2010. július 12. hétfő

júl. 12
7:45
Kamera vette Basternák kivégzését (Blikk)
ÓGYALLA — A háza előtti biztonsági kamera is rögzítette a szlovákiai magyar politikus, Basternák László meggyilkolását, és ez is segíthetett merénylője kézre kerítésében – értesült a szlovák sajtó.
júl. 12
7:45
Megvan a kulcs a női szívekhez! (Infostart)
Azoknak a férjeknek, akik több romantikát szeretnének vinni a házasságukba, nem drága desszertekben, hatalmas virágcsokrokban vagy elegáns éttermi vacsorákban kell keresniük a megoldást. Az igazi kulcs, ami megnyitja a női szíveket, az a házimunkák átvállalása - állapította meg egy tudományos felmérés.
júl. 12
7:45
Spéder Zsolt: Magyarországon a középhelyzetű családok vállalnak legkevésbé gyermeket (Infostart)
Idén várhatóan 10 millió alá csökken Magyarország népessége, negyven év múlva pedig már csak 8,5 millióan leszünk a jelenlegi népesedési folyamatokat figyelembe véve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A népesedés világnapja alkalmából rendezett sajtóbeszélgetésen Spéder Zsolt, a Népességtudományi Kutató Intézet igazgatója elmondta: Magyarországon a középhelyzetű családok vállalnak…
júl. 12
7:45
Új e-stratégia készül (HírTV)
Már most vannak olyan ügyek, amelyeket Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztosnak fogunk ajánlani – mondta a Magyar Nemzetnek az infokommunikációs örökség vizsgálatával kapcsolatban Nyitrai Zsolt. Az infokommunikációs államtitkár szerint nem ritkán párhuzamos fejlesztések történtek, sőt egymással nem kompatibilis rendszereket építtetett ki a kormányzat tízmilliárdokért. Nyitrai szerint a...
júl. 12
7:47
Tragédia! Agyonverte kisfiát az apa (Blikk)
Késő estig helyszíneltek a rendőrök abban a házban, ahol feltehetőleg olyan súlyosan bántalmazta egy apa a fiát, hogy a gyerek belehalt sérüléseibe - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap este az MTI-nek.
júl. 12
7:47
Légszennyező autókat szűrnek ki a matricákkal (Infostart)
A szmogriadó rendelet módosítása értelmében a jövőben nem a rendszám, hanem a gépjármű környezetvédelmi besorolása alapján tilthatják ki az autókat a fővárosból. A Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese az InfoRádiónak elmondta: az autó besorolását a hátsó rendszámtáblán található matrica színe jelzi.
júl. 12
7:48
Cipőkollekciót nevezhetnek el Hemingwayről (Gondola)
Ernest Hemingway 82 éves fia beleegyezett abba, hogy cipőmárkát nevezzenek el a Nobel-díjas amerikai íróról
júl. 12
7:48
USA: egyre nagyobbak a jövedelmi különbségek (HR Portál)
Minden korábbinál nagyobb lett - az utóbbi három évtizedben háromszorosára nőtt - a jövedelmi szakadék a gazdagok és a középosztály között az Egyesült Államokban.
júl. 12
7:49
Kómában Viki gyilkosa (Blikk)
SZOMBATHELY — Kómában van, ám kikerült az intenzív osztályról S. László (21), aki feltehetőleg megölte barátnőjét, Cs. Viktóriát (†25).
júl. 12
7:50
Hibázott az izraeli katonai vezetés a segélyflotilla elleni támadáskor (Gondola)
Súlyos hibákat követett el az izraeli katonai vezetés a gázai segélyflottilla elleni támadás megszervezésekor és végrehajtásakor május végén - erre a megállapításra jutott egy nyugalmazott tábornok által vezetett vizsgálóbizottság
júl. 12
7:50
Szakfelügyelet dönthet a pedagógusbérekről (HR Portál)
Szeptemberben megkezdődik azoknak a szakfelügyelőknek a képzése, akikkel a külső pedagógusi és intézményi értékelő, minősítő rendszert vezeti majd be az Orbán-kormány - írta hétfői számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszava.
júl. 12
7:52
Újabb pofont kaptak a rendezvényszervezők (HR Portál)
Komoly fejtörést okoz a rendezvényszervező cégeknek, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény értelmében az állandó alkalmazottak létszámának arányában lehet majd alkalmi munkaerőt felvenni - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.
júl. 12
7:54
Harminc millió dollárt hozott a vb győzelem a spanyoloknak (HR Portál)
A friss világbajnok Spanyolország 30 millió dollár jutalmat kap a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA), míg a dél-afrikai torna vasárnapi döntőjének vesztese, Hollandia 24 millióval vigasztalódik.
júl. 12
8:03
Átverés a biotojás? (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Ugye ön is úgy gondolta, hogy a boldogabb tyúk szebb, nagyobb, finomabb és egészségesebb tojást tojik?
júl. 12
8:03
Ha Diagon, akkor Corden is (HírTV)
Újabb adatokkal gyarapodott a négymilliárdos magyar iparikém-história. A helyszín ezúttal egy Békés megyei város, Gyula, annak is a kórháza. Az intézmény egyebek közt ma már arról is ismert, hogy innen ívelt fel a magyar egészségügybe mélyen behatoló Kern József cégbirodalmának zászlóshajója, a Diagon Kft. pályája úgy, hogy ami jó volt az üzletembernek, kárára vált a közkórháznak. Az ügy újabb…
júl. 12
8:03
Spanyolország világbajnok! (ATV)
Először kerültek döntőbe, egyből megnyerték.
júl. 12
8:05
Tekerj, és tovább élsz! (Blikk)
MAGYARORSZÁG —  A  fővárosban nemrég a Múzeum körútnál felállított kerékpárforgalom-számláló szerint naponta több mint 1800-an kerekeznek végig az úton.
júl. 12
8:05
Diego Forláné az Aranylabda (ATV)
Negyedik helyen végzett csapatával.
júl. 12
8:07
Eltűnt utasokat keres a BKV (Blikk)
BUDPEST — Nyoma veszett több tízezer embernek a fővárosban. Eddig BKV bérletet, jegyet vettek, most nem vesznek. Az év első öt hónapjában 750 millió forinttal kevesebb pénz folyt be a BKV kasszájába, mint egy évvel korábban.
júl. 12
8:15
Csak Japánban mutatkozik veszteség az ázsiai részvénypiacok közül (ProfitLine)
Egy százalék alatti pluszok mutatkoznak az ázsiai részvénypiacokon a hétfői kereskedési napon, amely leginkább a hétvégén nyilvánosságra hozott kínai kereskedelmi adatnak köszönhető. A szombaton publikált adatok alapján Kína exportja 43,9 százalékkal emelkedett júniusban éves szinten, mely felülmúlta a várakozásokat, így enyhítette a globális gazdasági lassulás miatti aggodalmakat.
júl. 12
8:17
BUX index elemzés - 23.000 pont fölött jöhetne a kánaán (ProfitLine)
A nyárra jellemző csökkenő forgalomban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX az elmúlt héten. A mutató egy hét alatt 6,92 százalékot, 1.461,41 pontot emelkedve pénteken 22.593,71 ponton zárt. A részvénypiac forgalma az előző heti 114,48 milliárd forinttal szemben 85,99 milliárd forint volt. Elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át technikai szemmel.
júl. 12
8:19
OTP részvény elemzés - rés, rés hátán! (ProfitLine)
A múlt heti tőzsdei forgalom döntő része, 62 százaléka, több mint 73 milliárd forint változatlanul az OTP-nek volt köszönhető. A bankpapír árfolyamában már az előző héten beárazták a bankadót, így annak ezen a héten már nem volt hatása. Az OTP árfolyama a múlt héten 360 forinttal, 7,5 százalékkal nőtt, és a hetet 5.150 forinton fejezte be. Mire számíthatunk a folytatásban?
júl. 12
8:21
Jár a segély Zimány Lindának? (Blikk)
BUDAPEST — Több helyről is nagyobb összegek folynak be Zimány Linda (24) számlájára, így még mentegetőzése után is érthetetlen miért állt sorba segélyért a luxuskörülmények között élő modell.
júl. 12
8:21
Kőbe vésve - Kontraszt (videó) (HírTV)
Gyeplő a gazdaságon, avagy jogos elvárás a bankadó? Érdekeltek-e a pénzintézetek az ország pénzügyi-gazdasági stabilizációjában, és hajlandók-e ezért áldozatot is hozni? Miért akadtak meg a tárgyalások? Átterhelik-e a bankok kieső nyereségüket az emberekre? A Kontrasztban Nyers Rezső, a Bankszövetség főtitkára.
júl. 12
8:21
Borsik: Vonuljon ki a kormány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványból (HR Portál)
Vonuljon ki a kormány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványból (MNÜA) ahelyett, hogy kurátora jogosítványát visszavonva megbénítaná a szervezet működését - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke az MTI-nek.
júl. 12
8:21
Megállás nélkül gyarapodtak a pénzpiaci alapok (Portfolio)
Töretlen népszerűségnek örvendenek a hazai befektetési alappiac domináns szereplőjének számító pénzpiaci alapok, amik úgy látszik az utóbbi időben versenyképes hozamokat tudtak hozni a bankbetétekkel...
júl. 12
8:21
Másodfokú hőségriasztás, marad a kánikula egész héten + videó (ATV)
5 régióban rendelték el a riasztást.
júl. 12
8:23
Egymásba szeret Debreczeni Zita és Gáspár Laci? (Blikk)
BUDAPEST — Szerelem szövődik Debreczeni Zita (29) és Gáspár Laci (31) között – az énekes új videoklipjében.
júl. 12
8:23
Pásztóné Nagy Erika, a Canon Hungária Kft. HR menedzsere (HR Portál)
Pásztóné Nagy Erika 2010. április végén csatlakozott a Canon Hungária Kft.-hez, ahol HR menedzserként a cég teljes körű HR tevékenységeiért felel: ő felügyeli egyebek között a Canon szakemberek lehető legteljesebb szakmai és személyes értékek mentén történő kiválasztását, képzését és motiválását.
júl. 12
8:23
Tovább emelkedtek az amerikai piacok (Portfolio)
Továbbra is emelkedni tudtak az amerikai tőzsdék, mellyel közel legjobb hetüket teljesítették az elmúlt egy évben. A Dow 0.58%-t, az S&P 0.72%-t, míg a Nasdaq 0.97%-t tudott emelkedni. Ázsia is...
júl. 12
8:24
Robbanások az ugandai fővárosban, több tucat focidrukker halt meg (Gondola)
Két pokolgép robbant fel vasárnap éjszaka két kampalai szórakozóhelyen, ahol a vendégek tévén nézték a labdarúgó-világbajnokság döntőjét; a rendőrség legújabb közlése szerint 64 ember halt meg a detonációkban Uganda fővárosában
júl. 12
8:25
A Blikk összehoz Seallel! (Blikk)
BUDAPEST — Kisorsoltuk azt a szerencsés olvasót, aki párjával együtt élvezheti a pécsi Seal-koncertet, ráadásul utána találkozhat is az énekessel.
júl. 12
8:25
Munkaerő-piaci előrejelző rendszert dolgoz ki az MTA (HR Portál)
A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete (MTA-KTI) egy most induló, 957,7 millió forintos európai uniós támogatással megvalósuló projektben dolgozza ki a munkaerő-piaci változások megbízható előrejelzését lehetővé tévő elemzési eszközrendszert - közölte az intézet az MTI-vel.
júl. 12
8:39
Hannibal Lectert akarja Varnus Xaver (Blikk)
BUDAPEST — Pejstik Gábor (24) olvasó-riporterterünk megörült, amikor megpillantotta Varnus Xavert (46) egy Andrássy úti kávézóban.
júl. 12
8:39
Kallós Zoltán: "a magyar népdal még mindig érzelmeket ébreszt az emberekben" (Infostart)
Egy új generációnak kell felnőnie ahhoz, hogy a határon túli magyarok ismét Magyarországhoz tartozónak érezhessék magukat - mondta az InfoRádiónak adott interjújában Kallós Zoltán, a Kallós Alapítvány alapítója. Ő végezte magyar nyelvterületen a legnagyobb népzenei gyűjtést.
júl. 12
8:39
Ezrek nézték a teljes napfogyatkozást (+képriport) (HírTV)
Több ezren nézték végig a teljes napfogyatkozást Polinéziában és az amerikai kontinens déli részén vasárnap. Az esemény idejére a Húsvét-sziget népessége megduplázódott.
júl. 12
8:39
Brutális összeomlás: vallottak a kutasok (Portfolio)
Ismét drámai mértékben csökkent a hazai üzemanyag-fogyasztás a második negyedévben Magyarországon. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai alapján a visszaesés 13%-os volt - elsősorban a benzin...
júl. 12
8:39
Kétszáz új munkahelyet hozott a nagymúltú vállalat (Pénzcentrum)
Két év alatt a tervezetthez képest majdnem kétszer több, 200 fő fölötti új munkatárssal bővítette alkalmazottainak számát a világ vezető fékrendszer gyártója, a Knorr-Bremse konszern....
júl. 12
8:39
Megduplázódott a napfogyatkozásra Húsvét-szigetek lakossága (ATV)
Ezrek nézték a látványos jelenséget.
júl. 12
8:48
Megemelt gazdasági várakozás a Bank of Korea-tól (ProfitLine)
A dél-koreai központi bank a korábbi 5,2 százalékról 5,9 százalékra módosította az idei évben várható gazdasági bővülés mértékét, a szolid exportnak és az erősebb globális helyreállási folyamatnak köszönhetően.
júl. 12
8:50
MOL részvény elemzés - elfáradt a kicsike (ProfitLine)
A Mol részvény nyeresége a múlt hét alatt 1.100 forint, 5,7 százalék volt, forgalma pedig az előző hetihez hasonlóan 17 milliárd forint körül alakult. Pénteken az olajpapír 20.500 forinton zárt. Merre mehet tovább? Technikai elemzés.
júl. 12
8:54
Wellness menedzser: az új HR-es munkakör (HR Portál)
Vajon kell-e, hogy több legyen a HR szerepe az egészségmegőrzésben, mint néhány juttatási opció biztosítása? Az amerikai Society for Human Recource Management kutatása szerint a HR-esek 66 százaléka gondolja úgy, az ő felelősségük, hogy konkrét egészségügyi problémák megoldásában is segítsenek a dolgozóknak.
júl. 12
8:57
Így számolja az APEH a benzint (Privátbankár)
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal honlapján közzétette a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan augusztusban alkalmazható üzemanyagárakat. Az adóhatóság tájék...
júl. 12
8:57
Szabadsága alatt is dolgozik Eszenyi (Blikk)
SIÓFOK — Első szabadnapját is munkával töltötte Eszenyi Enikő, aki a siófoki Coke Clubon rendezett koncerten lépett fel, amelyet Ákos tiszteletére rendeztek.
júl. 12
8:57
A japán kormánypárt súlyos vereséget szenvedett a szenátusi választáson (Infostart)
Súlyos vereséget szenvedett a legnagyobb japán kormánypárt a vasárnap tartott szenátusi választáson, a balközép koalíciós kabinet pedig elvesztette többségét a felsőházban - derül ki a hétfői japán lapokban összesített eredményekből.
júl. 12
8:57
Nyers: Befizetik a különadót, de veszteségessé válhatnak a bankok (+videó) (HírTV)
Befizetik a különadót a bankok, de a pénzintézetek fele veszteségessé válhat - mondta a hírTV Kontraszt című műsorában a Magyar Bankszövetség főtitkára. Nyers Rezső nem tartja valószínűnek, hogy egyes külföldi bankok kivonulnának az országból, és azt sem, hogy a többletterhet az ügyfelekre hárítanák.
júl. 12
8:57
Vegyes mozgások Ázsiában (Portfolio)
Főként az emelkedés jegyében telt a ma reggeli ázsiai kereskedés, melynek köszönhetően a dél-koreai Kospi 0.6, az ausztrál S&P ASX 0.2%-os pluszban zárt, a kínai Shanghai Composite pedig 0.8%-os...
júl. 12
8:57
270 millió dolláros wc: működésképtelen (ATV)
Az oxigént előállító rendszer is felmondta a szolgálatot az amerikai oldalon.
júl. 12
8:59
Együtt élt és halt a két barát (Blikk)
BIRMINGHAM — Együtt tanultak, sportoltak, együtt mentek Afganisztánba, és szinte egyszerre halt meg két brit katona.
júl. 12
8:59
Ismerkedik a forint az új tartománnyal (Portfolio)
Ma reggel új bő kéthetes csúcsra emelkedett a forint az euróval szemben kissé a 280-as szint alatt, de mivel a nemzetközi befektetői hangulat nem mondható kimondottan pozitívnak, így kérdéses, hogy...

Keresés