Bár az európai tőzsdék még délelőtt mínuszba fordultak és jelenleg is nagyjából fél százalékos mínuszban tartózkodnak, az amerikai határidők továbbra is növekedést mutatnak, így feltehetőleg nyitás...
Bár a közvélekedés szerint már a válság utáni kilábalás fázisában tartunk, a kis- és középvállalkozások csak ezután szembesülnek majd igazán problémákkal. A rövid távú költségcsökkentés sok esetben elég lehetett a tavalyi év túléléséhez, ám egyúttal fel is emésztette a tartalékokat. A működési folyamatok optimalizálása és a tudatos irányítás mostantól sokkal fontosabb
A rendkívüli meleg időjárás hatására változatlanul jelentős az áramfogyasztás Magyarországon: szerdán 14 órakor 5.983 megawatt volt a villamos energia rendszer terhelése
Nem járnak az 1-es és az 1A jelzésű villamosok Budapesten a Bécsi út és a Reitter Ferenc utca között, mert a hőség miatt felpúposodtak a sínek - mondta Takács Renáta, a BKV fődiszpécsere.
Teljes hírzárlat van a Magyar Kereskedelemfejlesztési Zrt.-nél, ahová meglepetésszerűen érkeztek ki a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank munkatársai és a teljes vezetőséget leváltották.
Az adócsalási és illegális pártfinanszírozási gyanúktól terhes Bettencourt-ügyben érintett francia munkaügyi minisztert, Eric Woerth-t szerdán azzal vádolta meg két francia újság, hogy közbeszerzési pályázat kiírása nélkül, áron alul adott el egy állami tulajdonú erdőrészt, amikor a költségvetési tárcát irányította.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön részt vesz a Jobbik parlamenti képviselőcsoportjának ülésén. A párt szóvivője szerint a képviselők elsősorban a Magyar Gárda körül kialakult helyzetet szeretnék vele megbeszélni.
Nem járnak az 1-es és az 1A jelzésű villamosok Budapesten a Bécsi út és a Reitter Ferenc utca között, mert a hőség miatt felpúposodtak a sínek - mondta Takács Renáta, a BKV fődiszpécsere szerdán az MT...
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön részt vesz a Jobbik parlamenti képviselőcsoportjának ülésén. Az LMP után egy újabb ellenzéki párt, a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja is meghívta frakció...
Transzparensekkel demonstráltak a fuvarozók Balatonmáriafürdőn szerdán délelőtt, mert szerintük a fővállalkozó nem fizette ki a munkájuk árát - tájékoztatta a fuvarozókat képviselő Markovics Csaba, a Trans 2005 Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-t.
Jogerősen pert nyert a Danubius Rádió is az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen - közölte a rádiót képviselő ügyvédi iroda vezetője, Szecskay András az MTI-vel szerdán. MTI...
Norvégiában a kánikulában egy jávorszarvas tévedt be egy áruházba, ahol egy ideig a sörpultnál hűsölt az állat - írta szerdán a német Bild napilap. Az esetről egy norvég tévécsatorna számolt be egy videofelvétel kíséretében, amelyet az áruház egyik dolgozója készített a ritka vendégről.
A kormány által felkért szakértők több ponton vitatják az Európai Központi Bank (EKB) állásfoglalását a jegybanki dolgozók bérének módosításáról - tájékoztatott a kormányszóvivő
A szövetségi és régiós parlamentek vezetőit tömörítő törvényhozók tanácsának szerdán tartott ülésén az orosz elnök kijelentette, hogy egyetlen jelentős sikerről sem hallott, s a felderített esetek számát sokszorosan felülmúlja a valóság. Elégedetlen a lakosság, és a hivatalnokok, sőt még a megvesztegetettek is - mondta az elnök, aki szerint a közvélemény kevés változást érzékelt, bár már azt is…
Yasmina Reza francia írónő szerdán jelentette be, hogy a svájci házi őrizetből hazatért francia-lengyel állampolgárságú filmes elsőként Le dieu du carnage (A vérontás istene) című színdarabját adaptálja a filmvászonra. A komédia már 2011-ben a mozikba kerülhet.
Az Egyesült Államokban június folyamán már második hónapja csökkent a kiskereskedelmi értékesítés egyhuzamban, ami egyértelműen arra utal, hogy a gazdasági helyreállási folyamat lassul.
Nem épülhet meg a tőketerebesi, a magyar határtól 17 kilométerre tervezett szénerőmű - tájékoztatta a szlovák hatóságok már jogerős döntéséről a Független Hírügynökséget kedden közleményében a Greenpeace magyarországi szervezete.
Basternák Lászlót, aki Ógyalla főellenőre, Nyitra megyei képviselője és a Magyar Koalíció Pártjának révkomáromi járási elnöke volt, pénteken este lőfegyverrel ölték meg a háza előtt.
A vártnál jelentősebb mértékben, 1,3 százalékkal csökkentek az USA-ban az import árak június folyamán, ilyen mértékű visszaesésre 2009 januárja óta nem volt példa.
A rendkívüli meleg időjárás hatására változatlanul jelentős az áramfogyasztás Magyarországon: szerdán 14 órakor 5.983 megawatt volt a villamos energia rendszer terhelése - olvasható ki a rendszerirányító Mavir internetes portálján lévő adatokból.
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. munkatársai (MFB Zrt.) nem "tisztogatnak" az ITD Hungary-nál (ITDH-nál), hanem a törvényi előírásoknak mindenben megfelelő átadás-átvételi folyamat keretében átveszik a céget - mondta Nyiri János, a tulajdonosi jogokat gyakorló MFB Zrt. kommunikációs vezetője szerdán az MTI-nek.
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdette a másodfokú ítéletét a Sláger Rádió Zrt. által az Országos Rádiós és Televízió Testület (ORTT) és az econet.hu Nyrt. közvetett tulajdonában álló FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt. ellen pályázati eljárás szabályainak megsértése és szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított…
Kettéválhat a fűtési célra használt meleg víz és az úgynevezett használati meleg víz díja. Nagy Anna kormányszóvivő budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a kormány szerdai ülésén megvitatta az energi...
A jelenleg Budapesten tartózkodó IMF-EU-küldöttség leginkább azt várja el a kormánytól, hogy nyilvánosan kötelezze el magát a korábban (a konvergenciaprogramban) vállalt 3 százalék alatti jövő évi...
2011-től eltörli a kormány a vízgazdálkodási társulatok számára fizetendő földtulajdonosi hozzájárulást - jelentette be Nógrádi Zoltán. A fideszes politikus szerint az eddig adók módjára kivetett fizetési kötelezettség jogtalan sarc, amelynek ellenértékét több százezer gazda nem kapta meg, hiszen a belvízi csatornák elhanyagolt állapotban vannak.
Jogerősen pert nyert a Danubius Rádió is az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen - közölte a rádiót képviselő ügyvédi iroda vezetője, Szecskay András
A reggeli lelkesedés után lefelé vették az irányt az európai tőzsdék. A korai kereskedésben a technológiai szektor felülteljesítése miatt tudták tartani magukat, ám mostanra minden vezető index 0...
A második negyedévben tovább erősödött a fogyasztó bizalom Magyarországon, mivel a háztartások kedvezőbben ítélik meg jelenlegi anyagi helyzetüket az egy évvel ezelőttihez képest, de többen bíznak az ország rövidtávú gazdasági helyzetének javulásában is - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Corvinus Egyetem közös felméréséből.
Az adóhatóságtól a napokban több főosztályvezetőnek is távoznia kellett, és az elnökhelyettesek között is várhatók változások a Népszabadság értesülései szerint
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az államfőhöz fordult, hogy a 98 százalékos különadóról szóló törvényjavaslatot - amennyiben azt a parlament elfogadja - küldje meg előzetes normakontrollra az Alkotmánybíróságnak
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. munkatársai (MFB Zrt.) nem "tisztogatnak" az ITD Hungary-nál (ITDH-nál), hanem a törvényi előírásoknak mindenben megfelelő átadás-átvételi folyamat keretében átveszik a ...
Hat egymást követő emelkedő nap után vegyesen nyitottak az amerikai piacok a csalódást keltő kiskereskedelmi adat után, amely mérsékelni tudta az Intel vártnál jobb negyedéves eredményét.
Az adóhatóságtól a napokban több főosztályvezetőnek is távoznia kellett, s az elnökhelyettesek között is várhatók változások a Népszabadság értesülései szerint. Az APEH nem kommentálta a hírt az MTI megkeresésére.