkozott a Fidesz (ProfitLine)
Az MSZP szerint a fideszes Kósa Lajos gazdaságra vonatkozó szavaiból kiderült, semmiféle, nagyarányú adócsökkentésben nem gondolkozott a Fidesz; a szocialista párt követeli, hogy a Fidesz haladéktalanul adjon magyarázatot a Fidesz ügyvezető alelnöke az alkotmány felfüggesztésére vonatkozó kijelentésére. (MTI)
jún. 3
19:03
Fogyókúra - Nem mindegy, melyik mozgásformát választjuk! (WebBeteg)
A fogyókúrának és az életmódváltásnak fontos része a fizikai aktivitás. Nem mindegy azonban, hogy hogyan mozgunk! A rosszul megválasztott sportolással sokan kifejezetten ártanak szervezetüknek.
jún. 3
19:06
Rendkívül veszélyes Kósa és Varga nyilatkozatsorozata (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint rendkívül veszélyes és káros az a nyilatkozatsorozat, amelyet Kósa Lajos és Varga Mihály fideszes politikusok tettek csütörtökön az alkotmányos eszközök korlátozásáról, gazdasági vészhelyzetről és csődről.
jún. 3
19:06
Emberemlékezet óta nem volt ekkora árvíz (hirado.hu)
Utcákban áll a Bódva vize Szendrőben, sok ezren dolgoznak a gátakon
jún. 3
19:06
Paul McCartey „az első fickó, aki alátesz az elnöknek” (ATV)
Igen bensőséges vallomást tett.
jún. 3
19:08
Buktatás: a tanár tehetetlensége vagy a szülő felelőssége? (Alternatív Energia)
A tanárok támogatják a buktatás eszközét, a pszichológusok viszont tartanak attól, hogy a diákoknak lelki törést okoz az évismétlés. Később ráadásul 13-14 évesek - egészen más gondolatokkal és fantáziával - kerülhetnek az ötödikesek közé, ami viselkedési zavarokhoz vezethet. A két fél csak abban ért egyet, hogy mindenképpen szükséges lenne az iskolai körülmények fejlesztése.
jún. 3
19:10
Örömhír a budapestieknek (Alternatív Energia)
Sok mindenről döntött már csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés, de több mint 80 további előterjesztés fekszik a képviselők asztalán. Ez azt jelenti, hogy késő estig vagy az éjszakába nyúlóan is eltarthat az ülés.
jún. 3
19:12
Már Bush is facebookozik (BorsOnline)
Barack Obama és Orbán Viktor után újabb ismert politikus csatlakozott a Facebookhoz. George W. Bush még csak egy napja tagja az internetes közösségnek, de már most több tízezer követője van a honlapon. Az egykori elnöknek hatalmas rajongótábora van az államokban.
jún. 3
19:12
Megkezdődött a Poszt (Infostart)
Megkezdődött a 10. Pécsi Országos Színházi Találkozó.
jún. 3
19:12
Tilos lesz a dohányzás a fővárosi aluljárókban (Infostart)
Július 18-ától tilos lesz a dohányzás a fővárosi aluljárókban. A tilalom a Fővárosi Önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában lévő 72 aluljáróra vonatkozik, a szabálysértők 30 ezer forintos bírságra számíthatnak, a szabály betartását 372 kamerával ellenőrzik majd.
jún. 3
19:12
Eltemették az izraeli támadás áldozatait (Infostart)
Törökországban közös gyászszertartáson búcsúztatták el a hétfői izraeli katonai akció áldozatait. Az isztambuli szertartáson részt vett a török energiaügyi miniszter és az iráni főkonzul is. A török államfő szerint országa kapcsolata soha többé nem lesz olyan Izraellel, mint a támadás előtt. Abdullah Gül azt mondta: Izrael történelmének egyik legnagyobb hibáját követte el az akcióval.
jún. 3
19:14
Megkezdődött a 81. Ünnepi Könyvhét (Infostart)
Megkezdődött a 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok központi rendezvénysorozata Budapesten; a magyar könyv hétfőig tartó ünnepét Borbándi Gyula, a nyugati magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja nyitotta meg a Vörösmarty téren.
jún. 3
19:14
Bakák segítenek összeszedni az elhullott birkák tetemét (Infostart)
A fertőzésveszély miatt a honvédség segítségével gyűjtik össze a víz alól az elpusztult birkák tetemeit a Székesfehérvár közelében lévő legelőn. A több mint 300 állat két héttel ezelőtt pusztult el a tomboló viharban, amikor kiöntött a Gaja-patak.
jún. 3
19:15
Településenként négymillió forint gyorssegélyhez jutottak (HírTV)
Öt borsodi településen kezdte meg a 1752-es telefonszámra érkező pénzadományok szétosztását az árvízkárosultaknak az öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet.
jún. 3
19:16
Lemondott tisztségéről a Magyar Agrárkamara elnöke (Infostart)
Lemondott tisztségéről a Magyar Agrárkamara elnöke.
jún. 3
19:18
Megszűnt a közvetlen veszélyhelyzet a budai Vár falánál (Infostart)
Megszűnt a közvetlen veszélyhelyzet a budai Vár Duna felőli egyik sétányánál, ahol néhány napja megrepedt a támfal az Ellyps-sétánynál.
jún. 3
19:24
Burma a világ a legelnyomóbb rezsimje (Metropol)
A világ 17 országában és három körzetében a népesség erős elnyomásban él, az emberi jogokat súlyosan megsértik - olvasható a Freedom House csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében.
jún. 3
19:24
Csak kapusként játszhat az észak-koreai csatár (Metropol)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerint csak kapusként léphet pályára Kim Mjong Von, a jövő pénteken kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon résztvevő észak-koreaiak csatára, mert a kerethirdetésnél hálóőrnek jelölték.
jún. 3
19:24
Lezárták a győri rakpartot! A szabad strandot is veszélyezteti az árhullám (hirado.hu)
A tiltó táblák ellenére is többen a rakparton parkoltak
jún. 3
19:24
Rekordösszegű bírság a neves banknak (Portfolio)
Rekordösszegű, közel 50 millió dolláros bírságot szabott ki a brit pénzügyi felügyelet a JP Morgan londoni részlegére, miután az nem megfelelően kezelte az ügyfelek pénzét - írja a Bloomberg. 33.3...
jún. 3
19:24
Akciótervet ígért Brüsszelben Orbán Viktor (ATV)
A magyar miniszterelnök azt is megígérte, hogy talpraállítja a gazdaságot.
jún. 3
19:26
Brigitte Bardot betiltaná a bikaviadalokat (hirado.hu)
A brutális állatkínzás megszüntetése ellen kampányol a francia színésznő is
jún. 3
19:26
Budapestre jön az IMF misszióvezetője (Portfolio)
Nem a szokásos negyedéves gazdaságpolitikai felülvizsgálat elvégzése, hanem informális egyeztetések érdekében Magyarországra jön néhány napra a Nemzetközi Valutaalap tárgyalódelegációjának vezetője -...
jún. 3
19:27
Mi lesz az építésüggyel az új kormányzati struktúrában? (ProfitLine)
Az építésügy területeit legalább négy minisztérium felügyeli az új kormányban a korábbi kettő helyett, noha a szakma régóta szorgalmazza a koordinált irányítást - mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az Építők napját megelőző sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. (MTI)
jún. 3
19:28
Önök küldték! Olvasóink fotó, videói az árvízhelyzetről (hirado.hu)
Küldjön felvételeket Ön is itt
jún. 3
19:29
MSZP: kerüljön újra a Ház elé a szövetkezeti törvény módosítása (ProfitLine)
Az MSZP szerint a szövetkezeti törvény alkotmányellenesnek talált módosítását - mivel tartalmi kifogás nincs ellene - újra be kell hozni az Országgyűlés elé; a szocialisták ennek a mielőbbi elfogadásában partnerek lesznek.
jún. 3
19:33
Szörnyűség Tinnyén (HírTV)
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a férfi, aki elesett motorkerékpárjával a Pest megyei Tinnyén – értesült a HavariaPress.
jún. 3
19:35
Négymillió forintot hajtanának be Szilvásyn (HírTV)
Megkezdődött az UD Zrt. Szilvásy György ellen kezdeményezett kártérítési eljárásának bírósági tárgyalása. Az úgynevezett lehallgatási ügyben besározott vállalkozás a jó hírnév megsértése miatt kétmillió forintra, a két tulajdonos pedig 1-1 millió forintra perelte a volt titokminisztert.
jún. 3
19:42
Frigyik Jánosék harmadik élete (Alternatív Energia)
Egy hónapon belül harmadszor látogatott be a megvadult Szinva patak Frigyik Jánosék házába. A kétgyermekes család kétségbeesetten téblábol a tengerré vált udvaron és figyeli, mint kúszik fel a nedvesség a száz esztendős vályogház falán. Mindenük odalett. Az a kevés is, ami volt.
jún. 3
19:42
A hétvégén rövidített útvonalon járnak a 4-es és a 6-os villamosok (Metropol)
A Margit híd felújítási munkálatai miatt péntek este nyolc órától a vasárnap esti üzemzárásig rövidített útvonalon közlekednek a 4-es és a 6-os villamosok Budapesten, a kimaradó útszakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat.
jún. 3
19:42
A kazah elnök nem akar A nemzet atyja lenni (hirado.hu)
Az államfő azzal utasította vissza a megtiszteltetést, hogy szerinte a törvény betűi nem tehetnek egy embert a nemzet vezetőjévé
jún. 3
19:42
Orbán: 3 napon belül kész lesz az akcióterv (Portfolio)
Miután határozott figyelmeztetést kapott az Európai Bizottság elnökétől a költségvetési szigor fenntartása érdekében Orbán Viktor Brüsszelben, a Reuters tudósítása szerint Orbán azt ígérte meg neki,...
jún. 3
19:44
Bombariadó a Duna Plazában (Metropol)
Bombariadó miatt kiürítették a Duna Plazát csütörtökön késő délután - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
jún. 3
19:44
Kiizzadtak némi pluszt az amerikai indexek (Portfolio)
Némileg feljebb tudtak kapaszkodni az amerikai piacok a nap második felében, így a vezető részvényindexek végül többségében enyhe emelkedéssel zárták a napot. A Dow 0.1, az S&P 0.4, a Nasdaq pedig...
jún. 3
19:48
Ikertestvérét ölte meg először az ámokfutó (BorsOnline)
Újabb borzalmas részletek láttak napvilágot az angol sorozatgyilkos taxisofőr rémtettéről. Derrick Bird kedd éjjel vitába keveredett kollégáival, majd elkezdett fenyegetőzni.
jún. 3
19:51
Sikeres akció a Mexikói-öbölnél (HírTV)
Sikerült elvágni csütörtökön a Mexikói-öböl 1500 méteres mélységébe süllyedt fúrótorony sérült olajvezetékét egy hatalmas vágószerkezettel – közölte British Petroleum (BP), az egykori torony bérlője. Az olajcég bejelentése szerint először egy gyémántvágót használtak, de az beleragadt a csőbe, ezért bevetettek egy másik szerkezetet, ami lényegében egy hatalmas olló.

Keresés