Interneten vett kokaint és marihuánát mutatott be egy kabinetülésen Viktor Janukovics ukrán elnök csütörtökön, hogy így bizonyítsa be, mennyire könnyen lehet drogokhoz jutni Ukrajnában.
Csütörtökön leplezték le a londoni Madame Tussaud panoptikumban David Cameron brit miniszterelnök viaszszobrát: az avatáson a kormányfő nem volt ott, viszont megjelent Cameron állapotos felesége.
A gyógytornát a köztudatban olyan mozgásformaként tartják számon, amelyre elsősorban a balesetet szenvedett embereknek vagy a mozgáskorlátozottaknak van szükségük. Valójában viszont sok más betegségben, így a rákkal való küzdelemben is nagy segítséget tudnak nyújtani a szakképzett gyógytornászok.
Legkevesebb harminöt ember meghalt három pokolgép robbanásában csütörtökön a kelet-pakisztáni Lahorban egy muzulmán kegyhelynél - közölte a helyi rendőrség.
Világszerte fogható, huszonnégy órás, angol nyelvű hírtelevíziót indított a Xinhua nevű kínai állami hírügynökség - számolt be róla a kínai állami média csütörtökön.
A Mexikói-öböl történetének talán legnagyobb olajömlését idézte elő a Deepwater Horizon olajfúró torony felrobbanása; a sérült mélytengeri kútból a két és fél hónapja tartó szivárgás során már 140,6 millió gallon (532 millió liter) kőolaj kerülhetett a tengerbe - hangzott el a CBS News hírcsatorna tudósításában
A beszerzési ár többszöröséért akarja eladni a csepeli szennyvíztisztító francia kivitelezője a fővárosnak az iszap szállítására vásárolt teherautókat - erősítette meg a nyergesvontatókat gyártó Scania Hungária.
Legkevesebb harminöt ember meghalt három pokolgép robbanásában csütörtökön a kelet-pakisztáni Lahorban egy muzulmán kegyhelynél - közölte a helyi rendőrség
Az Erste Bank a kormány döntésének megfelelően már csak forintban nyújt jelzáloghitelt, a június 30-ig leszerződött, de még nem folyósított hiteleket euróban folyósítja. (MTI)
Várhatóan július közepétől, visszamenőleges hatállyal emelkedhetnek törvényi erőre a hónap első napjától tervezett adóváltozások - mondta Nagy Anna kormányszóvivő.
Több mint ezer olasz újságíró tüntetett csütörtökön az olasz lehallgatási törvény ellen, amely szerintük a bűnözőket segíti és szájkosarat tesz a sajtóra.
Lengyelországban megkezdődött egy önkéntes tartalékos haderő toborzása, amely a tervek szerint 2011 végére 20 ezer kiképzett taggal rendelkezik majd - közölte Varsóban csütörtökön Janusz Sejmej katonai szóvivő.
A kiadós testmozgás után sokak szerint a meleg vizes zuhanyzásnál nincs kellemesebb. Ha már sportolásról és teljesítményről van szó, inkább a víz lehűtése ajánlott - bizonyította be egy friss tanulmány.
Megszűnik az öröklési- és ajándékozási illeték fizetési kötelezettség az egyenes ági rokonok között. A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint tavaly ebben a körben 150 ezer öröklés, és 10 ezer ajándékozás történt; egy örökösre átlagosan 90 ezer forint illetékalap, egy megajándékozottra pedig csaknem 2 millió forint illetékalap jutott.
Újabb bűncselekmények kerültek a romagyilkosság-sorozat bűnügyi aktájába: egy fegyverrablás és egy könnyű sérüléssel járó ügy; Bencze József volt országos rendőrfőkapitány a fejleményről csütörtökön, a rendőrség állománygyűlését követő sajtótájékoztatón beszélt
Mesterházy Attila szerint aki most vállal funkciót a szocialista pártban, az feladatot és kockázatot vállal, hiszen az MSZP nagyon nehéz helyzetben van
Gyógyszerhamisítás elleni stratégiája részeként központi hamisítás elleni laborját mutatta be a hatóságoknak a világ egyik vezető gyógyszergyártója, a Sanofi-Aventis. A kezdeményezés célja, hogy az ellenőrzést végző hatóságokat naprakész információkkal lássák el.
Egyórás várakozás alakult ki a személyforgalomban csütörtök délre a Röszke Autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán a szabadságra hazatérő vendégmunkások miatt - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
A 4-es metró első szakaszának befejezéséhez szükséges forrás rendelkezésre áll, a második szakasz 69 milliárd forintnyi fővárosi támogatása pedig bőven benne van a fővárosi költségvetés teherbíró képességén - mondta Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes csütörtökön az MTI-nek
Alkotmánybírósághoz fordulnak a közszolgálati dolgozók szakszervezetei a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény két rendelkezése, az indoklás nélküli felmondásra, illetve a két hónapos felmondási időre vonatkozó szabályozás miatt - jelentette be Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke
Nem emelkedik a lakossági földgáz ára július 1-jén. A kormány döntésének értelmében az egyetemes szolgáltatók nem emelhetik a földgáz végfelhasználói fogyasztói árát július elsején ügyfeleiknek, akik többségében lakossági és kisfogyasztók, távhőtermelők - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön
Saját lakásában tört-zúzott, majd baltával támadt a megfékezésére érkező rendőrökre szerdán egy férfi Kőteleken - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
Nem kapott feladatot a focivébén Kassai Viktor (34) a negyeddöntőkben. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közölte a mérkőzések bíróinak nevét, de Kassai nem szerepel a listán.
BUDAPEST — Nemcsak a dél-afrikai labdarúgó-vb-n, hanem nálunk is tombol a vuvuzela-őrület. A világszerte egyszerre gyűlölt és imádott hangszert már Magyarországon is lehet kapni.
PORT ELIZABETH — Szőröznek a brazilok elleni mai negyeddöntőre készülő holland labdarúgók a világbajnokságon. Bert van Marwijk (58) szövetségi kapitány néhány játékosa azt tervezi, hogy július 11-én bozontosan lép majd pályára Johannesburgban.
JOHANNESBURG — Diego Forlán (31), a világbajnoki negyeddöntőben ma Ghána ellen játszó uruguayi labdarúgó-válogatott sztárja beavatta a világot csapata hétköznapjaiba.
Ötvenhét éves vagyok, a röntgen mindkét sarok külső, cipővel érintkező felületén sarkantyút mutatott ki. Bár kaptam terápiás röntgenkezelést és talpbetétet (sarokemeléssel), sajnos tüneteim, fájdalmam nem enyhült. Mire számíthatok? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
BUDAPEST — Orbán Viktor miniszterelnök 29 pontos gazdasági akciótervének újabb elemeiről határozott a kabinet. Jön az adócsökkentés, bevezetik az állami szférában a havi 2 milliós bérplafont, adózni fognak a bankok, és megszorítják a minisztériumokat. A Blikk egy közgazdász segítségével elemezte az intézkedéseket.
BERETTYÓÚJFALU — „Engem is leöntött gázolajjal a férjem" – információink szerint ezt állította a tűzoltóknak a berettyóújfalui asszony, S. Andrea (28), akit azzal gyanúsítanak, hogy leszúrta, majd felgyújtotta férjét, Ny. Lászlót (†31).
MEDGYES — Feladja a harcot a rák ellen Cseh Jolán (33). A gyerekeit meggyilkoló erdélyi lelkész feleségét két éve kezelik a halálos kórral, a nő azonban nem látja értelmét a további küzdelemnek.
KAPOSVÁR – Megfélemlítették a tanúkat, lefizették az ügyvédeket és eltüntették a nyomozati aktákat – állítja Lemper János (42). Egyesek szerint a férfinak már annak is örülnie kéne, hogy ép bőrrel megúszta, hogy összevissza verték, ő azonban nem nyugszik, míg a bűnösök meg nem kapják a méltó büntetésüket.
Uniós politikusok, diplomaták és elemzők többnyire szerénynek értékelik a ma véget érő spanyol elnökség teljesítményét. Madrid nem igazán tudott "szárnyakat adni az uniónak", bár az adott feltételek között ezt nem is nagyon lehetett remélni - mondják. A stafétabotot a belgák veszik át, náluk viszont még nem állt fel az új kormány a két héttel ezelőtti választások óta. Brüsszelben mindenesetre…
A rendőrség szerint a tolvajok kedvenc nyári vadászterülete a strandok, uszodák környéke. A hatalmas tömegben gyakran senkinek sem tűnik fel, ha valaki felemel egy táskát a földről és a kijárat felé indul vele....
SZILASLIGET- BUDAPEST – Sovány, kopasz férfi ült a vádlottak padján, Z. Istvánt (43) azzal vádolták, hogy agyonverte feleségét, H. Brigittát (†37), majd napokkal később feldarabolta és a torzókat a Dunába dobta.
A vidám szeplősarc, vagyis a Hypoestes phyllostachya az akantusz-félék (Acanthaceae) családjába tartozik. A kis cserjés növény foltos vagy pöttyös levelei általában piros színűek. Kedves külseje és hálás természete miatt a Hypoestes phyllostachya igen kedvelt dísznövénnyé vált. Élénk színű, pöttyös leveleivel vidámságot lophatnak az irodánkba és az otthonunkba.
BUDAPEST — Veszélybe kerültek a Jóban Rosszban színészei! A TV2-n futó sorozat producere nem tagadja: gyökeres átalakulások várhatók a sorozatban, ami jó pár színészt érint majd. Lesznek, akik mennek, és lesznek, akik jönnek a Csillagvirág klinikára.
Többéves közigazgatási és szakmai gyakorlat jellemzi a Szülőföld Alap új kollégiumi tagjait - így reagált Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a lapunkban nemrég megjelent cikkre, amely a határon túli magyarok éves szinten mintegy 2 milliárdos állami pályázati támogatása felett rendelkező alaphoz általa kinevezett új tagokat mutatta be.